Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. január 24. hétfő

Bottas már fel is próbálta legújabb díját

Mexikóvárosban a pole-pozíciós idén nemcsak Pirelli-gumit kapott, hanem a Fangio Díjat is. Az ötszörös világbajnok éppen hetven évvel ezelőtt, 1951-ben szerezte első világbajnoki címét, a különleges trófeával pedig az emléke előtt szeretnének tisztelegni.

Az időmérőt megnyerő Valtteri Bottas Jackie Stewarttól vehette át meghatódva, és bár nagy becsben tartja, autóversenyzőként nem volt rest közelebbről szemügyre venni.

 

Négynapos bemelegítő tesztet tart a Ferrari, három pilóta vezetheti az autót

Privát tesztet tart a héten, keddtől péntekig Fioranóban a Ferrari. A gyakorláson nem az idei modellt küldik pályára, hanem a 2021-es SF21-et, a cél pedig, hogy a versenyzők, mérnökök és szerelők visszarázódjanak a nagydíjak ritmusába. Charles Leclerc szerdán, Carlos Sainz csütörtökön ül a volán mögé, a kedd és a péntek pedig az új tesztpilótáé, a Formula-2-ben bajnoki második helyet elérő Robert Svarcmané, aki az Abu Dhabi Nagydíjat követő gyakorláson is lehetőséget kapott.

A 2022-es autót, amely jelenleg a 674 kódszámot viseli, február 17-én mutatja be a csapat, a február 23-án Barcelonában induló hivatalos tesztelés előtt.

Kolumbia is F1-es futamot rendezne a jövőben

Újabb ország jelezte érdeklődését egy Formula-1-es nagydíj megrendezése kapcsán: Ivan Duque, Kolumbia elnöke beszélt ennek lehetőségéről. Az El Tiempóban megjelent tudósítás szerint az ország északi részén található kikötővárosban, Baranquillában húzhatnák fel a létesítményt, amely a tervek szerint egy félig városi pálya lehetne. Duque hangsúlyozta: tisztában van vele, hogy messze még az álom megvalósulása és változtatásokra is szükség lesz, de azt is elhintette, hogy a város polgármestere, Jaime Pumarejo már az első egyeztetéseket is megejtette a Formula-1 vezetésével.

kolumbia-zaszlo-f1

fotó: DPPI

Akik túl korán elmentek, pedig a MotoGP legjobbjai közé emelkedhettek volna

A Formula Motocast idei első adásában a MotoGP-éra eddigi két évtizedének legjobb versenyzőit rangsoroltuk, de nem hagyhattuk említés nélkül a királykategória modernkori történetének két halálos áldozatát, Daijiro Katót és Marco Simoncellit, akik tehetségük révén könnyedén felkerülhettek volna a listánkra. A vonatkozó részt 19:26-tól hallgathatjátok:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Grosjean szobája minden rajongó álma

Alighanem minden motorportért rajongó álma egy olyan szoba, amivel Romain Grosjean büszkélkedett el a TikTokon. Horrorisztikus balesetét követően az IndyCarba igazolt a francia, új házában pedig van egy kis helyiség, ahol olyan relikviák találhatók, mint a sisakjai, overáljai, néhány modellautó, egy szimulátor, trófeák és még sorolhatnánk...

@grosjeanthephoenix

Dream room !!!

♬ FEEL THE GROOVE - Queens Road, Fabian Graetz

 

Pontot szerzett az ázsiai Formula Regional nyitóhétvégéjén Révész Levente

Abu Dhabiban rendezték a Formula Regional Asian Championship első fordulóját, ahol Révész Levente képviselte a magyar színeket. Mint az MNASZ bejegyzéséből kiderül, az Evans GP Academy csapatában szereplő pilóta a 28 fős a 19. helyre kvalifikálta magát, de ezen mindhárom futamon javítani tudott. A legjobban a második versenye sikerült, ahol kilencedikként ért be, ezzel két pontot szerzett, míg a másik két futamon egyaránt 13. lett. Révész így egy hétvége után a 14. pozíciót foglalja el a tabellán, az újoncok között pedig ötödik.

A hétvége érdekessége amúgy a már általunk is megosztott hatalmas rajtbaleset mellett, hogy a nyitófutamon megszerezte első győzelmét az egykori F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya fia, Sebastian Montoya. A bajnokság néhány nap múlva a dubaji pályán folytatódik.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sebastian Montoya (@sebasmontoya58) által megosztott bejegyzés

Zsinórban nyolcadszor nyert el egy díjat Lewis Hamilton

Bár az utolsó körös dráma révén lecsúszott a vb-címről, Lewis Hamilton újfent elnyerte a Hawthorn Trophy elnevezésű díjat. Az 1958-as, első brit Formula-1-es világbajnokról elnevezett elismerést minden évben az F1-ben a Brit Nemzetközösséghez tartozó országokból származó pilóták közül legjobban szereplő versenyző kapja. Hamiltontól 2014 óta nem tudják elvenni ezt a dicsőséget, összességében pedig már a 11. díjazásánál jár: F1-es karrierje során csupán négyszer előzték meg őt (2009-ben és 2011-ben Jenson Button, 2010-ben és 2013-ban pedig Mark Webber).

A Londonban tartott eseményen, ahol Hamilton díját bejelentették, további elismeréseket is kiosztották: a háromszoros Jackie Stewart életműdíjat kapott, a W Seriesben duplázó Jamie Chadwick lett az év legjobb brit versenyzője, míg Patrick O’Donovan a legjobb fiatal pilóta.

hamilton-2021-dppi_1

fotó: DPPI

Többen is eséllyel pályáznak Tsunoda ülésére

A juniorversenyzőkkel foglalkoztunk a Formula Podcast legutóbbi adásában, s többek között azt a kérdést is feltettük, kik jöhetnek számításba az AlphaTaurinál abban az esetben, ha Tsunoda idén sem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Az adás e szakasza 17:10-től hallható.

 
 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Podcast, MotoGP, Retro, Aréna, Girls, Insta: itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

Formula.hu 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már lassan másfél éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Verstappen: Ezt jelenteni fogom Michael Masinak

Csúnyán odaszúrt Max Verstappen egy szimulátorversenyen a Mercedesnek. Bár a holland számára nem alakult jól a múlt hétvégi Le Mans-i 24 órás, hiszen maga csapta falhoz az autót az első helyről és a most hétvégi daytonai versenyről is kiestek egy technikai hiba miatt, egy korábbi versenyen mégis humoránál volt a holland. Verstappen épp csapattársa, Gianni Vecchio spottereként tevélenykedett, amikor kilökte őket egy LMP2-es autó. A holland azzal viccelődött, hogy jelenteni fogja az esetet Michael Masinak, az F1 versenyigazgatójának, miközben egy ismeretlen hang a "No Mikey, no" szavakat kiabálta a mikrofonjába.

Így közvetítették a világ kommentátorai az utolsó kört

Hallgassuk meg minden nyelven a felejthetetlen utolsó 2021-es kört, mert mindegy, a bolgyó melyik részén élünk, erre mindenki extázisban tört ki.

Hatalmas balesettel indult a FRAC versenye

Óriási rajtbalesettel indult az Ázsiai Regionális Formula Bajnokság egyik Abu Dhabi-i versenye, ahol Cem Bölükbasi a rajtrácson ragadt, de a túloldalt szintén egy lefulladó autó miatt feltorlódott a sor, ami miatt Amna Al Qubaisi balra rántotta a kormányt és egyenesen belerohant az ott álló Bölükbasiba. Szerencsére az ott ragadt török és a hátulról érkező versenyzőhölgy sem szenvedett sérülést, ahogyan a mögöttük érkező Salih Yoluc sem, aki az ütközéstől felboruló Bölükbasi autóját kapta telibe, de a glória újfent jó szolgálatot tett.

 

Verstappen kedvéért átjönne az F1-be az IndyCar versenyzője

A Ziggo Sport egyik műsorában kérdezték meg az IndyCarban versenyző Rinus VeeKayt, hogy egy napon szeretne- a Formula-1-ben is versenyezni, amire ezt a választ adta: "Ha megkapnám az esélyt, hogy Max Verstappen csapattársa legyek, vagy egy nagyon jó autóban a kihívója lehetnék, akkor bizony elgondolkodnék a lehetőségen, de ha a következő húsz évet az IndyCarban tölthetem, akkor az életem több, mint teljessé válik így is" - mondta a holland versenyző, aki már nem az első Indy-pilóta volt, akit az F1-gyel hoztak szóba.

 

Videón a felújított melbourne-i pálya

Mint beszámoltunk róla, kihasználta a koronavírus miatti kétéves kényszerszünetet Melbourne, és az idei visszatérése előtt átszabta az Albert Park pályáját. A módosítások mellett azért döntöttek, hogy több előzési lehetőséget teremtsenek, és a korábbiaknál izgalmasabb Ausztrál Nagydíjakat láthassunk. Többek között a 9-10-es kanyarkombinációt gyorsították, de más kanyarokat is kiszélesítettek a tempó növelése érdekében, emellett újra is aszfaltozták a pályát, amelyet 1996 óta nem tettek meg. Minderről egy vidót is közzétettek:

Videó: Túra az Aston Martin központjában

Az Aston Martin F1-es csapata a YouTube-on tett közzé egy videót, melyben elkalauzolnak bennünket a csapat központjában és betekinthetünk a fejlesztési munkálatok kulisszái mögé.

Mondd, ki a kedvenc pilótád – egy csavarral!

Érdekes kis feladványt tett közzé közösségi oldalain az F1. Azt az egyszerű kérdést tette fel a rajongóknak, ki a kedvenc versenyzőjük – azonban a válaszhoz a billentyűzetből kihúzott jónéhány alapvető fontosságú betűt. Ti ilyen megkötésekkel meg tudnátok mondani, ki a kedvencetek?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Ki fizeti Zhou ülését?

Persze, rávághatjuk, hogy a kínaiak. De azért ez így kissé tág kategória… A Formula Podcast legutóbbi adásában többek között arról is szó esett, hogy egyelőre homály fedi azokat a támogatókat, akik az F1-be segítették az első kínai pilótát azt követően, hogy a tavalyi év egy szakában anyagilag reménytelennek tűnt a helyzete. Az adás Zhouról szóló szakasza 35:59-től kezdődik.

 
 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Nem adja fel F1-es álmát az IndyCar sztárja

Amikor a Sauber/Alfa Romeo tavaly közel állt ahhoz, hogy Michael Andretti bevásárolja magát a csapatba, egyúttal az is szóba került, hogy hozna magával egy amerikai tehetséget, Colton Hertát. Andretti végül kihátrált az üzletből, így egyelőre Herta F1-es szereplése is csak álom maradt, ám ő kijelentette, ettől ő még nem adja fel. A 21 éves versenyző, aki az IndyCar történetének valaha volt legfiatalabb futamgyőztese, persze elégedett a mostani kategóriájával is, de sose utasítaná vissza, ha valamilyen úton a száguldó cirkuszba kerülhetne.

„Sok dolgot szeretnék a karrierem során, néhányhoz pedig megfelelő időzítés kell. A Formula-1 is ilyen. 28 évesen sajnos már nem fogsz bekerülni. Most épp időben lennék, ha megkapnám a lehetőséget. Átgondolnám persze, de minden valószínűség szerint élnék vele, mert karrierem egy pontján szeretnék a Formula-1-ben versenyezni” – nyilatkozta. Azt is hozzátette, az F1 után még mindig szívesen visszatérne a tengerentúli sorozatba.

A kivétel erősíti a szabályt: Silverstone-ban mégis lehet légiparádé

A héten érkezett az információ, hogy az idei szezontól kezdve az F1 vezetősége betiltja a hagyományos, verseny előtti légibemutatókat, amelyek során katonai repülőgépek vezettek fel egy-egy nagydíjat. A szigorítás oka, hogy a sport szeretne környezetbarát irányba elmozdulni, ebbe pedig nem fér bele az a légszennyezés, amelyet ez a parádé jelent, emellett túlzott katonai erőfitogtatásnak is tekintették.

Többek között Monzához és Silverstone-hoz is hozzátartozott a látvány, és a hírek szerint a Brit Nagydíj mégiscsak megkapta az engedélyt a bemutatóra. A szervezők külön kérése volt ez, és azzal indokolták, hogy az általuk használt gépek nem katonai színekben repülnek. Hasonló módon Monza is szeretné megőrizni azt a tradíciót, hogy a verseny előtt a trikolórt láthatjuk a levegőben, az illetékesek még gondolkodnak rajta, hogyan lehetne ezt kivitelezni.

Az új szabály a repülőket nem törli ugyanakkor teljesen a programból, civil gépek ugyanis, környezetbarát üzemanyaggal hajtva engedélyezettek lesznek továbbra is.

Játssz rossis sapkáért a Formula Motocasttal!

Ismét nyereményjátékot hirdettünk MotoGP-s podcastműsorunk, a Formula Motocast idei első, a királykategória elmúlt 20 évének legjobb versenyzőit rangsoroló adásában: az alábbi képen látható Valentino Rossi-sapkát sorsoljuk ki! Ahhoz, hogy esélyed legyen a nyereményre, mindössze annyit kell tenned, hogy megosztod a játékról a Formula MotoGP Facebook-csoportban közzétett posztot – vagyis EZT –, és aztán bízol benne, hogy te leszel a szerencsés nyertes. A játék határideje: január 31.!

rossi-sapka-v2

 

Elkészült az ausztrál pálya

Kihasználta a koronavírus miatti kétéves kényszerszünetet Melbourne, és az idei visszatérése előtt átszabta az Albert Park pályáját. A módosítások mellett azért döntöttek, hogy több előzési lehetőséget teremtsenek, és a korábbiaknál izgalmasabb Ausztrál Nagydíjakat láthassunk. Többek között a 9-10-es kanyarkombinációt gyorsították, de más kanyarokat is kiszélesítettek a tempó növelése érdekében, emellett újra is aszfaltozták a pályát, amelyet 1996 óta nem tettek meg.

A futam promótere, Andrew Westacott szerint látványos lehet majd a változás. „Körönként öt másodperccel lesz gyorsabb, az új autókkal pedig szorosabb versenyzést is várhatunk” – mondta. A legjobb előzési pont szerinte a 11-es kanyarban lesz, de az újításnak köszönhetően máshol is jó eséllyel támadhatnak a versenyzők.

Az Ausztrál Nagydíjat a tervek szerint április 8-10. között rendezik.