DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

A Williams jelentette be a Renault-tól távozó fiatal pilótát

Ahogy megírtuk, többévnyi együttműködés után búcsút intett a Renault F1-es istállójának Jack Aitken. A brit pilóta 2016 óta volt tagja a franciák alakulatának, eközben egyszer a GP3 ezüstérmese lett, majd a Formula-2-ben több futamgyőzelmet szerzett. Az utóbbi két szezonra az F1-es csapat előléptette őt teszt- és fejlesztőpilótává, ám Aitken most a közösségi médiában bejelentette az együttműködés végét. Köszönetet mondott a Renault-nak, a jövőbeli terveit azonban egyelőre nem osztotta meg a nyilvánossággal, a csapat pedig a sajtó megkeresésére nem is reagált az ügyben.

Reagált viszont más: egy nappal később, ma a Williams jelentette be, hogy Aitken a csapat új tartalékpilótája. Ennek értelmében szimulátoros munkát fog végezni, de ott lesz az összes versenyhétvégén és lehetőséget kap majd arra, hogy egy pénteki első szabadedzésen vezesse is a grove-iak autóját.

aitken-portre-20191

fotó: dppi

Bemutatták a Formula-E új, felturbózott versenygépét

Szerdán közölte az első képeket a 2020-21-es évadra szánt, egységes karosszériájáról a Formula-E. Ez még nem generációváltás, a modell a 2018-19-es szezonban bemutatkozó, négy idényre szánt második generáció újratervezett verziója: innen elnevezése, a Gen2 EVO.

A fő újdonságok a módosított első szárny, a hajlított hátsó légterelő, valamint az F1-ből ismerős cápauszony. A Gen2 EVO fizikai valójában a Genfi Autószalonon mutatkozik meg. A következő két szezonban láthatjuk a pályán, a Gen3 a 2022-23-as idényben debütál márciusban.

 

Törölhetik a WRC-szezon második futamát - az ok egyszerű

Jövő hétvégén rendeznék a Svéd Ralit, amely hagyományosan a WRC versenynaptárának egyetlen havas futama, most azonban gyakorlatilag nincs hó ezen a vidéken sem, így pedig a pályák nem alkalmasak a verseny megrendezésére. Az utóbbi napokban esett azért némi hó, de szokatlanul meleg van, ilyen körülmények között pedig a szöges gumik nem használhatók. A rendezők közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy a verseny Historic részét törölték - a WRC-futamot még nem, bíznak abban, hogy a következő egy hétben még esik annyi hó és hűvösebbre fordul az idő annyira, hogy bevállalhassák a versenyt, de az már biztos, hogy a Historic-autókat nem engedik át a pályákon, hogy azok minél jobb állapotban legyenek a WRC-mezőny számára.

A közlemény szerint minden követ megmozgatnak arra, hogy megoldást találjanak, de havat természetesen nem tudnak fakasztani - figyelik az eseményeket, az időjárást és a héten mindenképpen végleges döntést fognak hozni.

i20_2

fotó: dppi

Újabb nagy nemzeti túraautós szériát készül meghódítani Barrichello

Rubens Barrichello bemutatkozik Argentína bajnokságában, a Super TC2000-ben, ahol olyan versenyzők pallérozódtak, mint José Maria Lopez vagy Nestor Girolami. A 47 éves újonc a Toyota Gazoo Racing színeiben indul Corollával, egyik csapattársa a négyszeres bajnok Matias Rossi lesz. Barrichello elmondta: Formula-1-ben és számos más kategóriában szerzett óriási versenytapasztalata ellenére arra számít, nagyon sokat fog tanulni az argentin bajnokságban.

Barrichello párhuzamosan hazai szériájában, a Stock Car Brasilban is folytatja, ahol Chevrolet-ról ugyancsak Toyotára vált. Brazíliában már nyolcadik teljes szezonjára készül: 2014-ben megnyerte a bajnoki címet, és azóta is minden évben a legjobb öt között végzett.

A Formula-E-bajnok megkóstolta Hamilton vegán burgerét

A 2016-17-es szezon győztese, Lucas di Grassi a Lewis Hamilton nevével fémjelzett gyorsétteremláncban járt, hogy kipróbálja a húsmentes hamburgert és hotdogot. A brazil verdiktje a következő volt:

„Talán nem én vagyok a burgerek legnagyobb szakértője, de ez egészen finom. Ha nem mondanák, hogy növényi alapú, sosem találnám ki.”

Már tesztelik a WTCR új abroncsait

A túraautó-világkupa új abroncsszállítója, a Goodyear a héten két tesztnapot tart Castellolíban, amelyre az összes érdeklődő gyártó meghívást kapott: a márkák egy autóval és egy versenyzővel vehetnek részt. A Honda és a JAS Motorsport Nestor Girolamit delegálta, a WTC Blog értesülései szerint a Lynk & Co részéről Thed Björk érkezett, a többiekről egyelőre nincs információ.

Az első számú magyar e-versenyző és Monte-Carlót megjárt ralinavigátor volt stúdióvendégünk

Az F1 e-sport szériájának 2018-as második és 2019-es harmadik helyezettje, Bereznay Dániel, valamint a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás – aki László Zoltánnak navigált – járt a FIX TV stúdiójában, az Autósport és Formula Magazin felvételén.

Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba.

 

Korábbi F1-es 16 éves unokaöccse a Formula-3-ban

Mindössze második együléses szezonjában Matteo Nannini debütál az FIA Formula-3-ban. A 16 éves olasz 2019-ben megnyerte az Egyesült Arab Emirátusok F4-es sorozatát, a Formula Regional (F3-as) bajnokságban pedig részleges szezont futott, legjobb helyezése hatodik volt. A Jenzer Motorsport színeiben egyik csapattársa Calan Williams lesz, a harmadik pilótát még nem jelentették be. Annak ellenére, hogy a pályák többsége új számára, Nannini magabiztos, hogy jól fog szerepelni.

A név okkal cseng ismerősen: Matteo Nannini nagybátyja, Alessandro Nannini a 80-as évek második felének F1-es versenyzője volt, aki a Minardinál és a Benettonnál szerepelt. Egyetlen futamgyőzelmét az 1989-es Japán Nagydíjon szerezte, melyen Alain Prost és Ayrton Senna összeütközött, majd az elsőként beérő brazilt kizárták. Egy év múlva egy helikopterbalesetben súlyosan megsérült keze, ami Formula-1-es pályája végét jelentette, ennek ellenére később a DTM-ben még versenyzett és az Alfa Romeóval számos futamgyőzelmet szerzett.

Az F1 kapujában áll, de nemet mondana egy ajánlatra a Williams női pilótája

A Formula-1 a 21 éves Jamie Chadwick révén van a legközelebb ahhoz, hogy hosszú idő után ismét női pilótát tudhasson mezőnyében. A W Series 2019-es bajnoka jelenleg a címvédésre készül, miközben a Williams F1-es istállójánál teljesít fejlesztőpilótai feladatokat. Saját bevallása szerint többen furcsán néztek rá, amikor bejelentette, hogy az F3 vagy az F2 helyett ismét a női szériában indul, de a külső nyomás ellenére igyekszik saját megérzéseire hallgatni. Úgy látja, ez a sorozat előbb-utóbb a Formula-1-be repítheti őt, de ahhoz előbb még tanulnia kell.

"Ahogy én látom, létezik egy tipikus karrier, ami az F1-es debütáláshoz szükséges, az enyém pedig messze nem hasonlít arra. Mindenki másénál szövevényesebb volt. Tudom, hogy mit akarok elérni: fel akarok készülni az F1-re. Ha most Claire [Williams] megkeresne egy ajánlattal, nagyon vonakodva fogadnám el, mert nem érzem magam késznek. Számomra minden erről szól" - nyilatkozta a RACER magazinnak.

WilliamsF1_7704_LoRes

Bejelentette távozását a Renault tesztpilótája, a csapat nem reagál

Többévnyi együttműködés után búcsút int a Renault F1-es istállójának Jack Aitken. A brit pilóta 2016 óta volt tagja a franciák alakulatának, eközben egyszer a GP3 ezüstérmese lett, majd a Formula-2-ben több futamgyőzelmet szerzett. Az utóbbi két szezonra az F1-es csapat előléptette őt teszt- és fejlesztőpilótává, ám Aitken ma a közösségi médiában bejelentette az együttműködés végét. Köszönetet mondott a Renault-nak, a jövőbeli terveit azonban egyelőre nem osztotta meg a nyilvánossággal.

A Motorsport.com megkeresésére a csapat egyelőre nem reagált. A pletykák szerint Aitken visszatér ahhoz az F2-es Camposhoz, amellyel tavaly hét dobogós helyezést szerzett.

aitken-portre-20191

Fotó: DPPI

Az újraaszfaltozás után is rázós maradt az USA Nagydíj helyszíne

A COTA illetékesei a panaszokra reagálva idén év elején több helyen kijavíttatták az austini pálya egyenetlenségeit, amelyek tavaly komoly fejfájást okoztak az F1 mezőnyének. Az alábbi videóban jól láthatóak a sötétebb, frisebb szakaszok, amelyek valóban javítottak a helyzeten, ám a kör nagy része még így is eléggé rázósnak tűnik. Összehasonlításképp érdemes megnézni Valtteri Bottas egyik 2019-es körét a korábbi felületen.

Ha túl hosszúnak találtad a bathursti 12 órást, itt egy összefoglaló

Ami Ausztráliában nappal, az Magyarországon éjszaka, így hazánkból csak a legelszántabbak követik élőben a 12 órás viadalt. Pedig megérdemli a figyelmet a szigetország Le Mans-jának számító verseny, ami idén sem volt híján az izgalmaknak. Íme a legfontosabb mozzanatok a 2020-as bathursti 12 órásról.

Videó: A Formula-E szemkamerája zseniális!

A Formula-E-ben bevezetett szemkamera egészen fantasztikusan adja vissza a pilóták nézőpontját. Az alábbi videóban Felipe Massát láthatjuk Santiagóban. Illetve inkább azt, hogy ő mit is lát...

 

Bottas Adelaide-ben versenyzett...

...egy biciklivel. A finn ugyanis elindult egy kerékpárversenyen, melyet a legendás, egykori F1-es pályán rendeztek meg. A finn jó barátjával, Tiffany Cromwell-lel együtt ment el Adelaide-be, s mint tudjuk, Bottas épp válófélben van, így akár egy kisebb románc is elképzelhető kettejük között, ha már együtt utaztak odáig. "Nem gondoltam volna, hogy valaha is Adelaide-ban versenyezhetek majd, főleg nem, hogy egy kerékpárral. Még mindig lassú vagyok, akár egy csiga, de úgy érzem, ez volt a valaha volt legjobb felkészülési időszakom" - írta a finn az Instagramon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy day mate! • #VB77 #australiaday #RADelaide #tourdownunder @tiffanycromwell

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés,

 

Elektromos szériával bővül a Gokart OB mezőnye

A világ folyamatosan fejlődik és az autipar is egyre inkább a megújuló energiaforrások felé hajlik. Nincs ez másképp a Gokart Országos Bajnokságban sem, ahol 2020-tól már elektromos kategóriát iskihirdetett az MNASZ, így az idei évtől kezdve már a legkissebbek is megtapasztalhatják az elektromos autózás örömét. A Gokart OB április 18-19én veszi kezdetét a kecskeméti Gokart Arénában.

 

Schumacher első ferraris vb-címe a MiniDriverstől

Avagy egy kis nosztalgia Mini-módra. A 2000-es Japán Nagydíj történéseit dolgozza fel a népszerű animációs sorozat legújabb, múltidéző része, amelyen Michael Schumacher harmadik, illetve első ferraris világbajnoki címét szerezte meg.

Oláh Gyárfás az FIA díjátadóján játszott fontos szerepet

"A FIA Ralikrossz világ- és Európa-bajnokság, illetve Autókrossz EB 2019. évi díjátadó ünnepsége Párizsban került megrendezésre. Az FIA Offroad szakág elnökeként adtam át a díjat a szakágak kiválóságainak, így nagy örömömre személyesen nyújthattam át az S1600 Európa-bajnokság második helyezettnek járó díjat hazánk egyik legsikeresebb RX versenyzőjének, Marton Gergelynek. Remek szezont futott, többször dobogóra állt, kis szerencsével a bajnoki címért is küzdhetett volna. Bízom benne, hogy a 2020-as díjátadón ismét találkozunk! Gratulálok" - írta a Facebookon az MNASZ elnöke.

 

Ekkor változik Alpha Taurivá a Toro Rosso

Téged is idegesít, hogy az elvileg idén már Alpha Tauri néven induló csapat neve hivatalosan még mindig Toro Rosso? Nos, nem vagy ezzel egyedül, ugyanakkor végre választ kaptunk arra, mikor is keresztelik át hivatalosan a Red Bull kiscsapatát. A dátum nem más, mint az autóbemutatójuk napja.

Videó: F1-es pilóták esnek ki az élről

Minden versenyzővel megesett már szinte, hogy fél kézzel fogta a győzelemért járó trófeát, de ekkor valami közbeszólt. A 2020-as mezőny néhány tagja már tudja, milyen érzés ez:

A 7-es Bentley nyerte a bathursti 12 órást

Magyar idő szerint ma raggel ért véget a bathursti 12 órás verseny, amelyet a 7-es Bentley-vel versenyző Gounon-Soulet-Pepper trió nyert meg. Ausztrália talán legnagyobb volumenű autósporteseményének összefoglalója itt tekinthető meg: