F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért
https://formula.hu/parc-ferme/33475
Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.
A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.
A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

Mutatjuk a Bahreini Nagydíj legjobb belső felvételeit
https://formula.hu/parc-ferme/21616
A legizgalmasabb jelenetek belülről - a videó megtekinthető a Youtube-on:
Négy nagyvárosban tartanak F1 Festivalt idén
https://formula.hu/parc-ferme/21615
A buli jövő pénteken Sanghajban kezdődik, a további állomások pedig Los Angeles, Chicago és Brazília (a helyszínt még nem jelölték ki) lesznek 2019-ben.
Ilyen reflex szükségeltetik egy F1-es tesztpilótának
https://formula.hu/parc-ferme/21614
A bahreini teszten Pietro Fittipaldi (a kétszeres világbajnok Emerson unokája) gyűjti a kilométereket a Haas számára. Az ifjú brazil két teniszlabda segítségével tartotta gyakorlatban reflexeit.
Vettel a leggyorsabb a 2. tesztnap felénél
https://formula.hu/parc-ferme/21613
A bahreini szezonközi teszt szerdai napjának első 4 órája után Sebastian Vettel a Ferrarival áll az első pozícióban egy 1:29,319-es körrel, amely csak századokkal gyorsabb Max Verstappen tegnapi idejénél. A Ferrarit Lance Stroll és George Russell követi – nem a Williams táltosodott meg, Russell a Mercedestől kapott tesztlehetőséget.

Ma is pályán van Mick Schumacher, ezúttal viszont a Ferrari helyett az Alfa Romeo C38-ban. Tavalyi Formula-3-as riválisa, Dan Ticktum is túlesett első tesztkörein a Red Bull volánja mögött. Két további Formula-2-es pilóta vezet: Jack Aitken (Renault) és Nicholas Latifi (Williams). Fernando Alonso ma is beül a McLarenbe, ebédszünet után teszteli a Pirellinek adatokat gyűjtő McLaren MCL34-et.
A szerdai tesztnap állása félidőben:
1. Sebastian Vettel GER Scuderia Ferrari 1: 29.319 47 kör
2. Lance Stroll CAN SportPesa Racing Point F1 Team 1: 30.049 35 kör
3. George Russell GBR Mercedes AMG Petronas Motorsport 1: 30.373 58 kör
4. Alexander Albon THA Red Bull Toro Rosso Honda 1: 30.566 69 kör
5. Pietro Fittipaldi BRA Rich Energy Haas F1 Team 1: 31.209 48 kör
6. Lando Norris GBR McLaren F1 Team 1: 31.303 47 kör
7. Dan Ticktum GBR Aston Martin Red Bull Racing Honda 1: 31.447 64 kör
8. Carlos Sainz ESP McLaren F1 Team 1: 32.269 60 kör
9. Mick Schumacher GER Alfa Romeo Racing 1: 32.296 31 kör
10. Daniil Kvyat RUS Red Bull Toro Rosso Honda 1: 33.091 70 kör
11. Jack Aitken GBR Renault F1 Team 1: 33.560 53 kör
12. Nicolas Latifi CAN ROKiT Williams Racing 1: 33.808 48 kör
Leclerc hétvégi menetelése és vesszőfutása
https://formula.hu/parc-ferme/21612
„Hogyan vált Leclerc álomhétvégéje agóniává” címmel tett közzé videót a Formula-1 YouTube-csatornája. (YouTube-ra átkattintás után tekinthető meg.)
Új aszfaltot kap a monacói pálya
https://formula.hu/parc-ferme/21611
Jobb minőségű felszín várja a mezőnyt a május végi nagydíjon: az Automobile Club de Monaco tett közzé néhány képet arról, hogy éjt nappallá téve dolgoznak a renováláson.
Le bitume du #MonacoGP 2019 en cours d’installation // Work in progress of the new tarmac for the 2019 #MonacoGP pic.twitter.com/hE1kRxbXt2
— Automobile Club MC (@ACM_Media) 2019. április 2.
Rutinos és fiatal bajnok az AFM stúdiójában
https://formula.hu/parc-ferme/21610
Két eltérő generációt képviselő hazai pilóta járt az Autósport és Formula Magazin legutóbbi stúdiófelvételén: a négyszeres abszolút magyar ralibajnok, jelenleg ERC-n szereplő Herczig Norbert, valamint a fiatal Hefler Róbert, aki első szezonjában megnyerte a Formula Renault kategóriát az országos bajnokságban.
Az AFM Ralihíradó április 7-én, a Motorsporthíradó pedig április 14-én kerül adásba 13 órakor a FIX TV-n.


Elektromos is lesz végül a ralikrossz-világbajnokság, meg nem is
https://formula.hu/parc-ferme/21609
Az egy évvel ezelőtti tervek még arról szóltak, hogy a WRX már 2020-tól teljesen elektromos, két 250 kW teljesítményű motorral hajtott autókra vált, a három gyártó, az Audi, a Peugeot és a Volkswagen egymást követő kiszállása miatt azonban bizonytalanná vált a széria középtávú jövőképe.
A hétvégi Abu Dhabi szezonnyitó előtt az IMG, a sorozat promótere jelentette be, hogy a érkeznek a jövőben elektromos autók, de mivel „a gyártók még nem álltak készen, hogy elegendő számban kötelezettséget vállaljanak és teljesen elektromos bajnokság valósulhasson meg”, ezek a jelenlegi Supercarokkal vegyesen versenyeznek majd. A terv a Projekt E fantázianevet kapta, és legkésőbb 2021-ig akarják kivitelezni.
Gokartban is egymásnak feszültek az idei F1-es újoncok
https://formula.hu/parc-ferme/21607
Lando Norris, Alex Albon és George Russell "kergetőzött" egyet a Sky Sports szervezésében a korábbi F1-es pilótábal, Johnny Herberttel.
Eltérő döntések a Mercedes és a Ferrari pilótáitól Kínára
https://formula.hu/parc-ferme/21608
A Pirelli közzétette, hogy melyik pilóta milyen keverékű gumiból hány szettet rendelt a Kínai Nagydíjra - ezek alapján négy eltérő döntést láthatunk a Hamilton-Bottas-Vettel-Leclerc négyesnél. Max Verstappen Bottasszal, Pierre Gasly pedig Vettellel "ért egyet" a Red Bullnál - íme a kiosztás:

Michelisz tíz igazán kemény riválisra számít, de célja a bajnoki cím
https://formula.hu/parc-ferme/21604
A hétvégén Marrakeshben rajtol a Túraautó-világkupa 2019-es szezonja, a BRC Hyundai magyar pilótája pedig a közvélekedéssel összhangban minden idők legerősebb túraautós mezőnyének nevezte az ideit. „Az első futam előtt szerintem öt különböző márka összesen több mint tíz versenyzője gondolhatja teljesen reálisan bajnokesélyesnek magát, ami az én első, 2010-es teljes világbajnoki szezonom óta példátlan. Saját magamat is ebbe a körbe sorolom, hiszen amióta gyári versenyző lettem, minden évben az év végi dobogó közelében voltam, egyszer a bajnoki cím is karnyújtásnyira volt. Ráadásul most újra azt a fajta bizsergést érzem, mint az első világbajnoki éveimben, ki vagyok éhezve a versenyzésre. A cél tehát egyértelmű: bármilyen nehéz is lesz, bajnok akarok lenni” – jelentette ki Michelisz legújabb blogbejegyzésében, amelyben kiemelte, melyik tíz riválisa jelentheti a legnagyobb konkurenciát számára idén. A teljes írás a listával és az indoklásokkal IDE KATTINTVA olvasható.

Alonso annyira szereti a csirkéket, hogy egy pályabemutató közben is folyamatosan róluk beszélt
https://formula.hu/parc-ferme/21605
Bő tíz évvel ezelőtti a videó, amelyben az akkor még a Renault-nál versenyző spanyol a magny-cours-i pályát mutatja be, de még mindig vicces, ahogy a sikánt rendre „chickennek” ejti… ![]()
Van még tűz a Jégemberben: Raikkönen dupla előzése Bahreinből
https://formula.hu/parc-ferme/21601
Az Alfa Romeo finn világbajnoka a hetedik helyet szerezte meg a Bahreini Nagydíjon, a két Toro Rossót például két kanyaron belül vadászta le:
A bahreini tesztet megzavaró eső az összes csapatot megihlette ugyanarra a szóviccre
https://formula.hu/parc-ferme/21606
A késő délelőtti órákban némi eső érkezett meg Bahreinbe, ami kétségkívül szokatlan a térségben. A rövid kényszerpihenőt pedig arra használták a csapatok Twitter-felelősei, hogy elsüssék a „Bah-rain teszt” (a „rain” angolul esőt jelent) szóviccet…
Suppose we should have been prepared... We are in BahRAIN after all! pic.twitter.com/R1qiE0cCmV
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) 2019. április 2.
Bah-rain #F1Testing pic.twitter.com/AZkmzrURCx
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) 2019. április 2.
Well this is a bit unusual, we’ve got a bit of ‘(Bah)rain’ at the circuit...
— Toro Rosso (@ToroRosso) 2019. április 2.
We’re not even sorry for that #F1Testing pic.twitter.com/X8ETmanG2P
What you’re seeing here is rain @BAH_Int_Circuit. For further proof, check out the gentleman using his top as an umbrella. From now on it’s the Bah-rain test (sorry). pic.twitter.com/MOrHLyVFgP
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) 2019. április 2.
Mutatjuk a Bahreini Nagydíj legjobb rádióüzeneteit
https://formula.hu/parc-ferme/21602
A főszereplő Vettel, Leclerc és Raikkönen, de Lando Norris is többször feltűnik. A videó megtekinthető a Youtube-on:
Érzelmes pillanatok: az első fotók és videó Mick Schumacherről a Ferrariban
https://formula.hu/parc-ferme/21603
Ma kerül sor a nagy napra: a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, a jelenleg a Formula-2-ben vitézkedő Mick Schumacher a bahreini teszten először vezethet F1-es autót „éles” körülmények között (néhány éve már beülhetett apja egykori Benettonjába Spában). Kedden a Ferrarit, szerdán az Alfa Romeót vezetheti, de főleg előbbi bír komoly jelentőséggel, hiszen legendás apja is a maranellóiakkal érte el legnagyobb sikereit. A teszt nemrég megkezdődött, s ahogy arra számítani lehetett, meg is érkeztek az első fotók a nagy pillanatról:
The first pictures of Mick Schumacher in a Ferrari.
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) 2019. április 2.
The 20-year-old has just driven his first laps in Bahrain for the team where his legendary father won five of his seven world titleshttps://t.co/XraEtnvH4w pic.twitter.com/RCnsR7CfTq
A Schumacher. A Ferrari. @SchumacherMick drives out for the first time for @ScuderiaFerrari #F1Testing pic.twitter.com/xGnrYBCUsr
— Formula 1 (@F1) 2019. április 2.
Korábbi WTCC-futamgyőztes autó is indul a gyorsasági OB-n
https://formula.hu/parc-ferme/21598
Igazi kuriózum a Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság mezőnyében: egy év kihagyás után Merk József, 2015 és 2017 F-1600 bajnoka visszatér a pályára egy Lada Vesta TC1 autó volánja mögött – ez a modell néhány éve még a WTCC-ben is szerepelt, sőt Gabriele Tarquini, Yann Ehrlacher és Nicky Catsburg futamot is nyert vele. A bajnokság április 12-14. között kezdődik a Laptiming Driving Academy Kupával a Hungaroringen.


Bemutatta autóját Marton Gergely
https://formula.hu/parc-ferme/21597
Marton Gergely máricus 11-én jelentette be, idén is részt vesz a RX S1600 Európa-bajnokságon, a Volland Racing színeiben, most pedig bemutatta Audijának festését is:


Fotó: Facebook
Itt az egyik legjobb idei április 1-jei tréfa
https://formula.hu/parc-ferme/21599
Herczig Norbert, a MOL Racing Team pilótája az elmúlt években négy magyar bajnoki címmel bizonyította rátermettségét és tehetségét a pályán. Azonban április 1-je közeledtével a Volkswagen úgy gondolta, ideje letesztelni a Polo GTI R5 volánja mögött minden körülmények között higgadt és körültekintő versenyzőt a gyorsasági szakaszok világán kívül is.

A Sport TV Mai helyzet című műsora - ahova Norbi vendégként érkezett - kiváló alkalomnak ígérkezett a tesztre. A csatorna műsorvezetője, Fazekas Erzsébet pedig nem kímélte a magyar rali kiválóságát, szemérmetlen flörtölésbe kezdett a kamerák előtt a családos versenyzővel.
Arról, hogy a mit sem sejtő pilóta hogyan állta a sarat, ez a videó elárul mindent!
Kellemes április elsejét!
Russell beül a Mercedesbe szerdán
https://formula.hu/parc-ferme/21600
A Bahreini Nagydíj után tartandó kétnapos teszten George Russell is szerephez jut majd a Mercedes csapatánál, ugyanis szerdán ő fogja vezetni az Ezüst Nyilat. A fiatal brit versenyző a Mercedes juniorprogramjának tagja, s az ő hathatós segítségükkel került be a Williams istállójához is.

Fotó: DPPI