DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

Hétvégén debütál az F1-ben az Alpine juniorja

Jack Doohan kapja meg az Alpine újonctesztes lehetőségét: az ausztrál pilóta a hétvégi Mexikói Nagydíjon, valamint a szezonzárón, Abu Dhabiban is beülhet a csapat idei autójába az első szabadedzéseken. Brazíliában a sprintformátum miatt erre nincs lehetőség, hiszen az első gyakorlás után már jön is az időmérő. Hivatalos megerősítés egyelőre csak a mexikói szerepléséről érkezett, de éppen az interlagosi lebonyolítás miatt vehető biztosra, hogy az évadzárón kapja meg a másik lehetőséget. Doohan többször vezette már az Alpine korábbi autóit, többek között a Hungaroringen is beleülhetett a 2021-es fejlesztésbe, így készítették őt fel a nagyközönség előtti bemutatkozásra.

Doohanben nagyon hisznek az Alpine-nál, egyes hírek szerint az ő neve is ott volt a kalapban, ha nem tudták volna megszerezni 2023-ra Pierre Gaslyt, de az ő újonctesztes sorsa is csak azt követően dőlhetett el, hogy Oscar Piastri ügye lezárult és eligazolt a McLarenhez. 

Rajta kívül szóhoz jut még szabadedzésen idén Pietro Fittipaldi (Haas, Mexikó és Abu Dhabi), Pato O'Ward (McLaren, Abu Dhabi), Felipe Drugovich (Aston Martin, Abu Dhabi), Robert Scvarcman (Ferrari, Abu Dhabi) és Logan Sargeant (Williams, Mexikó és Abu Dhabi).

-03322022_002

fotó: dppi

Imola is helyszíni nézőkkel együtt tér vissza az F1-be

Úgy tűnik, most már szinte minden Formula-1-es nagydíjra látogathatnak ki szurkolók: erre elsőként a Toszkán Nagydíjon volt lehetőség napi 2800 fővel, míg Szocsiban már több tízezren voltak a lelátókon. A soron következő nürburgringi és portimaói versenyeken is lehetnek limitált számú nézők, most pedig Imola jelentette be ugyanezt: az október 31-én és november 1-jén esedékes kétnapos Emilia-Romagna-i Nagydíjra napi több mint 13 ezer nézőt várnak, így a 2006 után visszatérő legendás pálya is helyszíni rajongókkal együtt tér vissza az F1-be.

imola-2006-dppi

Covid-biztos nézőtér: kiparcellázták a domboldalt Jaramában

Bár a kamion-Európa-bajnokság fordulóját a járvány miatt lefújták a Madrid melletti egykori F1-es versenypályán, ám a betéteseménynek szánt spanyol bajnokság fordulója lezajlott szeptember utolsó hétvégéjén, ráadásul nézők jelenlétében. A pálya közösségi oldalán közzétett alábbi videó szemléletesen bemutatja, hogyan küzdöttek a jaramai szervezők a koronavírus terjedése ellen: egymástól pár méter távolságra jelöltek ki négyzetalakú területeket a domboldalon, és ezekben foglalhattak helyet az együtt érkezők.

Ha lehetne, bevállalnátok így a Hungaroringet az október 17-18-i WTCR-hétvégén?

Így nézne ki a tokakapitányok F1-es mezőnye

Ezeket csak így itt hagyjuk.

Loebék szakítanak a Hyundaijal, de kaptak hozzá egy kis búcsúajándékot

Sebastien Loeb és navigátora, Daniel Elena részleges programja a Hyundai WRC-csapatával a Török Rali lezárultával véget ért. A partnerség egy-egy harmadik helyezésben csúcsosodott ki a tavalyi és az idei szezonban, most pedig a páros már be is jelentette a következő nagy tervét: egy év kihagyás után januárban visszatérnek a Dakar Ralira, mégpedig egy új csapat, a Bahrain Raid Xtreme (BRX) színeiben, amelynek működtetését a brit versenycsapat, a Prodrive végzi, és a motort is ők fejlesztik.

Loebhöz és Elenához azonban még becsengetett egy postás egy jókora dobozzal, ami a Hyundai búcsúajándékát tartalmazza. Hosszú, nyele van és a sivatagban szükség lehet rá - vajon mi az?

"Én nem fogom használni. Szükség esetén is csak Daniel kezében lesz" - lohasztotta le rögtön az ajándékozók örömét Loeb.

A kávédarálótól a Dakar-győzelemig - 210. születésnapját ünnepli a Peugeot

"Hogyan lehet 210 év történelmét belesűríteni 2 percbe? Úgy, ahogy mindig is csináltuk: gyorsan!" - kezdi a narrátor ezt a különleges, ünnepi videót. A Peugeot céget 1810-ben alapították, de akkor autókat még nem nagyon gyárthattak, így első produktumaik biciklik és kávédarálók voltak. Később azonban a világ egyik legismertebb autómárkájává váltak, és az autósportok egyes szakágait is meghódították: a WRC-ben, Le Mans-ban, a Dakar Ralin is győztek, és motorgyártóként még az F1-ben is feltűntek.

Az évfordulós videót még a márka korábbi sportigazgatója, Jean Todt is kommentálta közösségi oldalán: "Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek a kalandnak!" 

Annyi mindent nyertek a portugálok másfél hónap alatt, hogy már a trófeákat is összekutyulták

"Egy pillanat erejéig én nyertem a MotoGP ausztriai versenyét, Miguel Oliveira a Formula-E-t, Antonio Felix da Costa pedig a Le Mans-i 24 órást!" - írta Filipe Albuquerque az alábbi képhez, aminél dicsőbbel a történelem során még sohasem rendelkezett a portugál motorsport. Augusztus 9. és szeptember 20. között ugyanis ez a három versenyző begyűjtötte ezt a három különleges trófeát, csak nem éppen ilyen leosztásban, ahogy a képen és az idézetben szerepel. Da Costa FE-címe kétségtelenül a portugál autósport legértékesebb bajnoki címe, Oliveira az ország első sikerét aratta a motoros királykategóriában, míg Albuquerque az LMP2-es kategóriában nyert Le Mans-ban. Csak utóbbiról lehet elmondani, hogy már nem az első Portugália számára, hiszen 2012-ben Pedro Lamy első lett a GTE Am géposztályban. 

Videó: Raikkönen karrierjét boncolgatja az F1

Egy újonc felemelkedése címen futtat videósorozatot az F1 hivatalos Youtube-oldala, ahol csütörtökön nem más, mint a húsz éve F1-ben versenyző Kimi Raikkönen a főszereplő. A finn pilóta mindössze 21 éves volt, amikor egyetlen szezonnyi formulaautós tapasztalattal a háta mögött megérkezett Michael Schumacher, Mika Hakkinen, Jacques Villeneuve és hasonlók mellé az F1-be. A nyolc perces videó ettől a ponttól kezdve tárgyalja a pilóta karrierjének legfontosabb állomásait. Közepes angol tudás erősen ajánlott.

Verstappen már Hamilton nyakán, Ricciardo még mindig harmadik

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakértői Max Verstappent látták az Orosz Nagydíj legjobbjának - 9,4 pontot kapott a 10-ből, ez volt a mezőny legmagasabb értéke. Charles Leclerc és Sergio Perez kapott még 9,2-t, a futamgyőztes Valtteri Bottas pedig 9,0-t - Lewis Hamilton viszont nem fért be a top tízbe, így az összetettben jelentősen csökkent az előnye. Így áll most az F1-es erősorrend:

pf1_4

Bottas megmutatta a világ második legjobb kávéjának titkát

Valtter Bottas köztudottan imádja a kávét, így csak idő kérdése volt, hogy a Mercedes leforgassa vele az alábbi videót. Mivel a finn pilóta jelenleg nem otthon tartózkodik, ezért a világ legjobb receptje helyett a világ második legjobbját mutatta meg nekünk. Ehhez a szülővárosában készült friss kávébabot kézzel ledarálja, majd az AeroPress nevű szerkezeten keresztül forró vizet présel át rajta, és kész is egy nagy adag fekete nedű. Egészségére!

Ki hány futam után vezette a vb-t az F1 történetében?

Újabb érdekes statisztikai összeállítást készített a Racing Statistics YouTube-csatornája: ezúttal aszerint állították sorba a Formula-1-es pilótákat, hogy hány futam után álltak a világbajnoki összetett élén. Az élmezőny aligha meglepő, de azért találunk néhány váratlan név-helyezés kombinációt is:

 

Ricciardónak még a tükre igazgatására is maradt kapacitása Szocsiban

A Renault ausztráljának az F1-es Orosz Nagydíjon gyűlt meg a baja a visszapillantójával:

 

Csatlakozzatok Formula Girls csoportunkhoz!

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

nl

Hamilton a korrupt rendszerről posztolt

"Az emberek szelleme nagyobb, mint a korrupt rendszer" - írta alábbi posztjában Lewis Hamilton. Hogy itt még mindig az oroszországi büntetésére utal-e...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The spirit of the people is greater than the corrupted system.

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Videó: Így hajtották meg Mick Schumacherék a 2018-as Ferrarit Fioranóban

Készülvén a szabadedzéseken való debütálásukra, a Ferrari három akadémistája, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman szerdán beülhetett az SF71H-ba a maranellóiak saját tesztpályáján – természetesen mozgóképes felvételek is készültek minderről:

Lassan nem marad verseny a Kamion-Eb naptárában

Úgy látszik, még mindig nem ért véget az az időszak, amikor autóversenyek esnek a koronavírus-járvány áldozatául. Most például a Kamion-Eb szervezői voltak kénytelenek bejelenteni, hogy elmarad az eredetileg szeptember végére kiírt, de már korábban novemberre halasztott Le Mans-i fordulójuk – az ok természetesen a pandémia körüli bizonytalanság.

Mivel néhány napja a jaramai és zolderi hétvégéket is lefújta az ETRC, így az a helyzet állt elő, hogy jelen állás szerint mindössze három fordulóból fog állni a 2020-as szezon: a mosti (csehországi) nyitányt még augusztus végén lefutották, ezután október közepén érkeznek hozzánk a Hungaroringre a WTCR-rel együtt, az évad pedig november közepén Misanóban zárul. Ez a három állomás pedig a minimum, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy Európa-bajnoki címet oszthassanak, amelyért a Révész Truck Racing Team színeiben induló kétszeres bajnok Kiss Norbert is harcban van (pillanatnyilag négypontos hátránnyal a második az összetettben).

kamion-eb-most

Amikor egy elefánt állta el a másnapos Vettel útját

Érdekes történetet osztott meg Sebastian Vettel, amikor indiai rajongók arról kérdezték, hogy mennyire szerette az F1-es pályájukat, ahol 2011 és 2013 között versenyzett a mezőny. Mivel a német mindhárom ottani nagydíjat megnyerte, természetesen szerette, viszont a legemlékezetesebb a 2013-as futam volt, amelyen bebiztosította a Red Bull-lal a negyedik vb-címét. Utána történt az, hogy másnap reggel az ünneplés után a repülőtér felé tartva egy elefántot látott meg az úton: „Azt mondtam a sofőrömnek, hogy ’kérlek, mondd, hogy nem vagyok annyira részeg, hogy egy elefántot látok az úton!’ Mondta, hogy nem-nem, tényleg egy elefánt van az úton.”.

Eddigi karrierje legjobb pillanataival köszönti Verstappent az F1

Csaták a Mercedesekkel, parádés előzések, emlékezetes rádiózások – hiába még csak 23 éves Max Verstappen, máris számos momentum fűződik a nevéhez, ezekből szemezgetett születésnapja alkalmából az F1:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

From us to you, Max Here are some of your best moments from your brilliant career so far #F1 #Formula1 #Motorsports @maxverstappen1 @redbullracing

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

A nap képe: A kis Verstappen találkozik a nagy Schumacherrel

Max Verstappen 23. születésnapja alkalmából ásta elő az alábbi fotót a WTF1. A kétezres évek elején járunk.

EjJ6DpeWoAU7DCT

A Mercedes 107 éve veretlen az Orosz Nagydíjon

De akár azt is mondhatjuk, hogy az idők kezdete óta, hiszen az 1913-as és az 1914-es szentpétervári Benz-győzelmek után a modernkori Orosz Nagydíjakat is uralják eddig.

Ez és további érdekességek a hétvégi F1-es futam statisztikai összefoglalójában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Raikkönen rekordbeállítása és egyéb nyalánkságok az Orosz Nagydíj statisztikai összegzőjében. #Russiangp #f1 #kimiraikkonen #sebastianvettel

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Kemény bukások, még keményebb előzések - lassított felvételen a Katalán Nagydíj leglátványosabb pillanatai

Lenyűgöző összeállítás készült a MotoGP legutóbbi versenyéről.