Késlelteti bejelentését a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/16910
Bár az eredeti hírek szerint ma, december 15-én kellett volna bejelentenie a Williamsnek, hogy 2018-ban ki lesz Lance Stroll csapattársa, a Motorsport szakportál információi szerint ezt eltolták januárra, az ünnepek előtt már nem derül ki, hogy kié lesz a másik ülés. Jelenleg úgy fest, hogy az orosz Szergej Szirotkin lehet a befutó, aki bennfentesek szerint gyorsabb volt Abu Dhabiban, mint Robert Kubica.
fotó: Williams Martini Racing
Red Bull-rekordot dönthet Verstappen és Perez párosa
https://formula.hu/parc-ferme/37992
Kedden jelentette be a Red Bull Racing, hogy szerződést hosszabbítottak Sergio Perezzel: a mexikóival további két évre írtak alá, azaz elvileg 2026 végéig marad az energiaitalosoknál az F1-ben. Ha pedig ő és Max Verstappen is kitölti a kontraktusát (a hollandé amúgy egészen 2028-ig szól), úgy ők lesznek a leghosszabb ideig csapattársak a Red Bullnál. Perez 2021-ben érkezett meg Verstappen mellé, azaz a 2026-os már a hatodik közös idényük lehet a bikáknál. A csúcsot jelenleg még Sebastian Vettel és Mark Webber párosa tartja, akik 2009-től 2013-ig, azaz öt szezonon át versenyeztek egymás mellett a Red Bullnál, mígnem az ausztrál visszavonult.
Persze azért jegyezzük meg, hogy például tavaly a Mercedes is azt közölte, hogy Lewis Hamilton 2024-ben és 2025-ben is náluk fog szerepelni, csak épp kihagyták azt, hogy van egy záradék a megállapodásukban, ami lehetővé tette a hétszeres világbajnoknak, hogy átigazoljon 2025-re a Ferrarihoz…
„Egyetlen halálos fenyegetést sem láttam” – állítja az IndyCar-pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/37991
Mint arról mi is beszámoltunk, hogy halálos fenyegetéseket kapott Theo Pourchaire a hétvégi detroiti IndyCar-futamot követően az Agustin Canapinóval történt incidense miatt. Ennek kapcsán a tavalyi F2-es bajnok, valamint a két érintett csapat, az Arrow McLaren és a Juncos Hollinger Racing is közleményt adott ki. Később aztán Canapino is bejegyzést tett közzé az ügyben, ő azonban azon túl, hogy elítéli az online bántalmazást, elsősorban azt kérte ki, hogy általánosítóan bántalmazónak állítsák be az argentin szurkolóat:
„Természetesen ellenzem a bántalmazást és a gyűlöletet. Azok, akik ilyen magatartást tanúsítanak, nem tartoznak a közösségünkhöz és nem szívesen látjuk őket itt. Emellett mi, argentinok szenvedélyesek és euforikusak vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy olyasmivel kellene vádolni minket, amik nem vagyunk. Ezért határozottan elutasítom, hogy általánosítsanak és olyan kategóriába soroljanak minket, amit nem érdemlünk meg.”
„Nem láttam egyetlen halálos fenyegetést sem olyanoknak címezni, akik azt állítják, hogy kaptak. Tavalytól a mai napig épelméjű ember nem tenne ilyet. Felháborító, hogy ilyen könnyedén vádolnak ezzel, és ezt nem engedem tovább. Ha valakik ilyet tettek, akkor ŐK NEM TARTOZNAK KÖZÉNK, és nem érdemeljük meg, hogy így tekintsenek ránk néhányak miatt, akiket HATÁROZOTTAN ELUTASÍTUNK. A rajongóink többsége tisztelettudó és kedves ember, akiket támogatok, és köszönöm nekik a folyamatos támogatást a jó és rossz időkben is” – írta Canapino. Hozzátette: ő is sok online fenyegetést kapott már, és ezekkel megtanult együttélni.
Inkább akar két vezérpilótát a Ferrari, mint másfelet
https://formula.hu/parc-ferme/37990
Inkább két első számú pilótát akar a Ferrarihoz Fred Vasseur csapatfőnök, és nem olyan felállásban gondolkodik, ahol egy világos vezér, és egy segítő versenyez – ezt válaszolta a francia arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy jövőre túl nagy lesz majd a rivalizálás Charles Leclerc és Lewis Hamilton között.
„Nem hiszem, mert szerintem ez kölcsönös előnyökkel jár: valószínűleg több pontot szerzünk két pilótával, mint másféllel” – reagálta arra a felvetésre, hogy nem lesznek-e hátrányban a konstruktőri bajnokságban azzal, hogy két versenyzőjük egymástól is veszi el a pontokat.
„Ez pozitívum a teljesítmény szempontjából, és az utóbbi időben is komoly szerepe van az eredményeinkben annak, hogy Carlos és Charles egymást hajtják előre. Amint az egyik kicsit lemarad, ott van a másik és hozza az eredményeket, azzal felébreszti a csapattársát, és ez így megy köztük a tavalyi év kezdete óta” – magyarázta a Ferrari jelenlegi dinamikáját Vasseur.
„Én meg vagyok győződve arról, hogy jobb két erős pilótával rendelkezni, mint nem. Én úgy gondolom, hogy így több pontot szerezhet a csapat, mint másfél jó pilótával” – ismételte meg korábbi megfogalmazását a csapatfőnök.
Három embert ismer jól a Ferrarinál Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/37989
Monacóban arról kérdezték Lewis Hamiltont, hogy mennyire izgul a Ferrarihoz igazolása előtt azzal kapcsolatban, hogy egy teljesen új közegbe kerül – és hogy nem sok mindenkit ismer Maranellóban.
Ebben azért segítségére lesz az, hogy több Mercedes-szakember is érkezik, vagy már érkezett a Scuderiához Brackley-ből, elég csak a nemrég bejelentett Jerome D’Ambrosio vagy Loic Serra nevére gondolni.
„Amikor a Mercedeshez igazoltam 2013-ban, nem ismertem itt senkit. Az is teljesen rendben volt, és szerintem ez nem jelent számomra nagy különbséget. Loickal dolgoztam pár évet, vele jó a kapcsolatom, és a korábbi szerelőm, Jock (Cleaar) is a csapatnál dolgozik. Igazából őket kettejüket ismerem különösen jó Fred mellett” – tette hozzá Hamilton, majd szólt pár szót Fred Vasseur csapatfőnökről.
„Vele kapcsolatban nincs semmit, amit ne tudnátok. Fiatalként, a GP2-ben dolgoztam vele, de nem emlékszem arra, hogy rengeteg időt együtt töltöttünk volna, inkább a szerelőkkel voltam a hétvége során. Jó barátságban vagyunk, és ő is egy nagyszerű vezető a sportban.”
160 kilogramm nyomást kell helyezni a fékpedálra az F1-es Kanadai Nagydíj legkeményebb féktávján
https://formula.hu/parc-ferme/37988
Kemény pályának számít a fékek szempontjából a montreali: a Brembo adatai szerint az 1-től 5-ig terjedő skálán 4-es besorolást kapott a Kanadai Nagydíj helyszíne, komoly terhelést kapnak a fékek. A cég tájékoztatása szerint hét komolyabb féktáv is van a pályán, amelyből hat kifejezetten nehéznek számít, ezek között pedig öt olyan is van, amely során 5G erőhatással lassulnak az autók, és a pilótáknak 155 kg nyomást kell helyezniük a fékpedálra.
A legkeményebb pont a 10-es kanyar féktávja: a hajtű előtt nem egészen száz méter, nagyjából két és fél másodperc alatt kell 290 km/h-s sebeességről körülbelül 75 km/h-s sebességre lassulni, ami 5,1G erőhatású lassulást jelent, a versenyzőknek pedig 160 kilogrammnyi nyomást kell helyezniük a fékpedálra.
Kanadai Nagydíj: Nem ússzuk meg eső nélkül?
https://formula.hu/parc-ferme/37987
Kanadában rendezik az F1-es világbajnokság idei kilencedik fordulóját, az időjárás előrejelzés szerint pedig úgy tűnik, az eső is közbeszólhat a hétvége során.
Péntek – FP1 és FP2
Előrejelzés: Napos idő és gyenge szél, gyenge zápor előfordulhat
Hőmérséklet: 25 °C
Eső valószínűsége: 25%
Szombat – FP3 és Időmérő edzés
Előrejelzés: Gyenge eső és gyenge szél
Hőmérséklet: 25 °C
Eső valószínűsége: 54%
Vasárnap – Futam
Előrejelzés: Délelőtt gyenge eső és gyenge szél, délután napos idő
Hőmérséklet: 21 °C
Eső valószínűsége: 55%
Russell nem lepődne meg, ha Verstappen kihagyná a 2026-os F1-es szezont
https://formula.hu/parc-ferme/37986
Továbbra sem dőlt még el, ki érkezik Lewis Hamilton helyére a Mercedeshez 2025-ben, de egyre több jel utal arra, hogy Andrea Kimi Antonelli lehet a befutó. Ugyanakkor Toto Wolff csapatvezető a szavai alapján még arról sem tett le, hogy elcsábítsa esetleg a Red Bulltól Max Verstappen. George Russell mindenesetre többször hangsúlyozta már, hogy bárkit szívesen fogadna az alakulatnál, beleértve Verstappent is – a Daily Mailnek adott interjúban azonban a brit egy érdekes opciót is bedobott a regnáló világbajnok holland kapcsán:
„Max kihagyhat egy évet 2026-ban, hogy meglássa, melyik a legjobb csapat. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha így tenne. Ne feledjük, hogy a 2026-os szezon tényleg lottósorsolás. Úgyhogy tényleg nem tudhatjuk, mi fog történni” – utalt a szűk két év múlva érkező új Formula-1-es szabályrendszerre Russell.
Ezért nem javasolja Steiner az Alpine-nak Schumacher leigazolását
https://formula.hu/parc-ferme/37985
Mick Schumacher amellett, hogy továbbra is a Mercedes F1-es tartalékversenyzője, az Alpine endurance-világbajnoki alakulatában is szerepel. Az ott nyújtott teljesítménye pedig elégedettséggel tölti el a franciákat, Bruno Famin csapatvezető nemrég azt is elmondta, hogy a német esélyes lehet akár az egyik 2025-ös F1-es ülésükre is. Schumacher korábbi haasos főnöke, Günther Steiner azonban – még Esteban Ocon távozásának híre előtt – így felelt arra a kérdésre a Red Flags podcast adásában, hogy az Alpine helyében ő leigazolná-e a pilótát:
„Pillanatnyilag nem. A legjobb versenyzőt kell megszerezned, aki elérhető. Azokra kell gondolni, akik megmutatják, hogy nagyon jók. Gyári csapatként pedig a lehető legjobbra van szükséged” – fogalmazott Steiner, aki szerint tehát nem Schumacher a legjobb opció az Alpine számára. Ocon távozása után egyébként olyan nevek lehetnek esélyesek a helyére a német mellett, mint Jack Doohan, Valtteri Bottas vagy Guanyu Zhou.
Vasseur: Bejött a változtatás a Ferrarinál
https://formula.hu/parc-ferme/37984
Fred Vasseur csapatfőnök szerint működik a Ferrari átalakított autója: tavaly egy körön gyorsak voltak, de a futamokon visszafelé lépdeltek a mezőnyben, idén viszont már jól menedzselik a gumikat, így az is belefér, hogy nem olyan kiemelkedőek az időmérőkön.
„Szerintem előreléptünk a gumikezelés terén. Tavaly világos volt a helyzet: az időmérőn jól teljesítettünk, de a hosszabb etapokon szenvedtünk, ahogy bizonyos kanyarokban is szenvedtünk” – mondta Vasseur.
„Dolgoztunk a gyengeségeinken, megtettük az előrelépést. Ezzel valószínűleg rontottunk kicsit az egykörös tempónkon tavalyhoz képest, de szerintem az előnyeit láthatjuk a futamokon, és összességében sokkal több pontot szerzünk idén, mint tavaly. Ez a jó irány” – tette hozzá a csapatfőnök.
Albon: A Mercedes a többiek előtt járhat 2026-ban
https://formula.hu/parc-ferme/37983
Erős Mercedes-motorra számít 2026-tól Alex Albon, aki arra a kérdésre válaszolta ezt, hogy vajon Brixworth terméke szerepet játszott-e abban, hogy több évre szóló megállapodást írt alá a Williamsnél.
„Persze, hogy igen. Szerintem a Mercedes időről időre, amikor a szabályok változnak, egy lépéssel a többiek előtt jár. Ezzel nem azt mondom, hogy a többi csapat nem végez majd jó munkát, de azt gondolom, hogy biztonságos arra fogadni, hogy a Mercedes jó lesz” – mondta Albon, aki hozzátette, hogy majd meglátják, hogy 2026-ban hol tart a Williams építkezése, de abban biztos, hogy erős motorjuk lesz majd a Mercedes révén.
Dixon nyerte a detroiti őskáoszt az IndyCarban – videó
https://formula.hu/parc-ferme/37982
Alig néhány nappal az Indy 500 után Detroit utcáin folytatódott az IndyCar 2024-es idénye, amelynek eddigi talán legőrültebb versenyét hozta a vasárnap. A 100 körös versenyen nyolc sárga zászlós szakasz volt összesen 47 körön, azaz csaknem a táv felén át különböző balesetek miatt, ráadásul a futam egy pontján még eső is megkavarta a lapokat. Rögtön a rajt után történt egy több autót érintő tömegincidens, majd a későbbi balesetek közé tartozott a pole-ból induló Colton Herta merész bevetődése Alex Palou ellen; Scott McLaughlin egyszer egyedül állt a falba, később Sting Ray Robbot lökte bele; Romain Grosjeannak Christian Lundgaard ütközött neki az egyik újraindításnál; az Indy 500 immár kétszeres győztese, Josef Newgarden pedig a bokszban is eltalált egy szerelőt – ő és több társa amúgy büntetéseket is kapott a történtekért.
Mindeközben a káoszban mindössze kétszer kereket cserélő Scott Dixon találta magát az élen, aki Long Beachhez hasonlóan remekül osztotta be a hajrában az üzemanyagát, így idei második diadalát aratta, és összetettben is átvette a vezetést Paloutól. Marcus Ericsson végzett a második, a karrierje első dobogóját jegyző Marcus Armstrong pedig a harmadik helyen mögött. Palou csak 16. lett, míg Newgarden többkörös hátránnyal ért célba. Kiemelendő még Theo Pourchaire, aki az Indy 500 kihagyása után egy tizedik hellyel tért vissza az Arrow McLarenhez. Íme, az őrült detroiti verseny videós összefoglalója, alább pedig a végeredménye:
A futam végeredménye:
1. | Scott Dixon | Ganassi | Honda | |
2. | Marcus Ericsson | Andretti | Honda | 0.8567 |
3. | Marcus Armstrong | Ganassi | Honda | 4.9129 |
4. | Kyle Kirkwood | Andretti | Honda | 6.1249 |
5. | Alexander Rossi | McLaren | Chevrolet | 8.9532 |
6. | Will Power | Penske | Chevrolet | 10.1045 |
7. | Pato O’Ward | McLaren | Chevrolet | 11.4821 |
8. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank | Honda | 15.4998 |
9. | Santino Ferrucci | Foyt | Chevrolet | 18.2882 |
10. | Theo Pourchaire | McLaren | Chevrolet | 18.8912 |
11. | Christian Lundgaard | RLL | Honda | 23.3158 |
12. | Agustin Canapino | Juncos Hollinger | Chevrolet | 27.3674 |
13. | Pietro Fittipaldi | RLL | Honda | 28.3686 |
14. | Rinus VeeKay | Carpenter | Chevrolet | 29.4122 |
15. | Graham Rahal | RLL | Honda | 30.1565 |
16. | Alex Palou | Ganassi | Honda | 39.0438 |
17. | Jack Harvey | Coyne | Honda | 46.3377 |
18. | Tristan Vautier | Coyne/WR | Honda | 1 kör /12.3753 |
19. | Colton Herta | Andretti/Curb-Agajanian | Honda | 1 kör /25.2545 |
20. | Scott McLaughlin | Penske | Chevrolet | 1 kör /32.7782 |
21. | Sting Ray Robb | Foyt | Chevrolet | 1 kör /47.0293 |
22. | Linus Lundqvist | Ganassi | Honda | 1 kör /47.3041 |
23. | Romain Grosjean | Juncos Hollinger | Chevrolet | 3 kör /31.2220 |
24. | Kyffin Simpson | Ganassi | Honda | 4 kör /48.9234 |
25. | Helio Castroneves | Meyer Shank | Honda | 5 kör /59.6426 |
26. | Josef Newgarden | Penske | Chevrolet | 6 kör /54.2169 |
27. | Christian Rasmussen | Carpenter | Chevrolet | Kiesett |
14 órán keresztül állt a legrövidebb nürburgringi 24 órás
https://formula.hu/parc-ferme/37981
Az ikonikus egynapos endurance-viadalok egyikét, a nürburgringi 24 órást a hétvégén tartották – a sűrű köd azonban az érdemi versenyt nagyon rövidre szabta: csupán 7 óra és 22 percre.
Szombaton éjfél előtt rendelték el a piros zászlót az időjárási tényező miatt. Az újraindítást vasárnap reggelre tervezték, de a köd a vártnál tovább maradt, és vele együtt a piros zászló is. 14 óra leállás elteltével öt kört tett meg a mezőny biztonsági autó mögött, de a továbbra is Nordschleifére telepő köd miatt az a döntés született, hogy nem indítják újra a versenyt, hanem eredményt hirdetnek.
Az említett versenyidő és 50 körös megtett táv a legrövidebb nürburgringi 24 órást jelenti: a korábbi rekordot a 2021-es kiadás tartotta 9 óra 30 perc idővel és 59 körrel.
A győzelmet így a piros zászló beintésekor vezető #16-os Scherer Sport PHX Audi kapta: a legénységből Christopher Mies és Frank Stippler már harmadik, Riccardo Feller és Dennis Marschall első győzelmét szerezte a 24 óráson. A második a #911-es Manthey EMA Porsche lett (Laurens Vanthoor, Kevin Estre, Thomas Preining, Ayhancan Guven), a harmadik pedig a pole-ból induló #72-es RMG BMW (Dan Harper, Max Hesse, Charles Weerts) a 240 ezres nézőszámot elérő versenyen.
Fotó: Scherer Sport PHX
Minden csapat eladó, ha elég sokat fizetnek érte – Brown is megszólalt Andretti-ügyben
https://formula.hu/parc-ferme/37980
Monacóban Christian Horner vezetésével több csapatfőnök zászlót bontott a „vegyen csapatot az Andretti, ha be akar szállni az F1-be” táborban. Javaslatukban egyetlen bökkenő van: egy Formula-1-es csapat sem eladó, mivel a rajtrácson lenni jelenleg jövedelmező üzlet. A McLaren-vezérigazgatónak, Zak Brownnak van egy egyszerű javaslata erre a problémára:
„Csapatot venni határozottan a legegyszerűbb lenne. Igaz, most nem néz ki úgy, hogy bárki el akarná adni a csapatát, ez azonban csupán azt jelenti, hogy még nagyobb ajánlatot kell tenni érte. Senki sem tette ki a bejárati ajtóra az ’eladó’ táblát, de mindig van egy elég nagy összeg…” – mondta az ESPN-nek Brown.
„Jelenleg tíz nagyon egészséges csapatról beszélünk. 11. és 12. csapatot csak extrém magas feltételrendszer és extrém körültekintés mellett fognak bevenni, és úgy gondolom, ez a helyes.”
Ha az Andretti hallgat Brown bölcsességére, nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia: „Úgy emlékszem, a Williamst 150 millió dollárért vették meg. Öt évvel később nem hiszem, hogy másfél milliárdnál kevesebbért lehetne csapatot venni” – adott útmutatót Brown, az egyszerű „vegyen csapatot az Andretti” tanács mögött a valóságban milyen irdatlan összegek vannak.
Fotó: McLaren
Hülkenberg: Valamelyik meccsre kimegyek majd
https://formula.hu/parc-ferme/37979
Nico Hülkenberggel Horváth Dániel kollégánk készített interjút Monacóban, melyből ezúttal egy rövid részletet közlünk.
Hülkenbergnél arra voltunk kíváncsiak, hogy követni fogja-e a Németország által megrendezésre kerülő 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, melyre a német versenyző határozott igennel felelt.
„Egészen biztos, hogy követni fogom. Minden meccset nem lesz időm megnézni, de hazám válogatottjának mérkőzéseit nem hagyom ki. Valószínűleg valamelyik meccsen kint is leszek – hosszú ideje nem voltam már futballmérkőzésen, szóval ez egy jó lehetőség” – mondta Hülkenberg.
„Másrészről viszont a júliusi beosztásunkban nem lesz könnyű lyukat találni, szóval majd meglátjuk” – tette hozzá a német versenyző.
Bottas nem pihen, ezen a hétvégén is versenyez
https://formula.hu/parc-ferme/37977
Hiába volt az elmúlt két hétvégén is F1-es forduló, Valtteri Bottas nem pihen, a finn versenyző barátnője, Tiffany Cromwell társaságában indul egy kerékpárversenyen Kansas államban.
Bottasról köztudott, hogy gyakran pattan két kerékre: „Szeretek kerékpározni, gyakran ezzel ütöm el a szabadidőm. Ez nem egy szenvedély számomra, csupán szeretem csinálni. Szeretem magam kihívás elé állítani ezeken az eseményeken” – mondta Bottas.
Az UNBOUND Gravel verseny ma rajtol és kedden ér véget.
Verstappen inkább nem beszél róla
https://formula.hu/parc-ferme/37978
Szinte nem telik el versenyhétvége anélkül, hogy valamilyen fórumon ne kerülne szóba a Red Bullnál zajló belviszályok témaköre. Max Verstappen, az energiaitalos istálló háromszoros világbajnoka úgy gondolja, jobb, ha inkább nem nyilatkozik a témában.
„Minél többet beszélek a témáról, az emberek annál többet írnak róla” – mondta Verstappen.
„Valaki leírja, amit mondok, csinál belőle egy sztorit, az emberek pedig kiragadnak belőle apró dolgokat és egy katyvasz lesz az egész.”
„Arra gondolok, hogy egy sztori például spanyol, holland és más nyelvre is le lesz fordítva. Nem fogja segíteni a helyzetetaz, ha beszélek a témáról” – tette hozzá Verstappen.
Elszomorítja Ocont a sok bántás, amit a baleset óta kap
https://formula.hu/parc-ferme/37976
A francia a Monacói Nagydíj első körében ütközött egy átgondolatlan manőver során Pierre Gaslyval – korántsem ez volt az első ütközés, amelybe egy csapattárssal keveredett pályafutása során. Az egyértelmű vétkes Ocon húzta a rövidebbet: az incidens után a közösségi médiában kért bocsánatot – „az incidens az én hibám volt” –, öt nappal később pedig ismét közzétett egy posztot az X-en, reagálva az őt ért, sokszor személyeskedéssé fajuló kritikára.
„Sok mindent mondtak a Monacói Nagydíjat követő visszhang során. Miközben sok támogató üzenetet kaptam, mélyen elszomorít a személyiségemre, vezetésemre, valamint karrieremre vonatkozó bántó és negatív fogadtatás, amelyben online volt részem” – írta Esteban Ocon a terjedelme miatt több részletre osztott bejegyzésben.
„Számos ember kemény munkájának, támogatásának és önfeláldozásának köszönhetően több mint 140 nagydíjon vettem részt 2016-os bemutatkozásom óta. Mindig is szívós ellenfél voltam, és a legtöbb versenyzőhöz hasonlóan volt részem incidensekben. Végső soron mind versenyzők vagyunk, és a mezőnyben vívott kemény, korrekt küzdelem teszi ezt a sportot ilyen nagyszerűvé. Ez a fő oka, amiért én is ennyire szeretem sportunkat.”
„Alig várom, hogy Montrealban versenyezzek, a lelkes kanadai közönség előtt. Várom az izgalmas lehetőségeket, melyeket a jövő tartogat számomra. Esteban” – zárul Ocon posztja, amellyel arra a felvetésre is válaszolt, miszerint a baleset miatt feldühödött Alpine-vezetés lecserélné őt, kár már Kanadától.
Fotó: Alpine
Bagnaia a leggyorsabb pénteken, életjeleket mutat a Yamaha Mugellóban
https://formula.hu/parc-ferme/37975
Alig néhány nappal a barcelonai futamot követően már az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján gurultak pályára a MotoGP-sek Mugellóban. A tét nélküli délelőtti gyakorláson Maverick Vinales volt a leggyorsabb az Apriliával, megelőzve a yamahás Fabio Quartararót és a Pramac Ducatit erősítő Franco Morbidellit, de a lényeg persze a délutáni egyórás tréning volt, amelyen eldőlt, kik kvalifikálják magukat automatikusan az időmérő második szakaszába.
A nap leggyorsabbja végül Francesco Bagnaia lett, aki 1:44,938-as időt motorozott a Ducatival – igaz, a világbajnokot vizsgálni fogják Alex Marquez feltartása miatt. A nap meglepetését Alex Rins szállította, aki másodikként zárt a Yamahával: szemlátomást jobban muzsikálnak egyelőre a néhány hete Mugellóban tesztelő hangvillások, Quartararo is csak két századdal maradt le a top 10-ről.
Pedro Acosta úgy is harmadik lett, hogy délelőtt és délután is begyűjtött egy bukást. Őt Miguel Oliveira követte, megelőzve a jövő évi gyári ducatis ülésért harcoló Marc Marquez, Enea Bastianini, Jorge Martin triót, míg rajtuk kívül Alex Marquez és a két gyári Aprilia-versenyző, Vinales és Aleix Espargaro jutott be a Q2-be. A gyári KTM-ek csak a 13. és 17. helyeken, a Hondák szokás szerint a sor végén.
A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'44.938 | |
2. | Alex Rins | Yamaha | 1'45.211 | 0.273 |
3. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'45.326 | 0.388 |
4. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'45.340 | 0.402 |
5. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'45.345 | 0.407 |
6. | Enea Bastianini | Ducati | 1'45.403 | 0.465 |
7. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'45.405 | 0.467 |
8. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'45.412 | 0.474 |
9. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'45.375 | 0.437 |
10. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'45.461 | 0.523 |
11. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'45.480 | 0.542 |
12. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'45.650 | 0.712 |
13. | Brad Binder | KTM | 1'45.698 | 0.760 |
14. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'45.729 | 0.791 |
15. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'45.759 | 0.821 |
16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'45.784 | 0.846 |
17. | Jack Miller | KTM | 1'45.798 | 0.860 |
18. | Pol Espargaró | KTM | 1'46.078 | 1.140 |
19. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'46.079 | 1.141 |
20. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'46.514 | 1.576 |
21. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'46.584 | 1.646 |
22. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'46.740 | 1.802 |
23. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'46.874 | 1.936 |
24. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'47.062 | 2.124 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
„Mikor a legnagyobb a konfliktusod az autóval? – Épp most!” – Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/37974
Lewis Hamilton volt a First We Feast YouTube-csatornán futó Hot Ones műsor vendége, ahol úgy interjúvolják meg a sztárokat, hogy közben csípős szószba mártott csirkeszárnyakat esznek. A hétszeres F1-es világbajnok egy darabig kifejezetten jól bírta a megpróbáltatásokat, aztán viszont néhány szósz alaposan megizzasztotta. Az alábbiakban nézhető meg a teljes adás, a videó alatt pedig néhány érdekesebb részletet külön is kiemelünk:
A műsorból többek között kiderül, hogy Hamilton egyetlen alkalommal pisilt bele a Formula-1-es autójába – néhány éve Szingapúrban –, és arról is beszélt, hogy könnyebb üldözőnek és vadásznak lenni, mint üldözöttnek, bár egy idő után kitalálta azt a stratégiát utóbbi esetére, hogy saját magát képzelte maga elé. A jelenlegi Mercedes-szenvedés is érintőlegesen szóba került: amikor a műsorvezető arról kérdezte a britet, hogy mikor áll a legnagyobb konfliktusban az autójával, Hamilton annyit felelt, hogy „Épp most!”, majd rögtön utána azt is hozzátette, hogy mostanában minden másodpercben úgy érzi, hogy az autó nem azt akarja csinálni, amit ő kér tőle – de aztán kiegészítette ezt azzal, hogy általánosságban ez a teli tankos első körökre igaz. A 39 éves pilóta azt is elárulta a műsorban, hogy a közúti lámpáknál állva sokszor ki akarták már hívni versenyre, és fiatalon olykor érzett is késztetést arra, hogy lenyomja a pimaszkodókat.
„A McLaren jobban másol” – Marko az F1-es riválisok közeledéséről
https://formula.hu/parc-ferme/37973
Az elmúlt versenyeken már korántsem volt olyan meggyőző a Red Bull, mint az előző másfél szezon során. A Monacói Nagydíjon kifejezetten küszködött a kerékvetők miatt a világbajnok gárda, de már előtte Imolában is csak hajszállal húzta be a győzelmet Max Verstappen Lando Norris előtt, aki előtte Miamiban – igaz, a safety car segítségével – le is győzte őt a McLarenben. Idén nyolc futamból háromszor nem Red Bull-os győzelem született, kétszer a Ferrari, egyszer a McLaren révén, így Helmut Marko, a bikák F1-es tanácsadója szerint is közelítenek a riválisok – ennek oka pedig az, hogy hatékonyan másolják őket:
„A harmadik évében járunk a jelenlegi szabályrendszer, az emberek pedig másolnak. Néhányan jobban másolnak, és láthatjuk is most az eredményt a McLarennél. A Ferrari szintén folyamatosan fejlődik” – nyilatkozta az osztrák OE24-nek a szakember, aki a saját monacói szenvedésük kapcsán hozzátette: „Mindeközben a mi két pilótánk lelkesen érkezett meg Monacóba, és azt mondták, remekül fog menni az autó a kerékvetőkön. De amint autóba ültek, már azt mondták, hogy vezethetetlen!”