DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

DTM: Két újonc a BMW-nél

Két versenyző is szerepel a gyártó 2018-as felállásában, akik korábban sosem versenyeztek a német túraautó-bajnokságban. Mindketten az októberi, Lausitzringen tartott újoncteszten győzték meg a vezetőséget alkalmasságukról. Egyikük a 19 éves svéd Joel Eriksson, aki másodikként zárta a Formula-3-as Európa-bajnokságot, a másik a 27 éves osztrák Philipp Eng, aki két évig a Blancpain GT szériában szerepelt szerényebb eredményekkel, 2015-ben viszont a Porsche Supercup bajnoka volt.

Eriksson és Eng Maxime Martin és Tom Blomqvist helyét veszik át, akik négy, illetve három évet töltöttek a sorozatban, mialatt győzelmeket is szereztek. Martin elhagyja a BMW kötelékét, Blomqvist a Formula-E-ben és GT-ben képviseli tovább a márkát.

Mindkét újonc az RBM csapathoz érkezik Bruno Spengler mellé, az RMG istállóban változatlanul Marco Wittmann, Timo Glock és Augusto Farfus vezet. A BMW az első gyártó, amely bejelentette hat 2018-as versenyzőjét. Farfus a WEC-ben is indulni fog, ahova gyári GT-csapatként csatlakozik a BMW: Nick Catsburg, Antonio Felix da Costa és Martin Tomczyk társa lesz.

Montoya: A fiatalok nem ülnek két órán át a tévé előtt egy verseny miatt

A versenyszéria egykori pilótája, Juan Pablo Montoya szerint az utóbbi egy év során pozitív változásokon ment keresztül a Formula-1, ami így biztosította a hosszú távú fennmaradását. A Liberty Media vezetésével a sorozat átvészelte a világjárvány gazdasági hatásait, és több olyan szabálymódosítást is bevezetett, ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, például a költségvetési plafont és a csapatok teljesítményéhez igazított fejlesztési időket. 

"Jót fog tenni a show-nak, hogy mindenki közelebb kerül egymáshoz" - fogalmazott a kolumbiai, aki a hamarosan érkező első sprintverseny ötletére is reagált. "Érdekes lesz a Liberty Media és az F1 számára. Észre fogják venni, hogy az emberek figyelme egyre rövidül, szóval nem reménykedhetnek abban, hogy tömegek fognak két órán keresztül a tévé előtt ülve versenyt nézni. Azok megteszik, akik imádják a sportot, de a fiatalabb generációk szenvedni fognak. Szerintem a sprintverseny a jó út az F1 előtt" - idézte őt a Motorsport.

ham-ver-20211

Fotó: DPPI

Alonsónak a Senna-Prost, Strollnak már az Alonso-Schumacher - az első F1-es emlékek

Lance Stroll, Fernando Alonso és George Russell beszélt arról, hogy mik voltak az első F1-es emlékei - Stroll a 2006-os Schumacher-Alonso csatákat idézte fel, hogy azokért felkelt korán, hogy láthassan, illetve a Kanadai Nagydíjakat, amelyre kimehetett gyerekként. Alonso azt idézte fel, amikor hét éves korában Spanyolországban nem közvetítették az F1-et, az esti híradóba vágta be jeleneteket és őt az a 10-15 másodperc éltette, megmaradt benne egy Senna-Prost párharc. George Russell első emléke pedig a 2009-es Ausztrál Nagydíj volt, amihez neki is korán kellett kelni, de láthatta, ahogy Jenson Button megnyeri azt a Brawn GP-vel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

Rómában duplázik a hétvégén a Formula-E – itt a menetrend

Hathetes szünet után folytatódik az elektromos sorozat első világbajnoki idénye, méghozzá Olaszország fővárosában, méghozzá ismét egy dupla fordulóval (amivel feltehetően a későbbi versenytörléseknek ágyaznak meg a szervezők). Alább mutatjuk a kétnapos programot – vasárnap érdemes lesz figyelni, ugyanis a szokottnál korábban rendezik az eseményeket. A futamokat szokás szerint az Eurosport csatornái közvetítik élőben.

Szombat (április 10.)    
08:00 - 08:45 1. szabadedzés  
10:15 - 10:45 2. szabadedzés  
12:00 - 13:00 1. időmérő és Superpole  
16:00 1. futam (tv: Eurosport 2, élő)
     
Vasárnap (április 11.)    
07:00 - 07:45 3. szabadedzés  
09:00 - 10:00 2. időmérő és Superpole  
13:00 2. futam (tv: Eurosport 1, élő)

fe-roma-1

Raikkönen vs. Hamilton, Verstappen vs. Leclerc, Rosberg vs. Hamilton – a hibrid éra legnagyobb csatái

Alighanem Lewis Hamilton és Max Verstappen bahreini összecsapása ihlette meg a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának tartalomgyártóit, amikor úgy döntöttek, összeállítanak egy top 10-es listát a 2014 óta tartó turbókorszak legnagyobb párharcairól. Verstappen és Hamilton többször is feltűnik a válogatásban, de az első helyen nem is lehetett kérdés, melyik csata végez (a videó átkattintás után nézhető!):

Elbír-e az F1 két Leclerc-t?

A Formula Podcast legutóbbi, juniorokat sorra vevő adásában azt a kérdést is feszegette a stáb, hogy mi lesz Arthur Leclerc-rel, mennyi esélye lehet bekerülni az F1-be. A vonatkozó részt 30:29-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Érik a búcsúteszt: F1-es üléspróbán járt Grosjean

Romain Grosjean még a tavaly november végi Bahreini Nagydíjon szenvedett ijesztő balesetet, amelyet szerencsére néhány égési sérüléssel megúszott a kezén. Mivel azonban a szezon hátralévő két futamán nem tudott emiatt rajthoz állni, a francia számára a bahreini volt az utolsó verseny a Formula-1-ben.

Az idén az IndyCarban szereplő versenyző már akkor elmondta, hogy egy búcsútesztet szeretne magának, hogy ne a horrorbukás legyen az utolsó F1-es élménye – Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig azonnal jelezte, hogy amennyiben Grosjean egyetlen volt alakulata sem tudja ezt biztosítani számára, majd ők megteszik. A többszörös dobogós néhány hete úgy fogalmazott, hogy élni fog a lehetőséggel, s már meg is kezdték az egyeztetéseket.

S úgy tűnik, valóban létrejöhet ez a teszt, a Drive to Survive producere, James Gay-Rees ugyanis az In the Fast Lane című podcast adásában a következőt mondta: „Ma Grosjeannal forgattunk egy üléspróbán, készül egy utolsó menetre az egyik csapattal” – fogalmazott a netflixes dokumentumfilm-sorozat producere. Az tehát nem hangzott el, melyik az a bizonyos csapat, de Wolff ígérete és Grosjean korábbi nyilatkozata alapján jó eséllyel az utóbbi hét évet uraló Mercedes egyik korábbi autóját vezetheti majd a francia.

grosjean-dppi_1

Hidegben, hóban, Hockenheimben kezdődött a DTM tesztidőszaka

A Hockenheimringen tartják a Német Túraautó-bajnokság első hivatalos tesztjét, mely kapaszkodót adhat ahhoz, hogyan néznek majd ki a teljesen megújult, GT3-as autókból álló rajtrács erőviszonyai. A szerdai nyitónapot hideg idő jellemezte, és még hó is esett, a tempót pedig a Mercedesek diktálták, a Haupt Racing Team két pilótája, Maximilian Götz és Vincent Abril zártak a két legjobb köridővel, a harmadik Kelvin van der Linde lett az Abt Audival, a negyedik pedig a 19 éves Liam Lawson a Red Bull Ferrarival, aki másfél hete Bahreinben megnyerte első Formula-2-es futamát, idén két sorozatban is szerepelni fog.

A DTM-nek két kollektív tesztje lesz a szezonkezdet előtt: április 7-8-án Hockenheimben, május 4-6-án pedig a Lausitzringen. Az első verseny időpontja június 19-20., helyszíne Olaszország, Monza.

Idén 35 éves a Magyar Nagydíj: A Hungaroring veteránjával nosztalgiáztunk

Kevesen tudnak annyi sztorit mesélni a magyar versenypályáról, mint az MNASZ korábbi elnöke, Szamos Miklós, aki jelen volt már a Formula-1-es rendezésről szóló korai tárgyalásokon is, 1986-tól kezdve pedig hosszú éveken át versenyigazgató-helyettesként dolgozott a nagydíjon. Az Autósport és Formula Magazinnak felelevenített egynéhány történetet:

Fűnyírógépek helyett birkák vették kezelésbe a Paul Ricard versenypályát

Környezetvédelmi megfontolásból négy héten át 400 birka legelhetett a franciaországi Paul Ricard versenypálya ötös kanyarjánál, így a pálya üzemeltetői ennyivel kevesebb füvet fágtak le gépeket használva. A négy hét alatt hét bárány is világra jött, így immár 407-en utaznak tovább Grenoble hegye felé, ahol a nyarat töltik.

Váratlan: Elton John születésnapi fotóján fedeztek fel F1-es bukósisakokat

Szemfüles rajongók meglepő részletet fedeztek fel Elton John egyik nemrégiben közzétett fotóján. A többszörös Grammy- és Oscar-díjas zeneszerző és énekes március 25-én ünnepelte 74. születésnapját, ennek alkalmából posztolta Instagramra az alábbi fotót, amelyen két F1-es bukósisak is megbújik a háttérben. A bal felső sarokban Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egy-egy fejvédőjét lehet felfedezni. Elton John az utóbbi évek során több alkalommal fellépett az USA Nagydíj versenyhétvégéjén, a 2015-ös futamon pedig a pódiumceremónián is részt vett. Mivel ezen Hamilton és Vettel is jelen volt, vélhetően ezt követően kapta az ereklyéket.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Elton John (@eltonjohn) által megosztott bejegyzés

V7pT45D

Ki kell szűrni az F2-ből az oda nem illő versenyzőket!

A Formula Podcast legutóbbi, juniorokat sorra vevő adásában azt a kérdést is feszegette a stáb, hogy az olasz F4 39. és az F3 34. helyezettje mit keres az F2-ben. A vonatkozó részt 16:01-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Pénteken mutatja be idei felállását a Gender Racing Team

A koronavírus-járvány miatt természetesen online kerül sor a Gender Racing Team évadnyitó eseményére, amelyen bemutatják 2021-es felállásukat és versenygépeiket. Az alábbiakban mutatjuk a mozgóképes meghívót az eseményre, amely április 9-én, délelőtt 10 órakor kezdődik:

Nyolc év szünet után visszatér a megosztó kétszeres magyar ralibajnok, de új szakágban

A kétszeres abszolút magyar ralibajnok utoljára 2012-ben versenyzett, idén viszont újra felveszi a bukósisakot: a ralikrossz-ob csúcskategóriájában áll rajthoz, egy Audi S1 volánja mögött, a Therwoolin Motorsport neve alatt.

„Aki szereti az autósportot, annak nem kell bemutatni Asit” – olvasható a Kelet Autósport oldalán Szabó Róbert, a Therwoolin kereskedelmi igazgatójának nyilatkozata. „A rali egyik hazai legendája azonban most egy új szakágban próbálhatja ki magát, amelyben szerintem ugyanolyan sikeres lehet. Aschenbrenner György először a magyar, aztán nemzetközi rallycross versenyeken vehet részt, méghozzá egy Audi S1-es autóval. Csapatunkat tehát nagyszerű sportemberek alkotják, bízom benne, hogy a raliban és a rallycrossban is meghatározó szerepet tölt majd be a Therwoolin Motorsport.”

Aschenbrenner György korábban egyetlen ralikrosszfutamon indult, a 2010-es szezonnyitón, Máriapócson. 2010 és 2011 ralibajnokának tökéletes mérlege van, azt a versenyt ugyanis megnyerte a szakág két fenegyerekét, Harsányi Zoltánt és Kotán Pétert szorítva a dobogó alsóbb fokaira.

Két MotoGP-s versenyző karját is megműtötték a katari dupla után

A motorversenyzőknél gyakran jelentkező probléma, hogy a terheléstől „bedurran” a karjuk a futamok során. Az évek során rengeteg MotoGP-s sztár esett át műtéten az úgynevezett kompartment-szindróma miatt, a mostani Dohai GP után pedig ketten is kés alá feküdtek. Az egyikük a versenyen Joan Mirrel incidensbe keveredő Jack Miller, akinél saját bevallása szerint az utolsó négy körben jelentkezett a gond a jobb karjánál, s emiatt nem is érezte a fékkart. A Ducati ausztrálja a számára emiatt (is) két kilencedik hellyel záruló katari dupla után Barcelonába utazott, ahol a kórházi vizsgálatok után úgy határoztak, hogy megműtik a karját.

A másik a Tech3 KTM másodéves spanyolja, Iker Lecuona volt, aki már a második losaili versenyhétvége előtt elhatározta, hogy aláveti magát az operációnak. A csapataik közlése szerint mindkét műtét sikeres volt, s mind Miller, mind Lecuona feltett szándéka néhány nap múlva elkezdeni a rehabilitációt, hogy a jövő hétvégi Portugál Nagydíjon már rajthoz tudjanak állni – igaz, az ausztrál arra számít, hogy nem lesz még tökéletes fizikai állapotban a karja.

Rosberg: Hamilton biztos gratulált volna, ha meglenne neki a számom

A vadonatúj elektromos versenysorozat, az Extreme-E első versenyét két Formula-1-es ősrivális csapata uralta: a Lewis Hamilton nevével fémjelzett X44, valamint Nico Rosberg alakulata, a Rosberg X Racing. Johan Kristoffersson és Molly Taylor révén végül a Rosberg-istálló nyerte a viadalt. A két egykori Mercedes-pilóta személyesen nem találkozott egymással: a német tényleges csapatfőnökként jelen volt Szaúd-Arábiában, a brit viszont nem utazott el a helyszínre. Mint kiderült, nem is gratulált Rosbergnek.

„Nem került rá sor, de biztosan megtörtént volna, ha meglenne neki a számom” – mondta Rosberg a német Skynak. Azért mégiscsak szenzációs, hogy most csapatfőnökként versenyzünk egymás ellen, ráadásul első és második helyen állunk a bajnokságban, nem igaz? Vicces, hogy itt folytatódik a párharcunk. A csapataink egész hétvégén küzdöttek, néha az övé volt előrébb, néha az enyém. Tényleg hatalmas párbaj volt, a végén pedig a javunkra dőlt el, aminek nagyon örülök.”

„Ez biztosan folytatódni fog a szezon során. A legszebb pedig az, hogy minél élénkebbé válik a harcunk, annál nagyobb figyelmet kap a széria és amiért kampányol, a klímaváltozás elleni harc” – jósolt a folytatásra is összecsapásokat a Sebastien Loebbel és Cristina Gutierrezzel felálló Hamilton-csapattal Rosberg.

Visszanézhető: Autósport és Formula Magazin, április

Tartalom:

- Az Alpine márka története a motorsportban.

- 35 éves a Magyar Nagydíj: hungaroringi sztorik Szamos Miklóstól.

- Először próbálta ki Herczig Norbert új fegyverét.

- Rali2-es Audit építettek Mattias Ekströmék.

- Lappföld Rali: WRC-futam a sarkkörön túl.

Visszatérő kétszeres bajnok is szerepel a Mercedes DTM-felállásában

Bejelentette a Mercedes, hogy milyen csapatokkal és versenyzőkkel fog szerepelni a Német Túraautó-bajnokság 2021-es, immár GT3-as szabályrendszer alatt futó idényében. A márka összesen hét autót fog indítani öt különböző istálló színeiben. A legnagyobb név kétségkívül Gary Paffett, 2005 és 2018 DTM-bajnoka, aki két év távollét után tér vissza a sorozatba. Paffett a Mücke Motorsport Mercedes-AMG GT3-asát fogja vezetni.

paffett-dtm-mercedes

Rajta kívül a Mercedest fogja képviselni Maximilian Götz és Vincent Abril a Haupt Racing Teamnél, Lucas Auer és Philip Ellis a Winward Racingnél, a korábban a Formula-2-ben szereplő Arjun Maini a GetSpeednél, valamint az előző szezonokat az Aston Martinnal teljesítő Daniel Juncadella GruppeM-nél.

Ezzel egyidejűleg egy másik kétszeres DTM-bajnokról is kiderült, hol fog szerepelni 2021-ben: Marco Wittmann marad a BMW kötelékeiben, a Walkenhorst Motorsport csapatát erősítve.

RSB: Egy magyar bajnok lesz, aki lehet Östberg vagy Kopecky is

A tavalyi magyar raliszezon viharos lezárása miatt joggal merült fel a kérdés sok olvasónkban azzal kapcsolatban, hogy idén vajon mennyire fix az a szabály, hogy nyílt magyar bajnokságról beszélünk és bárki lehet bajnok - hiszen két korábbi WRC2-es világbajnok, Mads Östberg és Jan Kopecky is teljes évet megy Magyarországon. Ezzel kapcsolatban megkerestük Berényi Ákost, a Rally Szakági Bizottság vezetőjét:

"A szabályok teljesen egyértelműek, nyílt magyar bajnokságról beszélünk, egy magyar bajnok lesz, aki lehet bármilyen külföldi pilóta, így Östberg és Kopecky is" - egyértelműsítette a helyzetet Berényi. Azt is hozzátette, hogy Nikolay Gryazin egyelőre csak a Boldogkő Ralira nevezett, nincs információ arról, hogy teljes évet szeretne menni nálunk.

ostberg-citroen-2021

 

A haja miatt nem tudott előzni a hajrában a MotoGP újonca

Remekül sikerült a szezonnyitó Katari Nagydíjon a tavalyi Moto2-es világbajnok Enea Bastianini királykategóriás bemutatkozása, hiszen a tizedik helyen látta meg a kockás zászlót. A Dohai GP-n ugyancsak jól teljesített, hiszen a 18. rajthelyről indulva 11. lett az olasz, de mint utólag kiderült: lehetett volna ennél jobb is az eredmény, csakhogy a haja belelógott a szemébe…

„Nagyon elégedett vagyok, főleg az első néhány kör után tudtam felzárkózni, olykor még az élbolynál is gyorsabb voltam. Aztán sajnos az utolsó körökben belelógott a hajam a szemembe, az izzadtságtól pedig nem láttam semmit. Ez elterelte a figyelmemet, így nem tudtam megelőzni az előttem haladó három-négy versenyzőt. Francba, nagyon nem kellett ez” – idézi Bastianinit a Motorsport.com szaklap. Az Avintia Ducati motorosa egyébként valóban mindössze szűk hét tizedmásodperccel a hetedik helyen befutó címvédő Joan Mir mögött ért célba – de ez nem is meglepő .

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

bastianini-motogp-katar

Fotó: MotoGP Media

Mégis hoz egy fejlesztést a Haas, aztán elfelejti az idei évet

Eddig is tudhattuk, hogy autófejlesztések terén a haas elengedi a 2021-es szezont és már 2022-re koncentrál, de most Günther Steiner csapatfőnök ismét megszólalt a témával kapcsolatban. Mint mondta, egy fejlesztési csomaguk már gyakorlatilag készen van, időben oda for érni Imolába, a szezon második futamára, ezzel viszont le is tudják az évet: többet nem nyúlnak hozzá az autóhoz, az imolai verzió lesz a végleges. Ráadásul azt is hozzátette, hogy igazából már ezek a frissítések sem túl frissek, csak nem készültek el velük Bahreinig - ott azzal az autóval álltak rajthoz, amivel a teszten.

 00121002_111

fotó: dppi