23 szezon után búcsúzik az IndyCar legszélesebb mosolya, Tony Kanaan
https://formula.hu/parc-ferme/26498
A 45 éves brazil már az idei szezon előtt bejelentette, hogy ez lesz az utolsó éve az IndyCarban, ráadásul már csak részleges idényt teljesítve, az oválpályás futamokon rajthoz állva az A. J. Foyt Enterprises színeiben. Bár az évad menetrendje végül eléggé átalakult, ám a brazil tartotta magát az ígéretéhez, és a Gateway Motorsports Parkban rendezett utolsó oválfutamot követően hivatalosan szögre akasztotta sisakját. Az IndyCar teljes közössége érzelmes búcsút vett a veterán braziltól, aki 23 szezont töltött el az amerikai formulaautós élvonalban, 1998-ban még a CART-ban kezdve, majd 2002-ben váltva az akkori rivális IndyCarra. Ezen időszak alatt összesen 17 futamgyőzelmet szerzett, 2004-ben megnyerte a bajnokságot, majd hosszú várakozás után 2013-ban végül összejött neki az Indianapolis 500-on aratott diadal is. A távozás azonban nem feltétlenül végleges, Kanaan maga is utalt rá, hogy a jövőben még talán benevez majd néhány Indy 500-ra.
Búcsú a csapattagoktól az utolsó rajt előtt:
This is @TonyKanaan's last confirmed start in the @IndyCar series.
— IndyCar on NBC (@IndyCaronNBC) August 30, 2020
Before he went off to race, his teammates went to congratulate him on a legendary career. #TKLastLap #INDYCAR pic.twitter.com/iM8IWvT4vl
A 2013-as Indy 500-győzelem videója, amit Kanaan elmondása szerint a végtelenségig tudna nézni.
"It's for the fans."
— IndyCar on NBC (@IndyCaronNBC) August 31, 2020
Sunday marked @TonyKanaan's final @IndyCar start of 2020, but hopefully not his career. We hope to see him again -- going for another glass of milk at @IMS in 2021. #TKLastLap pic.twitter.com/tKVG3MT1lJ
.@TonyKanaan, what can we say?
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) August 30, 2020
25 year career
383 starts
INDYCAR Champion
Indy 500 Champion
17 wins
You, our friend are a legend and we don't accept this to be your Last Lap. #INDYCAR // #TKLastLap pic.twitter.com/uCUI34FJEG
Michelisz Norbert elmondta, hogyan készült a logója
https://formula.hu/parc-ferme/21377
Az 5-ös szám az elmúlt évek során hozzánőtt hazánk egyik legsikeresebb autóversenyzőjéhez, néhány éve azonban egy logóval is összekapcsolta azt, melyet Hyundai-pilóta közösségi média-felületein, és más nyilvános megjelenéseinél használ.
Norbi a WTCR hivatalos oldalának árulta el, hogy hogyan is alakult ki a jelenlegi dizájn: „Néhány évvel ezelőtt azt éreztem, hogy saját logóra van szükségem” – mondta Michelisz. „Az egyedüli kérésem az volt a tervező felé, hogy legyenek benne a kedvenc színeim, a fekete és a fehér, valamint az 5-ös szám. Így rakta össze a logóban a kereszt- és vezetéknevem első és két betűjét, valamint az 5-ös számot. Olyan formátumot akartunk, ahol a szám passzol a betűkhöz, ezért döntöttük e mellett. Aztán rájöttünk, hogy a piros remekül mutat a feketével és a fehérrel együtt.”

Dráma dráma hátán - itt a Hong Kong ePrix összefoglalója!
https://formula.hu/parc-ferme/21376
A futamról készült szöveges beszámolónk ide kattintva érhető el.
Nézd meg, ahogy Lorenzo sejk és Al-Attijah kétkerekezik a sivatagban
https://formula.hu/parc-ferme/21375
Jorge Lorenzo, a Repsol Honda motorosa a MotoGP-szezonnyitó Katari Nagydíj felvezetéseként ült be az ország talán leghíresebb sportolója, a háromszoros Dakar-győztes Nasszer Al-Attijah mellé, a ralipilóta saját tervezésű buggyjába.
A homokdűne tetejére teveháton, sejkként megérkező Lorenzo arra kevésbé számított, hogy egy autóban is két keréken fog száguldani, ahogyan tette azt egész életében.
Tavaly drámai futammal kezdődött az IndyCar-szezon
https://formula.hu/parc-ferme/21374
Az utolsó körökig úgy tűnt, hogy az újonc Robert Wickens történelmet ír, és pole-ból indulva megnyeri első futamát a sorozatban, ám a túlzottan optimista Alexander Rossi kirakta a kanadait a pályáról, és Sebastien Bourdais ölébe hullott a győzelem. Vasárnap este startol az új szezon, idézzük fel a tavalyi St. Petersburg-i futam eseményeit az alábbi összefoglaló segítségével!
Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese
https://formula.hu/parc-ferme/21373
Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.
A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.
Szerinted jogos a büntetés?
#FórmulaE Momento en el que el coche de #Bird toca al de @Andre_Lotterer y provoca la rotura del neumático trasero derecho pic.twitter.com/q0cHwwGxD6
— Campeones (@Campeonesnet) 2019. március 10.
Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21372
A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!
Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!
https://formula.hu/parc-ferme/21371
Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta
https://formula.hu/parc-ferme/21370
A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.
A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.
Hey guys please read! pic.twitter.com/oVURb8a2kf
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 9.
Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.
You’re lucky I couldn’t find your keys @AlexanderRossi pic.twitter.com/XRoINfwlSg
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 10.
Nyitókép: IndyCar Media
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|