DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

A Red Bullnál minden versenypálya

Még a gyár folyosói is.

 

Megvan, hogy a szurkolók kit választottak az Év Újoncának

Az FIA díjátadójánt Alexander Albont választották az év újoncának a Formula-1-ben, a szurkolók szavazatai viszont egészen más képet mutattak: a sorozat hivatalos weboldalán kiírt voksolás szerint Lando Norris elsöprő fölénnyel húzta be ezt az elismerést. A szavazók 76%-a gondolta úgy, hogy a McLaren fiatalja lett a legjobb elsőéves, 16% voksolt Albonra és 8% George Russellre.

00119025_034_1

fotó: dppi

Prezentációt tartott Russell, Albon és Norris arról, melyikük volt a legjobb újonc

Az év egyik legszórakoztatóbb videója került fel az F1 hivatalos YouTube-csatornájára. A mezőny három újonca prezentációkkal bizonyította, melyikük volt a legjobb idén. George Russell a következőkkel érvelt: az övé volt a legstabilabb kvalifikációs pozíció és a legkevesebb lemaradás pontban (csupán egy egység) csapattársához képest. Alexander Albon rímekbe szedve jellemezte mindhármuk szezonját – ennek lefordítását most meg sem kíséreljük –, míg Lando Norris nem mondott semmit, hagyta, hogy a videók magukért beszéljenek. A végén a győztes megkapta a neki járó különleges trófeát.

Kubica rögtön ráérzett a DTM ízére

Csütörtökön Robert Kubica a BMW DTM-autóját tesztelte Jerezben – Marco Wittmann, Philipp Eng és Nick Yelloly társaságában –, visszatérve a márkához, amellyel 2006 és 2009 között a Formula-1-ben versenyzett. A lengyel, aki 2013-ban a Mercedes DTM-gépét kipróbálta már, azonnal ráérzett a széria ízére:

„Hosszú idő eltelt azóta, hogy olyan autót vezettem, aminek teteje van. Ahogy minden autónak, ennek is megvan a saját, eltérő karakterisztikája, de azonnal kényelmesen éreztem magam benne és élveztem. Jó érzetet adott az autó már az első körökben” – nyilatkozta az Autosportnak Kubica, aki jó eséllyel a márkával versenyezhet a német szériában, miközben egy Formula-1-es csapatnál szimulátorpilóta szerepet töltene be.

Két új pálya a WEC 2020-21-es versenynaptárában

Bár az ősztől nyárig tartó menetrendből fakadóan a Hosszútávú Világbajnokság aktuális (2019-20) szezonja is csak negyedik fordulójánál tart a hétvégén, már kiadták a következő, 2020-21-es évad naptárát is.

A természetesen Le Mans-i 24 órással végződő, nyolc versenyből álló szezonban két új helyszín található, a hatórás futamot kapó Monza és a dél-afrikai Kyalami, amelyek Sanghaj és Austin rovására kerültek be. Szembetűnő még, hogy jövőre négyórás verseny nem lesz a sorozatban, a táv hat vagy nyolcórás lesz, leszámítva az egynapost és a sebringi 1000 mérföldest.

Ebben a szezonban az LMP1-et felváltva az LMH (Le Mans Hypercar) válik a WEC csúcskategóriájává.

Mennyibe kerül egy R5-ös raliautó?

A Topp Cars engedett némi betekintést.

Hivatalos: Megvan, hogy mikor mutatja be 2020-as F1-es autóját a Ferrari

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke bejelentette, hogy a 2020-as F1-es autójukat február 11-én mutatják meg a nagyközönségnek, akkor lesz a bemutató. Binotto szerint ez korai dátum és úgy gondolja, hogy talán ők lesznek az elsők, akik felfedik az autójukat, méghozzá azért, mert utána még beterveztek egy programot a február 19-én kezdődő barcelonai teszt elé. Egyelőre ők az egyetlenek, akik bejelentettek egy dátumot a bemutatóval kapcsolatban.

00218010_156

Díjat neveztek el Anthoine Hubert-ről

Az idei szezontól Anthoine Hubert Díjjal jutalmazzák a Formula-2 legjobb újoncait, emléket állítva az idén Belgiumban elhunyt pilótának. Az első ilyen elismerést már ki is osztották szerda este Monacóban, a bajnokság díjátadó ünnepségén, ahol Guanyu Zhou, a Renault juniorprogramjának tagja lett a kitüntetett. Az újoncok közül a kínai pilóta szerezte a legtöbb pontot, így a hetedik helyen zárta a szezont. A díjat Anthoine Hubert testvére, Victhor adta át.

Az elhunyt pilótáról az FIA gálaünnepségén is megemlékeztek.

hubert-sisak-fia

Fotó: DPPI

 

Reggel jönnek az időmérők, szurkoljunk Michelisz Norbinak

Hajnalban a szabadedzéseket, reggel és koradélután pedig az időmérőket rendezik pénteken Sepangban, a WTCR szezonzáróján - szurkoljunk Michelisz Norbinak, hogy minél jobban szerepeljen. A pénteki program:

Péntek

03:00-03:45 WTCR, első szabadedzés
05:45-06:15 WTCR, második szabadedzés
08:15-08:45 WTCR, első időmérő (M4 Sport)
09:15-10:15 WEC, harmadik szabadedzés
12:30-13:40 WTCR, második időmérő (14:15-től M4 Sport)
14:40-15:30 WEC, időmérő

program_7

fotó: dppi

Ezek voltak az F1-es szezon legviccesebb pillanatai

A Formula-1 válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Videón Hamilton és Rossi gépcseréje

Végre mozgóképen is láthatjuk, mire ment a két világbajnok egymás versenytechnikájával. A felvételekből ítélve nemcsak a jól beállított képekért hajtottak pályára, az aszfaltcsík teljes szélességében ki lett használva.

670 lóerős elektromos túraautót épít az Alfa Romeo

Alakulóban van a 2020-ban elrajtoló ETCR mezőnye, avagy az elektromos túraautók bajnoksága. A SEAT (Cupra) és a Hyundai után az Alfa Romeo is bemutatta saját típusát, amely a Giulia alapjaira építkezik.

A szabályok szerint az autókba 65 kilowattórás akkumulátor építhető, a villanymotort pedig úgy kell hangolni, hogy 300 kilowatt (402 lóerő) állandó teljesítményre legyen képes. Emellett engedélyeznek egy időszakosan használható módot, ami 500 kilowattos (670 lóerő) csúscot jelent. Az Alfa Romeót az a Romeo Ferraris műhely építi, amely a márka WTCR-re felkészített változatait is gyártotta.

alfa-etcr

Animációs film meséli el az autósport legnagyobb tragédiájának történetét

1955. június 11. Sokan az autósport legsötétebb napjának tartják ezt a szombatot, amikor a Le Mans-i 24 óráson egy baleset következtében 83 néző veszítette életét. Az általunk is feldolgozott eset történéseit az alábbi 15 perces animáció egy egészen új nézőpontba helyezi.

Elképesztő aerodinamikai megoldás egy utcai sportautón

Megérkezett az első hivatalos kép arról az őrült utcai sportautóról, amit az 1978-as, egyetlen Formula-1-es futamot megélt Brabham "Fan Car" tervezője, Gordon Murray álmodott meg. A T.50-re keresztelt szörnyeteg az F1-es Racing Point szélcsatornájában készült, és legegyedibb jellemzője, hogy a hátulján egy jelentős méretű ventillátor található, ami menet közben az autó alatt vákuumot képez, így jelentősen megnövelve annak leszorítóerejét.

Az autó megálmodója a Le Mans-i 24 óráson is megmérettetné alkotását, ám több mint valószínű, hogy kizárólag az aktív aerodinamikai elem nélkül engednék pályára. A képek nagyobb felbontásban ezen a linken érhetők el.

T.50-rear-three-quarter

T.50-aerodynamics-diagram

IndyCar-pilóta igazolt a DTM-be

Két újonccal indul az Audi ügyfélcsapata, a WRT 2020-ban a Német Túraautó Bajnokságban: a brit (korábban Egyesült Arab Emirátusok zászlója alatt versenyző) Ed Jones és a svájci Fabio Scherer párosával.

A 20 éves Scherer a Formula-3-as szintről érkezik, Jones karrierútja pedig különösen érdekes. Azt követően, hogy 2014-ben még Max Verstappen és Esteban Ocon ellenfele volt az F3 Eb-n, öt szezont töltött Amerikában. 2016-ban az Indy Lightsban szerzett bajnoki címet, 2017-től pedig az IndyCarban szerepelt. Az adott évben harmadik lett az Indianapolis 500-on: kisebb vitát szült, hogy mégsem ő, hanem a számos kört vezető, de végül kieső Fernando Alonso kapta az Év Újonca díjat az ítészektől a futam után.

A WRT jövőre nagyobb figyelmet szentel a DTM-nek, miután mind a WTCR-ben, mind a TCR Europe-ban befejezik programját. A kiszállás azzal egyidejűleg történik, hogy az Audi bejelentette gyári szerepvállalásának megszüntetését a világkupán.

Változott a vietnámi pálya vonalvezetése, bekerült még egy kanyar

Az április 5-re kitűzött első Vietnámi Nagydíj szervezői belenyúltak a vonalvezetésbe annak érdekében, hogy a félig utcai, félig épített pálya Hanoiban izgalmas versenyt produkáljon. Az utolsó kanyarok szekvenciájában történt módosítás. Korábban egy gyors balos és egy szűkebb balos volt az utolsó két kanyar, a pálya viszont most jobbra fordul, mielőtt egy szűk balossal és egy nyitottabb balossal zárul. Ennek eredményeként egy 23. kanyar került a nyomvonalba, valamint a szekció 15 méterrel szélesebb lett. A pályahossz csak kis mértékben növekedett, 5565-ről 5607 méterre.

A 300 méteres bokszépület építése már idén befejeződik, a teljes pályát januárban adják át.

 

A vonalvezetés első verziója:

Amikor az F1-es csapat becsukja a kapukat, csak a pályán lévő versenyző ezt nem tudja

Pierre Gaslyt viccelte meg kicsit a Toro Rosso: amíg a versenyző a pályán körözött, a csapat bepakolt mindent a bokszutcából és lehúzta a redőnyt - mikor Gasly megérkezett, a nagy semmi fogadta, míg a csapat magában kuncogva figyelte az eseményeket egy kamerán keresztül...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When the team decides to close shop early, but doesn’t tell the driver #F1 #ToroRosso #Honda #RedBull #Motorsport #Formula1 @pierregasly

Scuderia Toro Rosso (@tororosso) által megosztott bejegyzés,

Videó: Kiparodizálták Ogier Toyota-tesztjét

Mint ismert, Sebastien Ogier az idei szezon végén úgy döntött, hogy kilép a Citroennel aláírt szerződéséből és a Toyotához igazolt, a Yaris WRC-t pedig már tesztelte is az utóbbi napokban - erről mi is kitettünk egy videót. Erről azonban megjelent egy paródia videó is...

WTCR: Távozik a sorozatból az Audi csapata

Az idén Jean-Karl Vernay-jel és Gordon Sheddennel rajthoz álló WRT bejelentette, hogy 2020-ban már nem fognak indulni a Túraautó-világkupában és a TCR Európa-kupában sem. Az Audihoz sok szállal kötődő alakulat döntése azok után született meg, hogy nemrég a Volkswagen bejelentette, hogy az elektromos irányra helyezi a hangsúlyt a motorsportos programjaiban, így megszünteti a TCR-projektjét, míg az Audi már korábban eldöntötte, hogy nem épít új TCR-autót a mostani RS 3 LMS helyett.

pf4_16

fotó: dppi

Ez a pilóta annyira szereti a versenyautóját, hogy feleségül vette

Ilyet se láttunk még: a belga raliversenyző, Jo Muylle feleségül vette a Ford Fiesta R5-jét. Ennél többet nem is írnánk ehhez a videóhoz.