DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

NASCAR: 58 éve nem történt olyan, mint az előző versenyhétvégén

Eddig a Cup Series minden futamán olyan pilóta tudott győzni, aki valamelyik Chevrolet volánja mögött ült, ám az Atlanta Motor Speedwayen jó esély volt arra, hogy ez a sorozat megszakad. A pálya ugyanis kifejezetten feküdt a Fordnak, amit mi sem bizonyított jobban, hogy a kvalifikáción egy 58 éve nem látott dolog történt, mivel az első nyolc helyre csak olyan versenyzők kerültek, akik a kék ovál autóit használják. Közülük is Joey Logano volt a leggyorsabb, a Team Penske örömét pedig az tette teljessé, hogy a második és a harmadik helyen is az ő pilótáik foglalhattak helyet. Austin Cindric került ugyanis még az első sorba, míg mögöttük Ryan Blaney is ott volt harmadik helyen. A negyedik pozícióból Brad Keselowski várhatta a rajtot, végül mindannyian főszereplővé váltak a végjátékban.

Az első szakaszt Logano, a másodikat pedig Cindric húzta be, de az igazán nagy izgalmak 69 körrel a vége előtt jöttek el. Ekkor már Kevin Harvick volt az élen, ám az öröme nem tarthatott sokáig, hiszen egy pillanatra hozzáért a mögötte autózó Ross Chastain, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a 2014-es bajnok keresztbe álljon és nagy balesetet okozzon. 18 körrel később aztán jött az újabb dráma. Ekkor már Aric Almirola vezetett, mögötte pedig Kyle Larson ment kiváló tempót, de Almirola defektje mindkettejük versenyét tönkre tette, egyúttal egy szoros végjátékot idézett elő. Utóbbiban Keselowski és Logano külön párharcát láthattuk, de figyelni kellett az őket hátulról folyamatosan tologató versenyzőkre is. Az utolsó körben végül Logano csinált egy merész mozdulatot és a harmadik helyről sikerült úgy feljönnie a felső ívre, hogy a vezetést is átvette, majd megnyerte a futamot.

Folytatás a hétvégén Austinban, ahol két korábbi F1-es pilóta, Jenson Button és Kimi Raikkönen is a mezőnyben lesznek.

 

Michelisz kétszer lökte ki Priaulx-t, mindkétszer vétlennek találták

A WTCR ningbói fordulójának vasárnapján nagyjából egy óra leforgása alatt kétszer is összeakadt a pályán Michelisz Norbert és Andy Priaulx. Előbb a második futamon, ahol az első hely cserélt gazdát, miután a Hyundai versenyzője hátulról meglökte az addig vezető Priaulx-t, így Michelisz a győzelmi trófea átvétele után sem lehetett még biztos abban, hogy megtarthatja azt. A nem sokkal később kezdődő harmadik futam elején aztán hátrébb csatázva Michelisz ismét nekiütközött a brit Lynk & Cójának, ezúttal viszont ez Hyundai számára zárult kieséssel.

A versenybíróknak a két vasárnapi futam rengeteg balesete után bőven volt dolguk, és beletelt pár órába, mire döntöttek a fenti két esetben, méghozzá úgy, hogy egyikért sem osztottak ki semmilyen szankciót. A második futamon történt incidensnél egyetértettek a bajnoki vezetést átvevő Michelisz álláspontjával, miszerint Priaulx váratlanul korán fékezett a kanyar előtt, így a közvetlenül mögötte érkező Hyundainak már nem volt esélye reagálni. A másik incidenst szintén versenybalesetnek titulálták, amit valójában Frederic Vervisch váltott ki, ő lökte bele Micheliszt Priaulx autójába. 

 

A 2. versenyen történt eset:

A 3. verseny balesete:

Módosítottak a Haas kinézetén a főszponzor távozása után

Az Olasz Nagydíjat követően a Haas és balhés névadó szponzora, a Rich Energy végleg különváltak. Ennek megfelelően a csapat a Szingapúri Nagydíjra eltünteti a VF-19-ről, továbbá a ruházatról az energiaital nevét és logóját. A fekete-arany alapszín, melyet szintén a támogatótól vettek, azonban marad.

Az autó új kinézetéről egy képet weboldalára töltött fel a csapat – ez még nem végleges verzió, de radikálisabb változásra aligha kell számítani.

Ilyen lesz majd az IndyCar-autók látványa a legendás Dugóhúzó kanyarban

Teszten már jártak ott még februárban, és az akkor készült képek is látványosak, hát még milyenek lesznek azok, amelyeket akkor készítenek, amikor jövő héten versenykörülmények között is visszatér ide a mezőny!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

T H E C O R K S C R E W

NTT IndyCar Series (@indycar) által megosztott bejegyzés,

 

El tudod képzelni, hogy hangzik a csapatrádiózás az F1 hivatalos e-bajnokságában?

Mert hogy van ám itt is! Kicsit steril, kicsit 2019, nagyon más, mint a valós F1-ben, de van!

 

Testközelből, ahogy megőrül az olasz tömeg Leclerc győzelme láttán

Nyilván voltak kamerák, illetve kamerás mobilok a tömeg közepén is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

One week ago... go right to the heart of the Monza madness, courtesy of the fans who were there . #F1 #Formula1 #ItalianGP #Tifosi #Fans #Monza

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Bravúros volt Sergio Perez védekezése Max Verstappen ellen

Az F1 hivatalos twitterén is ezt a múlt heti olasz eseménysorozatot elevenítették fel nekünk.

 

Ez történt a tavalyi Szingapúri Nagydíjon

A mostani vasárnapot Formula-1 nélkül kell kihúznunk, jövő hétvégén következik a szezon éjszakai futama a Távol-Keleten. Vigaszként elhoztuk a tavalyi verseny összefoglalóját: a fülledt utcai pályán Verstappen megizzasztotta Hamiltont, de végül a brit megszerezte szezonja hetedik győzelmét.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)

Két káoszfutam: A WTCR vasárnapi összefoglalói

Egészen akciódús futamokat produkált a túraautó-világkupa Ningbóban vasárnap. A második és harmadik verseny is megjósolhatatlanul alakult, hullottak a résztvevők, köztük a bajnokesélyesek, többeknél leszállt a vörös köd, Michelisz ütközött, majd törött autóval nyert.

Sosem tudhatod, mi vár rád, ha Ricciardóval ökölpacsizol

Nico Rosbergnek és Paul di Restának minden rendben ment, de a Sky Sports gyanútlan F1-es műsorvezetőjét, Simon Lazenbyt kellemetlen tréfa érte…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stay alert at all times

Falat ennél jobban kicentizni nem biztos, hogy lehet

Noah Gragson a NASCAR másodosztályában, az Xfinity Series Las Vegas-i időmérőjén játszott a tűzzel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rate the @noahgragson save from #XfinitySeries qualifying on a scale of 1-10. #NASCAR #LasVegas #Vegas

NASCAR (@nascar) által megosztott bejegyzés,

 

Láttál már 360 fokos kamera lencséjén keresztül szingapúri kört?

Tavaly Szingapúrban egy ilyet szereltek fel Lewis Hamilton autójára, amely a pole-kört is rögzítette.

 

Nagy titkok tudója lehet az a jegyzettömb

A monzai nyerő taktika lehetett oda leírva?

 

Nagy bukás részese volt Fernando Alonso

A kétszeres F1-es világbajnok spanyol egy dél-afrikai versenyen indult a bajnokságon kívül, itt szenvedték el ezt a bukást navigátorával, Marc Comával.alonso

alonso1

 

Elektromos betétsorozatot kap a ralikrossz-világbajnokság

Projekt X néven mutatták be azt az autót Rigában, a helyi motorsport-múzeumban, amely majd a ralikrossz-világbajnokság teljesen elektromos betétszériájában versenyez majd, már jövőre. Az autót az IMG Motorsports és az osztrák STARD nevű cég készítették, a teljesítménye 450 kW (613 LE), végsebessége pedig 240 km/óra körül lesz.

„Nagyon izgalmas időket élünk. Az új versenyhétvége-formátumnak köszönhetően a rajongóinknak arra is meglesz a lehetősége, hogy a klasszikus, belső égésű motorok hajtotta autókat nézzék 2020-tól, de betekintést adunk nekik a küszöbön álló jövőbe is” - fogalmazott Paul Bellamy, az IMG Motorsports elnök-helyettese. „Amiben ez a sorozat más lesz a többitől, hogy itt a résztvevők utcai elektromos motorokat is használhatnak.”

1968-ban valami mindörökre megváltozott a Formula-1-ben

Megjelentek az első szponzorfeliratok, erre emlékezik vissza az F1 Twittere animált, angol nyelvű videójában.

 

Nehéz az egyszeri autóversenyző élete

Az IndyCar-ban például James Hinchcliffe-et Conor Daly vitte fel a színpadra... a hátán.

 

Mennyire ismerik a pilóták a híres rockszámok szövegeit?

Az F1 többek között Sebastian Vettelt, Daniel Ricciardót és Nico Hülkenberget is megkérte, folytassák két híres rockzene, a Red Hot Chili Peppers Give It Away és a Fatboy Slim The Rockafeller Skank című számnak szövegét. Íme a végeredmény:

Különleges archív fotókat osztott meg a McLaren

Bár már több mint 15 éve áll, a McLaren Technológiai és Gyártói Központja jin-jangra hajazó alaprajzával mai napig egy építészeti kuriózumnak számít. A wokingi bázist 2004-ben körülbelül 300 millió angol fontért húzták fel, az építésről pedig olyan légi fotók is készültek, amit a csapat most közösségi médián is megosztott.

Ez a WTCR-es pálya olyan, mint Monaco korlátok nélkül

Ezen a hétvégén egy európai néző által ritkán hallott pályán, Ningbóban állomásozik a WTCR mezőnye. A kínai helyszín bár városon kívül helyezkedik el, kanyarjai, technikás stílusa miatt könnyű belelátni az olyan utcai pályákat, mint Monaco, esetleg Makaó. Íme egy kör Tom Coronel szemszögéből.

Öt évvel ezelőtt vette kezdetét a Formula-E, egy hatalmas balesettel

2014. szeptember 13-án tartották a már hatodik szezonjára készülő elektromos széria történetének első versenyét. Pekingben Nick Heidfeld és Nicolas Prost harcoltak a győzelemért. Az utolsó pillanatokra maradt egy drámai fordulat: a páros összeért, Heidfeld autója a magasított rázókövön levegőbe repült, majd a gumifalba csapódott. Ijesztő baleset volt – ekkor a halo még tervben sem létezett –, szerencsés kimenetellel, a történelmi első futamgyőzelem pedig Lucas di Grassi ölébe hullt.