Halloween jelmezbe öltöztették Buttont és Magnussent
https://formula.hu/parc-ferme/264
A McLaren büszkén osztotta meg ezeket a kreált fotókat, amelyeken Jenson Button, Kevin Magnussen és Eric Boullier (vagy ahogy a csapatnál írják, "Ghoullier") tetszeleg különféle ijesztő figurák bőrébe bújva.

Hangolódjunk az idei Le Mans-ra a tavalyi verseny felidézésével!
https://formula.hu/parc-ferme/26646
A hétvégén következik a legendás 24 órás viadal koronavírus-járvány miatt elhalasztott 2020-as kiadása, az alábbi videó segítségével pedig visszatekinthettünk, mi is történt egy éve Le Mans-ban:
Természetesen ahogy azt olvasóink megszokhatták, ezúttal is élő szöveges tudósítás formájában fogjuk követni a világ (egyik) legnagyobb autóversenyének történéseit a teljes 24 órán keresztül – tartsatok majd velünk!
Raikkönen úgy beoltotta Hamiltont az Instagramon, hogy az már a koronavírus ellen is védene!
https://formula.hu/parc-ferme/26648
Valószínűleg nem ő montázsolta össze a két fotót, mindenesetre megosztotta azt az Instagram-oldalán Kimi Raikkönen, amelyen a „Formula-1-es pilóták fejlődése” látható: bal oldalon a félmeztelen, piáló James Hunttal, jobb oldalon pedig az egyre érdekesebb öltözékben megjelenő Lewis Hamiltonnal. A finn viszont nem érte be ennyivel: sztorijában magáról is posztolt egy korábbi bulizós képet azzal a szöveggel, hogy „Ne aggódjatok, még nem veszett el minden remény!”… Mutatjuk a két fotót, amelyek néhány óráig még megtekinthetők Raikkönen Instagram-sztorijában:


A Mercedes megtalálta a maga Kimijét – és elindult az F1 felé vezető úton!
https://formula.hu/parc-ferme/26644
Andrea Kimi Antonelli nemrég töltötte be a 14. életévét, de már több mint egy éve a Mercedes juniorprogramjának a tagja. A fiatal olasz gokartban teszi le egyelőre a névjegyét, méghozzá nem is akárhogyan: múlt vasárnap Európa-bajnok lett az OK kategóriában. Ahogy a Mercedes posztjából kiderül, a Kimi becenévre hallgató gokartos ugyanannál a csapatnál szerepel, ahol nagyjából 20 éve Lewis Hamilton és Nico Rosberg is versenyez. „Nagyon gyors, függetlenül a körülményektől, és sosem követ el ostoba hibákat” – mondta a tehetségről Gwen Lagrue, a Mercedes F1-es csapatának pilótanevelési tanácsadója.
GET IN THERE, KIMI!
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) September 16, 2020
Our Junior Driver Andrea Kimi Antonelli was crowned @FIA European Karting Champion on Sunday!
Kimi won at Wackersdorf to claim the title in the OK class by two points. pic.twitter.com/Z1hEyQt92c
Órák alatt elkapkodták a Török Nagydíj 1200 forintos jegyeit
https://formula.hu/parc-ferme/26647
Óriási keresletről számoltak be a Török Nagydíj szervezői a jegyeladások kapcsán. Az F1-be kilenc év után visszatérő helyszín mindössze hat óra alatt 40 000 darab jegyet adott el a november 15-i futamra, ami a jegyárakat tekintve nem meglepő: egy napi belépő limitált ideig 30 török lírába, vagyis mindössze 1200 forintba került - közölte a Motorsport.
A szervezők eredetileg annak ellenére teljes kapacitáson (220 000 fő) üzemeltették volna a pályát, hogy a 2011-es utolsó versenyre kiábrándítóan kevés ember vásárolt jegyet. A világjárványra való tekintettel most beérnék azzal, ha elérnék az ötven százalékos telítettséget. Hozzátették: arra is fel vannak készülve, ha zárt kapuk mögött kell megrendezniük a futamot.

Fotó: DPPI
Három állórajt egy F1-es versenyen? Nem először történt meg!
https://formula.hu/parc-ferme/26643
Az Olasz Nagydíjat követően a Toszkán Nagydíj is tartogatott nem mindennapi fordulatokat, néhány olyan eseménnyel, amelyekre csak évtizedes távlatban találhatunk példát a múltból. A mugellói hétvége statisztikai érdekességeit gyűjtöttük össze az alábbi videóban, egy újabb Hamilton-rekorddal.
A sűrű versenynaptár ellenére a Renault birtokba vette a Hungaroringet
https://formula.hu/parc-ferme/26645
Hazánk autósportos központjában tesztel a Renault F1-es istállója. A szabályoknak megfelelően egy 2018-as gépet készítettek fel a Formula-2-ben versenyző Guanyu Zhou kínai pilóta számára, aki az idei szezontól lát el tesztpilótai feladatokat a gárdánál. Zhou délután háromnegyed négy környékén szállt ki az autóból, amivel 440 kilométert tett meg. A munka holnap folytatódik, addig is íme azok a felvételek, amiket a Renault a mai napról megosztott.
Time for some laps around the Hungaroring @gyzhou_33.#RSspirit pic.twitter.com/K1Y7rxS6XT
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) September 16, 2020
Oh yes! Zhou is enjoying the R.S.18 this afternoon. #RSspirit #Hungaroring pic.twitter.com/CItwggXW10
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) September 16, 2020
Mennyire ismerik az F1-en kívüli versenypályákat a Williams pilótái?
https://formula.hu/parc-ferme/26642
Annak apropóján, hogy először látogatott a Formula-1 Mugellóba, George Russell és Nicholas Latifi olyan kvízben mérte össze tudását, amelyben olyan pályákat kellett felismerniük, ahol nem versenyzett még a száguldó cirkusz. Mutatjuk, ők hogyan teljesítettek, de a videó során ti is játszhattok velük együtt:
Jövő évre halasztották az idei AMTS-t
https://formula.hu/parc-ferme/26641
Az AMTS-t tavasszal még a koronavírus-járvány miatt kellett lefújni, és bár a szervezők azon dolgoztak, hogy ősszel bepótolhassák, rajtuk kívül álló okok miatt ez nem történhet meg. Mint közleményükben írják:
„A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban folyó felújítási munkálatok sajnos nem az elvárt ütemben haladtak és az ígéretek ellenére nincs rá garancia, hogy ezek a jövő héten esedékes kapunyitásig jelentősen megváltoznának. A rendezvényterület a mai, utolsó bejárásunk során látott állapotában nem alkalmas az AMTS megfelelő színvonalon történő megtartására, a kompromisszumokból fakadó minőségi romlást pedig sem látogatóink, sem kiállítónk felé nem vállalhatjuk fel.
Szervezőként végtelenül csalódottak vagyunk, hiszen több mint egy tizenkét havi munkánk, rengeteg energiánk és kreativitásunk áll az idei rendezvényben. Azonban függetlenül attól, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerülünk ezáltal, mindent mérlegelve azt a kényszerű döntést kellett meghoznunk, hogy a 15. AMTS-t a jövő évre halasztjuk.
Minden eddig megvásárolt jegy érvényes marad jövő évi rendezvényünkre, továbbá ahogyan korábban, most is lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy igény szerint visszaváltsa a jegyét. Ígéretünkhöz híven pedig nyereményautónk, a Porsche Boxster S még idén kisorsolásra kerül azok között, akik megtartják belépőjüket, vagy idén váltanak jegyet a 2021-es AMTS-re. Maga a sorsolás decemberben lesz, egy különleges, online élő show keretei között.”

A botrányhős MMA-s társaságában mutatkozott Danyiil Kvjat
https://formula.hu/parc-ferme/26640
A harcművész Conor McGregor társaságában járt egy edzőteremben Danyiil Kvjat az orosz által posztolt fotók tanúsága szerint: az ír MMA-s vélhetően pár fogást is megmutatott Kvjatnak.
A kép időzítése nem feltétlenül a legszerencsésebb, és az sem világos, mikor készült, múlt héten ugyanis McGregort letartóztatták szexuális támadás vádjával, majd két nap múlva szabadon engedték. Kvjatnak pedig a vírushelyzetben a Formula-1 közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályait kellene követni.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonWas cool to meet @thenotoriousmma Great person and great fighter!
A Suzukik specialistája volt az AFM stúdióvendége
https://formula.hu/parc-ferme/26639
Az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén Tim Gábor járt, akiről kijelenthető, hogy a hazánkban népszerű suzukis bajnokságok szakértője: pályafutása során megnyerte már a Suzuki Swift Cupot 2011-ben, az RCM Cupot 2013-ban, idén pedig – három ralis szezon után pályára visszatérve – a Swift Cup Europe értékelését vezeti.
A vele készül beszélgetés október első hétvégéjén lesz látható az Autósport és Formula Magazinban a Spíler TV-n, de addig is most vasárnap, szeptember 20-án 13 órakor Motorsporthíradó a FIX TV műsorán.

Az olvasókat kérdezzük: ti hogyan mondjátok a MAN kamion nevét?
https://formula.hu/parc-ferme/26638
Kisebb vita alakult ki szerkesztőségünk két tagja között az ismert kamionmárkát, a MAN-t illetően, ami azért is aktuális, mert Kiss Norbert egy ilyen típusú versenygéppel szerepel idén az Európa-bajnokságon. Az egyik oldal szerint a MAN helyes kiejtése betű szerint „em-á-en” – arra hivatkozva, hogy Kiss Norbi is így ejti –, a másik oldal azzal érvel, hogy a kamionszakma ősidők óta egyszerűen „man”-nak mondja.
Mivel mindkét érvelésben van igazság, úgy döntöttük, megkérdezzük az olvasókat, elsősorban a kamionosokat és kamionrajongókat: hogyan kell mondani, illetve hogyan mondjátok a MAN márka nevét?

Stroll zakója, Grosjean szabadulása a kavicságyból és persze az év tömegbalesete: Onboard felvételek a Toszkán Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/26637
A Formula-1 YouTube-csatorna szokásos 10-es válogatása fedélzeti kamerákból, ezúttal a szokásosnál hosszabban 14 percben. (A videó átkattintás után indul.)
Olyan jól sikerült a Ferrari ezredik futamos partija, hogy az autó villantott egyet
https://formula.hu/parc-ferme/26635
Ritka jelenségnek volt szemtanúja az Auto Motor und Sport szakírója Mugellóban: egy Ferrarit látott motorborítás nélkül. Az F1-es csapatok féltve őrzik a riválisok és az újságírók elől az autójuk motorterét, de Tobi Grüner jókor volt jó helyen, így most mi is megcsodálhatjuk az SF1000 belsejét.

Újra kezdődik: Törölték a ralikrossz-világbajnokság egyik versenyét a koronavírus miatt
https://formula.hu/parc-ferme/26636
Reméljük, hogy csupán kirívó esetről van szó, és nem a tavaszi versenytörléshullám megismétlődésének kezdetét látjuk. Portugáliában a koronavírus újabb hulláma miatt szeptember 15-től szigorú intézkedések léptek életbe, többek között a 10 fősnél nagyobb rendezvények betiltása. Erre reagálva az eredetileg október 10-11-re kitűzött portugál WRX-forduló szervezői bejelentették, hogy törlik a versenyt. A közlemény kitér arra, hogy az egyéves szerződéssel rendelkező futamot Montalegrében 2021-ben pótolják be.
A koronavírus miatt átalakított versenynaptárban a hétvégi lettországi fordulót Belgium és Portugália követte volna, előbbi hétvégét azonban november 21-22-re helyezték át. Így Rigát követően a naptár következő állomása közel egy hónappal később Barcelona lesz október 17-18-án, a szezon összes fordulójának száma azonban tíz marad, mivel Spanyolországban is dupla hétvégét rendeznek a svéd, finn és lett versenyekhez hasonlóan. A tervek szerint a szezon december 12-13-án zárul Németországban.
Sajnos nem ez az első hasonló hír az elmúlt hetekben: augusztus vége óta törölték a WRC német, az ERC Azori-szigeteki és a kamion Európa-bajnokság belga és spanyol versenyét is a 2020-as évre.

Videón az F2 legjobb mugellói pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/26634
Az F1-esekkel ellentétben az eggyel kisebb szériában az óriási csattanások mellett kellő mennyiségű test-test elleni küzdelmekről is szólt a Toszkán Nagydíj. Ezek közül kaptuk meg a szokásos top 5-ös válogatást, ami átkattintás után indul el.
Vettel azért nem vette meg Schumacher bajnok autóját, mert drága volt
https://formula.hu/parc-ferme/26633
Sebastian Vettel nagy rajongója az F1-es történelemnek, Michael Schumacher pedig abszolút a hőse volt abban az időben, így a négyszeres világbajnok megpróbálta beszerezni honfitársa 2004-es bajnok Ferrariját. Bevallotta, hogy meg akarta vásárolni az autót, de végül olyan sokat kértek tőle, hogy nem tudta megtenni - úgyhogy maradt Nigel Mansell 1992-es Williamsénél, azt ugyanis már a magáénak mondhatja.

fotó: dppi
Albon annyira örült a trófeának, hogy még a repülőn is külön ülést foglalt neki
https://formula.hu/parc-ferme/26632
Sőt, az első F1-es dobogós helyezését szerző brit-thai a biztonság kedvéért még be is kötötte a mugellói harmadik helyért járó kupát:
Éneklő Norris, gyilkosozó Grosjean és őrjöngő Raikkönen – így szólt a rádió Mugellóban
https://formula.hu/parc-ferme/26631
Nemcsak az újraindításnál történt tömegbaleset kapcsán hallhattunk érdekes rádióüzeneteket a Toszkán Nagydíj hétvégéjén, ezekből készült el a szokásos válogatás (amelyet átkattintás után lehet megtekinteni!):
Hat héttel a műtétje után állt ismét edzésbe Marc Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/26630
A Repsol Honda motorosa még július közepén törte el a jobb felkarcsontját az első jerezi futamon, amely után műteni kellett. Bár megpróbált rajthoz állni az Andalúz Nagydíjon, végül inkább a visszalépés mellett döntött, s a túlerőltetésnek köszönhetően még egyszer kés alá kellett feküdnie, emiatt pedig további hónapokra kénytelen távol maradni a versenypályáktól.
A közösségi médiába feltöltött fotója tanúsága szerint viszont ma végre edzésbe állt a nyolcszoros világbajnok. Egyelőre azonban csak futni kezdett el ismét Marquez – igaz, bő fél óra alatt hét és fél kilométeres távot tett meg. A kép legfontosabb részlete viszont az, hogy lekerült a jobb karjáról a rögzítés, amelyet a korábbi posztjaiban láthatunk a versenyzőn.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Motorhang-, baleset- és káromkodásorkán: így szól az összes fedélzeti közvetítés egyszerre!
https://formula.hu/parc-ferme/26629
Oké, minden kamerából láttuk már a Toszkán Nagydíj legnagyobb balesetének pillanatait, de mindegyikből egyszerre még biztosan nem! Egy unatkozó rajongó egymás mellé vágta a 7. kör végén még versenyben lévő összes pilóta fedélzeti kameráját az újraindításnál történt baleset pillanatából, így egyszerre minden érintett szemszögéből átélhetjük a történéseket. Meg azok szemszögéből is, akik előrébb jártak és mit sem érzékeltek a nagy csattanásból. Külön extra, hogy a rádiókommunikációk is mind egymásra lettek vágva - nem mindenkinek volt kedve szép dolgokat mondani, de Grosjean hangja mindenkién átüt.
Wondering what the lap 7 crash looked like from your favorite driver's perspective? Look no further pic.twitter.com/Oeq8J3bypo
— Alejandro (@motorsport_geek) September 14, 2020