DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Ez történt a DTM-szezonnyitó futamain

A hockenheimi szombati és vasárnapi futamok eseményeinek összefoglalói:

A spái havazás smafu ehhez a jégesőhöz képest

Mi is több ízben beszámoltunk róla, milyen zord időjárás kísérte a WEC tegnapi futamát. Hóesésben pályaversenyezni érdekes, de ahogy a példa is mutatta, nem egy vállalhatatlan feladat. Na nem úgy jégesőben a Nordschleifén, ahol 2016-ban pontosan ilyen feladat elé állította az időjárás a pilótákat, amikor a VLN mezőnyére egyik percről a másikra heves vihar csapott le. A videóban jól látszik, hogy a békés hétvégi autóversenyre 00:30-nál megérkezik az eső, 1:00 pedig a jég is. Aztán amikor úgy gondoljuk, hogy ennél hevesebb már nem lehet, akkor 4:40-nél még jobban rázendít, a pilóták pedig tehetetlenül leparkolnak ott, ahol épp vannak.

Csúnya balesetet úsztak meg a Moto3-ban

Veszélyes szituációt került el az élmezőny a Moto3 mai, spanyolországi versenyén. A MotoGP betétfutamán Marcos Ramirez nekiütközött az élen haladó Niccoló Antonelli hátsó kerekének, aminek következtében rögtön lerepült motorjáról. Ő szerencsére kicsúszott a pályát övező fűre, ám a gépe még másodpercekig tehetetlenül csúszott az ideális ív mellett. Mázli, hogy mindenki el tudta kerülni.

A futamot egyébként az ütközés ellenére Antonelli nyerte.

710 lóerős Jeep döntött sebességrekordot

Különleges helyszínen, a Bajkál-tó jegén állított be új sebességi rekordot a Jeep Cherokee Trackhawk. A gép orrában a Dodge Charger SRT Hellcatben is használt, 6,2 literes, V8-as blokk dolgozik, aminek irdatlan erejét összkerékhajtási rendszer és önzáró differenciálmű igyekezett átvinni a csúszós talajra. 

A szervezők a kísérlet után kijelenthetik, hogy 280 km-h-s megfutott sebességgel a Jeep a leggyorsabb SUV jégen.

 

Az F1 2019-ben sincs kegyelem a dohánycégeknek

Nehéz az élete a dohányipari vállalkozásoknak a XXI. században. Nem elég, hogy hanyatlanak az eladásaik, már a Formula-1-ben sincs akkora mozgásterük, mint az előző évezredben. Hiába a látványos logók és a jól hangzó szlogenek, a sorozat szervezői kegyetlenül visszaszorítják a Ferrarit támogató Phillip Morris és a McLaren mögött álló British American Tobacco próbálkozásait is. Ennek egy újabb fejleménye, hogy sem a maranellóiak, sem a wokingiak idei imidzsét meghatározó reklámok nem kerülnek be a Codemasters által fejlesztett F1 2019-be, hiába hangsúlyozzák a fenti cégek, hogy nem cigarettát kívánnak reklámozni. E két csapat autója tehát valahogy úgy fog kinézni a játékban, mint ahogy az Ausztrál Nagydíjon láthattuk őket.

2019-ferrari-codemasters

2019-mclaren-codemasters

 

Amikor 34 autó rajtol mögüled, te pedig lefulladsz...

A japán Formula-4 legutóbbi fordulóján zajlott le az a néhány rémes másodperc, amely során a második helyről rajtoló Reiji Hiraki autója úgy fulladt le, hogy mögötte nem kevesebb mint 14 sornyi autó érkezett padlógázzal. Hiraki végül második próblákozásra elhagyta a rajtrácsot és csatlakozott a mezőny legvégéhez.

 

DTM: BMW első sor a vasárnapi futamon

Folytatja jó formáját a BMW a Hockenheimringen, Philipp Eng és Marcus Wittmann révén a bajorok ma is behúzták a pole-pozíciót. A tegnapi menettel ellentétben a vasárnapi időmérő szárazban zajlott, ám így is számtalan pilóta körét pályaelhagyásért vették el. Így járt többek között Timo Glock, Mike Rockenfeller és René Rast is. Az első roham után még Wittmann állt az élen, ám második nekifutásra, másodpercekkel a vége előtt Eng 1:28.972-vel tovább javította a leggyorsabb kört. Erre Wittmann egy leggyorsabb első szektorral reagált, ám a másodikba belehibázott, így 0,416 másodperces hátrányban kénytelen volt elfogadni az Eng mögötti pozíciót. 

A két BMW-s mögött több mint hét tizedmásodperces hátrányban két Audi sorakozik fel Robin Frijns és Nico Müller sorrendben. A legjobb Aston Martin a 14. helyen záró Daniel Juncadella lett. A verseny 13:30-kor rajtol.

dtm-hockenheim-vas-q

 

ERC: Herczigék egy defekt után a 4. helyen zártak

A rali Európa-bajnokság idei második, Kanári-szigeteken rendezett fordulóján három magyar párosnak is szurkolhattunk. A várakozásoknak megfelelően a legjobb eredménynek, egy összetettbeli negyedik helyezésnek a Herczig Norbert, Ferencz Ramón párosa örülhetett, pedig a kettős az utolsó előtti szakaszig még a harmadik helyért küzdött, aminek azonban egy defekt vetett véget. Herczig elmondta, annak ellenére nagyon élvezte a vezetést, hogy ez volt az első aszfaltos futama az autóval, ráadásul négy év után ment újra Michelin-gumikkal.

herczig-erc-kanari

A pénteki napon még a top 10-et is megcsípő ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs a mai menetet egyáltalán nem érezte magáénak, ezért a harmadik szakasznál feladta a versenyt, mielőtt még nagyobb baj történik velük. Az ERC3-ban induló Klausz Kristóf és Farnadi Ágnes az összetettbeli 31., a csoportbeli 11. helyen zárta a hétvégét.

Így zajlott a WEC havas futama - videó

Egészen bizarr időjárásban zajlott a hosszútávú világbajnokság spái 6 órás fordulója. A mezőny szombat délután fél kettőkor még napsütésben rajtolt el, ám alig öt perc kellett ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon. Először csak eső, rövid időn belül azonban már hó is hullott a fagypont közelébe hűlt pályára. A versenyről a szöveges összefoglaló itt olvasható, alább pedig a legérdekesebb mozzanatok hat percben.

Rég mentettek ekkorát bármelyik NASCAR-kategóriában

Ross Chastain autója alól a NASCAR Truck Seriesben egyszer csak eltűnt a tapadás, aztán elindult egyszer... aztán még egyszer keresztbe... de megállt a fal előtt, mielőtt baj lett volna.

 

Így nézett ki néhány centiméteres távolságból az azerbajdzsáni száguldás

Egészen elképesztő látni a sebességet közvetlen közelről.

 

Továbbra is lenyűgöző a Hungaroringen megsérült sportbíró kitartása

A tavalyi hungaroringi DTM-futam után lábamputáción áteső László Attila nemrég egy speciális gokartversenyen vett részt, ahol ráadásul az igen előkelő harmadik helyet is meg tudta szerezni.

 

Keszthelyi Vivien már a Playboy szerkesztőinek is felkeltette a figyelmét

A magyar autóversenyző hölggyel is olvasható egy interjú a legfrissebb lapban.

keszthelyiplayboykeszthelyiplayboy1

A Nürburgringet is hótakaró fedi májusban

Egyelőre nem is alkalmas a pálya semmire, a pályamunkások is kénytelenek várakozó álláspontra helyezkedni.

FB_IMG_1556970335739FB_IMG_1556970318906FB_IMG_1556970330432FB_IMG_1556970330432_1

 

Lecsapott a tél a WEC mezőnyére Belgiumban

Az endurance-világbajnokság mezőnye Spa-Francorchampsban készülődik a hatórásra, azonban ma reggelre a természet gondolt egyet, és fehérbe borította az egész pályát.

IMG_20190504_104641IMG_20190504_104619IMG_20190504_104619IMG_20190504_104634

Romain Grosjean cirkuszi artistának is elmehetne

Nem akármilyen egyensúly (és gömb- ...) érzék, amit a francia bemutat.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Racing driver Professional chef The next circus sensation . How @grosjeanromain spends his down-time, in case you were wondering = Romain's Instagram . #F1 #Formula1 #RomainGrosjean #Juggling #Balance

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mick Schumacher már népszerűbb Németországban, mint Vettel

A német Motorsport-Total fogalmazott úgy, Michael Schumacher fiát „gigantikus” érdeklődés övezi hazájában, „több ember kíváncsi, ha Schumi Jr. pole-pozícióban van a Formula-2-ben, mint amikor Vettel nagydíjat nyer”. Az állítást a Német Nagydíjnak otthont adó Hockenheimring illetékeseitől származó információkkal támasztják alá.

„Akkor vált érzékelhetővé először az általa kiváltott eufória, amikor Mick Schumacher a Formula-3-ban győzött” – mondta a pálya marketingfőnöke, Jorn Teske a lapnak. Elmondta mikor hivatalossá vált, hogy Schumacher idén a Formula-2-ben szerepel, Hockenheim fel is kereste az illetékeseket, hogy bekerülhessen a versenynaptárba.

A költségekre hivatkozva azonban a szervezők nem bővítették a 12 fordulóból álló F2-es menetrendet – annak ellenére, hogy a pálya hajlandó lett volna vállalni a kiadások egy részét. Az ügyvezető, George Seiler elárulta: 8000-rel kevesebb jegyet adtak el, mint tavaly ugyanekkor. Arra azonban továbbra is van esély, hogy Schumacher segítsen lódítani egyet az érdeklődésen: egy opció, hogy hazai közönsége előtt szabadedzésen vezesse a Ferrarit.

Hogy milyen lenne az elektromos raliautó hangja? Jaj...

A Rallye Dream Blog tette közzé az alábbi videót, ahol a Nagy Futamon parádézó R5-ös raliautók látványához a Formula-E hangja párosul:

Ne maradj le semmiről szombat-vasárnap, íme a motorsport-program

Szombat 

09:55-10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (Spíler1)

10:30-10:50 DTM, első időmérő

11:55-12:20 W Series, időmérő

13:30-14:30 DTM, első futam

13:30-14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (Spíler 2)

13:30-19:30 WEC, Spái 6 órás (13:15-14:45 Eurosport 2; 18:30-19:30 Eurosport 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 2)

16:15-16:50 W Series, futam

 

Vasárnap 

10:45-11:05 DTM, második időmérő

13:30-14:30 DTM, második futam

14:00 MotoGP, futam (Spíler 2)

8_3

fotó: dppi

 

 

Herczigék hatodikak az ERC-futam első napja után

A Kanári-szigeteken rendezik az idei rali Európa-bajnokság második futamát, ahol három magyar páros is rajthoz áll. A kétnapos viadal első napja után (a várakozásoknak megfelelően) Herczig Norbert és Ferenc Ramón áll a legjobban, aki végig az élmezőnyben harcolt eddig és nyolc szakaszt követően az abszolút hatodik helyet foglalja el - az utolsó pályán csúszott vissza ide az ötödikről, de a harmadik-hetedik pozíció között még bármi lehet, alig tíz másodperc választja el ezeket a versenyzőket.

Ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs is ott volt egy ideig a legjobb tízben, ám ők pórul jártak, a hatodik gyorsaságin kaptak egy defektet, amit a pályán kellett kicserélniük, itt pedig több percet veszítettek, így az abszolútban elúszott a jó eredményük - igaz, részsikereket még így is gyűjthetnek. Klausz Kristóf és Farnadi Ágnes az ERC3-as kategóriában versenyez az R2-es Peugeot-val és a nap végén a 16 fős kategória 14. helyét foglalja el.

mol_1

fotó: MOL Racing Team