DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

Megszűnik a német F4-es bajnokság

Jövőre nem rendezik meg az ADAC által szervezett német nemzeti Formula-4-es bajnokságot: ezt a német autóklub jelentette be azáltal, hogy nem fogadnak nevezéseket a 2023-as szezonra. Az ADAC F4 2015-ben indult útjára az ADAC Formula Masters utódjaként (amelynek pedig a Formula BMW volt az elődje), s bár eleinte a sorozat mezőnye több mint 20 főt számlát, idén például már csak öt állandó nevezője volt a szériának. Pedig az elmúlt nyolc évben megfordult itt több olyan pilóta is, aki eljutott az F1-ig, mint például Lando Norris, Mick Schumacher vagy Guanyu Zhou, míg a bajnokok között találjuk például a Formula-2-ben szereplő Theo Pourchaire-t és Jüri Vipst (az idei kiírást egyébként a Mercedes protezsáltja, Andrea Kimi Antonelli nyerte).

Indulhat azonban a német F4 helyett egy másik bajnokság: a Formula Scout úgy tudja, egyelőre Euro 4 projektnév alatt fut az ötlet, mely szerint az ACI Sport szervezne egy új szériát Európa-szerte elsősorban azoknak az istállóknak, akik az olasz sorozatban és az ADAC egyes állomásain szoktak indulni. Ami pedig a DTM promotálását is átvevő ADAC-ot illeti: az F4-ből nem teljesen szállnak ki, ugyanis létrehozzák az ADAC Formula Junior Teamet, amelynek színeiben két tehetséges német fiatalt indítanának a francia Formula-4-es bajnokságban.

adac-f4-2022

Fotó: ADAC

Felolvadás: Egy asztalnál Kimi Raikkönennel

A Magyar Nagydíj hétvégéjén összeültünk egy könnyed beszélgetésre a 2007-es világbajnokkal, amely során kifejezetten közlékeny kedvében találtuk a finnt, akivel így nem szokványos témákat is boncolgattunk. Hogy mik voltak ezek és hogy hogyan reagált a Jégember, az az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából kiderül!

afm1

A NASCAR-ban tudják, milyen az igazi stadionhangulat

Hétvégén egy igazi kuriózum vár az amerikai széria kedvelőire, a mezőny most a Bristol Motor Speedwayre látogat el, ahol a kolosszeumra hajazó pályán éjszakai futamot fognak rendezni. Hangulatfokozónak nézzük, mi történt a tavalyi versenyen.

Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis

Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

68618859_10159215975283973_2208961045370765312_o

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója

Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.

A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

tommyxlewis

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát

Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lil Chili ft. Chiquiliquatre in da house!

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.

Így tegyünk tönkre egy gyönyörű tájképet

Bemutatja: Lando Norris.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hi there, just ruining a nice pic...

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve

James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.

 

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.

 

Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?

Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?

Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?

 

George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát

A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...

 

Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki

Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Summer jam @fencer #hypeman

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen

Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze:

 

Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost

Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

666px_1797_1163

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing