DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 28. hétfő

Elektromos SUV-t vásárolt Hamilton

A Mercedes közösségi médiás posztja szerint Lewis Hamilton Ausztráliában első köreit tette meg az új Mercedes-Benz EQC volánja mögött. „Meggyőzte őt? Máris rendelt egyet…” – árulta el a poszt, hogy a versenyző bejelentkezett egy példányért az elektromos típusból.

WRX: Grönholm nyerte a szombati napot Rigában

A negyedik fordulójához érkezett a Ralikrossz-világbajnokság 2021-es szezonja, melyet a lettországi Rigában tartanak, ráadásul ezúttal két versenyt is lebonyolítanak szombaton és vasárnap. Előbbi napon megszakadt a svéd testvérpár, Kevin és Timmy Hansen eddigi győzelmi sorozata, miután a korábbi helyszíneken, vagyis a spanyol, a svéd és a francia hétvégéken is csak ők ketten tudtak diadalmaskodni.

Ezúttal másként alakultak a dolgok, miután Niclas Grönholm nyerte a szombati versenyt. A finn pilóta az elődöntőben is győzni tudott, ott Timo Scheider és Kevin Hansen mentek vele a fináléban, míg a második elődöntőből Johan Kristofferson, Timmy Hansen és honfitársunk, Szabó Krisztián jutottak tovább. A döntőben végül az első sorból induló Grönholm lett a legjobb, a Timmy és Kevin Hansent megelőzve, Szabó pedig a negyedik helyen zárt Kristofferson, valamint Scheider előtt.

Az eredmények az alábbi képre kattintva érhetőek el.

DTM: Wittmann az idei második győzelmét aratta

Hollandiában, azon belül is Assenben folytatódott a Német Túraautó Bajnokság idei szezonja, melynek szombati időmérő edzésén Liam Lawson volt a leggyorsabb. A fiatal új-zélandi pilóta mindössze 16 ezreddel volt gyorsabb, mint a sorozat kétszeres bajnoka, Marco Wittmann.

A délutáni futam első szakaszában Wittmann nem volt szerencsés, a kilencedik körben ugyanis elég lassúra sikerült a kiállása, így végül az ötödik helyig esett vissza, ám ez sem zavarta és nagyszerű tempóval került ismét az élre a verseny későbbi szakaszában, majd onnantól kezdve már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A német pilóta még úgy is megnyerte a futamot, hogy a Lawson elleni előzés során szabálytalannak találták, így kapott egy öt másodperces büntetést. A második helyezett Mirko Bortolotti lett, a dobogó legalsó fokára pedig a pole-pozícióból rajtoló Lawson állhatott fel, de aligha lehet boldogtalan, hiszen ezzel az eredménnyel átvette a vezetést a pontversenyben.

Ez többek között annak is köszönhető, hogy a pontverseny korábbi éllovasa, Kelvin van der Linde csak a 12. lett, a sikertelen stratégiájuk miatt, mely a biztonsági autós fázisok miatt alakult rosszul, abból pedig kettő is volt. Lawson mögött a negyedik helyen Götz, míg az ötödiken a korábbi F1-es versenyző, Christian Klien végzett.

Folytatás vasárnap a második verseny kvalifikációjával 10:00-tól.

Domenicali állítja, 2022-ben sem lesz Német Nagydíj!

Az F1-es versenynaptár korábbi alappillére, a Német Nagydíj sorsa bizonytalanul alakult az elmúlt években. Bár tavaly a járvány miatt elmaradt futamok pótlásaként rendeztek egy versenyhétvégét a Nürburgringen, idén már egyáltalán nem került bele a naptárba. A Formula-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Sky Germanynek adott interjújában leszögezte, hogy Mick Schumacher és Sebastian Vettel jövőre sem fog hazai pályán versenyezni, ahogy a Mercedes csapata sem.

Mint elmondta, ennek hátterében pénzügyi okok állnak, a Formula-1 ugyanis csak gazdaságilag életképes versenyeket akar rendezni, a Német Nagydíj viszont hiába vonz be sok rajongót, évek óta anyagi problémákkal küzd. Idén többek között Monzában is aggodalmak merültek fel, hiszen az Olasz Nagydíjra csupán a létszám 50 százalékát tudták befogadni. Nem úgy Hollandiában, ahol viszont a nagydíj óriási sikert aratott, kétharmados befogadóképességgel teljesítette a hétvégét, és jó eséllyel fényes jövő áll előtte. „Nézzék csak meg Hollandiát! Zandvoortban már a következő három évre szóló jegyek is elfogytak" – tette hozzá Domenicali, majd elmondta: hasonló sikerre számít az új Miami Nagydíjon is, ami a némettel ellentétben szerepelni fog a 23 versenyes naptárban jövőre. Ez az idei év célszáma volt, ám a lemondások sokasága, más versenyek csatlakozása ellenére is csupán legfeljebb 22 lehet.

Domenicali azt is megerősítette, hogy egy afrikai versennyel is számolnak, de a Dél-Koreába való visszatérésre is lát esélyt. Utóbbi hírét valószínűleg Alonso és Vettel díjazná leginkább, ugyanis a Yeongamban megrendezett Koreai Nagydíjat 2010 és 2013 között, összesen négyszer rendezték meg, amiből egyet Alonso nyert meg a Ferrarinál, míg a következő hármat a német húzott be a Red Bull-lal.

Covid: Nem Brazíliában rendezik a Gokart-vb döntőjét

Az FIA hivatalos honlapján tudatta, hogy az előzetes tervekkel ellentétben mégsem tudják lebonyolítani a Gokart világbajnokság döntőjét december 2. és 5. között a brazíliai Birigüiben, mivel egyre több csapatnak és versenyzőnek okozna gondot a dél-amerikai országba való beutazás és annak következményei a koronavírus-járvány miatt.

Egyúttal azt is megerősítette a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy megtartják az idei finálét, azt viszont majd október utolsó hétvégéjén, Spanyolországban rendezik, a pontos helyszínről később adnak bővebb tájékoztatást. Felipe Massa, a Nemzetközi Gokart Bizottság elnöke így nyilatkozott a történtekről: "Mély szomorúsággal tudatom, hogy nem tudjuk megrendezni a döntőt Birigüiben. A jelenlegi Covid-helyzet nem teszi lehetővé, hogy a tervek szerint haladjunk, de szeretném megköszönni a szervezők elhivatottságát és eddigi munkáját. Az új eseménynek Európa ad majd otthont, így a világ legjobb gokartosai egy világbajnoki döntővel zárhatják le az évet!"

 

Születendő kislánya ihlette Rossi misanói bukósisakját

Hosszú évek óta hagyomány, hogy Valentino Rossi a hazai nagydíjaira speciális sisakfestéssel rukkol elő. Mivel az idény végén visszavonul az olasz, a mostani San Marinó-i Nagydíj az utolsó előtti ilyen alkalom (bő egy hónap múlva visszatér a mezőny Misanóba a koronavírus-járvány miatti naptármódosítások révén), a kilencszeres világbajnok pedig a néhány hónap múlva születendő kislányára utaló rózsaszín dizájnt villantott:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A McLaren és az Alfa Romeo is örülne a fiatalok pénteki bevetésének

Ross Brawn a napokban erősítette meg: igaz a híresztelés, miszerint azt tervezik, a következő szezontól kezdve a csapatoknak a pénteki első szabadedzésen egyik autójukba kötelezően fiatal pilótát kell ültetniük. A cél természetesen az utánpótlásban szereplők segítése, akiknek úgy tűnik, jövőre valóban ez lesz az egyetlen F1-es lehetőségük.

Megszólaltak azóta az érintettek is, a McLaren és az Alfa Romeo is üdvözölné az FIA új szabályát. Andreas Seidl elmondása szerint csapata már az ötlet tárgyalása közben is pozitívan áll hozzá az újításhoz, és szeretnék volna, ha valóban keresztülvinnék. „Nagyon támogattuk, hogy legyen ilyen kötelező része akár a szezon végi teszteknek, akár a szabadedzéseknek, hogy az újoncok hivatalosan is gyakorolhassanak. Manapság nehéz nekik a korlátozott tesztelési lehetőséggel. Nagyon boldog vagyok emiatt” – mondta Seidl, hozzátéve, még keresik azt a versenyzőt, akinek esélyt szeretnének adni.

Frederic Vasseur hasonlóan viszonyul a javaslathoz, aki szerint még így sem lesznek könnyű helyzetben a feltörekvő tehetségek, de egyértelműen jó lépés ez az F1-től. „Az első szabadedzés nem túl releváns. A múltban sokszor csináltuk ezt mi is Charles-lal, Antonióval és Callummal. Viszont nem egyszerű, mert nem törhetik az autót, hiszen csak két óránk van a második edzés előtt. Ez egy kicsit skizofrén helyzet, de ez ilyen” – utalt arra, a bizonyítás mellett mennyire vissza is kell majd fogniuk magukat a fiataloknak.

12 órás futamot rendeznek októberben a Hungaroringen – igaz, két részletben

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke számolt be az örömhírről hivatalos Facebook-oldalán, miszerint hét év után visszatér a 24H Series Magyarországra. Október első hétvégéjén, 2-án és 3-án rendezik meg a 12 órás versenyt a Hungaroringen, viszont két részletben bonyolítják le a küzdelmeket:

„A futam szombaton kezdődik 16:30-kor és két órát versenyeznek a csapatok 18:30-ig. Itt lényegében „befagyasztják” a futamot, és vasárnap onnan folytatják, ahol abbahagyták. Vasárnap már keményebb menet jön, hisz 8:30-től 18:30-ig versenyeznek tovább 10 órán keresztül” – magyarázta Oláh Gyárfás. Az MNASZ-elnök hozzátette: reméli, a régi hagyományoknak megfelelően szép számú nemzetközi mezőny gyűlik majd össze és sok hazai csapat is csatlakozik hozzájuk.

Teher nélkül nő a Bottas?

Nem tudtunk szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy gyakorlatilag egy másik Valtteri Bottast láthattunk Monzában azt követően, hogy bejelentették: a finn nem marad a Mercedesnél 2022-re. A Bottasról folytatott eszmecserénk 34:44-től hallható a Formula Podcast legutóbbi adásában.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

MotoGP, DTM, Superbike, IndyCar: ez a szombati menü

Superbike-kal kezdődik és az IndyCar-időmérővel fordul át vasárnapba a szeptember 17-ei szombat - mutatjuk a menetrendet.

Szombat

9:00-9:30 Superbike, harmadik szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

10:15-10:35 DTM, első időmérő (Digisport 1)

11:00-16:00 WRX, előfutamok

11:10-11:25 Superbike, Super Pole

13:30-14:30 DTM, első futam (Digisport 2)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Aréna4)

15:15-15:55 Superbike, első futam (Aréna4)

17:00-17:50 WRX, elődöntők és döntő

23:05 IndyCar, időmérő (Aréna4)

11221042_342

fotó: dppi

Új néven, de változatlan vezetéssel folytatja a Sepang Racing Team a MotoGP-ben

Néhány hete már tudni lehet, hogy mind a Petronas kiszáll a szezon végén mint szponzor, mind a Sepang Racing Team befejezi működését a jelenlegi formában. A MotoGP-ből ugyanakkor nem vész el a csapat, csak átalakul, s a San Marinó-i Nagydíj hétvégéjén be is jelentették, hogy miként folytatják. Az SRT ugyanis 2022-től kezdődően RNF MotoGP Racing néven fog szerepelni a királykategóriában (az RNF rövidítést nem magyarázták meg az erről szóló közleményben…), méghozzá a Dornával és az IRTA-val kötött ötéves megállapodás értelmében legalább 2026 végéig. Az állandóságot pedig Razlan Razali személye fogja adni, aki továbbra is csapatvezetőként fog tevékenykedni az alakulatnál.

A közleményből egyébként nemcsak a névmagyarázat hiányzott, hanem a korábban híresztelt új támogató, a WithU megemlítése is. Ahogy arról sem szól a fáma, hogy a privát csapat továbbra is a Yamaha partnere marad-e – ez azonban valószínűsíthető, hiszen az összes többi független istállónak megvan a gyártói szerződése, így csak Razaliék maradhatnak a Yamaha számára. Náluk fog versenyezni jövőre az akkor már gyári technikát kapó Andrea Dovizioso is (bár értelemszerűen róla sincs említés a mostani közleményben), a rutinos olasz csapattársának kilétét ugyanakkor egyelőre homály fedi – korábban főként az SRT Moto3-as versenyzőjét, Darryn Bindert emlegették favoritként erre.

rnf-motogp-racing

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Sainz: Egy Ferrari sosem öregszik meg!

Csodaszép veterán Ferrarival pózolt Carlos Sainz, majd vezethette is azt és végül aláírta:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

 

Ezzel a videóval emlékezett meg Sir Stirling Mossról a Mercedes

Ma lenne 92 esztendős a legenda - egy pár évvel ezelőtti, Lewis Hamiltonnal közös videót posztolt megemlékezésként a Mercedes.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

3D-s animáció készült Verstappen és Hamilton monzai ütközéséről

Az erre szakosodott Crashalong YouTube-csatorna készítette el az F1-es Olasz Nagydíj féltávjánál történtek animációját, így több szemszögből is megnézhetjük, hogyan is zajlott a két világbajnoki rivális újabb balesete:

 

Bezár a praxis – gigaválogatással tekintettük át a távozó Rossi pályafutását

Kilenc világbajnoki cím, 115 nagydíjgyőzelem, 235 dobogós helyezés, 65 pole-pozíció – számokban kifejezve így fest a „Doktor” karrierje, de az eredményeken jócskán túlmutat mindannak a jelentősége, amit a szezon végén 26 esztendő után búcsúzó olasz klasszis a MotoGP-ért tett. Az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában egy címlapot és nem kevesebb, mint tíz oldalt szenteltünk Valentino Rossinak, felidézve legemlékezetesebb győzelmeit, legádázabb rivalizálásait, valamint legmókásabb pillanatait.

afm-rossi

Ezért tartotta meg Vettelt az Aston

Otmar Szafnauer, az Aston Martin F1-es csapatfőnöke beszélt arról, hogy miért kedveli az istállónál maradó német pilótát. Mint mondta, szakmailag nagyon keményen dolgozik és magas elvárásokat támaszt magával, valamint a csapattal szemben is, amellyel segíti a munkát. Ezen felül pedig:

"Ő egy erős elvekkel, erős jellemmel, becsületességgel rendelkező ember, amit én személy szerint kedvelek. Nem fél kimondani, amit gondol, ezt pedig szintén kedvelem. Elment szemetet szedni Silverstone-ban, amit én magam is megteszek néha Oxfordban, mert nem szeretem a szemetet. Szóval az, hogy órákat töltött szemétszedéssel a lelátókon, szintén tetszett. Ő alapvetően egy jó srác, aki törődik az emberekkel és a környezetével is. Tényleg jó srác, kedveljük" - mondta Szafnauer.

00121029_057

fotó: dppi

Egytől tízig: így értékeltük a mezőny monzai teljesítményét!

A Formula Podcast stábja szokásához híven ezúttal is tízes skálán értékelte minden versenyző Monzában nyújtott teljesítményét – kiemelkedő és gyenge produkcióból sem volt hiány a hercegség királyi parkban! Az adás e szakasz 01:15:15-től hallgatható meg.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Nulla körrel ért véget az utolsó Pirelli-tesztnap

Nem a várt módon fejeződött be a Formula-1 gumibeszállítójának 2021-es tesztprogramja, középpontban a 18 colos abroncsok tökéletesítésével: a Magny-Cours-ban tartózkodó Alpine csütörtökön nulla kört tudott megtenni műszaki ok miatt.

A csapat tesztpilótája, Danyiil Kvjat szerdán még 91 körig jutott esős és köztes abroncsokon. A hírek szerint a Pirelli mérlegeli, hogyan pótolja a kiesett adatokat.

Távozik a McLarentől a húsz évet leszolgáló igazgató

A 2021-es év végéig elhagyja a McLarent Jonathan Neale, a cégcsoport műveleti igazgatója. Ezzel a Ron Dennis-éra utolsó képviselője távozik a cég felsővezetéséből: az ügyvezető igazgató Zak Brown és az elnök Paul Walsh az elmúlt években érkeztek a McLaren Grouphoz, és a versenycsapat legfontosabb pozícióit is újabb szerzemények töltik be, mint Andreas Seidl, James Key vagy Andrea Stella.

Neale 2001-ben csatlakozott a McLarenhez, amelyet megelőzően a British Aerospace munkatársa volt, ahol Martin Whitmarsh-sal dolgozott együtt. A versenycsapat műveleti igazgatója, majd ügyvezető igazgatója volt, 2015-ben pedig, az átalakulás időszakában megbízott ügyvezető igazgatóként szolgált Zak Brown színre lépéséig. Ezt követően kivonta magát az F1-es istálló életéből, és a McLaren Group műveleti igazgatója lett.

Ahogyan még nem láttad: az Olasz Nagydíj legóból!

A The Moving Bricks nevű YouTube-csatorna készítője minden egyes Formula-1-es versenyt követően rekonstruálja az eseményeket, és persze a nagyszerű Olasz Nagydíj sem maradhatott ki a repertoárból. Hamilton és Verstappen ütközése úgy, ahogyan eddig még biztosan nem láttad: Legóból, na meg persze Daniel Ricciardo és a McLaren első győzelme hosszú évek után!

A sprintkvalifikáció jelene és jövője

Voltak, akik elégedettek voltak a monzai sprintkvalifikációval, de egyértelműen kisebbségbe szorultak azokhoz képest, akik lesújtó véleményt fogalmaztak meg a szombat délutáni „show” kapcsán. A Formula Podcast legutóbbi adásában állást foglaltunk a kérdésben, s azt a témát is. érintettük, hogy miként változtathatják meg a sprintkvalifikáció rendszerét a jövőben – e szakaszt 04:42-től hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict