DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

„Verstappen mészárolt idén” – az ex-F1-es egy előzést külön kiemelt

„Ebben az évben Verstappen és a Red Bull felsőbbrendűek voltak” – kezdte a Gazzetta dello Sportnak a 2022-es szezont értékelő René Arnoux. A hétszeres nagydíjgyőztes így fogalmazott: „Számos alkalommal, például Zandvoortban, mindenkit lemészárolt a futamon. A szememben Charles Leclerc közel van hozzá, de még mindig Verstappennél a plusz.”

A 80-as években Renault-nál és Ferrarinál szereplő francia a Japán Nagydíj rajtjánál történt előzést külön kiemelte: „Amit ott csinált, tökélyre vitt külső íves előzés volt az esőben. Amikor azt kérik tőle, később tud fékezni, mint bárki más.”

A csapattárs földbe döngölése kapcsán hozzátette: „Perez Monacóban és Szingapúrban, a lassabb pályákon nyert. De amikor azt mondják, hogy nem volt ugyanolyan autója, mint Maxnak, akkor butaságokat állítanak” – tette hozzá Arnoux.

Fotó: Red Bull Content Pool

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu