DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Videó: Mozgásban az Aston Martin és az Alpine 2021-es autója

Mindkét csapat a héten tartotta a bemutatóját, s mindkét csapat pályára is vitte utána az idei versenygépét Silverstone-ban – így fest mozgóképen a zöld és a kék-fehér-piros autó:

Ki veszítette a legtöbb helyezést az első körök során 2020-ban?

Azok után, hogy kiderült, hogy Antonio Giovinazzi volt az első körök királya tavaly az F1-ben, a Racing Statistics elkészítette azt a statisztikát is, hogy ki hány pozíciót bukott a start után az előző évi versenyeken. Az első helyért folyó csatába alaposan belerondított a Szahíri Nagydíj első köre, amikor Sergio Perez nem esett ki, csupán az utolsó helyre zuhant vissza (ahonnan nyerni is tudott) egy baleset következtében, de a mexikói mögött már kevésbé váratlan neveket találunk:

Még a 2021-es szezon sem kezdődött el, de a vb-címvédő csapat már 2022-re tesztel

Javában zajlik a katari teszt a MotoGP-sek számára, amelyen a mezőny tagjai öt napon át készülhetnek a március végén startoló idényre. A Suzukinál viszont már a közép távú jövőt is szem előtt tartják, Sylvain Guintoli, a „kékek” tesztmotorosa ugyanis elárulta: már a 2022-es motorblokkot is próbálgatja a pályán!

„Rögtön elég sok újítást teszteltünk” – idézi a korábbi Superbike-világbajnokot a Motorsport.com. „Van egy új motorblokk-specifikációnk, ez már 2022-re szól, szóval már azon is dolgozunk. Ezen kívül a vázzal is foglalkoztunk szombaton. Új váz, új lengővilla és egy eltérő felfüggesztés szintén van. Nyilván nem rossz a jelenlegi csomagunk sem, de már most próbálunk fejlődést elérni. A sornégyes nyilván kicsit hátrányban van végsebesség terén, igyekszünk ezt is kompenzálni. Mivel már most is elég jó a motor, nem lesz nagy az előrelépés.”

Guintoli arra is rámutatott, hogy a 2022-re való tesztelés nem hozza hátrányba idén a két gyári motorost, a világbajnok Joan Mirt és társát, Alex Rinst, ugyanis a motorblokkfejlesztéseket 2021 végéig befagyasztották, ez pedig lehetőséget kínál a Suzukinak (is) arra, hogy előre dolgozzon 2022-re is.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

guintoli-suzuki-teszt-1

Akár két csapat tartalékosa is lehet Hülkenberg?

Bár Nico Hülkenbergnek sorozatban második alkalommal sincs állandó ülése a Formula-1-ben, folyamatosak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy tartalékversenyzői státuszban a száguldó cirkusz vérkeringésében maradhat. Egyes híresztelések szerint csak idő kérdése, hogy az Aston Martin hivatalosan is megállapodjon a némettel, míg más pletykák arról számolnak be, hogy a Mercedesnél tölthet be hasonló szerepkört a már megnevezett Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries mellett.

Nos, úgy tűnik, Hülkenberg egyszerre akár mindkét csapatnak a tartalékosa lehet! Nem lenne ez példa nélküli, hiszen tavaly is azt rebesgették, hogy az akkor még Racing Point néven futó istálló bevethette volna a Mercedes tartalékpilótáit, Vandoorne-t és Esteban Gutierrezt. Ám amikor Sergio Perez, majd Lance Stroll kidőlt a koronavírus-fertőzés miatt, mégsem rájuk, hanem Hülkenbergre szavazott a Racing Point: Vandoorne a Formula-E-s kötelezettségei miatt nem volt bevethető, míg Gutierreznek már elavultak az F1-es licencpontjai. Ha pedig mindez nem lenne elég, Lewis Hamilton fertőzése alkalmával sem Vandoorne-hoz nyúlt a Mercedes, hanem a Williamstől kérte kölcsön George Russellt. Vandoorne és De Vries idén is a Formula-E-ben szerepelnek, így a Mercedesnek és az Astonnak is kézenfekvő lehetne Hülkenberg alkalmazása.

hulkenberg-2020-dppi

fotó: DPPI

Szavazz: Melyik a legszebb motorfestés idén a MotoGP-ben?

A Suzuki szombati bemutatójával immár az összes MotoGP-s motor 2021-es dizájnját ismerjük, így itt az ideje megnézni, mi lenne az erősorrend, ha a MotoGP egy motorszépségverseny lenne! Tizenegy istálló tizenhárom különböző festést mutatott be (az LCR-nél és az Avintiánál különbözik a két versenyző gépének színezése), ezek közül szavazhattok – akár többre is – a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban létrehozott szavazásban, amelyet IDE KATTINTVA vagy a fotóra klikkelve érhettek el:

12-maverick-vinales-30-takaaki-nakagami_lg62207.gallery_full_top_fullscreen

„Ha Senna nem hal meg, most Brazília elnöke lenne”

A Formula Podcast legutóbbi adásának vendége nem más volt, mint Gerhard Berger, akinél kevesebben ismerik jobban a háromszoros világbajnok legendát, így értelemszerűen ő is szóba került exkluzív beszélgetésünk során. A vonatkozó részt 32:17-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Légy te is a Men in Red csapat tagja, öltözz Ferrariba!

A Ferrari új képsorozatot indított közösségi oldalán azzal a tematikával, hogy miképpen is mutatna Charles Leclerc és Carlos Sainz már létező filmplakátokon - Men is Black helyett például ők egész biztosan a Men in Red lennének. Ha te is csatlakoznál a klánhoz, szerezd be a Ferrari 2021-es ruhakollekciójának darabjait az F1 hivatalos webshopjából IDE vagy a képre kattintva.

Evo7tPHXcBMCXaL

Legendás James Bond-jelenet helyszínén forgatott Vettel, a 005-ös ügynök

Az F1-be beszálló Aston Martin jól láthatóan szeret utalásokat tenni a filmvásznon az ő autóikkal közlekedő James Bondra - ennek már az AMR21-es modell bemutatóján láttuk bizonyítékát, amikor még az utóbbi idők egyik legismertebb 007-es ügynöke, Daniel Craig is bejelentkezett videón, hogy köszöntse az F1-ben csapatot indító márkát. 

Most egy újabb erős utalás nyomait fedte fel a csapat, amikor közzétette az előzetesét a Sebastian Vettellel nemrég készült produkciónak. A videóban Vettel egy Aston Martin DBX-be pakol be, majd útnak indul észak felé, egészen a skóciai Glencoe-ig, ahol újravették a 2012-es James Bond-film, a Skyfall egyik ikonikus snittjét. Vettel eközben arról beszél, hogy a célok elérésében mindig az oda vezető út a legfontosabb és a legemlékezetesebb. Hogy miről is szólt Vettel ezen utazása, azt március 31-én tudjuk meg, amikor az Aston Martin a teljes kisfilmet közzéteszi.

A DTM megmenekült – de visszatérnek-e Magyarországra?

Feltettük ezt a kérdést Gerhard Bergernek a podcastünk legújabb adásában vele folytatott beszélgetés során, ő pedig őszintén válaszolt.

Az F1-et reklámozza a MotoGP-ben a Pramac Ducati

A MotoGP első igazi katari tesztnapján furcsa látványban volt részük azoknak, akik alaposabban szemügyre vették a Pramac Ducati motorjait. A szatellit csapat járgányának hátulján, a versenyző ülése mögött ugyanis szokatlan matrica, a Formula-1 hivatalos logója tűnt fel.

De vajon milyen érdeke fűződik a kétkerekűek világbajnokságának ahhoz, hogy reklámozza a négykerekűek világbajnokságát, ami a nézők kegyeiért való harcban mégiscsak rivális? A szálak Stefano Domenicalihoz vezetnek vissza, aki idén a Formula-1 ügyvezetője lett, ezt megelőzően pedig a Lamborghini vezérigazgatója volt, amit szoros szálak kötnek a Ducatihoz, ezen keresztül pedig Domenicali közeli viszonyt alakított ki a Pramacot irányító Paolo Campinotival. Az elmúlt években egy hasonló megállapodás keretében a Lamborghini logója is ott volt már a motorokon, most pedig szintén Domenicali kérésére került fel Johann Zarco és Jorge Martin gépére az F1 matricája. 

pramac (1)

pramac (2)

Mérföldkő: Először a pályán új motorjával Valentino Rossi

Szombaton már a 2021-es mezőny tagjai is pályára hajthattak a MotoGP losaili előszezoni tesztjén, ez pedig azt is jelentette, hogy eljött a nagy pillanat a nyolc év után csapatot váltó kilencszeres világbajnok számára is: bár a videón csak az látható, hogy Valentino Rossi felül egy motorra és gyorsan el is indul vele a bokszutca kijárata felé, kontextusba helyezve ez a mozzanat jóval fontosabb, hiszen ezek az első méterei a Petronas Yamaha frissen bemutatott gépén. 

A motor új specifikációján és a színeknél viszont valószínűleg nehezebb lesz megszoknia, hogy a garázsnak hosszú idő után nem a bal, hanem a jobb oldala lesz az övé. Rossi karrierjében már hagyomány, illetve csapatai felé külön kérés, hogy a garázs bal oldalán rendezkedhessen be, a Petronas Yamahánál azonban közölték vele, hogy pusztán az ő kedvéért nem fogják felcserélni a sorrendet, és Franco Morbidelli marad az eddigi, bal oldali helyén - mutatott rá a The Race újságírója, Simon Patterson.

 

Eközben Rossi előző csapatánál, a gyári Yamahánál is komolyra fordultak a dolgok, felvette ugyanis a munkát Maverick Vinales és az új jövevény, Fabio Quartararo.

 

És az első fotók Rossiról akció közben:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A brazilok csak 2-3-4-be jöttek be az F1 érzelmes dobogóinak listáján

A Formula-1 hivatalos csatornájának legújabb videós rangsorában azokat a díjátadókat igyekezett felidézni, amelyek a legintenzívebb érzelmeket váltották ki a díjazottak egyikéből és a nézőkből. A lista a 10. helyen Daniel Ricciardo dühével indít a 2016-os elszalasztott monacói győzelem utánról, és bár talán sokan valamelyik brazil versenyző szenvedélyes ünneplésére fogadtak volna első helyezettként, ezek végül mind alulmaradtak. Felipe Massa vereséggel felérő 2008-as interlagosi győzelme a 4., Rubens Barrichello hockenheimi sírásrohama a 3., Ayrton Senna első hazai sikere a 2. lett. Az első helyre ugyanis az F1 oldalának szerkesztői az 1986-os Brit Nagydíj díjátadó ceremóniáját választották, amikor a nemrég lebénult Frank Williams helyett felesége és legfőbb támogatója, Ginny ment fel a dobogóra átvenni a konstruktőri serleget Nigel Mansell és Nelson Piquet kettős győzelme után. 

A videó átkattintás után indul.

Itt az F1 új biztonsági autója, az Aston Martin Vantage

Mint azt már tavaly bejelentették, hosszú hagyomány szakad meg idén a Formula-1-ben. Az 1996 óta a biztonsági autó gyártására exkluzivitással rendelkező Mercedes-Benznek 2021-ben már osztoznia kell ezen a feladatkörön, igaz, csak a márkával az autóiparban és az F1-es mezőnyben is szorosan együttműködő Aston Martinnal. Az Aston F1-es autójának bemutatkozásával összhangban a napokban nyilvánosság elé állt a márka biztonsági autója is: egy Aston Martin Vantage fogja ellátni ezt a feladatot azokon a hétvégéken, amelyeken a Mercedes-AMG GT R pihen.

A biztonsági autós "csomagba" pedig az orvosi autó is beletartozik, ami egy Aston Martin DBX lesz. 

asto1

asto2

asto3

asto4

Megint kezdődik, hogy nem kezdődik: nem csak Le Mans csúszik a WEC naptárában

Azok után, hogy a Le Mans-i 24 órást júniusról augusztusra tolta a Hosszútávú-világbajnokság annak reményében, hogy akkor már nézőket is fogadhat a világ egyik legnagyobb versenye, a Motorsport Világtanács legutóbbi gyűlésén még egy módosítást eszközöltek a naptárban. Eszerint a szezon nem fog elstartolni április 4-én Portimaóban, a portugáliai 8 órás ugyanis átkerült a Le Mans eredeti helyére, június 13-ra. A továbbra is hatfutamosra tervezett évad nyitánya így május 1-jén jön el a spái 6 órással.

Nem kizárt, hogy Portimao a túl sűrűre tervezett tavasz miatt kényszerült módosításra, hiszen a MotoGP április 18-án, az F1 pedig május 2-án látogat a pályára.

A részletes 2021-es versenynaptárakat megtaláljátok aloldalunkon, ide kattintva

EvumHKSXYAcPb69

Montoya 15 év után ült újra McLarenbe

Az IndyCar Laguna Seca-i tesztjén először próbálhatta ki az Arrow McLaren SP autóját Juan Pablo Montoya, ezzel a csapattal fog ugyanis visszatérni idén májusban az Indianapolis 500-ra. Ez persze egy másik versenygárda, ám a kolumbiai mégis újraegyesült korábbi F1-es csapatával, a McLarennel, ahonnan a 2006-os szezon közepén viharos körülmények között távozott. A teszten felkerültek Montoya autójára a méretes, aerodinamikai adatgyűjtésre hivatott rácsok is, amit Amerikában csak F1-es stílusú szenzoroknak neveznek, arrafelé ugyanis nem olyan elterjedt az ilyen eszközök használata. A csapat ügyvezetője, Taylor Kiel mindenesetre nem kertel az elvárásokat illetően: azért állítanak ki egy harmadik autót is Montoyával az Indy 500-ra, hogy megnyerjék vele a versenyt. A kolumbiai eddigi öt ottani rajtjából kétszer is győztesként futott célba, győzelmi aránya tehát jobb, mint bárki másnak a mezőnyben. A McLaren két állandó versenyzője Felix Rosenqvist és Patricio O'Ward.

A Montoya nevet övező figyelem azonban az autósportban már egyenlő arányban oszlik meg apa és fia között. Sebastian Montoya egy újabb évet marad a Premánál az európai porondon, akikkel az olasz F4 teljes és a német F4 részleges szezonját teljesíti majd. Legutóbb éppen a Paul Ricardon tesztelt.

.

Így nézett volna ki a Williams bemutatója a hackelés nélkül

A Williams egyedi leleplezéssel készült pénteken, hiszen a csapat saját mobilapplikációján keresztül tárult volna a nyilvánosság szeme elé az FW43B jelű modell. Miután a rendszert pár órával az esemény előtt ismeretlenek feltörték, kiszivárogtatva az autó festését, a csapat kénytelen volt lemondani erről az előre beharangozott különlegességről, és egyszerűen csak feltöltötte a képeket az oldalára.

A csapat pilótája, George Russell azonban utólag bemutatta, milyen élménytől fosztotta meg a rajongókat a hacker: tényleg a szemünk előtt állt volna össze és festődött volna ki az autó.

Pályázat nélkül hosszabbították meg a Pirelli F1-es szerződését

Tíz éve egyedüli abroncsbeszállítója már a Formula-1-nek a Pirelli, amely 2011-es érkezése óta minden harmadik évben megnyerte az FIA által kiírt újabb tendert. A legutóbbi pályázat már a 2020 és 2023 közötti négyéves periódusra vonatkozott, amelyből a megállapodás szerint az elsőben még a korábbi, 13 colos gumikkal kell ellátnia a mezőnyt, majd 2021-től jöttek volna a régóta fejlesztett 18 colos abroncsok. Nos, köztudott, hogy a világjárvány miatt az új szabályok érkezését 2021-ről 2022-re halasztották a Formula-1-ben, ezzel összhangban pedig az FIA úgy érezte bölcsnek, ha a Pirelli érvényben lévő szerződését is meghosszabbítja egy évvel, hogy továbbra is három szezonon keresztül legyenek használatban a teljesen új profilú kerekek. A Pirelli tehát az új döntés értelmében 2024 végéig még biztosan az F1 kizárólagos gumiszállítója marad.

pirelli

Hímtag Senna útlevelében, Alesi a kórházban: Berger tréfái

Gerhard Berger volt a Formula Podcast legutóbbi adásában - szóba kerültek a legnagyobb mókázásai is...

 

 

Rövidesen apai örömök elé néz a Yamaha MotoGP-versenyzője

Élete legboldogabb időszakát élheti Maverick Vinales: a 26 éves spanyol motoros az Instagramon számolt be róla, hogy nem elég, hogy nemrég összeházasodott élete szerelmével, már úton is van közös kislányuk. „Hol is kezdjem?” – írta a hétvégén már Katarban tesztelő yamahás. „Nagyon boldog vagyok a családomat ért áldások miatt. Egyetlen év alatt rengeteget változott az életem, s mostanra olyanná vált, amilyenről mindig is álmodtam: hozzámentem a világ legjobb nőjéhez, és várjuk a kislányunkat, Ninát. Köszönöm, Királynőm, hogy te voltál az, aki mindig bízott bennem, és támogattál, amikor rosszra fordultak a dolgok, nélküled ez nem sikerülhetett volna. Már alig várom, hogy megszülessen a kislányunk!”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maverick Viñales (@maverick12official) által megosztott bejegyzés

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Itt a Drive to Survive új évadjának hivatalos előzetese

Ti mennyire várjátok az F1-es sorozat új évadát? Most mutattak nekünk belőle egy darabot... (a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető)