Monaco nézőkkel tervez, Kanada veszélyben lehet nélkülük
https://formula.hu/parc-ferme/28629
A koronavírus-járvány miatt továbbra sem lehet biztosra venni, hogy az összes betervezett Formula-1-es nagydíjat meg tudják tartani a jelenlegi menetrend szerint. Az mindenesetre jó hír, hogy minden jel arra utal, hogy a tavaly a pandémia miatt 65 év után elmaradó Monacói Nagydíjjal nem lesz gond 2021-ben – olyannyira nem, hogy a Motorsport.com jelentése szerint a lelátók jelentős része már készen áll, és nézők előtt tervezik megtartani az ikonikus viadalt. Igaz, járványügyi intézkedések okán minden második ülőhelyet kihagynának, így 40-50 százalékos kapacitással futna a monacói forduló. Viszont újítás, hogy a hazai Charles Leclerc-nek lenne egy „saját” tribünje, ahol a rajongói összegyűlhetnének, és aláírt sapkákra, pólókra és táskákra tehetnének szert.
Egy másik helyszín körül azonban továbbra is sok a kérdőjel. Nemrég már írtunk róla, hogy veszélyben lehet a Kanadai Nagydíj, s most a La Presse értesülései szerint újfent akadályokba ütközhet a montreali futam. Ha ugyanis a világjárvány miatt nézők nélkül kellene megrendezni a június 13-ra tervezett viadalt, úgy a Liberty Media plusz 6 millió dolláros kompenzációt kérne a helyi promótertől – így összesen nagyjából 25 millió dollárba kerülne a kormányzatnak a rendezés. Valerie Plante, Montreal polgármestere így is reméli, hogy meg tudják tartani a versenyt, viszont további akadály lehet még a jelenleg érvényes 14 napos karanténkötelezettség az országba beutazók számára. Ha az állítólagos plusz költséget nem tudják előteremteni, úgy benne van a pakliban, hogy Isztambul ugorhat be a Kanadai GP helyére, ami logisztikailag is kényelmes lenne a bakui fordulót követően.

fotó: DPPI
Ennek a 2000-ben tartott gokartversenynek a résztvevői sokra vitték
https://formula.hu/parc-ferme/21547
A Formula-E korábbi bajnoka, Lucas di Grassi talált rá a 2000-es gokartvilágbajnokság Bragában rendezett döntőjének eredménylistájára. Ahogy ő, mi is csak ámulunk, mennyi kiváló versenyző jutott el a motorsport legmagasabb régióiba abból a mezőnyből: di Grassi mellett a listán van Robert Kubica, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, az F1-et szintén megjárt Giedo van der Garde és Pastor Maldonado (elírt névvel), a WEC-menő Loic Duval és Mike Conway, a DTM-ász Jamie Green, de még Susie Stoddart (Susie Wolff is). Éppen csak a világbajnok, Colin Brown nem vitte sokra, aki a formulaautózásban már nem tudott kiemelkedőt alkotni.

Majdnem negyedszázad után lép apja nyomdokaiba Mick Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/21546
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick hamarosan először vezethet F1-es gépet, ráadásul a bahreini teszten rögtön beülhet a Ferrariba is. A közeledő jeles esemény kapcsán az F1 Instragram-bejegyzésében felidézte, hogy néztek ki az első kilométerek vörösben az ekkor még csak kétszeres világbajnok apukánál.
Egészen zseniális képeket kerítettek az F1 sztárjainak 20. évéből
https://formula.hu/parc-ferme/21545
Mick Schumacher 20 évesen F1-es autót tesztelhet hamarosan, ennek apropóján pedig az F1 Instagram-oldalán megidézte a mezőny legnagyobb sztárjait, hogy ők hogy néztek ki (és hol tartottak) a második ikszbe lépve. Romain Grosjean például valami egészen zseniális.
Két évvel ezelőtt szépen oldalba kapták Lance Strollt
https://formula.hu/parc-ferme/21544
Elkövetett az akkor újonc kanadai elég sok hibát abban az évben, itt azonban elszenvedője volt egy ütközésnek Carlos Sainz ellen védekezve.
Things that go bump in the night #BahrainGP #F1 (sound on ) pic.twitter.com/4zeHflRipd
— Formula 1 (@F1) 2019. március 26.
Igencsak eseménydús első kört produkált az IndyCar-mezőny Austinban
https://formula.hu/parc-ferme/21543
Lehet kapkodni a fejünket az IndyCar Twitter-bejegyzését nézve, mennyi minden történik.
It was a show from the start. Here's Lap 1 of the inaugural #INDYCARClassic, as the drivers saw it. pic.twitter.com/LVCRAe36cC
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) March 26, 2019
24 évesen még nem volt F1-es pilóta, 27 évesen már nem az
https://formula.hu/parc-ferme/21542
Kissé igazságtalanok vagyunk, hogy ezt emeltük ki a címben, de tökéletesen összefoglalja Stoffel Vandoorne zátonyra futott F1-es karrierjét. A kiemelkedő tehetségnek tartott GP2-es bajnok belga pár nappal 24. születésnapja után, a 2016-os Bahreini Nagydíjon mutatkozott be a királykategóriában, de akkor is csak beugróként: első teljes szezonjáig 2017-ig kellett várnia, amikor az első versenyt éppen 25. születésnapján tartották.
Ma ünnepli a 27.-et, már kikerülve a száguldó cirkuszból, a Formula-E szereplőjeként, ahol továbbra sem mosolygott rá a szerencse.

Vettel a csúcson, Ferrari-szerelő a földön, a Red Bull a porban - ez történt tavaly Bahreinben
https://formula.hu/parc-ferme/21541
Hangolódjunk a hétvégi Bahreini Nagydíjra azzal, hogy megnézzük, mi történt az eseménydús tavalyi futamon. A videó megtekinthető a Youtube-on!
Mika Hakkinen beújított egy közel 300 milliós McLaren Sennát
https://formula.hu/parc-ferme/21540
Korábbi csapattársa, Ayrton Senna előtt is tiszteleg új autójával a kétszeres F1-es világbajnok Mika Hakkinen: a McLaren korábbi versenyzője egy McLaren Sennával gyarapította járműparkját. Az autó alapára nagyjából 275 millió forint.
"A saját McLaren Sennám. 1993-as csapattársam, Ayrton Senna öröksége" - írta posztjában Hakkinen. A lapozható Instagram-poszt:
Sebastien Loeb tanítgatta Petter Solberg fiát
https://formula.hu/parc-ferme/21539
Petter Solberg és Sebastian Loeb sok csatát vívott egymással nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt a rali-világbajnokságon, a norvég volt az utolsó olyan pilóta, aki egy teljes szezont tekintve le tudta győzni az utána zsinórban kilenc vb-címet nyerő franciát még 2003-ban. Azóta mindketten visszavonultak és az idő múlását az is jelzi, hogy felnőtt egy újabb generáció, ugyanis most már Solberg fia, Oliver az aktív versenyző. A fiatalnak természetesen van mit tanulni és bár murván, illetve havon édesapjától mindent elleshet, amire csak szüksége lehet, aszfalton Loeb az, aki a szakma nagymestere - úgyhogy a helikopterével el is utazott Oliver tesztjére, ahol vitte is egy kört, elemezte vele a telemetriát, illetve vezetéstechnikai, autóbeállítási tanácsokkal is ellátta.
F1-es turnéval csinál kedvet a Renault a Francia Nagydíjhoz
https://formula.hu/parc-ferme/21538
Másodjára is "végigsöpör" Franciaországon egy roadshow keretein belül a Renault Formula-1-es csapata, mégpedig az idei Francia Nagydíj felvezetéseként. A júniusi futam előtt tizenöt városban fog bemutatózni az istálló egy régebbi F1-es Renault-val, vezet majd Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Szergej Szirotkin, Jack Aitken és a Renault Sport Academy pilótái is, az érdeklődők találkozhatnak velük, élőben nézhetnek kerékcsere-gyakorlatokat és egyéb érdekességeket is megtapasztalhatnak. Az első állpmás április 6-7-én, Párizsban lesz majd.

fotó: Renault F1 Team
Elesett, vetélytársa motorjára kapaszkodott, majd megverte
https://formula.hu/parc-ferme/21537
Az őrült képsorok Costa Ricában játszódtak le egy Superbike-futamon: az agresszor Mario Calvo volt, de Jorge Martinez sem hagyta magát, miután előbbi ökölre ment. Mindketten kétéves eltiltást kaptak.
Have you ever seen anything like this?!
— ESPN UK (@ESPNUK) 2019. március 24.
Two riders fight during a motorbike race pic.twitter.com/7nhMIMxtXs
Mondjuk azt, hogy Sebastian Vettel egyeduralkodó a főbb bahreini statisztikákban
https://formula.hu/parc-ferme/21533
Övé a legtöbb győzelem, a legtöbb pole-pozíció és ő töltötte az élen a legtöbb kört is a szahíri pályán.
SEB SAKHIR
— Formula 1 (@F1) March 25, 2019
MOST WINS, BAHRAIN:
Sebastian Vettel: 4
MOST POLES, BAHRAIN:
Sebastian Vettel: 3
MOST LAPS LED, BAHRAIN:
Sebastian Vettel: 221#BahrainGP #F1 @BAH_Int_Circuit pic.twitter.com/ULFdZcrxjM
Fél óra belső felvétel az Ausztrál Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/21535
Érdemes ilyen szemszögből is újranézni az eseményeket.
Formula-E: Di Grassi kiakadt, Frijns beszólt
https://formula.hu/parc-ferme/21536
Lucas di Grassi, akit Robin Frijns ütött ki a hétvégi Sanya ePrix-n, bosszúságában a közösségi médiához folyamodott: „Csak hogy világos legyen, mennyire nem korrektek a büntetések a Formula-E-ben jelenleg: Buemi 8. volt, ütközik Frinjsszel, aki aztán engem is kiüt a versenyből. Buemi 6. lesz, 10 másodperces büntetést kap és 8. helyen végez, 4 pontot kap. Frijs nem kap semmit, amiért fékezés közben mozgott. Bueminek is sokkal szigorúbb büntetést kellett volna adni, hogy ne szerezhessen pontokat.”
A Twitter-posztra Frijns is reagált, mondhatni, hogy szőrszálhasogató módba kapcsolva: „Hogyan mondhatod, hogy fékezés közben mozogtam, amikor a nevem sem tudod jól leírni?”
How can you say that I moved under braking when you can’t even spell my name right?
— Robin Frijns (@RFrijns) 2019. március 25.
A vitás eset videón:
Bújtatott gyári csapatok lennének a WTCR-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/21532
A TCR-kategória az eredeti elképzelések szerint a gyártóktól teljesen független csapatok színtere lett volna, ezt a látszatot pedig a túraautó-világbajnokságból átvedlő túraautó-világkupa (WTCR) tavaly még igyekezett is minden egyes szereplő fenntartani. Idén viszont már úgy néz ki, a paddockban sokkal nyíltabban beszélnek a problémakörről, ennek járt utána az Eurosport kommentátora, Lantos András is, versenyzőket és csapatfőnököket is megszólaltatva.
A teljes cikk ITT olvasható!
.jpg)
Így néz ki közvetlen közelről a NASCAR-futamgyőztes gumiégetése
https://formula.hu/parc-ferme/21531
Szinte szagolni is tudjuk a Brad Keselowski alatt égő abroncsokat, annyira közel merészkedett az operatőr.
Have you ever done a "Crank It Up" on a burnout before, @NASCARonFOX? @keselowski | @Team_Penske pic.twitter.com/dKmEv95906
— NASCAR (@NASCAR) March 24, 2019
Halálos balesetet szenvedett egy 14 éves motoros Jerezben
https://formula.hu/parc-ferme/21534
Tragédia történt az Andalúz Supersport 300-as bajnokság hétvégi jerezi fordulóján: a vasárnapi versenyen életét vesztette Marcos Garrido Beltrán - írja a p1race.hu. A 14 éves motoros, aki a Cardoso Racing színeit képviselte a sorozatban, a második és a harmadik kanyar közötti balesetben volt érintett, amely során bukott, s a hírek szerint egy másik versenyző már nem tudta őt kikerülni.
Az incidens után a futamot azonnal félbeszakították, hogy az orvosi csapat beavatkozhasson, ám hiába szállították kórházba a fiatal versenyzőt, életét már nem tudták megmenteni. Az Andalúz Motoros Szövetség közleményben fejezte ki részvétét Garrido családja és barátai felé.

Ha Texas, akkor kalapok - az IndyCar dobogósainak is
https://formula.hu/parc-ferme/21530
Az F1-es futamokon már láthattuk ezt a stílust, most a szintén Austinban, a Circuit of the Americason megrendezett IndyCar-hétvége első három helyezettje (Colton Herta, Josef Newgarden és Ryan Hunter-Reay) is kaptak a fejfedőkből.
That’s a podium finish and cowboy hat for the man in @DHLUS yellow! Great finish to a great weekend at @COTA! #AllAndretti #IndyCar #IndyCarClassic pic.twitter.com/mLhKL2GESr
— Andretti Autosport (@FollowAndretti) March 24, 2019
Történelmi siker született az IndyCar hétvégi futamán
https://formula.hu/parc-ferme/21529
Austinban, az F1-ből is ismert pályán a fiatal Colton Herta a maga 18 évével, 11 hónapjával és 25 napjával a sorozat történetének legfiatalabb futamgyőztese lett azzal, hogy elsőként haladt át az IndyCar Classic elnevezésű verseny célvonalán.
History.@ColtonHerta, at 18 years, 11 months and 22 days, just became the youngest INDYCAR winner ever.#INDYCARClassic // @FollowHSRacing pic.twitter.com/GjsPye05YN
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) March 24, 2019
Verstappen mindent megtesz, hogy megnyerje a Bahreini Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/21528
Legutóbbi Instagram-bejegyzése alapján Max Verstappen is elkezdett hinni a szakáll erejében. Valtteri Bottas a téli szünetről dús arcszőrzettel tért vissza, és rögtön meg is nyerte az első futamot - vélhetően erre alapozott a Red Bull pilótája, amikor elkezdte növeszteni sajátját. Kíváncsian várjuk a hatékonyságát.