DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

Két versenyen is más lesz a pole-pozíciós a WTCR-ben, mint azt az időmérő után gondoltuk

Nem csak az F1-ben okoznak fennakadásokat a pályahatárok: a Túraautó-világkupa spanyolországi fordulóján csak több óra elteltével sikerült kibogarászni, mi is lett a végeredmény. Történt ugyanis, hogy a Q2-ben az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a tizenkét résztvevőből három pilóta – név szerint Michelisz Norbert, Boldizs Bence és Luca Engstler – is érvényes idő nélkül maradt a köreik törlése miatt. Eredetileg Boldizst sorolták közülük a tizedik helyre, vélhetően a kivezető körök alapján, így övé lett volna a fordított rajtrácsos második futam rajtelsősége.

Csakhogy ahogy arra a kiváló túraautós szakíró, Neil Hudson rámutatott: a szabály kimondja, hogy amennyiben egy időmérős etapban többen is mért kör nélkül maradnak, úgy az előző szakasz eredménye határozza meg a sorrendet. Márpedig a Q1-ben Michelisz mindenkinél gyorsabb volt – ez öt vk-pontot és az első versenyre egy pole-t jelent számára, s ez nem is változott –, így övé lett volna a tizedik hely és vele a fordított rajtrácsos első kocka.

Ám ekkor jött az újabb csavar a történetben, ugyanis visszaadták Micheliszéknek az elvett köreiket (elképzelhető amúgy, hogy a zűrzavarba az időmérőrendszer hibája is közrejátszott, amely miatt a Q2 kezdése is késett). Így az új sorrend alapján egy másik zengős, Mikel Azcona lett a tizedik és ezáltal a fordított pole-os, miközben Boldizs a 12., Michelisz pedig a 4. helyre sorolódott. Norbinak ez Q3-as szerepvállalást jelentett volna, ha nem utólag kapja vissza a körét, ám mivel ezen már nem lehet változtatni, így egy-egy ötödik és hatodik rajthelyet szerzett a második és harmadik futamra.

Ehhez képest már apróság, hogy az utolsó verseny esetében is változott a rajtelső személye. Jean-Karl Vernay a Q3-as körében hagyta el a pályát az 5-ös kanyarban, ezért törölték az idejét, így Gilles Magnus örökölte meg tőle a pole-t. És csak hogy teljes legyen a kavar: még Nathanael Berthon és Aurélien Comte is büntetést kapott az időmérő után, előbbi Tassi Attila feltartásáért, utóbbi egy szabadedzésen történt piros zászlós vétségért.

azcona-wtcr-aragon

De vajon mi történik a szerelők ruháival, ha véget ér a futam?

Ebben a videóban választ kaphatunk erre az égető kérdésre:

 

Billy Monger és Dan Ticktum F3-as autót tesztelnek

Két évvel csúnya balesete után, melynek következtében mindkét lábát részben amputálni kellett, Billy Monger megkapja a lehetőséget, hogy egy Formula-3-as autót teszteljen, a Carlin jóvoltából. A valenciai teszten Dan Ticktum is részt vesz majd, aki nem sokkal utána részt is fog venni a makaói versenyen, amit rekordot jelentő harmadik alkalommal szeretne megnyerni. Ticktum számára egyébként nem alakult túl jól 2019, miután a balhés pilóta elveszítette a Red Bull támogatását.

Egyperces néma csend a Hagibis áldozataira emlékezve

A MotoGP japán futama előtt a csapattagok egyperces néma csenddel állítottak emléket mindazoknak, akik életüket vesztették az egy héttel ezelőtti Hagibis tájfun miatt. Az időjárási jelenség egyébként a Formula-1-es versenyt is alaposan felborította, hiszen a szombati napot törölték a naptárból, és vasárnap rendezték meg az időmérő edzést.

Marquez kapott egy fuvart a bokszutcáig

Marc Marquez alatt a nagy ünneplés közepette megállt a Honda, mivel kifogyott belőle az üzemanyag, így kénytelen volt bevontatni magát a bokszutcába. Szerencséjére segítségére sietett Hafizh Syahrin.

Egy kis történelemóra, McLaren-módra

A Bruce McLaren által alapított istálló legelső, 1966-os, Ford által meghajtott gépétől egészen az utolsó szívómotoros, tehát a 2013-as konstrukcióig benne van a videóban minden autó, pilóta és festés. McLaren-rajongóknak kötelező!

Robert Kubica és a Bohemian Rhapsody esete

Aki ki akar égni már korán reggel, annak melegen ajánljuk ezt a videót. Megtekintés szigorúan csak saját felelősségre!

A Japán Nagydíj MiniDrivers-módra

A héten is megkaptuk a MiniDrivers által fémjelzett összefoglalóját a legutóbbi versenynek. A Japán Nagydíj történései a már jól megszokott, szarkasztikus stílusban. Most akkor kiugrott Vettel, vagy sem?

Grosjean kipróbálta magát kitesurfben

A Haas francia versenyzője úgy gondolta, miért ne próbálja ki a kitesurföt, ha már úgy is szabad hétvégéje van az F1-es pilótáknak. Egyedül a világos színű sisak nem tetszett Romain Grosjeannak.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Absolutely loving this (not so much the bright helmet tho ) @kite_r_evolution @zephcontrol

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

 

Ricciardo egy V8 Supercarral bohóckodott

Rick Kelly autóját próbálhatta ki a Renault sztárpilótája, Daniel Ricciardo. Elképesztő látni, mennyire könnyedén alkalmazkodnak az F1-es pilóták bármilyen más járműhöz. Nézzétek:

Eladó Raikkönen korábbi autója

Az október 17-én 40. születésnapját ünneplő Jégember korábbi Audi RS6 Avant 4.0 V8 TFSI utcai autója most eladósorba került. Igaz, a német gyártású személygépjármű már két éve nem a 2007-es világbajnok tulajdonában áll, hanem az Ilta Sanomat információi szerint egy finn üzletember, Mikko Koskivirta tette bele a kilométereket 2017 őszétől, aki nagyon szerette az autót: "Tudtam, hogy korábban ez az autó Raikkönené volt. A legjobb autóm volt" - mondta. 130.000 euróért árulja az eredetileg 230.000 eurós Audit, 2014-ben készült, 680 lóerős és 3,9 mp alatt van 100-on álló helyzetből.

A videón egy ugyanolyan modell látható:

Perez beállt sofőrködni az Uberhez

Egy kis mellékest vállalt Sergio Perez, és csatlakozott az utazásmegosztó alkalmazáshoz, az Uberhez: a mexikói a cég helyi központjába is ellátogatott, hogy a mindenki számára kötelező regisztráción részt vegyen.

Persze könnyen kitalálhatjuk, hogy nem hosszútávú karrierlehetőséget lát a sofőrködésben, hanem a jövő heti Mexikói Nagydíj előtt vállalt egy kis reklámszerepet: mindenesetre tény, hogy pénteken Mexikóvárosban cirkált, ahol fel is vett szerencsés utasokat – erről fotó tanúskodik.

Hihetetlent mentett a kisebbik Marquez

„Az évszázad mentése?” címmel tette közzé a videót a MotoGP YouTube-csatornája, minden joggal. Alex Marquez a Motegiban a Moto2-es kategóriában védett ki egy szinte garantált bukást. Randy Mamola ikonikus 1985-ös mentéséhez hasonlították a bravúrt.

Pályabíróra szerelt testkamera debütált a MotoGP-ben

Egy egészen látványos és meglepő újítást mutatott be a MotoGP a hétvégi japán fordulón, aminek köszönhetően a eddig nem látott szemszögből élhetik át a versenyhétvége egy-egy mozzanatát. Az egyik pályabíró mellkasára akciókamerát erősítettek, amivel olyan hatást értek el, mintha egy belső nézetes videojátékkal lenne dolgunk.

Rövid időn belül elveszítheti üzemanyagpartnerét a McLaren

Akár napokon felbonthatják a McLaren és a Petrobras szerződését - értesült a Motorsport.com. A wokingi csapat az idei szezontól egy ötéves együttműködési egyezséget kötött az olajipari vállalattal, amelynek 64%-a a brazil kormány tulajdonában áll. Az egyezség azonban nem zajlott zökkenőmentesen, a brazil miniszterelnök, Jair Bolsonaro májusban bejelentette, hogy a cég a kormány döntése miatt keresi a lehetőséget a szerződés felbontására. A szaklap szerint azóta zajlanak a tárgyalások a csapat és a cég között.

A dél-amerikai ország Gazdasági Minisztériuma által kiadott dokumentuma most arra enged következtetni, hogy a McLaren nem tudta meggyőzni a Petrobrast a maradásról. Ebben ugyanis az áll, hogy a 163 millió fontos szponzori egyezség "nem igazolható", és felbontották azt. A csapat egyelőre nem kommentálta a helyzetet.

mclaren-2019-orosz1

Hamilton mégsem adja fel!

Néhány nappal ezelőtt Lewis Hamilton lehangolt Instagram-posztja járta be a közösségi médiát és online sajtót. „Őszintén szólva úgy érzem, hogy mindent feladok. Hogy teljesen kikapcsolok. Miért izgassam magam, amikor a világ ilyen káosz és úgy tűnik, hogy az emberek nem törődnek vele” – állt a bejegyzésben, sokan pedig találgatták, mi az oka Hamilton lehangoltságának.

Mint később kiderült, az ötszörös világbajnok eszmefuttatásának csak egy kiragadott részét vette át a média többsége, ez vezetett a tippelgetéshez. A teljes bejegyzésben a Föld tartalékainak feléléséről és az emberi faj egyre valószínűbb kihalásáról értekezett, továbbá arra bátorított mindenkit, legyen vegán, mert csak így menthető meg a bolygó.

Hamilton most ugyanazon a felületen, Instagramján közzétett egy újabb sztorit, amelyet sokkal optimistább hangvételben fogalmazott meg:

„Jó reggelt, Világ! Csak egy pozitív üzenetet szeretnék küldeni nektek. Remélem, csodálatos heteitek voltak, és remek hétvégét kívánok nektek. Díjazom a pozitív rezgéseket, melyeket irányomba küldtetek. Nem adtam fel, továbbra is itt vagyok és harcolok!” – olvasható a poszt, amelyet a Mercedes is megosztott: emiatt felmerül bennünk a gyanú, nem szólt-e vajon a csapat Hamiltonnak, ne legyen annyira pesszimista 13 millió követője előtt.

A VIP-autóztatások nem valók akárkinek

Például ennek az ázsiai nőnek sem, akinek menet közben visítozáson kívül más nem hagyta el a torkát.

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

25 éves lett, a Ferrari és a Formula-E is köszönti

Már közel két év eltelt azóta, hogy a nagy tehetségként számontartott Pascal Wehrlein a Formula-1-es mezőny tagja volt. Most, mindössze 25 évesen egyszerre a Ferrari szimulátorpilótája, valamint a Mahindra versenyzője a Formula-E-ben, ezért a kettős felköszöntés. Boldog születésnapot kívánunk neki mi is!

Ne maradjatok le: reggel jön az időmérő a MotoGP-ben

A MotoGP japán hétvégéjének hátralévő programja:

 

Szombat  

03:50 - 04:35 MotoGP, 3. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)

07:25 - 07:55 MotoGP, 4. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)

08:05 - 08:45 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (Spíler1 TV, élő)

   

Vasárnap  

08:00 MotoGP, Futam (Spíler1 TV, élő)

 

motorosok

fotó: dppi

Már tíz éve: Button az F1 világbajnoka

2009. október 18-án lett a Formula-1 világbajnoka Jenson Button - a történet ezen a linken olvasható, az a bizonyos Brazil Nagydíj (illetve annak összefoglalója) pedig ezen a linken, vagy a Youtube-ra kattintva megnézhető!