Pourchaire szerint az F2-es bajnoki cím sem segített volna rajta
https://formula.hu/parc-ferme/34285
Theo Pourchaire üstökösként robbant be az utánpótlás-kategóriák világába, az utóbbi időben azonban mintha megrekedni látszana a fejlődése. A francia pilóta 2021-ben 17 évesen tudott F2-es főfutamot nyerni Monacóban, Oscar Piastri távozását követően pedig egyértelműen őt kiáltották ki a bajnoki cím legnagyobb esélyesévé, idei szezonja azonban csalódást keltően alakult. A Sauber Akadémia üdvöskéje a második helyen végzett az egyéni tabellán, ám tetemes, 101 pontos hátrányban zárt a bajnoki címet elhódító Felipe Drugovich mögött. Mindeközben a Sauber által működtetett Alfa Romeo egy újabb évre szavazott bizalmat Guanyu Zhou-nak, így egyelőre távolinak tűnik Pourchaire számára az F1-es lehetőség, noha az USA Nagydíj pénteki szabadedzésén hivatalos versenyhétvégén is bemutatkozhatott már. A 2003-as születésű versenyző azonban továbbra sem adja fel F1-es álmát.
„Őszintén szólva, azt hiszem, akkor sem kaptam volna lehetőséget az F1-ben, ha megnyerem a bajnoki címet. Több dolog miatt is így van, de ilyen ez a sport napjainkban, én pedig elfogadom” – magyarázta a francia. „Fiatal vagyok még, és készen állok rá, hogy fejlesszem önmagam, hogy aztán 2024-ben enyém lehessen az egyik ülés. Az álmom, hogy Formula-1-es versenyző és világbajnok legyek, egyéb kategóriák egyelőre nem érdekelnek.”
Korábban beszámoltunk róla, hogy Pourchaire nem teljesít újabb szezont az F2-ben, most azonban másképp fogalmazott: „Néhány napja beszéltünk erről a Sauber Akadémiával, tehát határozottan lehetőségként kezelem, mert az F1 után az F2 a legjobb bajnokság. Egy hétvégén versenyzünk az F1-gyel és minden csapat figyel minket. Képes vagyok megnyerni a bajnokságot, de meglátjuk, mit hoz a jövő” – zárta a francia.

Daniel Ricciardo, ahogyan még soha nem láttad
https://formula.hu/parc-ferme/21380
Nézd végig, hogyan készül a Renault ausztrál F1-es pilótája egy egyszerűnek tűnő, ám korántsem egyszerű elemekből álló tesztnapra.
Ilyen gyorsan nem láttál még fejre, majd talpra állni egy autót
https://formula.hu/parc-ferme/21381
A mutatvány Alex Baron nevéhez fűződik az USF2000-es bajnokság nyitófutamáról, de mi továbbra is csak azt kérdezzük: ezt meg hogy?
Látjátok a különbséget a tavalyi és idei katari befutó között?
https://formula.hu/parc-ferme/21379
2018-ban 27 ezredmásodperc, idén 23 ezred döntött a győzelemről!
Spot the difference #QatarGP pic.twitter.com/Uw0BrS6yrL
— MotoGP™ (@MotoGP) 2019. március 10.
Odaszúrt Toto Wolffnak a Formula-E első embere
https://formula.hu/parc-ferme/21378
Alejandro Agagot kemény üzletemberként és szókimondó vezetőként ismeri mindenki, a spanyol pedig ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: „Mr. Wolff...a felesége felülmúlta önt, és hamarabb nyert versenyt idén. Hatalmas elismerés az első női csapatfőnöknek, aki nemzetközi FIA versenyt nyert!” - írta Instagram-oldalán Agag, miután kiderült, hogy Sam Birdöt megbüntették, így a Venturi pilótája, Edoardo Mortara örökölte meg a győzelmet a Hongkong ePrix-n.
Michelisz Norbert elmondta, hogyan készült a logója
https://formula.hu/parc-ferme/21377
Az 5-ös szám az elmúlt évek során hozzánőtt hazánk egyik legsikeresebb autóversenyzőjéhez, néhány éve azonban egy logóval is összekapcsolta azt, melyet Hyundai-pilóta közösségi média-felületein, és más nyilvános megjelenéseinél használ.
Norbi a WTCR hivatalos oldalának árulta el, hogy hogyan is alakult ki a jelenlegi dizájn: „Néhány évvel ezelőtt azt éreztem, hogy saját logóra van szükségem” – mondta Michelisz. „Az egyedüli kérésem az volt a tervező felé, hogy legyenek benne a kedvenc színeim, a fekete és a fehér, valamint az 5-ös szám. Így rakta össze a logóban a kereszt- és vezetéknevem első és két betűjét, valamint az 5-ös számot. Olyan formátumot akartunk, ahol a szám passzol a betűkhöz, ezért döntöttük e mellett. Aztán rájöttünk, hogy a piros remekül mutat a feketével és a fehérrel együtt.”

Dráma dráma hátán - itt a Hong Kong ePrix összefoglalója!
https://formula.hu/parc-ferme/21376
A futamról készült szöveges beszámolónk ide kattintva érhető el.
Nézd meg, ahogy Lorenzo sejk és Al-Attijah kétkerekezik a sivatagban
https://formula.hu/parc-ferme/21375
Jorge Lorenzo, a Repsol Honda motorosa a MotoGP-szezonnyitó Katari Nagydíj felvezetéseként ült be az ország talán leghíresebb sportolója, a háromszoros Dakar-győztes Nasszer Al-Attijah mellé, a ralipilóta saját tervezésű buggyjába.
A homokdűne tetejére teveháton, sejkként megérkező Lorenzo arra kevésbé számított, hogy egy autóban is két keréken fog száguldani, ahogyan tette azt egész életében.
Tavaly drámai futammal kezdődött az IndyCar-szezon
https://formula.hu/parc-ferme/21374
Az utolsó körökig úgy tűnt, hogy az újonc Robert Wickens történelmet ír, és pole-ból indulva megnyeri első futamát a sorozatban, ám a túlzottan optimista Alexander Rossi kirakta a kanadait a pályáról, és Sebastien Bourdais ölébe hullott a győzelem. Vasárnap este startol az új szezon, idézzük fel a tavalyi St. Petersburg-i futam eseményeit az alábbi összefoglaló segítségével!
Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese
https://formula.hu/parc-ferme/21373
Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.
A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.
Szerinted jogos a büntetés?
#FórmulaE Momento en el que el coche de #Bird toca al de @Andre_Lotterer y provoca la rotura del neumático trasero derecho pic.twitter.com/q0cHwwGxD6
— Campeones (@Campeonesnet) 2019. március 10.
Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21372
A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!
Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!
https://formula.hu/parc-ferme/21371
Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta
https://formula.hu/parc-ferme/21370
A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.
A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.
Hey guys please read! pic.twitter.com/oVURb8a2kf
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 9.
Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.
You’re lucky I couldn’t find your keys @AlexanderRossi pic.twitter.com/XRoINfwlSg
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 10.
Nyitókép: IndyCar Media
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|