DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Castroneves újra megnyerte a Daytonai 24 órást

A hétvégén rendezték a tengerentúli sportautó-bajnokság, az IMSA idénynyitóját, a legendás Daytonai 24 órást, amely a szokásokhoz híven elképesztően kiélezett csatát hozott az utolsó percekig: mindezt jól jelzi, hogy az első négy helyezettet kevesebb mint hat másodperc (!) választotta el a célban. A győzelmet végül a Meyer Shank Racing #60-as Acurája zsebelte be, miután az Indy 500 tavalyi és összességében már négyszeres győztese, Helio Castroneves megőrizte a vezetést a riválisok támadási kísérletei ellenére is. A brazil klasszis – akitől természetesen ezúttal sem maradt el a kerítésmászás – ezzel zsinórban másodszor diadalmaskodott az egynaposon, hiszen tavaly is benne volt a győztes egységben; idén Tom Blomqvist, Simon Pagenaud és Oliver Jarvis volt a három társa.

daytona-castroneves

Mögöttük a Ricky Taylor és Filipe Albuquerque mellett két ex-F1-es, Alexander Rossi és Will Stevens által fémjelzett autó futott be, megelőzve Loic Duval, Ben Keating, Tristan Vautier és Richard Westbrook Cadillac-négyesét. Rajthoz állt még a volt Formula-1-es pilóták közül többek között Kamui Kobayashi (11. hely), Marcus Ericsson, Kevin Magnussen (12.) és Sebastien Bourdais (14.) is a DPi-kategóriában, de nekik mind problémáik adódtak a 24 óra során, így időt veszítettek.

Az idei izgalmak után pedig különösen várhatjuk a Daytonai 24 órás 2023-as kiadását, hiszen az lesz az első hosszú távú viadal, amelyen az új LMDh- és Hypercar-kategóriák autói, azaz az IMSA-ban és a WEC-ben szereplő gyártók is együttesen részt vehetnek – így elképzelhető, hogy az Acura és a Cadillac mellé csatlakozhat a Toyota, a Peugeot és a tervek szerint jövőre érkező Porsche, Audi, BMW és Ferrari is.

Öt emlékezetes pillanat a bakui F1-es futamokról

Nem régóta rendeznek itt versenyt, de akció már így is akadt bőven. A legjobbak megtekinthetők a Youtube-on:

Mennyiben más az F1-es tabella most, mint egy évvel ezelőtt?

Vettel "sehol", Verstappen sokkal feljebb - így festett az F1-es pontverseny a 2018-as Kínai Nagydíj után és így fest most:

pf11

Ez volt a legjobb pole-kör tavaly Bakuban

Hangolódjunk a hétvégi F1-es futamra: 2018-ban Sebastian Vettel nyerte az időmérőt az alábbi körrel. A videó megtekinthető a Youtube-on:

Videó: Így parádézott Vietnam utcáin a Red Bull

Mint arról már beszámoltunk, az energiaitalosok máris bevették Hanoit, most pedig újabb videót tettek közzé David Coulthard és Jake Dennis show-járól:

 

Elképesztő, mennyire gyorsak a Super Formula-autók

Hétvégén rendezték a japán formulaautós sorozat idénynyitóját Suzukában, s a pole-pozíciós Tadasuke Makino 1:36,060-as kört repesztett – csak összehasonlításképp: az F1-es rekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből 1:27,319-es idővel, azaz kevesebb, mint kilenc másodperc a különbség a két kategória között:

 

Ricciardo hangulatánál már csak az ingje rikítóbb

Úgy tűnik, jól érezte magát a húsvéti pihenő alatt a Renault ausztrál pilótája – és az az ing…!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Easter from two aussies and a ferris wheel.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor a Zöld Pokol fehér pokollá változik: hóvihar a Nordschleifén

Furcsa időjárás uralkodott Európa-szerte egy hete, hiszen Assenben a Superbike-vb futamát zavarta meg havas eső, de ugyanekkor a Nürburgring, ahol épp GT-versenyt rendeztek, sem úszta meg az extrém körülményeket:

 

Hangolódj a hungaroringi WTCR-re a tavalyi futamok összefoglalóival!

 

 

 

Ennél tökéletesebben elhelyezett szponzortáblát még nem láttunk

Az Emirates Fly Better, azaz Repülj jobban! feliratú táblája tökéletes kiegészítést ad Lando Norris sanghaji koccanásának… 

 

Nagyot ugratott, majd folytatta, mintha mi sem történt volna

Nagyjából így lehet röviden leírni az alábbi autókrosszos balesetjelenetet:

 

Visszatért a Hungaroringre a súlyos sérülést szenvedett sportbíró

László Attila a tavalyi DTM-futamon történt bokszutcai kavarodásban sérült meg, bal lábát térd alatt amputálni kellett. A Formula.hu szerkesztősége az előző hónapokban árverést írt ki a sportbíró megsegítésére, amely során több mint félmillió forint jött össze. László Attila pedig mindeközben máris visszatért a Hungaroringre: a múlt hétvégén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idénynyitóján tevékenykedett sportbíróként.

laszlo-attila-hungaroring-1

Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.

Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez

A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.

 

Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon

Az eredeti formájában már megszűnt  MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő. 

Egy videó az autó bemutatójáról:

 

Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos

A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.

 

Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét

Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.

 

Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott

Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Music ? On point. @bobsinclar

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

 

A 12. helyről érkezett a futamgyőztes a Super Formula szezonnyitóján

Japánban is megkezdődött a formaautós szezon, a Super Formula első versenyét Suzukában rendezték. Az élről Tadasuke Makino rajtolhatott, az első sorba még Alex Palou kvalifikált. Egy Safety Car-periódus nagyon jól jött ki Nick Cassidynek, aki pont azelőtt járt kint a bokszban, hogy a biztonsági autót beküldték volna, és mivel folyamatosan álltak ki előle, de már úgy, hogy az SC miatt eltűnt az előny, egyre feljebb kapaszkodott a listán, majd az élre is állt, amit onnantól már nem is engedett át másnak. Egy ideig még az ex F1-es Kamui Kobayashi is vezetett, de kiállásáig nem tudott akkora előnyt összeszorgoskodni, hogy a 10. helynél előrébbre térjen vissza a bokszból. A második helyen a tavalyi bajnok Naoki Yamamoto zárt, a dobogóra mégKenta Yamashita állhatott fel.

superformula

 

A Mercedes dupla bokszkiállásának ideje 30 éve még csak egy autó kiszolgálására volt elég

Egészen elképesztő, hová fejlődött a technika és hová fejlődtek a boksziállások is a száguldó cirkuszban: amíg 2019 F1-ében a Mercedes adott idő alatt elvégez minden szükséges munkát Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autóján is, addig ugyanez az adott idő 1989-ben még csak egyetlen McLaren kiszolgálására volt elég.

 

Ennél durvább gyorsulási versenyt ma már nem látsz

Ha a komoly autósport előszobája a gokart, akkor ez alighanem a gokart előszobája. Pedálos gyorsulási verseny, gyerekekkel. A videó természetesen Oroszországból származik.

 

A Red Bull már be is járatta autóját Vietnámban

2020-tól ellátogat majd a száguldó cirkusz Vietnámba is, a Red Bull-osok pedig már adtak is nekünk egy kis ízelítőt abból, milyen is lesz Hanoi utcáin versenyezni.