DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

F2: Először győzött a mezőny veteránja, rögtön dobogós az F3-as bajnok

Drámainak és körömlerágósnak nem nevezhető, de eseménydús futammal indult a Formula-2 szezonja: a 23 körös sprinten egyetlen baleset sem történt, de számos párharc vetített előre egy izgalmas évadot. Mindebből kimaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióból induló Ralph Boschung: a mezőny veteránja pályafutása első győzelmével kezdte hatodik szezonját, egy egészen sima sikerrel.

Az időmérőn szárnyaló, de ennélfogva kilencedik-tizedik pozícióból kezdő ART-k gondoskodtak a legtöbb akcióról a futam első felében: az F3-as bajnok Victor Martins ment meggyőzőbben, több roham után a második helyet is elvette Ayumu Iwasától – csak az utolsó előtti körben előzte meg őt a bajnokcsapat MP Motorsport új igazolása, Dennis Hauger.

Iwasa végül negyedik lett – Martins csapattársának, Pourchaire-nek egy ponton kinézett a dobogó is, a bajnokság fő esélyesének tartott francia azonban elfogyott a futam második felére, ötödik lett, de legalább megakadályozta Jehan Daruvalát, hogy az MP Motorsport indiaija az utolsó körben lemásolja Hauger késői előzését.

Tíz újonc szerepel az F2-es mezőnyben, akik közül a harmadik Martins mellett végül csak a hetedik Kush Maini szerzett pontot. Pedig a futam elején ennél jobbnak tűntek a kilátások, de a második pozícióból kezdő Roman Stanek csak 13. lett, a harmadiknak induló Arthur Leclerc pedig esélytelen volt a pontszerzésre elrontott rajtprocedúra miatt kapott stop-and-go büntetésével. Váratlanul gyengén indult a szintén bajnokesélyesként kezelt Jack Doohan szezonja, aki csak 11. helyen végzett, miután rosszul választott gumit, a kemény keveréket.

Az F2-es sprintfutam eredménye: 

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Ralph Boschung Campos Racing  
2 Dennis Hauger MP Motorsport 10.8
3 Victor Martins ART Grand Prix 16.1
4 Ayumu Iwasa DAMS 24.4
5 Theo Pourchaire ART Grand Prix 29.7
6 Jehan Daruvala MP Motorsport 30.9
7 Kush Maini Campos Racing 41.5
8 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 43
9 Zane Maloney Rodin Carlin 44.1
10  Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 48.5
11 Jack Doohan  Virtuosi Racing 49.2
12 Arthur Leclerc DAMS 50.1
13  Roman Staněk Trident 50.6
14  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 52.2
15  Oliver Bearman Prema Powerteam 53.7
16 Clement Novalak Trident 54.6
17 Frederik Vesti Prema Powerteam 54.6
18 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:04.4
19  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:08.7
20 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:13.3
21 Amaury Cordeel  Virtuosi Racing 1:13.8
22 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 55.5

Emlékeztek, amikor Irvine, Frentzen és Coulthard is bajnok lehetett volna? Legújabb toplistánk kapcsán alaposan kibeszéltük azt az őrült évet!

Podcastsorozatunk legújabb adásában azokat a versenyzőket vettük sorra, akik a legjobbak voltak azok közül, akik nem lettek világbajnokok. Ennek kapcsán több olyan pilótát is érintettünk, akik az 1999-es idényben főszerepet vállaltak - hallgassatok belénk:

 

Ki teljesített jobban az első három időmérőn?

Bár még csak három futam telt el, a Grand Prix 247 oldala összegyűjtötte, mi az állás csapaton belül az időmérők tekintetében:

Alfa Romeo: Kimi Raikkönen 1-2 Antonio Giovinazzi
Alpha Tauri: Pierre Gasly 3-0 Danyiil Kvjat
Ferrari: Charles Leclerc 1-2 Sebastian Vettel
Haas: Romain Grosjean 1-2 Kevin Magnussen
McLaren: Carlos Sainz 1-2 Lando Norris
Mercedes: Lewis Hamilton 2-1 Valtteri Bottas
Racing Point: Sergio Perez 1-2 Lance Stroll
Red Bull: Max Verstappen 3-0 Alexander Albon
Renault: Daniel Ricciardo 2-1 Esteban Ocon
Williams: George Russell 3-0 Nicholas Latifi

Kiraboltak egy Jules Bianchi emlékboltot

A franciaországi Brignoles-ban szombat hajnalban kiraboltak egy üzletet, melynek bevételei a Jules Bianchi Alapítvány számára folynak be. A 2015-ben elhunyt pilóta édesanyja a Twitteren osztotta meg a világgal, hogy attól tart, szeretnének majd túladni a tolvajok a lopott pólókon, dzsekiken és egyéb ruhadarabokon, emléktárgyakon, így arra kér mindenkit, hogy járjanak nyitott szemmel. A Jules Bianchi Alapítványt a néhai versenyző halála után nem sokkal hozta létre édesapja és édesanyja, Philippe és Christine, hogy a Nizzai Egyetemi Kórházat támogassák belőle, ahol Bianchi eltávozott.

Grosjean és gyönyörű felesége Görögországban pihennek

Görögországban piheni ki az első három 2020-as nagydíj fáradalmait Romain Grosjean, aki - legnagyobb bánatára ürés kézzel volt kénytelen pihenőre vonulni a tripla versenyhétvégét követően. De úgy látjuk, legalább van kivel vigasztalódnia, ugyanis felesége, Marion láthatóan bombaformában van a nyárra.


Kép forrása: Romain Grosjean, Instagram

Bottas a második futamot várja - MiniDrivers, Magyar Nagydíj

Megérkezett a Magyar Nagydíj összefoglalója a MiniDriverstől, benne a Twitch-követőit elveszítő Lando Norrison át a második hungaroringi versenyre váro Bottasig.

 

A Gender Racing Team "felvillanyozva" kezdte a szezont

A horvátországi grobnikban kezdetét vette a munka Magyarország formulaautós csapata számára. Amint látható, a pénteki napon inkább az időjárás uralta a pályát, mint a versenyautók. A Gender Racing Team fotója a villámsújtotta Grobnik Autodrómról:

A villámlásról és az egyéb történésekről készült videót a csapat Facebook-oldalán nézhetitek meg.

 

Silverstone-ban, majd Barcelonában is tesztelik a 2021-es gumikat

Az FIA megváltoztatta erre a szezonra a sportszabályzatot, hogy a csapatoknak és a Pirellinek is lehetőséget biztosítsanak a 2021-es abrancsok tesztelésére, illetve fejlesztésére. Ennek köszönhetően minden csapat kipróbálhatja a következő szezonra tervezett gumiabroncsokat a második silverstone-i, valamint a barcelonai versenyhétvége második szabadedzésének első félórájában. A Pirelli vezetője, Mario Isola elmondta, leginkább az a céljuk, hogy az abroncsok alacsonyabb nyomás mellett is üzemképesek legyenek, ezen túl pedig szeretnék megoldani a túlmelegedési problémákat is.

Az eredeti tervek szerint nem szerettek volna változtatni az idén használt keverékeken, ami egyben a 2019-es "papucsa" is volt az autóknak, azonban az imént említett problémák elhárítása érdekében több apróságon is változtat a Pirelli, hogy aztán a két tesztet követően teljesen befagyasszák a 2021-es abroncsok fejlesztéseit.

Nagy bukás a Rali Eb-n Rómában

Filip Mares és navigátora, Radovan Bucha nagyot estek az ERC Rómában zajló fordulóján. A pénteki balesetet követően szerencsére sértetlenül szálltak ki a Skodából a csehek, és Instagramon nyugtatták meg a szurkolókat, hogy szombaton ismét rajtra készek lesznek!

 

Formula-1-es autók és pályák stilizálva

Egy jópofa F1-es témájú oldalra bukkantunk az Instagramon, melyet ide kattintva érhettek el. A The Pitlane Collective csapata leegyszerűsített stílusban ábrázolja a Formula-1-es mezőny autótit, melyek mellé egy-két fantázia szülte és retro ihletésű fényezés is befigyel. Az idei pályák stilizált és izometrikus "karikatúrája" is elérhető lesz az ígéretek szerint, egyelőre az Osztrák, a Stájer és a Magyar Nagydíj pályái készültek el. Jó böngészést kívánunk!

 

 

 

Rómában az ERC mezőnye, nézd élőben!

Már pénteken megkezdődött a Rali Európa-bajnokság (ERC) római versenye, ahol több magyar páros is képviselteti hazánkat. A kvalifikációs szakaszon a Herczig Norbert/Ferencz Ramón kettős a tizedik időt autózta, míg
az RC4-es kategóriában a László Martin/Zsiros Gábor páros a tizenegyedik, a László Zoltán/Berendi Dávid a tizenkettedik, a Vogel Adrienn/Notheisz Ivett duó pedig a tizenhetedik lett.
Az RC3-ban egyedüliként időt futó Juhász Csaba/Juhász István páros az összetett ötvenedik helyet érte el - tudatta az MNASZ. 16:15-től élőben lehet végigkövetni az ötödik szakaszt az ERC Facebook-oldalán. 

Miért nem lett világbajnok Juan Pablo Montoya?

Legutóbbi podcastadásunkban azokat a versenyzőket vettük sorra az elmúlt 25 évből, akik nem nyertek vb-címet, pedig megérdemelhették volna. Közéjük tartozott természetesen a kolumbiai fenegyerek is:

 

Íme, a MotoGP mai programja

A pénteki első két szabadedzést követően ma rendezik az Andalúz Nagydíj harmadik, illetve negyedik gyakorlását, délután pedig kezdődik az időmérő edzés is! Ugyanitt szeretnénk felhívni a figyelmetek új Facebook-csoportunkra, amely a Formula MotoGP néven fut, és amelyhez ezen a linken keresztül tudtok csatlakozni, ha nem szeretnéntek lemaradni egyetlen motoros hírről sem.

A MotoGP szombati programja:

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (tv: Aréna4, élő)

Amikor már a verseny előtt problémákba ütközik a versenyző

Méghozzá olykor szó szerint ütközik… Max Verstappen múlt hétvégi hungaroringi incidense után készítette el az alábbi top 10-es válogatást a Formula-1 YouTube-csatornája: szerepel benne többek között Rubens Barrichello, Damon Hill, Alain Prost, David Coulthard és Michael Schumacher is. (A videó átkattintás után indul!)

 

Videó: Ezzel a körrel szerezte meg 14 éve Schumacher a pole-t az eddigi utolsó imolai futamra

Az F1 pénteki bejelentése értelmében 2006 után fognak ismét versenyt rendezni a legendás imolai pályán, amely akkor a San Marinó-i, most pedig az Emilia-Romagna-i Nagydíjnak fog majd otthont adni november 1-jén. A 14 évvel ezelőtti versenyen Michael Schumacher indulhatott a pole-ból – majd a vasárnapi viadalt is megnyerte, kivédekezve Fernando Alonso támadásait –, méghozzá ennek az időmérős körnek köszönhetően:

 

Imádod a MotoGP-t és nem akarsz lemaradni egyetlen motoros hírről sem? Mutatjuk, hol a helyed!

Elindult Formula MotoGP névre hallgató Facebook-csoportunk, ahol minden MotoGP-vel és motorversenyekkel kapcsolatos hírünket megtalálod, és persze ti is jól kibeszélhetitek a történéseket. Csatlakozz IDE vagy a fotóra kattintva:

motogp-jerez-dppi-1

Összeállítottunk egy toplistát – és valaki nagyon hiányzik róla…

Legutóbbi podcastadásunkban összegyűjtöttük, ki az a tíz versenyző az elmúlt 25 évből, aki nem lett világbajnok, de megérdemelte volna. A listának pedig szomorú okból van egy pluszegyedik tagja is Jules Bianchi személyében - hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort is):

 

Már csapata is hazament, a szomszédok rakták össze újra Marquez garázsát

Mi sem jelzi jobban, mennyire váratlan volt, hogy Marc Marquez pár nappal kartörése után megpróbál versenyezni Jerezben, hogy már szerelőcsapata is evakuálta a garázsát! A személyzet mindent szétszerelt, majd elutazott a helyszínről, hiszen a Repsol Honda nem számolt helyettessel, és csak egy motorral, Alex Marquezzel teljesítette volna a szezon második hétvégéjét. A visszatérés hírére így a szomszédos garázs dolgozói lendültek munkába, hiszen a fiatalabb Marquez csapattagjai rendezték újra be a garázst, hogy az idősebb Marquez és késlekedő gárdája már rögtön a munkára koncentrálhasson. 

Az alábbi videó bemutatja, hogyan végeztek a folyamattal alig több mint egy óra alatt. 

Ilyen lesz az idei Miskolc Rali - megvan a versenykiírás

A hazai ralibajnokság második futamát Miskolc környékén rendezik - a pályák a megszokottak, Bükkszentlászló, Mályinka, Sáta és Parasznya szerepel a programban, gyakorlatilag a tavalyival szinte megegyező módon. A futamot a pénteki prológ után szombaton bonyolítják le.

A kiírás ezen a linken megtekinthető!

9n5pe7ubtfelnopvjeaz_lg

Ez egy Ricciardónak való játék: mit tátogok a maszk mögött?

A koronavírus-járvány tulajdonképpen kapóra jött a Renault-nak, hiszen alapot adott egy új bolondozós videónak a versenyzőkkel, amit a Magyar Nagydíj hétvégéje során vettek fel. Daniel Ricciardónak és Esteban Oconnak előbb egymás arckifejezését, hangulatát kellett kitalálni az arcuk felét eltakaró maszk mögül, majd pedig jött a még tovább nehezített rész, amikor maszk mögüli tátogásból kellett kiolvasniuk, hogy mit mond a másik. Tegye fel a kezét, aki kitalálta volna franciául a nutellás croissant-t! Vagy igazából bármilyen nyelven bármit...

Kémfotók szerint ikonikus szponzort szerzett a McLaren

Visszacsábítja a McLaren a Formula-1-be az amerikai olajcéget, a Gulf Oilt, amely gazdag motorsport-történelemmel rendelkezik és számos versenyautó emlékezetes festését kölcsönözte a múltban. A hír nem a megszokott módon, egy sajtóközleményben látott napvilágot, hanem egy forgatáson készült kémfotók formájában: a McLaren bemutatóautója egy Gulf-benzinkúton tűnt fel, a motorborításon a márka szponzormatricájával. Lando Norris és a vezérigazgató Zak Brown volt jelen a helyszínen.

 

Hozzá kell tenni, hogy a csapat is közzétett közösségi csatornáján egy képet a fotózásról, elhomályosított Gulf-logóval, ezt azonban rövidesen törölték. A csapat részéről egyelőre nem kommentálják a hírt – talán a hivatalos bejelentéshez forgattak anyagot –, de az Autosport szaklap azt feltételezi, hogy a megegyezés már megtörtént. A McLaren üzemanyagpartnere, a Petrobras tavaly felmondta többéves szerződését, a csapat azonban a brazil cég termékeit sosem használta: mióta Renault-motort dolgozik hátul, BP üzemanyag és Castrol olaj működteti a versenygépet.

A Gulf a múltban, a 60-as években szponzorálta Bruce McLaren autóit, a 90-es években pedig a csapat Le Mans-i GT-autóinak főtámogatója volt.