Az apró betűs rész miatt nem mehet Horner a Mercedes-gyárlátogatásra
https://formula.hu/parc-ferme/31479
Nagy hír lett Christian Horner leleményes kémakciójából: a brit egy jótékonysági licit keretében 4000 fontot ajánlott fel a Grand Prix Trust alapítványnak – a licit nyertesének jutalmaként előzetesen egy Mercedes-gyárlátogatást ígértek. Horner fogadkozott, hogy kísérőket is visz magával, körülbelül húsz Red Bull-mérnököt.
Ahogy azonban talán sejteni lehetett, Horner tervét nem sikerült beváltani, mégpedig az apró betűs rész miatt: a Mercedes-gyárlátogatás feltételei között szerepel, hogy „más Formula-1-es csapatok tagjai nem vehetnek részt.”
A Red Bull-csapatfőnök tehát pórul járt, nem fog tudni titkokat ellesni a riválistól, kivéve, ha a Mercedes nagyvonalúan kivételt tesz vele. Állítólag még erre is esély van: „Még nem beszéltünk erről. Ehhez fel kell függesztenünk a feltételeket – mindig el kell olvasni az apróbetűs részt!” – mondta a Mercedes egy szóvivője a Sunnak, habár a két csapat közti viszonyt ismerve kevésbé hisszük, hogy épp Horner felé fognak ilyen gesztust tenni.

Vasseur: Szép problémái vannak a McLarennek
https://formula.hu/parc-ferme/39926
Lando Norris 357 ponttal vezeti a világbajnokságot, mindössze egy ponttal előzi meg csapattársát, Oscar Piastrit – a McLaren így két pilótával is harcban van a bajnoki címért.
A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur szerint ez „szép probléma” a wokingiak számára: „Ez szép probléma a McLarennek, hogy két versenyzője is ott van a harcban. Néha Oscar a gyorsabb, néha Lando. Ez így lesz a szezon végéig” – mondta Vasseur.
A francia szakember szerint a helyzet az egész F1-nek jót tesz: „Ez jó a sportnak és a show-nak. Az, hogy Max Verstappen visszatért az egyéni harcba, valamint három csapat is tíz ponton belül van a konstruktőri tabellán, nagyszerű dolog. Gratulálok a McLarennek.”

A lágyabb keverékekkel zárta 2026-os F1-es tesztprogramját a Pirelli
https://formula.hu/parc-ferme/39925
A héten az utolsó 2026-os tesztre is sort kerített a Pirelli, mielőtt az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj utáni hagyományos egynapos gyakorláson az összes csapat egyszerre körözhet az addigra homologizált abroncsokkal. A helyszín a múlt vasárnapi futamnak otthont adó Mexikóváros, ahol a Stake és a Mercedes segítette az abroncsgyártó munkáját: az első napon Gabriele Bortoleto, a másodikon Valtteri Bottas és késő délután Frederik Vesti körözött a jelenlegi F1-es versenygépeikből átalakított öszvérautókkal.

A Pirelli ezúttal a lágyabb keverékekre összpontosított, a C3-astól a C6-os opciókig: délelőttönként gyorsköröket írtak elő a versenyzőknek, hogy ezzel felmérjék az egyes típusok közötti különbségeket, majd délutánonként a hosszabb etapoké volt a főszerep. Bortoleto 136 kört futott, amelyek közül 1:19,089 volt a leggyorsabb, míg másnap Bottas 112, Vesti 49 körig jutott, amelyek során 1:18,204 és 1:19,657 volt a két Mercedes-tesztelő legjobb eredménye.
A 2026-os gumikat tehát legközelebb december 9-én, Abu Dhabiban próbálgathatják az F1-es istállók a hivatalos idény utáni tesztnap során.

A családjával kommunikál és elhagyhatta az intenzív osztályt a Moto3-as baleset sérültje
https://formula.hu/parc-ferme/39924
Jó híreket közölt Noah Dettwiler csapata, családja és menedzsmentje: a svájci motoros magánál van, és már kommunikál a családjával, valamint az intenzív osztályt is elhagyhatta. Dettwiler a múlt hétvégi Moto3-as Malajziai Nagydíj futama előtt, a rajtrácsra kivezető körön volt érintett egy ijesztő balesetben: a friss világbajnok Jose Antonio Rueda szaladt bele hátulról a feltehetően műszaki hibás motorral araszoló svájciba. Mindkét versenyző kórházba került, Dettwiler kapcsán viszont csupán annyi volt a hivatalos kommunikáció eleinte, hogy több műtét vár rá. Ezek után csapata, a CIP hétfőn annyit közölt, hogy stabil és továbbra is kritikus az állapota – aztán szerdán jött a biztató fejlemény, hogy immár nem kritikus Dettwiler állapota.
Most a CIP, a versenyző családja és menedzsmentje közös közleményt adott ki, amelyben már arról írnak, hogy az utóbbi két napban jelentősen javult Dettwiler állapota, ennek következtében az intenzív osztályt is elhagyhatta, magánál van, és kommunikál a családjával és az orvosokkal. A kommüniké egyúttal azt is megerősíti, amelyről eddig csak a motoros apját megszólaltató svájci Blick írt, miszerint Dettwiler szíve valóban többször leállt a baleset után még a pályán, így többször is újra kellett éleszteni. Súlyos vérveszteség érte a fiatal versenyzőt, zúzódásokat szenvedett a tüdején, a lábán pedig nyílt törés keletkezett – sőt, mint az később kiderült, a nyakán is felfedeztek egy apró törést, emiatt néhány hétig nyakmerevítőt kell majd viselnie. Dettwiler mostantól egy Kuala Lumpur-i magánklinikán folytatja a felépülést, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a lábát még ott Malajziában vagy már Svájcban fogják megműteni, mivel jelenleg még nem világos, mikor tud majd hazautazni.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A Superbike-vb ezüstérmese helyettesíti Marquezt az utolsó két MotoGP-futamon
https://formula.hu/parc-ferme/39923
Nicolo Bulega ugrik be Marc Marquez helyére a Portugál és Valenciai Nagydíjakon – jelentette be pénteken a Ducati. Marquez még az Indonéz GP-n, alig néhány nappal a világbajnoki címe bebiztosítása után sérült meg, miután Marco Bezzecchi nekiütközött a futam első körében. Az is eldőlt már, hogy a kilencszeres vb-győztest idén már nem láthatjuk motoron, leghamarabb a februári sepangi teszten térhet vissza a pályára MotoGP-géppel.
Az eddigi fordulókon a Ducati tesztmotorosa, Michele Pirro pótolta Marquezt, mérsékelt eredményekkel, ám mivel közben véget ért a Superbike-világbajnokság idénye, a bolognaiak immár bevethetik ott az idén kiemelkedő szezont futó, a címét megvédő Toprak Razgatliogluval szemben nem sokkal elmaradó Bulegát. Az olasz jövőre egyébként is tesztelőként fogja segíteni a 2027-es MotoGP-motor fejlesztését a WSBK-szereplése mellett, emiatt folyamatosan a találgatások arról, hogy egy évvel később ő is válthat, ahogy török riválisa teszi ezt jövőre. A vb-ezüstérmes a minap Jerezben életében először ülhetett fel a királykategóriás Ducatira, s a jelek szerint meggyőzte a márka vezetőségét, hogy érdemes megadni az esélyt neki Portimaóban és Valenciában.
„Nagyon örülök, hogy így, egy utolsó pillanatos meglepetéssel zárhatom a szezont. A MotoGP-ben való debütálás minden gyerek álma, aki versenyző szeretne lenni. És ezt még izgalmasabbá teszi, hogy a világbajnok motorra ülhetek fel a 2025-ös idény utolsó két futamára. Nagy szerencsejáték lesz ez, nincsenek elvárásaim. Nyugodtan veszem ezt a tapasztalatom, főleg annak fényében, hogy eddig csak Jerezben tesztelhettem a Desmosedici GP-t. Ezzel együtt természetesen motivált vagyok, hogy jól teljesítsek és mindent beleadjak” – fogalmazott Bulega.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Marko: Schumachernek jó lehet az IndyCar
https://formula.hu/parc-ferme/39922
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy az IndyCarba való átigazolás „jó lépés” lenne Mick Schumacher számára, aki nem tudott visszatérni az F1-be teljes munkaidőben.
Az osztrák azonban gyorsan rámutatott, hogy az Egyesült Államokban rendezett sorozat milyen „veszélyes” lehet, amikor ovális pályákon zajlik.
Nemrég a Rahal Letterman Lanigan Racingnél tesztelt IndyCar-autót Mick Schumacher, és úgy fogalmazott, hogy talán ez lehet számára az út – dr. Helmut Marko szerint is jó megoldás lehet ez a német pilóta számára.
„A sorozat jó sorozat, nagyon kompetitív... Jó lépés számára; nagyon biztató tesztet teljesített ott. Ha jól érzi magát Amerikában, megtanulja az ovális pályák fortélyait – és ehhez néhány versenyre lesz szüksége –, akkor biztosan jól fog menni” – idézi Markót a Sport.de.
Marko azonban figyelmeztette Schumachert is, rámutatva az ovális pályákon való versenyzéssel járó extrém kockázatokra.
„Ez nekem túl veszélyes lenne” – mondta a 82 éves szakember. „340 km/h-s átlagsebesség mellett komoly balesetek kockázata áll fenn. Ilyen esetben általában súlyos ütközésről van szó.”

Véget ért a Formula-E szezon előtti tesztje – a Mahindra az élen
https://formula.hu/parc-ferme/39921
A valenciai Circuit Ricardo Tormón lezárult a Formula-E idény előtti tesztje, összesen 18 órát tölthettek hétfő és csütörtök között a pályán a csapatok. A Mahindra mutatta a legjobb formát: Edoardo Mortara kedd reggeli 1:21.493-as köre a teszt leggyorsabb ideje lett.
A címvédő, Oliver Rowland a Nissan csapat színeiben a teszt utolsó, csütörtök délutáni szakaszában a második legjobb kört futotta, míg csapattársa, Norman Nato 1:21.502-vel a negyedik helyet szerezte meg. A DS Penske pilótája, Taylor Barnard 1:21.500-as idővel lett a harmadik. A Formula E mezőnye legközelebb São Paulóban versenyez a 2026-os szezon nyitányán. Valenciában pénteken pedig a második, kizárólag női pilótákkal zajló teszet rendezik.

Itt a második női Formula-E-teszt nevezési listája
https://formula.hu/parc-ferme/39920
A Formula-E második alkalommal rendezi meg női tesztjét, amelyet ezúttal kétszer annyi időre terveztek, mint tavaly Jarama-ban. A pénteki programon 13 női versenyző vesz részt, és két háromórás szakaszban hajtanak majd a pályára, egyszer reggel és egyszer délután. A teszten több ismert név is feltűnik, köztük a háromszoros W Series bajnok és Indy NXT győztes Jamie Chadwick, aki ismét a Jaguar csapat színeiben indul, míg az F1 Academy 2024-es bajnoka, Abbi Pulling a Nissan autóját vezeti.

A mezőnyben több jelenlegi és korábbi F1 Academy pilóta is szerepel, valamint a fiatal japán tehetség, Juju Noda, aki második Super Formula szezonját teljesíti, és a legerősebb együléses autókat vezeti a mezőnyben.
Formula-E női teszt – nevezési lista
| Csapat | Versenyző |
| Porsche | Gabriela Jilkova / Janina Schall |
| Jaguar | Jamie Chadwick / Juju Noda |
| Nissan | Abbi Pulling |
| Mahindra | Chloe Chambers |
| DS Penske | Jess Edgar / Lindsay Brewer |
| Envision | Ella Lloyd / Alice Powell |
| Andretti | Nerea Marti |
| Citroën | Tatiana Calderon |
| Cupra Kiro | Bianca Bustamante |
| Lola Yamaha ABT | Marta Garcia |
„Ez lesz az utolsó futamom profi versenyzőként” – Button búcsúzik
https://formula.hu/parc-ferme/39919
Lezárja profi autóversenyzői pályafutását a jövő hétvégi bahreini 8 óráson Jenson Button. A 2009-es Formula-1-es világbajnok már korábban bejelentette, hogy az idény végén gyakorlatilag visszavonul, most ezt ismét megerősítette BBC Radio Somersetnek nyilatkozva. „Ez lesz az utolsó versenyem. Mindig szerettem Bahreint, szerintem egy szórakoztató pálya, és ki fogom élvezni, amennyire csak lehet, hiszen ez lesz a profi versenyzői karrierem vége” – nyilatkozta a WEC-finálé kapcsán a Jota Cadillacnél szereplő brit, aki az F1-től való 2016-os búcsúja óta az Endurance-vb mellett feltűnt a Super GT, a DTM, az Extreme-E, az IMSA és a NASCAR egy-két futamán is.
Button visszavonulásának hátterében a családja áll: „Nagyon élveztem a Jotával a WEC-ben töltött időt, de az életem túlságosan sűrűvé vált, és nem fair a csapattal vagy saját magammal szemben úgy nekivágni 2026-nak, hogy azt gondolom, lesz rá elég időm. A gyerekeim négy- és hatévesek, és amikor egy hétig távol vagyok, nagyon hiányoznak, és ezt az időt nem kapod vissza. Úgy érzem, sok mindenről lemaradtam az előző néhány évben, ami rendben van, mert tudtam, hogy ez lesz, de nem akarom még egy szezonon át ezt tenni” – magyarázta a 45 éves pilóta, hozzátéve: bár a profi karrierjének vége, saját klasszikus autóival azért szívesen versenyezgetne majd egyszer-kétszer.

Fotó: DPPI/WEC Media
Formula1.5 – Bearman már a harmadik helyen
https://formula.hu/parc-ferme/39917
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Bár az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy a másodosztály dobogójának alsó fokáért spanyol házimeccs alakulhat ki Alonso és Sainz között, miután az észak-amerikai duplán maximálisan megszerezhető 58 pontból előbbi csak 15-öt, utóbbi pedig csak 10-et gyűjtött be, az Austinban pole-t és második helyet, Mexikóban pedig futamgyőzelmet szerző Oliver Bearman átugrotta őket, s mivel Esteban Ocon is remekül szerepelt, a Haas a csapatok között is a harmadik helyet foglalja el.
A bajnokság első helyén nincs változás, Alexander Albon mindkét nagydíjon és az austini sprinten is Isack Hadjar előtt végzett, s ezzel kényelmes 43 pontos előnyből várhatja a hajrát. Ki kell még emelni a Saubert, akik szintén erős fordulókon vannak túl, Hülkenberg egy futamgyőzelmet (és egy sprintpole-t) szerzett Texasban, míg Bortoleto Mexikóban jött be a harmadik helyre.

Elnököt vált az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media
https://formula.hu/parc-ferme/39918
Fontos személyi változást jelentett be a Formula-1 és immár a MotoGP kereskedelmi jogait tulajdonló Liberty Media: az igazgatótanácsi posztot hosszú évek óta betöltő alapító, John C. Malone 2026. január 1-jével távozik a pozíciójáról. Malone ezt követően tiszteletbeli elnök lesz a cégnél, míg a helyét az idén alelnökké előlépő, de korábban is számos vezetői poszttal rendelkező Robert R. „Dob” Bennett veszi át. A közlemény hozzáteszi: Malone lemondását követően jövő évtől nyolc tagból áll majd az igazgatótanács a Libertynél, akik közül öt független lesz. Az igazgatótanács végrehajtó bizottságát Bennett mellett a vállalat év elején kinevezett vezérigazgatója, Derek Chang, valamint a Liberty F1-es hatalomátvétele után a sportágat éveken át irányító Chase Carey alkotja majd.

Már nem kritikus a Moto3-as balesetben súlyosan megsérült Dettwiler állapota
https://formula.hu/parc-ferme/39916
Jó híreket közölt szerdán délben a CIP Green Power Team csapata: stabil és immár nem kritikus a vasárnapi Moto3-as Malajziai Nagydíj kivezető körén nagy balesetet szenvedő Noah Dettwiler állapota. A futam előtt a rajtrácsra kivezető körön történt az ijesztő ütközés: a friss világbajnok Jose Antonio Rueda szaladt bele hátulról a feltehetően műszaki hibás motorral araszoló svájciba. Mindkét versenyző kórházba került, de hamar kiderült, hogy Rueda úszta meg könnyebben: nála kéztörés mellett zúzódásokat és agyrázkódásokat diagnosztizáltak.
Dettwiler kapcsán ugyanakkor annyi volt a hivatalos kommunikáció eleinte, hogy több műtét vár rá, miközben a svájci Blick az apját megszólaltatva arról írt, hogy információik szerint többször is leállt a fiatal motoros szíve, sok vért veszített, sérült a tüdeje és a lépe is, valamint nyílt lábtörést is elszenvedett. Ezek után csapata, a CIP hétfőn annyit közölt, hogy stabil és továbbra is kritikus az állapota – most ehhez képest jött a fent említett biztató fejlemény, miszerint Dettwiler állapota immár nem kritikus. Hozzátették: továbbra is folyamatos megfigyelés alatt tartják az intenzív osztályon.

Mindeközben a KTM Ajo is közölt friss információkat a születésnapját épp ma ünneplő Ruedáról, akinek ugyancsak javul az állapota. Az istálló kommünikéje szerint a spanyolt hétfőn egy privát kórházba szállították, ahol alaposabban szemügyre vették a tüdőzúzódásait, amelyek szintén szépen gyógyulnak, ezért az orvosok úgy ítélték meg, hogy holnap hazautazhat, hogy aztán a napokban Barcelonában a törött kezét is megműtsék.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A héten tárgyalják Massa ügyét, 64 millió angol fontos kártérítést akar
https://formula.hu/parc-ferme/39915
A napokban hallgatják meg a feleket a londoni bíróságon abban az ügyben, amelyben Felipe Massa perli az FIA-t, az F1-et és Bernie Ecclestone-t annak érdekében, hogy ismerjék el őt a 2008-as Formula-1-es szezon jogos világbajnokának. Massa azok után indított jogi eljárást, hogy két éve Ecclestone egy interjúban arról beszélt, hogy már abban az évben tudomása volt neki és Max Mosley akkori FIA-elnöknek a szingapúri „Crashgate-ről”, amikor Nelson Piquet Jr. a Renault-főnök Flavio Briatore utasítására csapta falnak az autóját, hogy a jól időzített safety carral Fernando Alonso kerüljön győztes helyzetbe. Massa úgy érzi, ezzel megfosztották őt a vb-címtől, hiszen a biztonsági autós fázis során kialakult káoszból elrántotta a tankolócsövet a bokszutcában, így biztosnak tűnő győzelem helyett nulla ponttal távozott a Szingapúri Nagydíjról – az évad végén pedig drámai körülmények között végül egyetlen ponttal maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben.
Massa a mostani tárgyalással nem azt akarja elérni, hogy megfosszák Hamiltont az első világbajnoki címétől, „csak” azt, hogy mondja ki az F1 és az FIA, hogy ő a 2008-as világbajnokság jogos győztese, és hogy megszegték a saját szabályaikat azzal, hogy nem vizsgálták ki egyből a botrányos esetet. Emellett a brazil expilóta nagyjából 64 millió angol fontos kártérítést is követel, mivel állítása szerint ennyi bevételtől esett el azáltal, hogy nem nyerte meg a világbajnokságot.
A tárgyalás kedden kezdődött, az üléseket Sir Robert Jay bíró vezeti, aki az ügyiratok átolvasása után meghallgatja Massát, a 95. születésnapját a minap ünneplő Ecclestone-t, valamint az F1 és az FIA képviselőit. A Motorsport információi szerint már pénteken döntés születhet arról, hogy a per indokol-e teljes meghallgatást: ha a vádlottak járnak sikerrel, akkor a hét végére le is zárulhat a több mint két éve húzódó ügy.

Herta az F1-es tesztpilótaság és az F2 mellett az IMSA-ban is versenyezni fog
https://formula.hu/parc-ferme/39914
A Formula-1-be jövőre tizenegyedik csapatként megérkező Cadillac által tesztpilótának szerződtetett Colton Herta 2026-ban az IMSA-ban, azaz az amerikai sportautós bajnokságban is „részmunkaidős” programot fog futni a Formula-2-ban való szereplése mellett. Herta azért csatlakozott a Cadillachez, hogy megvalósítsa az álmát és bekerüljön a Formula-1-be, ennek érdekében a tesztversenyzői státusz mellett az IndyCarból az F2-be igazol, ahol a Hitech kötelékeiben gyűjtheti a szuperlicenszpontokat, és persze a tapasztalatokat a pályákról és a közegről.
Viszont emellett az IMSA három fordulóján is rajthoz áll: az évad eleji Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 óráson, valamint a szezonzáró Petit Le Mans-on indul majd a Wayne Taylor Racing – amely alakulattal versenyzett már korábban ugyanitt, sőt Sebringben győzni is tudott – autójában a full idényt teljesítő Jordan Taylor és Louis Deletraz mellett.
A Cadillac egyébként a teljes IMSA-felállását ismertette: a WTR másik autóját Ricky Taylor, Filipe Albuquerque fogja vezetni, az említett viadalokon Will Stevensszel kiegészülve, míg az Action Expressnél Jack Aitken és Earl Bamber lesz az állandó páros, akikhez Frederik Vesti csatlakozik alkalmanként.

F2-es autóval tesztelt Rovanpera
https://formula.hu/parc-ferme/39913
Először tesztelt Formula-2-es autóval a szakágváltásra készülő Kalle Rovanpera: a gyakorlásról maga a kétszeres ralivilágbajnok számolt be a közösségi oldaláról. Az idén is a WRC vb-címéért harcoló finn néhány hete jelentette be, hogy év végén búcsút int a ralizásnak, és formulaautós karrierbe kezd: 2026-ban a japán Super Formulában fog szerepelni, de kimondva is az a célja, hogy idővel eljusson az F1-be. A felkészülés egy fontos lépcsőfoka lehetett ez az F2-es teszt, amelyre a fotók tanúsága szerint Jerezben került sor, Rovanpera pedig itt is a Toyota Gazoo Racing gyári támogatását élvezte, ahogy az az autó festéséből is látszik.
„Elégedett vagyok a tesztnapokkal. Fizikailag kemény a vezetés, ahogy azt tudjuk. Komoly G-erők hatnak, amelyeket nehéz lemásolni, és némi időbe telni fog hozzászokni, szóval örülök, hogy sikerült ennyi időt autóban töltenem, és alig várom a továbbiakat!” – írta Rovanpera, hozzátéve, hogy hamarosan utazik Japánba a WRC-szezon utolsó előtti állomására, ahol tovább harcol az idei világbajnoki címért (jelenleg 13 pontos hátránnyal a harmadik helyen áll toyotás kollégái, Elfyn Evans és Sebastian Ogier mögött).
F1-es tartalékversenyzővé lépteti elő amerikai tehetségét az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/39912
Az Aston Martin bejelentette, hogy 2026-ban Jak Crawford lesz a harmadik számú versenyzőjük a Formula-1-ben. Ebben a minőségében az amerikai fog tartalékpilótaként funkcionálni a tervek szerint az összes jövő évi nagydíjon. Ezt a pozíciót az elmúlt években és idén is Felipe Drugovich töltötte be, ám a korábbi F2-es bajnok brazil decembertől a Formula-E-ben fog versenyezni az Andretti csapatával.
Crawford idén csatlakozott az Aston pilótaprogramjához, amelynek keretében már több mint 2000 km-et tesztelt korábbi F1-es autókkal, és a szimulátoros munkájával is segítette az istállót. Emellett a Formula-2-ben is vitézkedik: már négy győzelmet aratott, és két fordulóval a szezon zárása előtt mindössze 19 pontos hátránnyal a bajnokság második helyén áll Leonardo Fornaroli mögött. A 20 éves pilóta a múlt hétvégi Mexikóvárosi Nagydíjon pedig első hivatalos F1-es szereplését is teljesítette, amikor lehetőséget kapott a pénteki első szabadedzésen.

260 millió eurós vagyonnal szerepel a leggazdagabb hollandok között Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/39911
Max Verstappen továbbra is felfelé halad a Quote 500 listán, amely a világ 500 leggazdagabb hollandját sorolja fel.
2022-ben Verstappen 120 millió eurós nettó vagyonával először került fel a Quote 500 listára, majd azóta is felfelé vándorol rajta, tavaly már a 322. helyen járt.
Az idei verzióban Verstappen jelentősen javított a ranglistán, és most 260 millió eurós nettó vagyonával a 264. helyen áll.
Fontos megjegyezni, hogy Verstappen továbbra is a Quote 500 legfiatalabb tagja, ezt a címet 2022-ben szerezte meg, amikor először került fel a listára.
Ő az egyetlen sportoló a listán, olyan prominens személyiségek hiányoznak róla, mint Virgil van Dijk és Xander Bogaerts.

Alonso: Ez kissé sportszerűtlen...
https://formula.hu/parc-ferme/39910
Nem volt túl elégedett a hétvégi kanyarlevágásokkal Fernando Alonso – vagy inkább ő sem volt az, hiszen többen is kifejezték nemtetszésüket azzal kapcsolatban, hogy az első kanyarkombinációt hányan vágták át, és hányan kaptak érte büntetést.
„Én is javítottam pár helyet, mert agresszív voltam az egyes kanyarban és minden jól alakult. Aztán több autó is simán átment a füvön egyenesen a kettes-hármasban, aztán három-négy autóval elénk jött vissza a pályára. Ez kissé sportszerűtlen, hogy úgy mondjam. Ez a második ilyen már egymás után, hogy az egyes kanyarban ez történik a rajt után, az FIA pedig félrenéz. Megtanultuk” – mondta az Aston Martin végül kieső versenyzője.

fotó: Aston Martin Aramco
Miért nem büntették a Verstappen–Hamilton kontaktot?
https://formula.hu/parc-ferme/39909
Egymásnak feszült a vasárnapi F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon a két egykori nagy rivális, Max Verstappen és Lewis Hamilton: a két többszörös világbajnok még a futam első fázisában, az 1-es kanyarban ért össze, amikor a holland előzte a britet. A stewardok vizsgálták az incidenst, ám végül egyik félnek sem osztottak ki büntetést a manőverért és a kontaktért.
Az FIA indoklása szerint Verstappen első tengelye egyértelműen Hamilton tükre előtt volt a kanyarcsúcsponton, így a Red Bullé volt a kanyar joga. A Ferrari végig mellette maradt a kanyarban, ez vezetett az összeéréshez. Ám mivel a felügyelők úgy ítélték meg, hogy Hamiltonnak limitált lehetőségei voltak nagyobb helyet hagyni a pályán, és egyik autó sem sérült az incidensben, s a korábbi hasonló esetben sem szankcionáltak, ezért versenybalesetnek minősítették a történteket.
Hamilton egyébként a teljes eseménysort nem úszta meg, hiszen a 4-es kanyarig tartott a csata közöttük, ahol a brit a bukótérbe sodródott. Ennek kapcsán duplán vizsgálták a hétszeres Formula-1-es világbajnok, és noha azt megúszta, hogy nem a versenyigazgató által kijelölt útvonalon tért vissza a pályára, mivel túl nagy volt az autója tempója, azt már nem, hogy Verstappen előtt maradt a pályán és ezzel tartós előnyt szerzett, így emiatt tíz másodpercet róttak ki rá – amivel sem ő, sem a Ferrari nem értett egyet.

A Lawson-esetet még vizsgálja az FIA, de a futam végi VSC-re magyarázatot adott
https://formula.hu/parc-ferme/39908
A Mexikóvárosi Nagydíjon két szokatlan incidens is borzolta a kedélyeket, amelyekre az FIA hivatalos közleményben reagált. Az első eset a futam elején történt, amikor Liam Lawson előtt pályabírók szaladtak át a pályán, miközben a verseny még zajlott. A szövetség magyarázata szerint az 1-es kanyarban törmeléket észleltek, és a pályabírókat készenlétbe helyezték, hogy eltávolítsák azt, amint minden autó áthaladt a kanyaron. Azonban amikor kiderült, hogy Lawson a boxba hajtott, az utasítást visszavonták, és sárga zászlóval jelezték a veszélyt. Az FIA ugyanakkor hozzátette, hogy tovább vizsgálják, pontosan mi történt ezt követően, hiszen a pályabírók mozgása így is veszélyes helyzetet teremtett.
A második vitatott eset a futam hajrájában történt, amikor Carlos Sainz megpördült, és a 14-es kanyar bukóterében állt meg Williamsével. Bár sok néző és szakértő szerint a helyzet nem indokolt semmilyen versenymegszakítást, az FIA álláspontja szerint az autó veszélyesen közel maradt a pályához, majd füstölni kezdett, és tűzriadó-jelzések is érkeztek a versenyirányításhoz. Mivel fennállt a tűzveszély, a pályabírók közbelépése elengedhetetlenné vált, ezért a szabályoknak megfelelően VSC-fázist rendeltek el. A VSC addig maradt érvényben, amíg a Williams biztonságosan a korlátok mögé nem került, ezt követően pedig újraindult a verseny, és a futam zöld zászló alatt ért véget.
„Szeretnénk hangsúlyozni tiszteletünket és elismerésünket a helyi ASN, az OMDAI, valamint az Autódromo Hermanos Rodríguez és az ottani pályabírók iránt, akik önkéntesek, és kulcsszerepet játszanak sportágunk biztonságos és sikeres lebonyolításában. Szakmai hozzáértésük és elhivatottságuk felbecsülhetetlen értékű minden egyes eseményünk során.”

Elképesztően veszélyes jelenet: pályabírók szaladtak át Lawson előtt verseny közben – videó
https://formula.hu/parc-ferme/39907
Elképesztően veszélyes jelenet zajlott le a Mexikóvárosi Nagydíj elején: pályabírók szaladtak át Liam Lawson előtt, éles versenykörülmények között.
WHAT THE FUCK IS THIS????????????pic.twitter.com/lSNHgDkuuA
— Holiness (@F1BigData) October 26, 2025