DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Már meg is találták Mick Schumacher utódját az F2-ben

A Prema színeiben fellép a Formula-2-be a Formula-3 bajnoka: Oscar Piastri lesz az olasz topcsapat két versenyzőjének egyike 2021-ben. A 19 éves ausztrál idén a Formula Renault Eurocup bajnokaként érkezett az F3-ba ugyancsak a Prema versenyzőjeként, és megnyerte első versenyét, valamint a szoros szezonzárón a bajnoki címet is bebiztosította.

A jövő nagy tehetségének tartott Piastri a korábbi F1-es, Mark Webber, valamint a Renault versenyzői akadémiájának pártfogásában áll: november elején, Bahreinben először tesztelhetett Formula-1-es autót, a franciák 2018-as modelljét.

Egyelőre kimondatlanul, de nyilvánvaló, hogy Piastri személyében a Prema Mick Schumacher utódját nevezte meg: a német leigazolását napokon belül bejelentheti a Haas, amely kedden megnevezte Nyikita Mazepint egyik 2021-es versenyzőjeként. A másik premás, Robert Svarcman minden valószínűség szerint még egy szezonra marad a Formuala-2-ben. Piastrinak jó esélye lesz rá, hogy az eggyel magasabb lépcsőfokon is az élmezőnyben kezdjen, hiszen a Prema vezeti a csapatbajnokságot, Schumacher az egyéni cím fő esélyese, Svarcman pedig (aki szintén az F3 bajnokaként érkezett idén) a mezőnyben a legtöbb győzelmet szerezte néggyel.

A MotoE esős futamának összefoglalója

Spielbergben tartották ezen a hétvégén a legfontosabb motoros eseményeket, így a MotoE futamát is, ami szintén tartogatott izgalmakat, akárcsak a MotoGP elképesztően szoros befutója:

Bottas erős kezdésétől Kanadán át Verstappen feltámadásáig: ez történt eddig az idei F1-es szezonban

Bő hét percben végigkövethetjük, hogy mi is történt az F1-ben a nyári szünet előtt.

Idén sem maradunk vicces nyári Mercedes-videósorozat nélkül: egy Hamilton-táncbemutatóval kezdődik

"Ha nem versenyezhetünk, szórakoztatunk máshogy" - vallja a Mercedes, amely elindította tavaly nagy sikert aratott videósorozatát idén is. Ezekben Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak öltözött emberek csinálnak különféle dolgokat - íme az első...

 

Visszanézhető a Ralihíradó legfrissebb adása

Hétvégén került a FIX TV képernyőjére az AFM Ralihíradójának legfrissebb adása, a Youtube-on pedig már vissza is nézhető:

 

Fantasztikus felvétel: Egy mai IndyCar-verseny 1968-as kamerával filmezve

Nick Shirrell, a Film Grain and Octane munkatársa azzal foglalkozik, hogy egy 1968-ban készült, Canon 1218 Super8 kamerával járja a világot és klasszikusnak tűnő felvételeket varázsol a jelenkorban megörökített videóiból. Alább a júliusi Road America IndyCar-futam lélegzetelállító képsorait láthatjátok:

Fesztiválon járatta meg Buemi az RB8-ast

Sok szép emléke fűződhet a Red Bull RB8-ashoz a csapattagoknak, hiszen Sebastian Vettel ezzel az autóval hódította el harmadik világbajnoki címét, mindössze három ponttal megelőzve Fernando Alonsót. A hétszeres futamgyőztes technikát Sebastien Buemi dolgoztatta meg egy kicsit hazájában, Svájcban, a a Red Bull Race Day-en.

 

 

Több szempontból is kicentizte győzelmét Andrea Dovizioso

Egyrészt több kanyar és több kör már nem állt volna rendelkezésére, lévén már a kockás zászló várt rájuk Marc Marquezzel, másrészt pedig a videó tanúsága alapján még talán össze is értek az utolsó kanyarba érkezve, az olasz meglepetésszerű manővere nyomán...

 

Jobbnál jobb teljesítményeknek köszönhette Jamie Chadwick a W Series-bajnoki címet

Ezeket gyűjtötték össze a W Series Twitter-csatornáján.

 

Az ember talán bele sem gondol, mennyi szelfire állítják meg az F1-es versenyzőket

A Sebastian Vettelre zúduló rajongói szeretet például még egy megszűrt, összegyűjtött album képeit böngészve is óriási. De a négyszeres világbajnok úgy néz ki, jól tűri a felhajtást.

 

Címlapsztár lett hazájában Mick Schumacher

A GQ magazin első oldaláról köszön vissza az olvasókra az F2-ben az első futamgyőzelmét egyébként Magyarországon ünneplő Schumacher.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thank you @gq_germany for these amazing pictures. This one is one of my favorites! @underarmourdach #IWILL #UARUSH #FindYourOnePercent

Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta magát a nagyvilágnak Danyiil Kvjat kislánya

Vagy legalábbis az anyuka, Kelly Piquet töltött fel egy fotót az Instagramra Penelopéról.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The greatest gift on earth Words can’t describe my love for you Penelope @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

 

Chadwick kezdheti meg előrébb a két bajnokesélyes közül a W Series szezonzáróját

A W Series első, 2019-es szezonjában öt olyan versenyt rendeztek, amelyért pontot is adtak, ennek a végén pedig két olyan versenyző maradt Brands Hatch-re, akinek bármilyen bajnoki esélye maradt: Jamie Chadwick, mint éllovas és Beitske Visser, mint üldöző, 13 pontos hátránnyal.

Kettejük közül végül a fő bajnokaspiráns Chadwick kezdheti meg előrébb a futamot, sőt, konkrétan övé lett a pole-pozíció is. Beitske Visser hozzá képest mindössze az ötödik rajthelyet szerezte meg tekintélyes időhátránnyal, Chadwick mögött Alice Powellt, Esmee Hawkeyt találjuk, ezzel hármas brit siker született az időmérőn.

Rast vezetheti az audis vonatot a DTM második Brands Hatch-i futamán

Óriási fölényben volt az Audi a DTM második Brands Hatch-i futamának rajtrácsáról döntő időmérőjén, a márka nyolc autója ugyanis kisajátította az első nyolc helyet. Közülük is ki tudott emelkedni a 2017-es bajnok, tavaly második, idén viszont egyelőre megint éllovas René Rast, aki ezzel nagy lépést tehet az összetettben meglévő előnye megszilárdítása felé. Robin Frijns is jó teljesítményt nyújtott, ráadásul ő is sokat tudott adni a rövidke pálya ellenére is a harmadik helyet megszerző Loic Duvalnak.

Ők egyébként pontot is kaptak az időmérős teljesítményeikért, míg mögöttük a sorrend Green-Rockenfeller-Müller.

A tegnapi futamgyőztes Marco Wittmann csak a tizenkettedik helyről kezdheti meg a második futamot.

A végeredmény:

 

Azt mondják, nincs olyan, hogy szagos kép...

Ehhez a fotóhoz viszont valószínűleg aki látja, tud szagot is társítani.

 

Hogyan készül fel fizikailag egy F1-es pilóta, mielőtt autóba ül?

Romain Grosjean felkészülési rutinját követhetjük végig az alábbi videón. Mint az látható, a pilóta személyi edzőjének segítségével melegít a szabadedzés előtt, nagy hangsúlyt fektetve a nyakra.

Ne maradj le semmiről - íme a vasárnapi program

Íme a vasárnapi motorsport-program:

10:00-10:20 DTM, második időmérő

10:30-10:55 W Series, időmérő

13:30-14:30 DTM, második futam

14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler 1)

15:10-15:43 W Series, futam

motogp-spain-2019

 

Bottas döntött arcszőrzete sorsáról

Valtteri Bottas az idei szezonra egyfajta arculatváltás jegyében bajusszal és szakállal jelent meg az F1-ben, a sorozat hivatalos weboldalának nyilatkozva pedig elárulta, mi lesz a nyári szünet után az arcszőrzete sorsa.

bottas-portre-20191

"Semmi okom arra, hogy levágassam" - jelentette ki a finn, majd hozzátette, valójában nem tudatosan növesztette meg, hanem egyszerűen annyira jól érezte magát a téli szünet alatt, hogy nem foglalkozott a borotválkozással, aztán egy nap a tükörbe nézve úgy döntött, "ezt megtartom".

Hamilton a testvérével vakációzik

Már egy hete tart a nyári szünet, de még nem láthattunk bulizós videót/fotót Lewis Hamiltonról - úgy fest, hogy a világbajnok valóban pihenni akar most ebben az időszakban és más életstílusra vágyik. Ezúttal testvérével közös fotót posztolt közösségi oldalán, hozzátéve, hogy "élete legjobb időszakát" éli éppen.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Island tings, having the best time of my life with my brother on holiday. Sending you all positive waves #brothers #islandting #360waves

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Leclerc már elkészült a rap albuma borítójával

Legalábbis azzal a szöveggel posztolt közösségi oldalán, hogy "A rap albumunk borítója már kész van"...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We already have the cover of our rap album

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Kiss Norbi is járgányt váltott nyári kikapcsolódásként

A kamionversenyző az alábbi két videót (lapozható a poszt) tette közzé:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zseniális! #jetskito #dunaharaszti #summer #chill @jet_power_hungary_ @canamoffroad #reklam

Norbert Kiss (@drivernorbi) által megosztott bejegyzés,