DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Marquez a vb-esélyekről: „Pecco motorjára fogadnék”

Hihetetlenül szoros végjátékra van kilátás a MotoGP-ben: három fordulóval a szezon vége előtt mindössze két pont választja el egymástól a vb-tabella élén Fabio Quartararót és Francesco Bagnaiát, de Aleix Espargaro hátránya is mindössze húsz egység – sőt, még Enea Bastianini és Jack Miller is 40 ponton belül található. A nyári szünet óta Bagnaia van a legjobb formában, s a Thaiföldi GP-n Johann Zarco révén azt is láthattuk, hogy a Ducatin belül puha csapatutasítások – vagy ahogy a Formula Motocast lentebb hallgatható adásában fogalmaztunk: csapatkérések – is elhangzottak már az olasz segítése érdekében. Marc Marquez, akit még megelőzött a Bagnaiát már nem támadó Zarco, nem lát ez utóbbiban semmi kivetnivalót, egyúttal utalást tett arra, hogy a Desmosedici a legjobb gép jelenleg a királykategóriában:

„Tény, hogy Zarco nagyon gyorsan jött fel, megelőzött engem, és aztán Pecco mögött maradt. De ez normális, a Ducati 2007 óta nem nyert egyéni világbajnokságot. Sokszor kialakul a mezőny elejében a „Ducati Kupa”, és ebből profitálniuk kell. Övék a legjobb motor a rajtrácson, az összes versenyzőjük az élmezőnyben, ezt pedig ki kell használniuk ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot” – vélekedett a The Race által idézett Marquez. Amikor arról kérdezték a Repsol Honda nyolcszoros világbajnokát, hogy Quartararót vagy Bagnaiát tartja-e esélyesebbnek a címre, válaszában a spanyol újra a Ducati versenyképességét emelte ki: „Pecco motorjára fogadnék. Úgy értem, a Ducati az Ducati, és mint látjuk, számos versenyzőjük nagyon jó. De Fabio az Fabio szintén, és nagyon jól motorozik. A gyenge pontját talán most az esős körülmények jelentik, de érdekes lesz majd ezt látni.”

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Verstappen már F1-es autóval is kipróbálta az új zandvoorti pályát

Így még nem láttuk a megújult holland aszfaltcsíkot:

 

Ex-F1-es pilóta segíti a legfrissebb ausztrál reménységet

Egy újabb komoly támogatót szerzett a 18 éves Oscar Piastri, aki a Prema versenyzője lesz 2020-ban a Formula-3-ban: honfitársa, a nyolcszoros nagydíjgyőztes Mark Webber menedzsmentcége fogja segíteni.

Újabb komoly támogatót írtunk, hiszen Piastri, a Formula Renault Eurocup 2019-es bajnoka januárban került be a Renault versenyzői akadémiájába, ami szintén nagy löketet jelenthet pályafutásában.

A Nürburgringből is ralikrosszpályát csináltak: Ilyen lett a nyomvonal

Újabb ikonikus helyszín került be a WRX versenynaptárába, a világbajnokság hetedik fordulóját augusztus 1-2-án a Nürburgringen tartják. Az RX2 és az elektromos Projekt E is szerepelni fog az 1120 méteres aszfaltos-murvás pályán, melyet a Dunlop és Schumacher-S kanyarok környékén alakítottak ki.

A Hungaroringre jöhet tesztelni a WTCR

A jelenlegi járványhelyzet miatt elővigyázatosságból a WTCR mezőnye is módosít az év eleji menetrendjén. A sorozat március 24-26-a között a spanyolországi Motorland Aragon versenypályán rendezte volna szokásos előszezoni tesztjét, ám ehelyett idén közvetlenül a nyitóverseny előtt lesz a kollektív gyakorlás. Az Eurosport Events ma közleményben tudatta, hogy nem kíván "szükségszerűtlen egészségügyi kockázatokat vállalni", ezért átszervezi a programot. Az egyelőre kérdés, hol és mikor pótolják a tesztet, a közlemény annyit tudatott, hogy az április 24-26-a között megrendezett hungaroringi szezonnyitó előtt alkalmat kerítenek rá. Kézenfekvő lenne, ha ezt is Mogyoródon tartanák meg.

wtcr-hungaroring-20191

Elkerülhetetlen, hogy Robin Raikkönenből autóversenyző lesz

Kimi Raikkönen fia ötéves korára teljesen megfertőződött az F1-es közegben, amibe beleszületett. Apja már gokartozni tanítja, és itt egy újabb jele, hogy mennyire élvezi ezt a világot: már kora reggel, a takaró alatt is F1-es futamokat néz. 

Vajon Hendrix Button lesz az egyik jövőbeli ellenfele?

Csak egy hétköznapi Google-keresés Pierre Gaslynél: „Melbourne coronavirus”

Az Alpha Tauri pilótájának legutóbbi Insta-storyja már amiatt is furcsa, mert hogy miért is játszik egy aktív F1-es versenyző az F1 hivatalos oldalának F1 ligájával. De aki szemfüles módon ránagyít a képre, kiszúrhatja, hogy Gasly a böngészőjének egy másik lapfülén a melbourne-i koronavírus-helyzetről próbált tájékozódni. Hát de na, ha valakit tényleg érint a dolog, akkor azok a Formula-1-es mezőny tagjai.   

gasly_2

Drónfelvételeken az elkészült vietnámi pálya

Nem árt alaposan szemügyre venni, mert még az is lehet, hogy ennél közelebbről nem fogjuk látni idén. #koronavírus 

A legérdekesebb 1 másodperces videó, amit ebben a hónapban megnézhetsz

Azt tudjuk, hogy az F1-es szerelők a gyárban gyakran éjt nappallá téve gyakorolják a kerékcseréket, hogy az éles bevetésen minden mozdulat a leggyorsabban és a lehető legkevesebb hibával történjen. Azt is több istálló megmutatta már, hogy ez általában hogyan zajlik: odatolják az autót a kerékcserére készülő stáb elé, mintha csak most érkezne a verseny hevéből, és valaki ül is a gépben, hogy a megfelelő pillanatban fékezzen. Egyesek, mint a Red Bull azzal is kísérleteznek, hogy egy kifejezetten erre a célra készült karosszéria alá egy kis elektromotort tesznek, így a tolással járó erőfeszítést meg lehet spórolni.

A Williamsnél azonban egy olyan robotot alkottak meg, amelyet eddig nem láttunk, és csak most, a Drive to Survive F1-es sorozat második évadában bukkant fel egy jelenetben: a beprogramozott gép a megfelelő sebességgel képes odahúzni a kereket a szerelők elé, ami ebből a nyúlfarknyi videókivágatból is jól látszik. Bizonyára ennek a találmánynak is szerepe van abban, hogy a grove-i istálló kerékcserecsapata az utóbbi évek során a mezőny egyik legjobbja.

Ricciardo: Beszélek angolul, ausztrálul, amerikaiul és britül, ez így hét nyelv!

Daniel Ricciardo rajongói kérdésekre válaszolt a Renault alábbi videójában, és közel két percig minden simán ment, az ausztrál könnyű kérdéseket kapott, vagy olyanokat, amikre volt valami jó sztorija, például hogy a 3-as rajtszámot részben amiatt is választotta, mert gyerekkorában utcájukban a 3-as házszám alatt laktak. Utolsóként azt a kérdést kapta, hogy hány nyelven beszél, ez viszont már olyan téma volt, amiben Ricciardo nem tudott különleges teljesítménnyel felvágni, így az alábbi trükkel próbálta kimenteni magát:

"Multilingvális vagyok! Beszélek angolul, ausztrálul, amerikaiul, britül, meg egy kicsit olaszul is. Szóval nagyjából olyan hét körül."

Meglesz idén az első buddhista futamgyőztes az F1-ben?

Alexander Albon forgatagszerű debütálószezonja után idén már a legnagyobbak ajtaján fog kopogtatni. A Red Bull pilótája az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában beszél gyerekkoráról, esélyekről és vallásról. 

a4sqsrvo8jq6bws145vi_lg

18 évvel ezelőtt először állt dobogón egy fiatal tehetség

A 2002-es Ausztrál Nagydíjon, március 3-án a 22 éves Kimi Raikkönen a harmadik pozícióban végzett, kiválóan zárva első versenyét a McLaren színeiben. A finn azóta több mint százszor állt pódiumra: ha 2020-ban sikerül neki, az a 104. alkalom lesz számára.

A 18 évvel ezelőtti szezonnyitóról bővebben itt lehet olvasni.

Gumitesztet kellett elhalasztania a Ferrarinak

Az olaszok március ötödikén, csütörtökön vitték volna pályára a Pirelli 2021-re fejlesztett esőgumijait, ám a koronavírus terjedése ezt a tervet is keresztülhúzta. Mivel a Ferrari és a gumigyártó is óvintézkedéseket tett a járvány megfékezése érdekében, a fioranói próbát határozatlan időre elhalasztják. Az erről szóló közleményben azt írták, a lehető leghamarabb pótolni fogják a kimaradt alkalmat.

A vörösök az elsők a sorban, akik próbaköröket teljesíthetnek az immár 18 colos abroncsokkal, de a szezon során minden csapat sorra fog kerülni. A menetrend itt olvasható.

vettel-teszt-20202

Fotó: DPPI

Két veterán ex-F1-es is rajthoz áll az Ausztrál GP betétfutamán

Ismerős nevek tűnnek fel a jövő hétvégi melbourne-i F1-es futam kiegészítő programjául szolgáló S5000-es együléses versenysorozat nevezési listáján. Egyfelől Rubens Barrichello is ott van az indulók között: az egyelőre még a legtöbb nagydíjrészvétellel büszkélkedő brazil (Kimi Raikkönen idén megdöntheti a rekordját) már tavaly is beugrott egyszer a sorozatba, most pedig ott lesz annak idénynyitóján. Rajta kívül pedig Giancarlo Fisichella is rajthoz áll – érdekesség, hogy a 2005-ös Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon az olasz nyert, Barrichello pedig a második lett.

barrichello-fisichella-2005-dppi

Megérkezett az első gumirendelés: a Mercedes a legmerészebb, Vettel a legkonzervatívabb

Mi sem bizonyítja jobban, hogy közeleg a Formula-1-es szezon kezdete (ha a koronavírus is úgy akarja…), hogy befutott a Pirelli első gumiválasztásos grafikája. Ez alapján a három élcsapat közül a Mercedes a legbátrabb, hiszen 10-10 szettet rendeltek Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak a lágy (C4-es) keverékből, míg a Ferrarik és a Red Bullok csak 9-9 szettet. Érdekesség, hogy közülük csak Sebastian Vettelnek lesz majd két szettje a kemény opcióból. Ha a teljes mezőnyt nézzük, a Racing Point lóg még ki a sorból: náluk 2-3-8-as a leosztás a három keverék között.

melbourne-gumik-1

Robert Kubica „csapattársa” lett a magyar pilótahölgy

Vogel Adrienn büszkén kürtölte világgá, hogy az ORLEN csapatának tagja - az idén a rali-Európa-bajnokságon induló magyar pilótahölgy a cég "kirakatversenyzőjével", Robert Kubicával (is) pózolt egy eseményen.

 

Latifi időben jelzi, nem kér Russell meztelenkedéséből

Bár a Williams idei pilótái közötti erőviszonyokat még nem ismerjük, George Russell abban már biztos lehet, hogy a pályán kívül komolyabb ellenállást fejt ki vele szemben Nicholas Latifi, mint tavaly Robert Kubica tette. Úgy tűnik, az autóversenyzők mostanában már csak kartonlapokon üzengetnek egymásnak, a barcelonai teszt során ugyanis Latifi ilyen formában robbantotta ki az F1-es meztelenkedési botrányt, amikor is megkérte csapattársát, hogy a jövőben legyen szíves eltakarni a felsőtestét, amikor fénykép készül róla.

ER4WvwxWAAEVAmB

 

És hogy milyen képekre célzott a kanadai? Hát például az alábbira, ami Russell Instagramján tűnt fel nemrég.

84593161_3112260452131201_903856989174403823_n

Raikkönen egy egész szekrénnyi motyót visz magával Melbourne-be

Másoknak sem feltétlenül van kevesebb, csak most éppen Raikkönen csomagját mutatta meg a kulisszák mögül a finn fizioterapeutája, Mark Arnall, aki a pakolásért is felelős.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Packing Kimi’s box for Australia.

Bottas idén a trollkodás szintjét emelte 2.0-ra

"Nagyon izgatott vagyok, hogy végre megmutathatom a 2020-as szezonra készült új sisakdizájnom. Nagyon sokat dolgoztunk vele, egy egész csapat munkálkodott a legapróbb részleteken, és az örökkévalóságig tartott, mire befejeződött ez a nagy projekt. De most végre megmutathatom. Itt is van, és igazából pontosan ugyanaz maradt, mint korábban!"

És itt ez a sajátos finn humor videón is:

Videó: így lett bajnok tavaly Michelisz Norbi - az emlékezetes pillanatok

Egyik olvasónk készített egy összefoglaló videót Michelisz Norbert 2019-es, világkupa-győzelemmel záruló szezonjáról:

Was ist DAS? – Bemutatjuk a Mercedes új találmányát

Az előszezoni tesztelés legkülönlegesebb újítása sem maradhatott ki az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából. Lapunkban elolvashatjátok, hogyan működik a rendszer, és mit gondolnak róla a riválisok.

8w1jmrmvcyuwucb1t78q_lg