Monaco nézőkkel tervez, Kanada veszélyben lehet nélkülük
https://formula.hu/parc-ferme/28629
A koronavírus-járvány miatt továbbra sem lehet biztosra venni, hogy az összes betervezett Formula-1-es nagydíjat meg tudják tartani a jelenlegi menetrend szerint. Az mindenesetre jó hír, hogy minden jel arra utal, hogy a tavaly a pandémia miatt 65 év után elmaradó Monacói Nagydíjjal nem lesz gond 2021-ben – olyannyira nem, hogy a Motorsport.com jelentése szerint a lelátók jelentős része már készen áll, és nézők előtt tervezik megtartani az ikonikus viadalt. Igaz, járványügyi intézkedések okán minden második ülőhelyet kihagynának, így 40-50 százalékos kapacitással futna a monacói forduló. Viszont újítás, hogy a hazai Charles Leclerc-nek lenne egy „saját” tribünje, ahol a rajongói összegyűlhetnének, és aláírt sapkákra, pólókra és táskákra tehetnének szert.
Egy másik helyszín körül azonban továbbra is sok a kérdőjel. Nemrég már írtunk róla, hogy veszélyben lehet a Kanadai Nagydíj, s most a La Presse értesülései szerint újfent akadályokba ütközhet a montreali futam. Ha ugyanis a világjárvány miatt nézők nélkül kellene megrendezni a június 13-ra tervezett viadalt, úgy a Liberty Media plusz 6 millió dolláros kompenzációt kérne a helyi promótertől – így összesen nagyjából 25 millió dollárba kerülne a kormányzatnak a rendezés. Valerie Plante, Montreal polgármestere így is reméli, hogy meg tudják tartani a versenyt, viszont további akadály lehet még a jelenleg érvényes 14 napos karanténkötelezettség az országba beutazók számára. Ha az állítólagos plusz költséget nem tudják előteremteni, úgy benne van a pakliban, hogy Isztambul ugorhat be a Kanadai GP helyére, ami logisztikailag is kényelmes lenne a bakui fordulót követően.

fotó: DPPI
Elég messziről közelíti meg a Porsche az autóversenyzést ebben a videóban
https://formula.hu/parc-ferme/21767
Kosárlabdázót, balett-táncost, tornázó kisfiút és dobost is előbb láthatunk ebben az alkotásban, minthogy egy perc elteltével felbukkanna a Formula-E-be igyekvő Porsche és versenyzője, Neel Jani, és a narrátor elmondja, hogy szeretik nulláról kezdeni a dolgokat.
Videón, ahogy Ferenc pápa megkapja Senna mellszobrát
https://formula.hu/parc-ferme/21766
Szerdán Vatikánban megtörtént az ünnepélyes átadó, Ayrton Senna egyik unokahúga, Bianca prezentálta a pápának azt a szobrot, amit a másik unokahúga, Paula készített a pilóta halálának 25. évfordulójára. Az alkotás ezentúl a Vatikáni Múzeum kiállított kincsei között lesz megtekinthető.
Mindent megnyert a Jaguar az elmúlt napokban
https://formula.hu/parc-ferme/21765
A kevesebb mint egy hét alatt elért eredményesőjével dicsekszik a Jaguar Racing: szombaton Rómában a márka megszerezte első Formula-E-győzelmét, szerdán pedig a Jagaur I-Pace teljesített mesterhármast: a rangos Világ Év Autója, Világ Év Autódizájnja és Világ Év Zöld autója díjakat is megnyerte a New York-i autószalonon tartott eredményhirdetésen.
World Car of the Year
— Jaguar Racing (@JaguarRacing) 2019. április 17.
World Design Car of the Year
World Green Car of the Year
First @FIAFormulaE victory
The @Jaguar I-PACE secures a hat-trick scooping the @WorldCarAwards #RaceToInnovate #JaguarElectrifies #Jaguar #IPACE #WCOTY pic.twitter.com/iehC4Dz73Q
Jajj, mennyivel lassabb a Williams a Mercedesnél...
https://formula.hu/parc-ferme/21761
Egymás mellett nézhetjük meg Valtteri Bottas és Robert Kubica időmérős körét Kínából...
Mutatunk egy újabb autóhangot utánzó művészt
https://formula.hu/parc-ferme/21763
Aki a ralit, vagy a ralikrosszt követi, aligha csalódik:
Bajnoki címért indul a M1RA idén
https://formula.hu/parc-ferme/21759
2019-ben is a TCR Európa-kupában szerepel a M1RA. Az AFM Motorsporthíradó a csapatvezető Michelisz Norbertet és Bári Dávidot, valamint a pilóta Nagy Dánielt is megszólaltatta.
Bejelentést tett az idei szezonjával kapcsolatban Kiss Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/21764
"#5 Örömmel jelentem hogy idén is ott leszünk a FIA Kamion Európa-bajnokságon, csapatommal a Tankpool24 Racing Teammel! A rajtszámom idén az 5-ös lesz, ez az a szám amit keressetek a paddockban és a pályán! Köszönöm a csodás fotókat Peter Mosoni | Photography
Köszönöm hogy velem vagytok és remélem idén is szurkoltok nekem! #5 Még több hír hamarosan!" - írta közösségi oldalán Kiss Norbert.


Felismeritek, ki járt a Ferrarinál kedden?
https://formula.hu/parc-ferme/21760
A kép közepén Jody Scheckter látható (jobbra tőle Piero Ferrari, balra Mattia Binotto), aki 1979-ben a csapattal megnyerte a vb-címet – azóta csak Michael Schumachernek és Kimi Raikkönennek sikerült ugyanez vörös színekben.
A Maranellóban töltött nap folyamán Scheckter az utcai és a sportrészleget, a tervezőirodákat, valamint a fioranói pályát is megnézte Ferrari és Binotto kíséretében.

Ennek a macskának varázsereje van, mancsrátétellel löki fel a motorost
https://formula.hu/parc-ferme/21754
A Moto2-es Iker Lecuona azt gondolhatja, hogy a túl nagy kanyarsebesség miatt csúszott ki alóla a KTM az austini Amerikai Nagydíj futamán, pedig a természet erőinek ehhez semmi köze nem volt.
Segítsünk Petinek!
https://formula.hu/parc-ferme/21762
A raliversenyek megszokott "hozzátartozója", Szőke Péter, a kávés Peti sajnos komoly betegséggel küzd, orvosi ellátásra és utazásra lehet küldeni támogatást. Aki tud, segítsen egy kávé árával!

Mutatjuk a Kínai Nagydíj legjobb jeleneteit belülről
https://formula.hu/parc-ferme/21757
A Kínai Nagydíj belső felvételeiből összevágott válogatás az F1 hivatalos Youtube-csatornáján megtekinthető:
Mozifilm, amelyben az autóversenyző a közúton tesztel
https://formula.hu/parc-ferme/21753
Nem csoda, ha még nem hallottatok a Smash Palace című filmről, hiszen ez az 1981-ben készült új-zélandi alkotás az európaiak és a fiatalabb korosztályok figyelmét is könnyen elkerülhette, még ha autósportrajongók is. Pedig igazi formulaautó száguld benne, ami egészen ritka jelenség a filmvásznon. A történet szerint az Al Shaw nevű karakter (akit Bruno Lawrence játszott, ám ebben a jelenetben az akkoriban regionális szinten ismert autóversenyző, Steve Millen helyettesített) a következő futamára készülve száguldozik az országúton, amikor szembetalálkozik a rend őrével - akinek persze nem sok esélye volt a Formula Pacific Ralt RT1 járgány ellen, amely modellt akkoriban a kontinens legrangosabb sorozataiban használták.
Szuper grafikus ábrázolás a Kínai Nagydíj lefolyásáról
https://formula.hu/parc-ferme/21755
A videóban a versenyzők egymáshoz viszonyított pozíciója a tényleges időkülönbségeknek megfelelően változik. Van azért valami tragikus abban, amikor a két Williams kicsúszik a képből.
The 2019 Chinese Grand Prix #F1000 visualised. #F1 pic.twitter.com/jwvatqicy8
— kable_codes (@kable_codes) April 14, 2019
Senkinek nem kell a kemény gumi Bakuban, a Ferrari nem bízik a lágyban
https://formula.hu/parc-ferme/21758
Közzétette a Pirelli, a csapatok milyen keverékeket rendeltek az Azerbajdzsáni Nagydíjra. Két dolog szembetűnő: egyrészt mindenki legfeljebb kettő szettet kért a legkeményebb keverékből (ez a C2 specifikációt takarja), másrészt a Ferrari igényelte a legtöbb közepest (5) és legkevesebb lágyat (7). A legextrémebb viszont Daniel Ricciardo taktikája mindössze 1 közepessel és 10 lággyal.

14 éves és jogsi nélkül száguldozik, de nem büntetik meg érte, sőt: díjazzák!
https://formula.hu/parc-ferme/21756
Szomszéd Lali a Hungaroringen mutatta meg, hogy milyen a versenyzők élete. Idén indul először a 2000-es Forma Renault-val – amit megmutat nektek is! Vajon milyen lesz az első formaautó-szezon Lali számára?
Így rakják össze Alonso autóját az Indy 500-ra
https://formula.hu/parc-ferme/21752
Meglovagolva a csapat Indy-projektjét övező érdeklődést, a McLaren egy ritkán látható eseményt örökített meg timelapse-videóban.
Born in Woking. Built to race the #Indy500.
— McLaren Indy (@McLarenIndy) April 15, 2019
Check out this awesome time-lapse of the #McLaren66’s creation at McLaren HQ in Woking. #RoadToIndy pic.twitter.com/AbMtwG7IcR
Ricciardo megnyugtató tényt fedett fel: nem él szexkapcsolatban a csapattársaival
https://formula.hu/parc-ferme/21751
Amióta a Renault-nál versenyez, a pályán kevesebb lehetősége van sziporkázni az ausztrál pilótának, nyilatkozataiban azonban továbbra is a korábbról ismert Daniel Ricciardót hallhatjuk. A Kínai Nagydíj hétvégéjén a Channel4 bokszutcai riportere tette fel azt a teljesen ártalmatlannak szánt kérdést, hogy milyen a kapcsolata új csapattársával, Nico Hülkenberggel a korábbi években Max Verstappen oldalán tapasztaltakhoz képest, amire egészen meglepő válasz érkezett.
"Mindkettő szex nélküli, ami biztató! Sokkal inkább szakmai, ami jót tesz a munkakörnyezetnek" - mondta arcára komolyságot erőltetve Ricciardo.
C4: "How is your relationship with Nico Hulkenberg compared to your relationship with Max?"
— Eau rouge (@Insidef1) April 15, 2019
Daniel Ricciardo: "I mean they're both non-sexual, which is certainly encouraging
God damn Danny, never change!
Credit: Channel4F1 #F1 pic.twitter.com/XnQ0ITgDe8
Frusztrált Raikkönen, feszültség a Ferrarinál és Verstappennél is - így szólt a csapatrádió Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21749
Megjöttek a Kínai Nagydíj legjobb rádióüzenetei, a videó megtekinthető a Youtube-on:
Videó: így gázolt át a mezőnyön Albon
https://formula.hu/parc-ferme/21748
A boxutcából rajtolva ment hatalmasat a Toro Rosso újonca, Alex Albon, az F1 hivatalos csatornája erről készített összeállítást. A videó megtekinthető a Youtube-on:
A Ferrari végigpörgette az ezer futamot
https://formula.hu/parc-ferme/21742
Nemcsak az F1 hivatalos csatornája, de legrégibb csapata is különleges videóval készült a sportág Kínai Nagydíjon megült mérföldkövére. A Ferrari saját Formula-1-es történetén szaladt végig az alábbi videóban, Alberto Ascaritól egészes Charles Leclerc-ig, miközben a kép alján pörög a futamszámláló. Arra is figyeltek, hogy csak azon versenyek számát jelenítsék meg, amelyeken tényleg részt vett a csapat, így a sor a 2-essel indul, és kimarad a 3-as is, az 1950-es Indianapolis 500.
A Ferrari egyébként az 1000 futamból 27-en nem állt rajthoz egyetlen versenyzővel sem (legutóbb az 1982-es, Dijonban rendezett Svájci Nagydíjon fordult elő ilyen), így a saját 1000. versenyükre majd valamikor 2020 derekán kerül sor.