DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Tsunoda falevelei, feketébe boruló Ocon – özönlenek az F1-es pilóták új sisakfestései

Nemcsak az autókat mutatják be ezekben a napokban és hetekben a Formula-1-ben, hanem a versenyzők is előállnak a sisakfestéseikkel – mármint az alapdizájnnal, hiszen rendre láthatunk különleges színezéseket az egyes nagydíjakon. Fernando Alonso bukójáról külön is beszámoltunk a minap, de azóta többek között láthattuk a Ferrari párosának, Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak a piros által dominált sisakját:

 

Yuki Tsunoda sisakján eközben az őszi falevelek jelentik a fő motívumot:

 

Az Alpine-t erősítő Esteban Ocon bukósisakja pedig feketébe borul 2023-ra:

A közleményből tudta meg Villeneuve, hogy kirakták a Le Mans-i csapatból – otthagyja a WEC-et

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy a Vanwall Racing Team ByKolles úgy döntött, a jövő hétvégi Le Mans-i 24 óráson Jacques Villeneuve helyett Tristan Vautier lesz Esteban Guerrieri és Tom Dillmann mellett a harmadik pilótájuk. Az 52 éves kanadai számára incidensekkel telt az Endurance-világbajnoki idény eddigi része, a csapat a közleményben viszont elsősorban a születendő kislányával és a kevés felkészülési kilométerrel indokolta a döntést. Most maga Villeneuve is reagált minderre: az 1997-es F1-es világbajnok állítása szerint ő is a közleményből értesült a dologról, a körülmények miatt pedig úgy döntött, hogy a többi idei futamon sem áll rajthoz már a WEC-ben.

„Mélyen elszomorít, hogy a Valwall Racing Team ByKolles május 25-i nyilvános közleményéből tudtam meg, hogy helyettesíteni fognak a soron következő Le Mans-i 24 óráson” – fogalmazott Villeneuve. „Mostanában nem érkezett felém hivatalos kommunikáció a csapat részéről, ami még meglepőbb annak fényében, hogy továbbra is érvényes szerződésem van a Le Mans-i 24 óráson való részvételről. A közlemény kiadásának időpontja furcsa módon egybeesett azzal, amikor megérkeztem a kórházba a kislányunk születésére, ami május 26-ra volt kiírva. ByKolles pontosan tudott erről a családi eseményről, ezért nem tudtam reagálni erre a hirtelen bejelentésre. Versenyző családként mindig sikeresen kiegyensúlyoztuk a családi életünket a versenyzői karrierünkkel, és a versenyzés mindig prominens helyet foglalt el nálunk.”

„Valójában alapos és jól szervezett volt a felkészülésem a Le Mans-i 24 órásra. Jelentős időt és energiát fektettem abba, hogy fizikailag és mentálisan is csúcsformában legyek erre az általam nagyon várt kihívásra. Miután megnyertem az Indy 500-at, az IndyCart és az F1-es világbajnokságot, a Le Mans-i 24 órás különleges jelentőséggel bír számomra. Emiatt mélységesen elkeserít, hogy igazságtalanul és önkényesen megtagadták a részvételem lehetőségét. Ilyen körülmények között úgy döntöttem, nem veszek részt a WEC-szezon további részében a ByKolles színeiben. Ehelyett a figyelmemet és az energiámat arra irányítom, hogy felkészüljek egy sikeresebb és professzionálisan kielégítő 2024-es idényre.”

wec-villeneuve

fotó: DPPI

Eső és zivatar kavarja meg az F1-es Spanyol Nagydíjat?

Érdekes előrejelzéseket láthatunk jelen pillanatban a hétvégi Spanyol Nagydíj kapcsán. A várakozások szerint péntek délelőtt napos, nyugodt körülmények között kezdődhet meg a hétvége, délutánra, a második szabadedzés idejére viszont már van esély némi esőre, az igazi fordulat azonban szombaton és vasárnap jöhet.

Mindkét napra napos délelőttöt, és záporos, zivataros délutánt jövendölnek az időjósok, a futam idejére jelenleg 55% az esély valószínűsége.

A régió biztos, hogy kapni fog valamennyit az égi áldásból, de az természetesen most még erősen kérdéses, hogy az éppen abban az idősávban eléri-e magát a pályát.

f1-spain

fotó: dppi

F1-gyerekverzió: A Magyar Nagydíjon debütál az alternatív közvetítés

Korábban példátlan újítást vezet be a Formula-1: a Magyar Nagydíjon először készül közvetítés, amelyet gyerekek részvételével gyerekeknek szánnak. A műsor angol és német nyelven készül el (a hagyományos közvetítés alternatívájaként), három gyerekkorú riporter mellett a korosztálynak szánt grafika és effektek jelennek meg a képernyőn.

Az angol verzió arca Jenson Button és Danica Patrick lesz, az ő munkájukat segíti három gyerekkorú riporter, akik interjúkat készítenek és műsort vezetnek a Sky Sports megszokott csapatát kiegészítve. Közülük ketten már korábban is szerepet kaptak az F1-es közvetítésben, a harmadik pedig egy gokartos. A német verzió még a kiválasztási folyamatnál tart, 10-14 év közti gyerekeket keresnek.

A hírről a grid kidek jutottak eszünkbe, még 2018-ból

 

Bevetődések és hibák az esőben – a legjobb monacói onboard videók

Sainz felúszása, Perez időmérős autótörése, Stroll első körös falra préselése, a Haasok merész manőverei, Russell és Perez koccanása – ezek mind láthatók a monacói fedélzeti kamerás összeállításban, amely IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-monaco-onboard

Először ülhet be az F1-es Mercedesbe Mick Schumacher

A német Bild értesülései szerint a jövő héten első alkalommal ülhet be az igazi 2023-as Formula-1-es Mercedesbe az istálló által teszt- és tartalékpilótaként foglalkoztatott Mick Schumacher. Az alakulat vesz részt ugyanis a Pirelli gumitesztjén a Spanyol Nagydíjat követő kedden és szerdán a barcelonai pályán, s míg előbbi napon még George Russell lesz munkában, szerdán már a tervek szerint az előző két idényt a Haasnál lehúzó Schumacher ül volán mögé. A fiatal versenyző eddig a szimulátorból segítette a Mercedes munkáját, valamint jelen volt a nagydíjhétvégéken is esetleges tartalékként.

f1-mick-schumacher-mercedes

Szerződést hosszabbított egyik legfőbb partnerével az F1

Szerdán a Formula-1 bejelentette, hogy további évekre meghosszabbította az együttműködését a Heinekennel. A két fél még 2016-ban lépett partnerségre, azóta számos módon dolgoztak együtt a szurkolói élmény fejlesztésén és új rajongók bevonásán, s ez továbbra is így fog történni, többek között a nemrég Heineken-márkanagykövetnek bejelentett DJ Martin Garrix előadásaival. A sörmárka emellett többek között promotálni fogja a Heineken 0.0 névre hallgató alkoholmentes termékét, valamint folytatja az „Amikor vezetsz, soha ne igyál” kampányát is.

A bejelentés egyúttal azt is tartalmazza, hogy a Heineken lesz a névadó szponzora az idei F1-es naptár új versenyének, a novemberben sorra kerülő Las Vegas-i Nagydíjnak.

f1-heineken

fotó: DPPI

Jön az Alfa Romeo-Haas, és egyúttal visszatér az F1-be Giovinazzi?

Pitwall című heti hírösszefoglaló műsorunkban ezt a témát is boncolgattuk: maradhat az F1-ben az Alfa, és visszatérhet a rajtrácsra az onnan kiszoruló olasz. Nézzétek meg a vonatkozó részt:

Az Andretti bázisába költözik át a McLaren IndyCar-csapata

Változtak az Arrow McLaren középtávú tervei: az IndyCar-részleg egy új főhadiszállást akart felépíteni az USA-ban, helyette azonban az Andretti Autosport megüresedő indianapolisi műhelyébe fognak átköltözni.

A 8000 négyzetméteres üzem háromszor akkora, mint a McLaren szintén Indianapolisban található jelenlegi központja (ahol a Schmidt Peterson Motorsports működött korábban) – mivel a McLaren idén már három állandó autót indít az IndyCarban, az Indy 500-on pedig négyet, a jövőben pedig további terjeszkedés a cél, szükség is van a nagyobb területre. Az Andretti szintén bővel, és az Indiana állambeli Fisherbe költözik át, egy 53 ezer (!) négyzetméteres gyárba: ez a Michael Andrettiék által sokat emlegetett új főhadiszállás, amely nagyobb, mint a maranellói Ferrari-központ, és ahol bőven elfér majd a tervezett F1-es projekt is. A két csapat átköltözése 2025-ben várható.

Fotó: Arrow McLaren

Verstappentől lesett Piastri a vizes pályán

A Monacói Nagydíj alakulása folytán a világbajnoktól tanulhatott az újonc: az eső már esni kezdett, de a versenyzők többségéhez hasonlóan még Oscar Piastri is slick abroncsokon haladt, mikor Max Verstappen lekörözte őt. Az ausztrál igyekezett tartani a lépést és pár hasznos fogást ellesni az éllovastól.

„Igazából egészen hasznos volt, hogy Max haladt előttem, mert először vezettem slick gumin esős pályán F1-es autóban. Azzal, hogy Max volt ott, tudtam, hogy rendben lesznek a dolgok” – nyilatkozta a médiának a verseny után a tizedik helyével idén másodszor pontot szerző Piastri. „Amikor esett és slicken voltunk, akkor érthető módon nagyon óvatos volt, így tudtam tartani őt, sőt azután is, hogy mindketten kijöttünk a köztes gumikért. Amikor a pálya felszáradt, akkor azért már gyorsabb volt nálam. De eleinte tudtam tartani, ezt először mondhatom el magamról, szóval jó élmény volt.”

Fotó: McLaren

Mario Andretti: Miután nyolcszoros világbajnok lesz, meggyőzöm Verstappent!

Többször elmondta már Max Verstappen, hogy miután végzett a Formula-1-ben – ami megszólalásai alapján akár már hat év múlva, jelenlegi szerződése lejártával bekövetkezhet – kipróbálná magát az endurance-versenyzésben vagy akár ralikrosszban, az IndyCar és Indy500 azonban nem foglalkoztatja. Ezen változtatna a versenyzőlegenda, Mario Andretti:

„A motorsport, ha úgy tetszik, egy nagy boldog család, az összes szakág ideértve. Én kíváncsi voltam minden formájára, ahogy látható a pályafutásomból. A szenvedélyem minden csúcskategóriára kiterjedt a sporton belül” – mondta a Ziggo Sportnak az amerikai, akinek pályafutása csak egy töredéke az 1978-ban megnyert F1: a legkülönbözőbb kategóriákban 109 nagyobb győzelmet számol karrierje.

„Barátaim vannak mindenütt. Meg fogom győzni őt. Egyszer majd beszélek Max Verstappennel, miután megnyerte a nyolc világbajnoki címet, hogy jöjjön át és nyerje meg az Indy 500-at is!”

Ahol idén fej fej mellett halad a Ferrari és a Red Bull – videó

Érdekes különverseny kezd kibontakozni az említett két istálló között a leggyorsabb kerékcseréket illetően: Monacóban ismét a Red Bull produkálta a legjobb szervizelést Sergio Perez 2,15 másodperces kiállásával, ezzel idei harmadik elsőségüket húzták be ilyen tekintetben – amivel kiegyenlítettek a szintén háromszor élen végző Ferrari ellen.

A kerékcserék tavalyig a bikák felségterületének számítottak, idén viszont a szintjükre került a Scuderia: jól mutatja azt, mennyire kiemelkedik ez a két alakulat, hogy a szezon tíz leggyorsabb bokszkiállását egyaránt a Red Bull vagy a maranellói gárda mutatta be! A 2023-as rekord amúgy a Ferrarié Charles Leclerc dzsiddai 2,10 másodperces kiállásával, a lentebb látható monacói Perez-csere az összesített lista harmadik helyére jó.

Idiótázás, falazás, esőkavarodás – így szólt a rádió Monacóban

Az átlagosnál hosszabb összeállítást készített az F1 a Monacói Nagydíj hétvégéjének legjobb csapatrádiós üzenetváltásaiból, benne többek között ingerült Lando Norrisszal, az autóból taktikai tanácsot adó Charles Leclerc-rel, a fékekre panaszkodó Yuki Tsunodával, az esőről érdeklődő Fernando Alonsóval és persze időmérőn falazva pole-t szerző, intereket követelő és győztes Max Verstappennel – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-radio-monaco

„A mi programunk a teljesítményen alapul, nem a marketingértéken” – Marko visszaszólt Ralf Schumachernek

Ralf Schumacher másfél héttel ezelőtt beszélt arról, hogy szerinte az AlphaTauri és még inkább a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko személyes okok miatt nem a Haastól 2022 végén elküldött Mick Schumachert választotta az egyik autójába, hanem Nyck de Vriest: a korábbi F1-es konkrétan úgy fogalmazott, hogy Markónak „problémája van a Schumacher névvel”. Minderről De Vries haloványabb szezonkezdete után beszélt a német exversenyző.

Most aztán megérkezett a válasz Markótól, aki az OE24-nek nyilatkozva reagált Ralf Schumacher kijelentésére: „Nincs semmi problémám a Schumacher névvel. Számomra Michael Schumacher a legnagyobb. Rendszeresen beszélek Ralffal. De egy dolgot összekever: a mi F1-es programunk a teljesítményen alapul, nem pedig a marketingértéken” – szúrt oda a Red Bull-os szakember.

f1-marko-redbull

Tizenöt sárga, valamint egy piros zászló után történelmet írtak a NASCAR leghosszabb futamán

Ryan Blaney győzött a Cup Series idei leghosszabb, 600 mérföldes futamán a Charlotte Motor Speedwayen. A 29 éves pilóta 400 körből 163 alkalommal állt az élen. Ha valaki csak erre pillantana rá a NASCAR koronaékszerének számító, Coca-Cola 600 nevű versenyével kapcsolatban, akkor maximum annyi lenne furcsa, hogy hétfőn rendezték, ám a történet korántsem csak ennyiből áll. A versenyt hagyományosan ugyanazon a napon rendezték volna meg, amikor az F1-es Monacói Nagydíj, valamint az Indy 500 is lebonyolításra kerül, erre azonban nem volt lehetőség a rengeteg csapadék miatt, így csak hétfőn indulhatott meg a száguldás. A nyitó szakaszt az élről rajtoló William Byron nyerte, míg a másodikat már Chris Buscher, de mire ideáig eljutottunk elég sok idő eltelt. Ennek legfőbb oka megint az égi áldás volt, ami rendesen eláztatta a pályát, ám később az eső már nem zavart be, helyette történt sok más, ami témát ad még a következő napokra.

A kivételes hosszúsága miatt nem három, hanem négy szakaszra lebontott futamon ugyanis rengeteg balesetet történt, főként a végjátékban, de még a másodikban volt látható a legrémisztőbb eset. Ekkor Denny Hamlin frontálisan csapódott a falba, miután összeért Chase Elliott autójával, és vélhetően nem véletlenül. Hamlin eléggé a falhoz szorította ellenfelét, a 2020-as bajnok pedig előbb az autója jobb oldalát intézte el, majd a felvételek alapján szándékosan ment neki a Joe Gibbs Racing pilótájának, hatalmas ütközést okozva ezzel. Elliott nem ismerte el felelősségét, így az esetet még vizsgálni fogják, bőven benne van, hogy eltiltják a NASCAR egyik legnépszerűbb pilótáját.

A folytatásban sem nyugodtak le aztán kedélyek, ahogy haladtunk előre, egyre több incidens miatt kellett tehát meglengetni a sárga zászlót, összesen tizenöt alkalommal. A harmadik szakaszt már Blaney nyerte, ekkor kezdett kirajzolódni, hogy rajta kívül Byron, Kyle Busch, Tyler Reddick, esetleg Kyle Larson vagy Brad Keselowski lesznek esélyesek a győzelemre. Utóbbi kettő aztán belekeveredett valamibe, ráadásul az utolsó körökre Blaney már a sárgák ellenére is megállíthatatlannak bizonyult. Győzelmével a Team Penske duplázott, hiszen az Indy 500 után a Coca-Cola 600 trófeája is náluk landolt egyazon esztendőben, ami történetük során először fordult elő. Említésre méltó még, hogy a futamon jelen volt a részidősként visszatérő Jimmie Johnson is, ám a hétszeres bajnoknak ezúttal sem volt szerencséje. Bár a futam elején nagyszerű tempóval kezdett el felzárkózni a mezőny végéről, kétszer is ütközött, így a versenyt annak ellenére sem tudta befejezni, hogy a szerelői még a piros zászló előtt helyrehozták az autóját.

„Perez megmutatta, hogy miért nem lesz bajnok: Verstappen tesztpilótája lett”

Paul Stoddart a RacingNews365.comon vezeti a maga versenyek utáni blogsorozatát, a monacói értékelőjében pedig természetesen kitért Sergio Perez teljesítményére: határozott véleményt fogalmazott meg.

„Szerintem a jelenlegi pontelőnye ismeretében egész nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezt a bajnokságot csak és kizárólag Max veszítheti el, és hogy a Red Bull Sergio Perez hibája ellenére kényelmesen meg fogja nyerni a konstruktőri bajnokságot” – írta.

„Szegény öreg Perez megmutatta, hogy nem lesz esélye a világbajnoki címre. Másodszor láthattuk, hogy eldobja a sanszát az időmérőn: először Ausztráliában és most Monacóban. Ez egy nagyon-nagyon rossz hétvége volt számára, és majdnem lefokozták Verstappen tesztpilótájává, hogy a futam végén ő próbálja ki a gumik viselkedését” – tette hozzá a korábbi F1-es csapatfőnök.

f1-redbull-perez

fotó: Red Bull

Stroll nem tudja, sírjon-e vagy nevessen

Miközben Fernando Alonso ezúttal már a dobogó második fokára állhatott fel, a csapattárs Lance Stroll borzalmas hétvégét fogott ki az F1-es Monacói Nagydíjon. Az időmérőn már a Q2-ben kiesett, a futamon pedig szintén tízen kívül haladt, ráadásul Sergio Perezzel is koccant. Később aztán amikor rákezdett az eső, kiesett a kanadai: a visszajátszások szerint többször a korlátnak ütközött az Aston Martinnal. Stroll fékgondokra gyanakodott:

„Volt néhány problémám az autóval, nem tudtam lelassítani, vagy ötször nekiütköztem a falnak. Már az eső előtt elkezdtem érezni, hogy küszködök a megfékezésével, aztán amikor eleredt, végképp nem tudtam lelassítani” – idézi a pilótát a RacingNews365.com szakoldal. Amikor arról kérdezték, hogyan érzi magát a förtelmes hétvégéje után, csak ennyit felelt: „Sírjak vagy nevessek? Akár nevethetek is.”

f1-stroll-aston-monaco

fotó: DPPI

„Legközelebb ő is velem jön!” – üzente O’Ward Ericssonnak (videó)

A vasárnapi Indy 500 hajrájában történt balesetek egyike volt, amikor az egyik újraindítást követően az őt előtte megelőző Marcus Ericssont támadta a versenyben legtöbb körön át vezető Pato O’Ward, ám a 3-as kanyarban előbb a füvet csípte meg, majd a svéd bal hátsó kerekéhez ért hozzá, így a mexikói kiforgott és a falban találta magát. Az előző évi versenyen is ők ketten harcoltak a hajrában, csak akkor konkrétan a győzelemért, s akkor O’Ward kihátrált egy manőverből. Ezúttal nem tette, viszont a korábbi F1-es ellenfelét hibáztatta a baleset után:

„Úgy gondolom, kissé túl kedves voltam ott. Hét kör volt még hátra, én pedig rámentem. Nagyon kedves voltam vele. Biztosra fogok menni, hogy legközelebb ő is velem jön. Lementem a pályáról is, hogy helyet hagyjak neki, mégis leszorított, szóval igen, nem fogom ezt elfelejteni” – fogalmazott az Arrow McLaren pilóta. Videón a hajrában történt incidens – amely mögött történt egy másik is, aminek következtében Agustin Canapino fék nélküli autóval csúszott bele O’Ward gépébe:

Örül a dobogónak az Alpine-vezér, de…

Esteban Ocon jelentette az F1-es Monacói Nagydíj egyik fő meglepetését azzal, hogy az időmérőn a negyedik helyen végzett, majd Charles Leclerc büntetése révén a harmadik rajtpozícióból indulhatott, s ezt végül a leintésig megtartotta, így saját maga és az Alpine idei első pódiumát szerezte. Mindezt mindössze néhány héttel azt követően, hogy az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi meglehetősen kemény kritikát fogalmazott a borzalmas bakui produkció után az istálló teljesítményéről, többek között az amatőr jelzőt is használva.

A Reuters a Monte-Carlóban szerzett dobogó után megszólaltatta Rossi, aki persze örült a mostani eredménynek, de azt is tudja, hogy még messze vannak attól, hogy az ilyesmi rendszeressé válhasson: „Örülök. Örülök a csapatnak. Nem fogom azt mondani, hogy azt szeretném, hogy minden versenyen végezzenek a harmadik helyen, az irreális lenne. Imádnám, de még sok munka vár ránk, hogy odajussunk. De igen, egyértelműen komoly, erős teljesítményt nyújtottak ezen a hétvégén: a pilóták, a mérnökök, a szerelők, mindenki itt a pályán, valamint Enstone-ban és Viryben.”

f1-ocon-alpine-monaco-podium

Balesetcunami, három piros zászló, kirepülő kerék, új győztes: ez volt a 107. Indy 500 – videó

Bár sokáig viszonylag nyugodt mederben folytak az események a vasárnapi Indy 500-on, a hajrá azonban egészen őrültre sikeredett: több baleset miatt háromszor is félbe kellett szakítani a versenyt. Kétségtelenül a legijesztőbb incidens az volt, amikor a Felix Rosenqvisttel ütköző Kyle Kirkwood kereke kirepült a pályáról, amely aztán szerencsére nem a nézőtéren, hanem a parkolóban, egy autón landolt. Ha valaki esetleg lemaradt volna a végül egy egykörös szétlövés végén Josef Newgarden sikerét hozó futamról vagy felelevenítette a legfontosabb történéseket, itt a bővített videós összefoglaló a legendás viadal 107. kiírásáról:

Fékprobléma kínozta Tsunodát a futamon

Yuki Tsunoda bejutott az időmérőn a Q3-ba a Monacói Nagydíjon a több fejlesztést kapó AlphaTaurival, s a versenyen is a pontszerzők között haladt, amíg fékhibát nem jelentett a rádión. A japán végül egészen a 15. helyig csúszott hátra, s két kör hátrányban futott be – ráadásul egyszer a bukótérbe is kilátogatott, miután próbálta betartani, amit a csapat kért tőle:

„A verseny rajtjáig jó volt minden, de aztán problémám támadt a fékkel, így egyáltalán nem tudtam nyomni, és ezért a tempóm rettenetesen gyenge volt. A csapat azt mondta, nyomjam keményebben a féket és attól majd megjön a hőmérséklet, és újra a szokásos tartományba kerül. Úgyhogy nyomtam, hogy lássam, mi lesz, de majdnem a falnak ütköztem” – idézi Tsunodát a RacingNews365.com portál.

f1-tsunoda-monaco-alphatauri