Már a szezon közepén leállt az idei F1-es autó fejlesztésével a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/34430
Mindössze nyolc pontot szerzett a 2022-es évad során a Williams, így a tavalyi kilencedik hely után visszacsúszott az utolsó pozícióba a konstruktőri világbajnoki összetettben. Jost Capito, a grove-i alakulat távozó csapatvezetője ugyanakkor elmondta: tudatos döntés volt, hogy a Brit Nagydíjon bevetett és egyébként szerinte jól működő jelentős fejlesztési csomagjuk után már nem fordítottak nagy erőket az idei versenygépre.
„Amikor röviddel utána azt látod, hogy a lemaradás túl nagy a nyolcadik-kilencedik helyhez, akkor nincs értelme sok erőt fordítani az idei autóra. Lehet, hogy maradsz úgy is a tizedik helyen, de elszalasztod a lehetőséget, hogy a jövő évi gépre koncentrálj” – magyarázta Capito a Motorsport.com hasábjain. „Úgyhogy amikor láttuk, hogy tizedikek leszünk, már nem számított a különbség, és az erőinket a következő évi autóra összpontosítottuk nem sokkal a nagy silverstone-i fejlesztések után.”
A távozó csapatvezető hozzátette: 2023-ban tényleg előre kell lépnie a Williamsnek, „különben valami tényleg rossz”. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy bár a költségplafon révén elvileg egyforma mennyiségű pénzt költhetnek az F1-es csapatok, a kiindulási pont nem volt azonos a limit bevezetésekor: a Williams például az előtte lévő években, a Dorilton Capital érkezése előtt alig fektetett be bármit is.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|