Újabb három pilótát sorolnak hátra – az összes monzai rajtbüntetés egy helyen
https://formula.hu/parc-ferme/33478
A két héttel ezelőtti Belga Nagydíjhoz hasonlóan Monzában is sok csapat úgy döntött, hogy különböző elemeket cserélnek az autóikban, így ismét jelentős számú versenyző kapott rajtbüntetést. Szombaton Esteban Ocon, Kevin Magnussen és Mick Schumacher csatlakozott a táborhoz, mutatjuk a teljes listát:
Max Verstappen - 5 hely: A vb-éllovas kocsijába az ötödik belsőégésű motor (ICE) kerül az idén, mellyel másodjára lépi át a megszabott határt, így csupán 5 pozicíóval kerül hátrébb a rajtrácson, nem tízzel, mint ami az első kihágásért jár.
Esteban Ocon - 5 hely: A francia pilóta ugyanabban a helyzetben van, mint Verstappen, másodjára kap idén belsőégésű motort.
Sergio Perez - 10 hely: A mexikói autójában szintén belsőégésű motort cseréltek, de számára ez az első szabályszegés volt, így 10 pozícióval került hátrébb. Ugyan új váltót is kap, de mivel csak a negyediket, így ez még megengedett számára.
Valtteri Bottas - 15 hely: A tízszeres futamgyőztes számára ez a harmadik hátrasorolás hat verseny alatt. Ezúttal is ugyanazokat a komponenseket cserélték, mint Belgiumban, ezért a büntetés mértéke is megegyezik.
Kevin Magnussen - 15 helyes rajtbüntetés: A dán pilóta autójába új ICE, turbó és MGU-H kerül.
Mick Schumacher - 15 helyes rajtbüntetés: A Haas németje is büntetést kap miután autójában váltót és belsőégésű motort is cseréltek.
Carlos Sainz - mezőny vége: A Ferrari hazai versenyén Sainz a rajtrács végére szorul, mivel cseréltek nála energiatárolót, MGU-K-t, váltót és vezérlőelektronikát is.
Lewis Hamilton - mezőny vége: A hétszeres világbajnok autójába bekerült a negyedik erőforrás, mivel a belga futamon frissen bevetett harmadik megsérült a Fernando Alonsóval történt összeérés során.
Yuki Tsunoda - mezőny vége: A japán versenyző először csupán 10 helyes rajtbüntetést kapott, mivel összegyűjtötte ötödik figyelmeztetését a felügyelőktől, azonban ezt követően az Alpha Tauri úgy döntött, hogy kicserélik az erőforrást autójában.

Bottas elküld mindenkit a francba, Vettel felteszi a legfontosabb kérdést - megjöttek a legjobb melbourne-i rádiózások
https://formula.hu/parc-ferme/21464
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj legjobb rádióüzeneti ezúttal talán kicsit laposabbak a tavaly megszokottnál - a videó megtekinthető a Youtube-on:
Átrohant a padlógázzal érkező versenyautó előtt
https://formula.hu/parc-ferme/21462
Könnyen lehet, hogy emiatt dobta el a pilóta az autót. Hogy gondolta?
Ez volt Hamilton autójának hibája vasárnap
https://formula.hu/parc-ferme/21465
Az alábbi fotón látszik, hogy valóban hiányzott egy elem a brit Mercedeséről az időmérőhöz képest - a csapat ezzel magyarázza a világbajnok lassúságát Valtteri Bottashoz képest.
.jpg)
Verstappenből a mezőny legstabilabb pilótája lett
https://formula.hu/parc-ferme/21461
Napi statisztika: A hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét nagyszerűen vezetett Max Verstappen, megelőzte Sebastian Vettelt, sőt, támadta Lewis Hamiltont és kihozta a maximumot a Red Bull-Hondából. Ezzel zsinórban hatodszor állhatott fel a dobogóra (az előző szezon végén volt egy ötös szériája), amely pályafutás leghosszabb ilyen jellegű sorozata, ráadásul az aktuális mezőnyben is övé a leghosszabb aktív széria.

Danyiil Kvjat is apuka lesz
https://formula.hu/parc-ferme/21460
Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!
A bejegyzés megtekintése az InstagramonI hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1
Megjött a teljes videó Verstappen és Gasly tokiói mókájáról
https://formula.hu/parc-ferme/21459
A Red Bull két pilótája még az Ausztrál Nagydíj előtt ugrott el egy utcai parádéra a Honda hazájába, Tokióba. Mivel a versenyzők korábbi Red Bull-lal parádéztak, a hanghatást Renault-motor szolgáltatta.
3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda
https://formula.hu/parc-ferme/21458
A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.
Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra
https://formula.hu/parc-ferme/21457
Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:
„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!
https://formula.hu/parc-ferme/21456
A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:
Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével
https://formula.hu/parc-ferme/21455
Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is
https://formula.hu/parc-ferme/21454
Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:
Gyászszünettel indult az Ausztrál Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/21453
Charlie Whitingra emlékezett a mezőny.
Most importantly of all this weekend, we remember Charlie Whiting. #ThankYouCharlie pic.twitter.com/M2syvmmMno
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) 2019. március 17.
Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón
https://formula.hu/parc-ferme/21452
A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.
Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!
https://formula.hu/parc-ferme/21450
Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?
Breakfast of champions...? #AusGP #F1 pic.twitter.com/k5BN6ecuad
— Formula 1 (@F1) 2019. március 17.
Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter
https://formula.hu/parc-ferme/21446
Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”
'Shut the f*ck up'@DanielRicciardo viel vandaag uit, maar gelukkig blijft hij altijd lachen #AustralianGP #ZiggoSportF1 pic.twitter.com/Iva8zcS6q8
— Ziggo Sport F1 (@ZiggoSportF1) 2019. március 17.
Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben
https://formula.hu/parc-ferme/21440
Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.
Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra
https://formula.hu/parc-ferme/21439
Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:
Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!
https://formula.hu/parc-ferme/21451
A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.
Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért
https://formula.hu/parc-ferme/21448
Videón a holland dobogót érő manővere:
Max reminding us all why we’ve missed racing so much over the winter! #AusGP #F1 pic.twitter.com/VZvckS3a3u
— Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. március 17.
Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló
https://formula.hu/parc-ferme/21438
Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója: