Jól jegyezze meg mindenki ezt a látványt, mert már nem sokáig lehet része benne
https://formula.hu/parc-ferme/183

Bár a Lotus az USA Nagydíj szabadedzésén kipróbálja új orrát, idén még gyönyörködhetünk a sajátságos kialakításban. Jövőre azonban eltűnik az F1 egyik gyöngyszeme.
Verseny nélkül veszített egy pontot az előnyéből Michelisz
https://formula.hu/parc-ferme/23303
Ez persze benne volt a pakliban, hiszen lassan három hónapja tudni lehetett, hogy az Audi fellebbezett a Vila Real-i kizárásaik ellen. Jean-Karl Vernay-t és Frederic Vervischt azért diszkvalifikálták Portugáliában, mert a turbónyomásuk átlépte a BoP által megengedett értéket. A fellebbezés azonban sikeresnek bizonyult, miután az Audi rámutatott: az FIA és a TCR-promóter WSC Ltd. mérési módszerei nem egyeznek meg. Így a pilóták visszakapták a helyezéseiket, s ennek Vernay esetén volt jelentősége, hiszen ő egy ötödik és egy tizedik pozícióval gazdadogott.
Mindez pedig Michelisz Norbertre is hatással van, mivel a harmadik Vila Real-i futamon így nem a kilencedik, hanem a tizedik helyen végzett hivatalosan. Ez pedig azt jelenti, hogy mivel Esteban Guerrieri nem szerzett pontot, Yvan Muller pedig Vernay előtt futott be, mindkét riválisával szemben egy pontot bukott az előnyéből a BRC Hyundai magyarja, így Norbi 15, illetve 16 egységnyi fórral várhatja a suzukai folytatást.

Öt kategóriában lesz magyar nevező az Autósport Játékokon
https://formula.hu/parc-ferme/23302
Október végén első ízben rendezi meg az FIA az olimpiára hajazó Autósport Játékokat, amelyre már húsz nemzet, köztük Magyarország is leadta a nevezését. Hazánk a hatból öt kategóriában képviselteti majd magát: a túraautó, Formula-4, drift, gokart és szimulátoros kategóriákban. A magyar csapat pontos névsorát október 9-én ismerteti majd az MNASZ – minderről Oláh Gyárfás elnök számolt be a Facebook-oldalán.
Hogy mi? A Mercedes lassult a legtöbbet tavalyhoz képest
https://formula.hu/parc-ferme/23301
Durva statisztikát írt össze a Racefans: a szaklap az idei mezőny szombaton produkált tempóját a tavalyi Orosz Nagydíj időmérőjével vetette össze, és arra jutott, hogy a tíz csapat közül a Mercedes mindenkinél többet, 0,643 másodpercet lassult 2018-hoz képest. Rajtuk kívül az Alfao Romeo (+0,618 másodperc), a Racing Point (+0,545) és a Haas (+0,336) gyengült még.

Fotó: DPPI
Az erősödők között nagyobb eltérések mutatkoznak. Ide tartozik a Williams (-0,256), a Ferrari (-0,315), a Toro Rosso (-0,433) és a Red Bull (-0,738), de az igazán nagyot a Renault (-1,337) valamint a McLaren (-2,282) javult.
Ez volt Charles Leclerc eddigi tíz legszebb F1-es előzése
https://formula.hu/parc-ferme/23297
Legalábbis az alábbi videó készítője szerint - alig másfél szezon alatt is összegyűlt már jópár szép jelenet és ezt végignézve kijelenthetjük, hogy Pierre Gasly lehet a kedvenc ellenfele...
Futamok az F1-ben, F2-ben, F3-ban és a Superbike-ban: íme a vasárnapi program és a tv-közvetítések
https://formula.hu/parc-ferme/23295
Vasárnap
8:55-9:40 Formula-3, második futam (M4 Sport)
10:20-11:10 Formula-2, második futam (M4 Sport)
11:00-11:20 Superbike, második futam (Spíler 1)
13:10-15:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
14:00-14:40 Superbike, harmadik futam (Spíler 1)

fotó: dppi
Videó: Ezzel a körrel verte rommá a mezőnyt Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/23299
A Ferrari monacói Formula-1-es pilótája közel fél másodpercet osztott ki a második helyre befutó Lewis Hamiltonnak, valamint csapattársának Sebastian Vettelnek is - sorozatban negyedszer húzta be a pole-pozícióz, idén már hatodszor indulhat az élről. Ez a kör volt a "tettes":
WHAT. A. LAP.
— Formula 1 (@F1) September 28, 2019
Go onboard with @Charles_Leclerc as he secures a fourth Pirelli Pole Position Award in a row - and his sixth of 2019! #RussianGP #Pirelli @pirellisport pic.twitter.com/34IIfJHFzB
Albon a falban, menetrendszerű Leclerc-bravúr (videó)
https://formula.hu/parc-ferme/23300
6 perc és 12 másodperc válogatás a mai kvalifikációról: aki lemaradt róla, mindenképpen nézze meg a legfontosabb pillanatok összefoglaló videóját, itt pedig olvassa el az időmérő krónikáját.
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)
Jean Todtot Schumacherre emlékezteti Leclerc sikere
https://formula.hu/parc-ferme/23298
„Negyedik pole-pozíció zsinórban, Michael Schumacher jut eszembe 2001-ből. Szép munka, Charles Leclerc és Scuderia Ferrari!” – posztolta az FIA elnöke és Ferrari egykori csapatfőnöke a közösségi médiában. Az orosz rajtelsőség kapcsán sűrűn emlegetett statisztikai adat, hogy utoljára Michael Schumacher szerzett egymás után négy pole-t a csapat színeiben.
4th Pole Position in a row, it reminds me Michael @schumacher in 2001, well done @Charles_Leclerc & @ScuderiaFerrari ! #F1 #RussianGP pic.twitter.com/53rYPwcG90
— Jean Todt (@JeanTodt) September 28, 2019
Egybeesés: A McLaren-Mercedes legsikeresebb versenyzőjének épp ma van a születésnapja
https://formula.hu/parc-ferme/23296
A McLaren és Mercedes újbóli szövetségre lépéséről szóló cikkünkben megemlítettük Mika Hakkinen nevét, aki két világbajnoki címet szerzett a kombinációval – Mercedes-motoros McLarennel rajta kívül csak Lewis Hamilton nyerte meg a vb-t, egy alkalommal. Ráadás – bár kételkedünk benne, hogy szándékos az egybeesés –, hogy Hakkinen éppen ma ünnepli 51. születésnapját!
A very Happy Birthday to McLaren and @F1 legend, Mika Häkkinen.
— McLaren (@McLarenF1) September 28, 2019
Have a great day, @F1MikaHakkinen! pic.twitter.com/9R8vBa70ZC
Lance Stroll frizuráján nevetnek a Red Bullnál
https://formula.hu/parc-ferme/23294
A csapat Twitterére humorosnak szánt posztokat publikáló „Spy” (Kém) Stroll hétvégi frizuráját pécézte ki, melyet egy usánkához hasonlított: „Jó, hogy Lance tradicionális orosz szőrmesapkát visel ezen a hétvégén a fotósok kedvéért, de inkább olyan verzió kellene neki, amelyik a füleket is fedi.”
SPY: Good of Lance to wear a traditional Russian fur hat for the photographers – but he really needs the version with the ear flaps. #RBspy #RussianGP #F1 pic.twitter.com/CBxU86IcEi
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) September 28, 2019
Orosz Ferrari-akadémista lett a Formula-3 bajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/23293
Hazai pályán szerezte meg a nemzetközi Formula-3-as bajnoki címet Robert Svarcman. A Prema versenyzője – egyben a Ferrari pilótaakadémiájának tagja – stabil teljesítményével emelkedett ki a mezőnyből 2019-ben: a Hungaroringet leszámítva minden helyszínen szerzett legalább egy dobogós pozíciót, beleértve három futamgyőzelmet. A szezonzárón, Szocsiban így már a főfutamon révbe ért pole-pozíciójával és második helyezésével szerzett pontjaival.
A 20 éves Svarcman az olasz Formula-4-ben és Formula Renault 2.0-ban nevelkedett, tavaly pedig a Formula-3-as Európa-bajnokságon ért el bronzérmet Mick Schumacher és Dan Ticktum mögött. A jelenlegi F3-as széria azonban a GP3 jogutódja, így újoncként sikerült a bravúr.
A bajnoki második hely sorsa még nyitott: a Prema két másik versenyzője, Jehan Daruvala és a mai futamot megnyerő Marcus Armstrong szerezheti meg a pozíciót, bár az indiai jóval kedvezőbb helyzetben van. Szocsiban David Schumacher, Ralf fia is bemutatkozott a szériában egy 22. helyezéssel.
And with P2 in the race...
— Formula 3 (@FIAFormula3) September 28, 2019
ROBERT SHWARTZMAN IS FORMULA 3 CHAMPION!#RussianGP #F3 pic.twitter.com/aCJFOBQrkx
Videó: ilyen az F3-as pole most az orosz pályán
https://formula.hu/parc-ferme/23291
Érdemes lesz majd mellétenni az F1-est is - a "harmadosztályban" ez ért pole-t pénteken:
(a videó ezen a linken, vagy alább a Youtube-ra átkattintva indul)
Ne maradj le semmiről: íme a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/23290
Szombat
9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés
9:15-10:00 Formula-3, első futam (M4 Sport)
11:00-11:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 1)
11:00-12:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
14:00-15:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
14:00-14:40 Superbike, első futam (17:05-től Eurosport 1)
15:45-16:50 Formula-2, első futam (vasárnap 3:15-től, majd 6:45-től M4 Sport)

fotó: dppi
Egészen szokatlan dologért büntették meg a magyar raliversenyzőt az Eb-futamon
https://formula.hu/parc-ferme/23292
Herczig Norberték parádésan kezdtek a ciprusi ERC-futamon, a kvalifikáción a harmadik időt autózták, többet között a korábbi vb-ezüstérmes Mikko Hirvonent is megelőzve. Aztán egy szinte sosem látott csapathiba miatt két perces büntetést kaptak, amivel kis túlzással el is úszott a jó eredményük már azelőtt, hogy elkezdődött volna a futam. Herczig Norbert beszámolója:
Egyforma sisakkal tisztelegnek Hubert előtt a Renault akadémistái
https://formula.hu/parc-ferme/23289
Öt szinte teljesen egyforma, rózsaszín sisakot találunk a Formula-2-es és Formula-3-as mezőnyben ezen a hétvégén Szocsiban. A Renault mind az öt akadémistája ezt a dizájnt viseli társuk, a Spában elhunyt Anthoine Hubert emlékére.
Special driver, special tribute
— Formula 2 (@FIA_F2) September 27, 2019
This weekend, all five Renault Sport Academy drivers in Sochi are #RacingForAnthoine, with a helmet inspired by his design#RussianGP #F2 pic.twitter.com/lB9xxhR6Eo
Vértestvére történetével inspirálja rajongóit Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/23287
Az ötszörös világbajnok hosszabb hangvételű posztot tett közzé a közösségi médiában, egy fotó kíséretében, amelyen évekkel ezelőtt – még McLaren-csapatruhában – látható öccse, Nicolas társaságában.
„Ez az én vértestvérem, a testvérem azóta a nap óta, hogy megszületett, és az első számú támogatóm attól fogva. Örökké hálás leszek, hogy részesültem a kiváltságban, hogy egy ilyen különleges személy fejlődését figyelhettem a születése óta. Aki esetleg nem tudná közületek, a testvérem újszülöttkori agysérüléssel született, és azt mondták, hogy talán sosem tud lábra állni.”
„Ő nem adta fel soha, egyre magasabbra emelkedik, és a brit túraautó-bajnokságban versenyez, mint első és egyetlen mozgássérült versenyző, valamint első és egyetlen fekete versenyző egy olyan sportban, amely mostanáig elérhetetlen volt a kisebbségek és sérült emberek számára. Nagyon büszke vagyok rá, és izgatott vagyok, vajon mi következik számára. A Ham-tesók, ahogy ő mondja, sosem adják fel! Nektek sem szabad” – posztolta inspiráló monológját az Instagramra Lewis Hamilton.
Ugyanezt a fotót hetekkel korábban Nicolas Hamilton is megosztotta, más jellegű leírással: „Gyűlöltem azt a kerekesszéket, de mindig jól szórakoztunk, tesó! És hova jutottunk el azóta!”
Macskavonzó matricát kapott a Proformance Rallyesport autója
https://formula.hu/parc-ferme/23288
A csapat párosa, Fehérvári Csaba és Aczél András a hétvégén az osztrák Niederösterreich Rallye Historic mezőnyében versenyez, ahol az autó egy különleges matricával jelenik meg. Annak a Macskaárvaháznak a fekete cirmosa került fel a Toyotára, amelynek arca nem más, mint hazánk sikeres kamionversenyzője, Kiss Norbert. A jelek szerint az együttműködésre az osztrák macskák is pozitívan reagálnak, egyikük már a fotózáskor megkörnyékezte a versenyautót.


Fél perc volt az edzésből, amikor Ricciardo átrendezte a Renault hátulját
https://formula.hu/parc-ferme/23286
Az Orosz Nagydíj első szabadedzése viszonylag eseménytelenül zajlott, ám ezen két hátsó szárny az utolsó másodpercekben változtatott: egyrészt Valtteri Bottasé egy DRS-nyitás után kiakadt, másrészt Daniel Ricciardo megpörgött, és háttal a falnak csúszva letörte a sajátját. Ez utóbbi látható az alábbi videón.
30 seconds from the end of FP1
— Formula 1 (@F1) September 27, 2019
Renault's lunch plans get torn up as Daniel Ricciardo hits the barriers #F1 #RussianGP pic.twitter.com/vwvS7gvvMb
Egy orosz kismadár megmenekült Bottastól
https://formula.hu/parc-ferme/23285
Volt néhány másodperc az Orosz Nagydíj első szabadedzésén, amikor a nézők visszafojtották lélegzetüket: egy gyanútlan kismadár szállt le Szocsi aszfaltjára, miközben Valtteri Bottas Mercedese közeledett. Az apró élőlényt néhány centiméterre kerülte el a száguldó autó, így a visszajátszás végén mindenki fellélegezhetett.
Egy dinasztia története - megfilmesítik Jack Brabham életét és hagyatékát
https://formula.hu/parc-ferme/23284
Manapság reneszánszukat élik az életrajzi filmek, legyenek azok komolyabb hangvételűek, mint a Senna, vagy könnyedebb hollywoodiak, mint a Rush. Ennek köszönhetően a Formula-1 történetének egy újabb legendás fejezetébe nyerünk betekintést - íme a Brabham trailere.
