DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

Ez a szöges gumi nem mai darab, de attól még látványos!

Válsághelyzet miatt elmaradhat még egy WRC-futam

A rali-világbajnokság idei szezonzárója a pusztító erdőtüzek miatt maradt el Ausztráliában, a jövő áprilisi Chile Rali pedig már most veszélybe került - azok után, hogy a futam ebben az évben került be a versenynaptárba. Az országot átjáró tüntetéshullám (eddig 23 halott, felgyújtott metróállomások a metrójegyek áremelése és az abból kialakuló általános elégedetlenség miatt) ugyanis odáig jutott, hogy a kormány átgondolja, mennyire van szüksége most egy WRC-futamra - amely komoly pénzekbe kerül, az emberek pedig pont ezeket kérik számon rajtuk. 

Az Autosport forrásai szerint a futam szervezői találkoznak a vezetőkkel az ügyben, egy hoteltulajdonos szerint pedig az emberek most kicsit sem vágynak egy WRC-futamra, úgyhogy az ország visszakozhat a verseny rendezésétől. A helyzet azért is kényes a sorozatra nézve, mert a rali-vb promótere éppen 2020-ra alakította át a versenynaptárt abból a megfontolásból, hogy kevesebb futam legyen Európában és több a világ egyéb tájain - tradicionális versenyektől köszöntünk el, hogy maradhasson Chile és visszatérhessen a szintén problémás (a legutóbbi próbálkozást az utolsó pillanatban törölni kellett) Japán és Kenya.

wrc_2

fotó: dppi

Hamilton privát üzenetben is bocsánatot kért Albontól

Bár a Brazil Nagydíj visszahangjaként a két Ferrari ütközéséről beszéltek többet, történt egy másik incidens is az élen: a második helyen haladó Alexander Albont optimista előzési kísérlete során forgatta meg Lewis Hamilton. A leintés után Hamilton azonnal odament a thaiföldi pilótához bocsánatot kérni – a stewardok is úgy gondolták, ő a hibás, büntetést szabtak ki rá, így harmadikról a hetedik helyre esett vissza.

„Fáj, de rengeteg ilyen esélyem lesz még a jövőben” – mondta Albon az elveszített dobogóról az Autosportnak. „Küldött pár DM-et (privát üzenet a közösségi médiában), tehát nagyon bocsánatkérő magatartást tanúsított.”

A Red Bull-pilótát meglepte, hogy Hamilton rögtön sajnálatának adott hangot, azért is, mert részben saját magát is vétkesnek tartja: „Nem hibáztattam teljes mértékben Lewist. Bárki mondhatja, hogy én is elkerülhettem volna az ütközést” – fogalmazott.  

Ennél jobban már nem mehet vissza a Haas: a téli teszten használt padlólemezt kapja meg Grosjean

Jól jellemzi a Haas idei fejlesztéseit, hogy egyre korábbi specifikációkhoz kell visszanyúlni ahhoz, hogy működni tudjon az autó, Romain Grosjean már konkrétan a melbourne-i autóval is gyorsabb volt, mint a friss verzióval. Most pedig még egy lépést tesznek visszafelé: a francia azt a padlólemezt kapja meg a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra, amelyet még februárban, a téli tesztek során használt.

Grosjean el is mondta, hogy szerinte olyan sosem fordult még elő az F1 történetében, hogy valaki a szezon utolsó futamán azt a padlólemezt használja, amivel a szezon előtti téli teszteket elkezdte...

8_5

fotó: dppi

Drake-et hallgat, fél a pókoktól és utálja, ha valaki késik - bemutatkozik Latifi

Nicholas Latifi lesz az egyetlen újonc a 2020-as F1-es mezőnyben, így az F1 készített vele egy rövid bemutatkozót. Íme:

Bottas újra raliautóba ül - már a jövő hétvégén

Valtteri Bottas élénk érdeklődést mutat a raliversenyzés iránt, hiszen idén januárban egy Ford Fiesta WRC-vel rajthoz állt az első versenyén is, azóta pedig többször is tesztelt már - az F1-es idény végével elérkezettnek látja az időt arra, hogy ismét versenyezzen egyet. Múlt hétvégén már tesztelt egy Citroen DS3 WRC-t a Paul Ricardon, jövő hétvégén pedig a legendás versenypálya lesz egy francia "bulifutam" központja - ott fog indulni ezzel a régebbi Citroen WRC-vel.

"Vasárnap este véget ér a szezonunk, úgyhogy jó lesz egyet versenyezni nyomás nélkül. Élvezem a ralit, nagy élménynek találom aszfalton is, ráadásul a pálya egy része a Paul Ricardon lesz, szóval az eléggé feküdni fog nekem. Úgy tekintek erre, mint egy raliversenyre, ahol elég kicsi a kockázat a biztonság szempontjából és jó lesz így kezdeni a szünetet" - mondta erről Abu Dhabiban.

vb77

Az F3-as bajnokot kell legyőznie Mick Schumachernek

Döntést hozott a Ferrari a juniorjai 2020-as helyzetével kapcsolatban: a maranellóiak határozata értelmében az F2-ben második szezonját kezdő Mick Schumacher mellett a friss F3-as bajnok, Robert Svarcman kerül a Premához - érdekes csatára számíthatunk közöttük, amit tapasztaltabbként Schumachernek meg kell nyernie, ha a Formula-1-ben gondolkodik. A harmadik Ferrari-junior, a szintén az F3-ból érkező Marcus Armstrong is jó autóba ülhet 2020-ban, ő az ART Grand Prix-nél kapott munkát - itt lett bajnok idén Nyck de Vries, tavaly pedig George Russell.

Svarcman egyébként azt mondta erről, hogy ő újoncként is bajnok akar lenni az F2-ben, úgyhogy az idén egyetlen futamot nyerő, jelenleg a 12. helyen álló Schumachernek fel kell kötnie a nadrágját - a németnek egyébként a licenszpontjaira is ügyelnie kell, ha ezen a hétvégén Abu Dhabiban nem lép előre a tabellán a top tízbe, akkor jövőre minimum a top hatban kell végeznie az év végén, különben nem lesz elég pontja a szuperlicenszhez.

micky

fotó: dppi

Vettelnek gyermeke született, kihagyja a csütörtöki médianapot

Egy FIA által tartott sajtótájékoztatóról csak ritkán kap kimenőt egy F1-es pilóta, Sebastian Vettelnek azonban ma különleges napja van, ugyanis megszületett harmadik gyermeke. Az Auto Bild értesülései alapján a szövetség így felmentette az eseményről, amelyen Charles Leclerc-rel közösen vett volna részt. A német ma teljesen elvonul a sajtó elől, és családjával tölti az idejét.

vettel-portre-20194

Norris tavaly megmutatta, hogyan kell kívülről egyszerre kettőt előzni

Nem véletlen, hogy a McLaren F1-es csapata felkarolta Lando Norrist, elég megnézni a fiatal brit alábbi manőverét az Abu Dhabiban megrendezett tavalyi F2-es futamról.

Motort kell cserélni a Mercedesnél, Bottas hátrányból kezdi a szezonzárót

Valtteri Bottas a mezőny végéről fog elrajtolni a 2019-es F1-es szezon utolsó versenyén Abu Dhabiban, miután a Mercedes egy teljesen új erőforrást szerel az autójába. A finn motorja a Brazil Nagydíjon meghibásodott, és a csapat egy alapos átvizsgálás után úgy határozott, a javíthatatlan egységet ki kell cserélni.

bottas-brazil-action-20191

Virtuálisan újraalkották a múlt heti Brazil Nagydíjít

És láss csodát, itt is kiesnek a Ferrarik.

Már három éve avattuk bajnokká Nico Rosberget

Aűz azóta visszavonult Mercedes-pilóta 2016. november 27-én lett a Formula-1 világbajnoka - egy feszült szezon és egy feszült Abu Dhabi Nagydíj végén. Az utolsó kör és a kitörő öröm videón:

Egy összefoglaló:

A Raikkönen családnál még nem jött meg a tél

Az idei utolsó F1-es nagydíj előtt osztott meg Instagramján két családi fotót az Alfa Romeo pilótája - íme a lapozható poszt:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Floating towards the last weekend...

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Ezzel a járgánnyal hangolt Verstappen és Albon a szezonzáróra

Bemelegítésként kicsit rodeózott egy buggyval a sivatagban a Red Bull két pilótája. A csapat egyelőre csak képeket és pár másodperces videókat mutatott, vélhetően egy kisfilm is készül majd a versenyzők kalandjáról.

Öt hajmeresztő pillanat Abu Dhabiból

A szezonzárónak otthont adó pályáról talán nem az izgalmak jutnak elsősorban eszünkbe, pedig sűrűn előfordult a múltban, hogy a szívünkhöz kaptunk. A nagy balesetek mellett – mint Hülkenbergé, Vettelé vagy Schumacheré – a 2016-os világbajnoki harc csúcspontját is a videóba csempészték: Hamilton csapata utasításait megtagadva szándékosan lassította Rosberget, hogy az ellenfelek utolérhessék. (A videó a YouTube-ra átkattintva indul.)

Montoya letett a hármas korona megszerzéséről

Hiába van egyetlen győzelemre az autósport tripla koronájának megszerzésétől, Juan Pablo Montoya valószínűtlennek tartja, hogy harcba száll az ikonikus címért. Az Indy 500-at és a Monacói Nagydíjat már megnyerte, még egy Le Mans-i győzelemre lenne szüksége, ám túl nagy vállalás lenne számára, hogy egy LMP1-es csapathoz csatlakozzon.

"A WEC más mint az IMSA. Ha menni akarok Le Mans-ban, akkor az egész szezont végig kellene csinálnom, ami számomra nem lehetséges. Az is kár, hogy a WEC-ben kettő helyett három fix versenyző van, ez időt vesz el a pilótától. Jövőre ugyanazzal a csapattal, gárdával és ellenfelekkel folytatom, mint tavaly" - nyilatkozta az El Mundo Deportivónak.

montoya-portre-2018

Fotó: DPPI

Elképesztő autókat bocsátanak árverésre Abu Dhabiban

Dörzsölhetik a tenyerüket a Közel-Kelet olajmágnásai, a Formula-1 idei szezonzáróján páratlan utcai- és versenyautók kerülnek kalapács alá. Az Abu Dhabi Nagydíj szombat estéjén rendezett aukción olyan egzotikumok kerülhetnek új tulajdonoshoz, mint például:

- Michael Schumacher 2002-es világbajnok Ferrarija (becsült ár: 5,5-7,5 millió dollár),

- az egyetlen fennmaradt 1982-es Ferrari 126 C2 (2-2,5 millió dollár),

- egy 1956-os Mercedes-Benz 300 SL Gullwing (1,4-1,8 millió dollár),

- egy 250 kilométert futott, 1035 lóerős 2015-ös Ferrari FXX (4-4,5 millió dollár),

- egy különleges felszereltségű 2017-es Pagani Zonda Aether (4,5-5,5 millió dollár),

- Egy Sebastian Vettel által dedikált 1990-es Ferrari F40 (1,5-1,75 millió dollár).

Összesen 40 autó kerül kalapács alá, mind a fentiekhez hasonló árkategóriában. A lista legkedvezőbb árával egy 911-es Porsche rendelkezik, azt 800 000 amerikai valutára értékelik.

2015 Ferrari FXX K _Sami Sasso ©2019 Courtesy of RM Sothebys_6

Romain Grosjean bemutatta, hogy milyen egy bemelegítés egy versenynapon

Így hangol egy futamra?

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last race of the season coming up, ever wonder what's a race day warm up looks like? #r8g Filmed with @gopro edited with @conceptdcreator

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

A McLaren egykori tervezője is autót küldene a Le Mans-i 24 órásra

Gordon Murray nevét talán kevesen ismerik, ám zsenije több híres utcai- és versenyautón visszaköszön. Az 1970-es és 1980-as évek számos Brabhamje hozzá köthető, de közreműködött az MP4/3-as és MP4/4-es McLarenek tervezésében, valamint a McLaren F1 és a Mercedes-Benz SLR McLaren utcai típusok megtervezésében is. Most pedig azt fontolgatja, hogy autót küld a Le Mans-i 24 órásra.

A Hosszútávú-világbajnokság hasonlóan nagy átalakulások elé néz, mint a Formula-1: a szervezők egy egészen új kategóriával nyugdíjba küldik az LMP1-es gépeket, és ezzel reményeik szerint egy új aranykorba vezetik a sorozatot. Ennek lenne részese Murray a cége által gyártott T.50-es típussal. Az első megbeszélések már le is zajlottak az illetékesekkel, ám a végső döntés még várat magára. Így néz ki az autó egy tervrajzon:

gordon-murray-automotive-t50-1559726897

A T.50-es tömeggyártása 2022-ben kezdődik, ám az utcai változat olyan aktív aerodinamikai megoldással fog rendelkezni, amit a WEC biztosan nem enged pályára: az 1978-as Brabham-Alfa Romeo BT46B-hez hasonlóan egy ventilátor feladata lesz a minél nagyobb szívóhatás elérése az autó alatt. Pont, ahogy Murray harminc évvel ezelőtt egyszer már elképzelte.

Egy nem hivatalos renderkép az autóról (Top Gear):

gordon-murray-t50-render-02-1564112386

Visszatekintő: Amikor Vettel jó estét kívánt Mansellnek

Az Abu Dhabi Nagydíjhoz közeledve tekintsünk vissza a múltba, a Formula-1 2011-es szezonzárójára: Sebastian Vettel nevét egy újabb rekord mellé írták be, amikor a német az idény utolsó hétvégéjén megdöntötte a "legtöbb pole-pozíció egy szezonon belül" csúcsot. Korábban Nigel Mansellé volt a dicsőség, aki 1992-ben 16 futamból 14-szer szerzett rajtelsőséget. Vettel ezt 16-ra tornászta fel, igaz az ő kezére játszott, hogy a szóban forgó 2011-es szezon 19 futamból állt. Ha a versenyhétvége/rajtelsőség arányát nézzük, akkor továbbra is Mansell (87,5%) a jobb, Vettel (78,95%) ebben elmarad tőle.

A Pirelli a guminyomáson változtat, hogy ne járjanak úgy Zandvoortban, mint a Michelin korábban Indianapolisban

2005-ben egyetlen olyan csapat sem állt rajthoz az USA Nagydíjon, amely Michelin abroncsokat használt, mert a gumigyártó nem tudta garantálni, hogy az abroncsok bírni fogják a döntött kanyar terhelését. Nos, a Pirellinek is hasonló gondjai lehetnek jövőre Zandvoortban, ahol az utolsó kanyart 18 fokkal megdöntik a szervezők - ez kétszer olyan meredek lesz, mint az indianapolisi kanyar. Az olasz gumigyártó szerint külön abroncsot nem tervezhetnek erre a hétvégére, így a guminyomás értékét fogják úgy megadni, hogy az teljesen eltérő lesz a megszokottaktól, hiszen csak ezzel garantálhatják a biztonságot.

A Pirelli kapott már adatokat Zandvoorttól és elvégzett bizonyos szimulációkat, amely alapján körülbelül sejtik a szakértők, hogy mire számíthatnak, de azt várják, hogy a csapatok is elvégezzék a maguk számításait, utána hozhatnak majd döntést.

zand