DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök

Alonso nyaka olyan erős, hogy azzal töri a diót!

Felnyitotta Espargaro szemét Marquez győzelme: „Mostantól másolom a beállításait”

Marc Marquez nyerte a Német Nagydíjat: ez volt visszatérése óta az első győzelme, s egyúttal zsinórban a 11. sikere a Sachsenringen. A spanyol ezzel a Honda 2019 vége óta tartó nyeretlenségi szériáját is megszakította. A csapattárs Pol Espargaro csupán tizedik lett, ez pedig nem is tetszett a repsolosnak, aki a verseny után elmondta: mostantól mindenben másolni igyekszik majd Marquezt.

„Eddig a saját irányomat követtem a beállításokkal, mert azt hittem, jó, de a mai futam után…” – idézi Espargarót a Crash.net. „Nem arról van szó, hogy Marc a motor miatt nyert, hanem hogy meg kell értenem, ő mit hogyan csinál, és ugyanolyan motorra van szükségem. Először volt ekkora hátrányom egy csapattárshoz képest, szerintem sosem maradtam el 14 másodperccel senkitől. Ez pedig felnyitotta a szemem. Keményebben kell dolgoznom, és másolnom kell, amit csinál, mert megmutatta, hogy ezzel a motorral lehet nyerni.”

„Mostantól egyszerűen megpróbálom másolni Marc beállításait, Marc vázát, mivel más specifikációt használ, mint mi. Másolni fogom az irányt, amit követ” – tette hozzá a versenyző, aki arra a kérdésre, hogy valóban nem egyforma vázat használ-e a két repsolos, határozottan felelt: „Nem.” Erre egyébként egyszer már panaszkodott Espargaro, megemlítve, hogy emiatt összehasonlíthatatlanok a Hondán belül az adatok. Mindenesetre hozzátette: ha megkapja ugyanazt a vázat és ugyanazokat a beállításokat fogja használni, mint Marquez, onnantól „nincs többé kifogás”, ha ekkora lesz a hátránya a nyolcszoros vb-elsővel szemben.

pol-espargaro-repsol-sachsenring-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Red Bull szárnyakat figyel!

Bár a hajlékony szárnyakkal kapcsolatban eddig a Red Bull került a célkeresztbe, most egy váratlan fordulattal ők figyelik árgus szemekkel fő riválisuk terelőidomait. Többek között erről is beszélgettünk a Formula Podcast legújabb adásában. Az adás ezen részét 27:38-tól hallhatod!

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Mozgásban a Hyundai 2022-es hibrid WRC-je - videó

A világbajnok Ott Tanak tesztelte kicsit az új Hyundait - jövőre már ezzel szeretné visszaszerezni a címét:

Morbidelli kihagyja a Holland TT-t, amerikai WSBK-menő pótolja

Kedd este jelentette be a Petronas SRT Yamaha, hogy Franco Morbidelli egy edzésbaleset során szerzett térdsérülés miatt kénytelen kihagyni a hétvégi asseni futamot. A szaklapok információi szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet: az olasz versenyzőnek már korábban megsérült a térde, amire akkor derült fény, amikor a Francia GP egyik edzésén a motorcsere gyakorlásánál ügyetlen mozdulattal elesett. Erre sérülhetett rá most edzés közben Morbidelli, aki így nem áll rajthoz a Holland TT-n – helyette további orvosi vizsgálatok várnak rá, hogy megállapítsák, mi lehet a felépülés legjobb és leggyorsabb módja.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a Petronas SRT helyettesíti-e Assenben Morbidellit, de a The-Race.com információi szerint nem fogják bevetni a Yamaha tesztversenyzőjét, Cal Crutchlow-t, mivel a hangvillások nem akarják az olasz által használt, kvázi 2019-es „A specifikációjú” motorra felültetni a britet. Ebben az esetben Valentino Rossi egyedül képviselné a csapatot a Katedrálisban.

FRISSÍTÉS: Morbidellit Garrett Gerloff fogja helyettesíteni: az amerikai motoros a Superbike-vb erősíti a Yamahát, s már tavaly is szerepelt egy MotoGP-hétvégén: akkor a koronavírusos Valentino Rossit pótolta, de csak egy pénteki edzésnap jutott neki, mivel az olasz később negatív PCR-tesztet produkált.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

morbidelli-petronas-motogp

Ez az első és utolsó esély Verstappenék számára?

Jenson Button szerint nem csak azért kell mindent beleadnia az idei szezonban a Red Bullnak, mert végre megtörhetik a Mercedes hegemóniáját, hanem azért is, mert ki tudja, lesz-e erre még lehetőségük a folytatásban - a 2022-től érkező szabályváltásokban sokan bíznak, de ezeket eddig mostanában a Mercedes kapta el jól.

"Lehet, hogy ez az utolsó, illetve az első és utolsó esélye Maxnak és a Red Bullnak arra, hogy világbajnok legyen. Ki tudja, hogy mi történik később, amiatt is, hogy átveszik és ők üzemeltetik a Honda erőforrásait. Most nekünk szinte nem is számít, hogy ki nyer, így is parádés a bajnokság. Ha Lewis megnyeri a nyolcadik címét, az óriási lesz és nagyon megérdemelt, de ha Max elvisz egyet előle... wow, az csodálatos teljesítmény lenne az új érában" - mondta Button az Expressnek.

00121014_345

fotó: dppi

Legnagyobb ellenfele csapatában védi meg címét a ralikrossz-világbajnok

Váratlan versenyző-csapat kombinációt jelentettek be a Ralikrossz-világbajnokságon: a sorozat háromszoros bajnoka, Johan Kristoffersson, akinek szereplése eddig bizonytalan volt, az EKS JC színeiben folytatja, azaz a korábbi nagy rivális, Mattias Ekström istállójánál, Audival. A JC az előző év csapatvilágbajnoka, így a kombináció toronymagas favoritnak számít.

Johan Kristoffersson pályafutása eddig a Volkswagennel kötődött össze: 2017-ben és 2018-ban gyári versenyzőként szerezte első két világbajnoki címet, 2020-ban a családi csapattal, a Kristoffersson Motorsporttal a harmadikat. 2021-es címvédő szezonját azonban ő maga nevezte bizonytalannak, mivel a hátteret a fejlesztés nélküli Polóval nem érezte elég versenyképesnek.

A 24-szeres futamgyőztes végül megtalálta a lehető legversenyképesebb opciót: az EKS JC csapatot, amely a Mattias Ekström-féle EKS és a 2020-as csapatbajnok, a Team JC – amelynek maga Ekström volt egyik versenyzője – összeolvadásából jött létre. A svéd egy legújabb generációs Audi S1 EKS RX quattrót vezethet, csapattársa pedig a belga Enzo Ide lesz a július 23-24-én Barcelonában induló szezonban. A Red Bull formájában egy értékes új szponzorra is szert tett.

A Honda motorerőben utolérte a Mercedest

A német Sport1.de írt arról, hogy a Honda által Franciaországba elvitt új erőforrások minden számítás szerint egált tudtak hozni a Mercedesszel a Paul Ricardon - pedig a világbajnok istálló is friss erőforrásokat szerelt be Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autójába. Ez a beállításokat is megváltoztathatja, hiszen a Red Bull számolhat azzal, hogy erőben nincsenek hátrányban, azt sehol nem kell kompenzálni, míg a Mercedes 2014 óta másodszor nincs erőfölényben - 2018-ban a Ferrari az azóta már betiltott motorjával tudta csak átmenetileg megelőzni az istállót ezen a téren.

Dr. Helmut Marko szerint a motorerő nagy előnye az, hogy így még nagyobb nyomást tudnak helyezni a Mercedesre, mert már az egyenesekben sem nyugodhatnak meg Hamiltonék - Marko annyit mondott, hogy a nyomás hibákra készteti ellenfelüket és ez a lényeg.

00121014_239

fotó: dppi

A szemerkélő esőtől Marquez 11. győzelméig – a Német GP legemlékezetesebb pillanatai

Megérkezett a szokásos összeállítás a sachsenringi futamról is, benne a remekül kezdő Apriliával, a Marquezt levadászni próbáló Oliveirával és persze az 581 nap után újra diadalmaskodó hondással (a videó a YouTube-ra átkattintva nézhető!):

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Így őrjöngtek a szurkolók Verstappen Hamilton elleni előzésénél – videó

A Francia Nagydíjon végre nagyobb létszámban engedhettek be nézőket, akik így reagáltak az utolsó körben történt, mindent eldöntő manőverre:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Kiszivárgott: először láthatjuk valódi fotókon, hogyan fognak kinézni a 2022-es F1-es autók

Jövőre – a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél egy évvel később – jelentős technikai szabálymódosítások érkeznek a Formula-1-ben, amelyek az autók kinézetét is jelentősen átszabják. Eddig csak renderelt képeket láthattunk a várható dizájnról, a LiveGP.it lap viszont nemrég egy valódi, megépített autóról mutatott kiszivárgott fotókat.

Természetesen az alább látható, nem hivatalos, de hitelesnek tűnő képek nem egy konkrét istálló 2022-es versenygépét ábrázolják, hanem az F1 Memento Grouppal közösen készített bemutató-autóját, amelyet a lap értesülései szerint a Brit Nagydíjon szeretnének prezentálni a nagyközönség felé – igaz, mindezt egyelőre nem erősítették meg az F1 részéről.

A Honda mesterhármast alkotott a hétvégén

A Formula-1 Francia Nagydíja mellett sok más esemény zajlott az elmúlt hétvégén, melyen a Honda több szériában is győzni tudott. Az WTF1 blog hívta fel a figyelmet arra, hogy a japán márka az F1 mellett a MotoGP-ben és az IndyCarban is legjobb volt. Max Verstappen és a Red Bull győzelme mellett Marc Marquez és Alex Palou sikere is a Honda erőforrásainak volt köszönhető.

Míg az IndyCarban és az F1-ben sem szokatlan manapság, hogy sikeresek, addig a MotoGP-vel már más a helyzet. A gyári csapatuk 2019-es Valenciai Nagydíjon aratott utolsó győzelmük óta kifejezetten gyengén teljesített a tavalyi szezonban, Marquez pedig hiába térhetett vissza idén, sokáig nem volt igazi esélye a győzelemre. A németországi sikerrel viszont egy hosszú szériát zárhattak le.

h6qyzlb52im8y1bqhtx4

Szakadozó Verstappen, káromkodó Bottas – így szólt a csapatrádió Franciaországban

Megérkezett a futamhétvégék utáni szokásos válogatás az F1-től, benne minden említésre méltó rádióüzenettel. Főszerepben Max Verstappen szakadozó rádiója, panaszkodás és értetlenség a Mercedes stratégiája miatt, és a véletlenül Darrennek nevezett Daniel Ricciardo.

Láttad a Francia Nagydíjat? Lego figurákkal biztosan nem!

Egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a The Moving Bricks nevű csatorna, mely egy egészen új megközelítéssel csinál videókat a versenyekről. A készítője Lego elemekből alkotja újra a futamok történéseit, ezekről pedig nagyszerű felvételeket szokott készíteni. A közösségi médiában egyre nagyobb követő bázis jellemzi, a Youtube-on már több mint 26 ezer, az Instagramon pedig 6000 feletti feliratkozóval rendelkezik.

Az újragondolt összefoglalók közül természetesen a legutóbbi futam sem maradhatott ki. A videó itt tekinthető meg:

 

Hihetetlen: 91 éves pilóta indul a WRC hétvégi futamán

Elképesztő tettre készül a háromszoros Európa-bajnok raliversenyző Sobieslaw Zasada, aki 91 évesen készül rajthoz állni a WRC-ben. A lengyel pilóta egy Rali3-as Ford Fiestával indul a világbajnokság hétvégi kenyai futamán. 

Zasada színes karriert tudhat maga mögött: 1966 és 1971 között háromszor nyerte meg az Európa-bajnokságot, további három alkalommal második lett, 1967-ben az év sportolójának választották hazájában, és többek között a Porsche, a BMW és a Mercedes gyári pilótája is volt. Indulásával a norvég Leif Vold-Johansen rekordja a múlt ködévé válik, eddig 82 éves korával ő volt a WRC csúcstartója, mint legidősebb versenyző. Zasada számára nem ismeretlen a kenyai viadal, korábban nyolc alkalommal indult rajta. Legutóbb 24 évvel ezelőtt egy Mitsubishi Lancer volánja mögött, navigátora pedig nem más volt, mint felesége, Ewa.

Sobiesław_Zasada_we_Fiacie_125p

Vajon mit vizsgált ennyire Vettel Schumacher autóján?

A Francia Nagydíj leintése után érdekes pillanatoknak lehettünk szemtanúi. A versenyt a 19. helyen záró Mick Schumacher, miután leparkolta autóját, odahívta magához Sebastian Vettelt, akivel komolyan elkezdték vizsgálgatni a Haas F1 Team versenygépének pilótafülkéjét. A négyszeres világbajnok annak idején példaképként tekintett Schumacher édesapjára, a fiatal németnek pedig egyfajta mentora lett mostanra. A két pilóta kapcsolata úgy tűnik, van annyira szoros, hogy megosszák egymással ilyen apróbb dolgokat is.

A felvételek itt tekinthetőek meg:

Megdőlt egy negatív rekord az IndyCarban

22 esztendővel ezelőtt, 1999-ben volt utoljára példa az amerikaiak open-wheel sorozatában, hogy több mint nyolc verseny elteltével győzelem nélkül álljon a Team Penske. A mostani futam a Road Americán, már a kilencedik verseny volt az idei szezonban, ám Josef Newgarden, Will Power, Simon Pagenaud és az újonc Scott McLaughlin négyese közül egyikük sem tudott még győzni. 

Roger Penske csapatának pilótái már hosszú ideje az élmezőny tagjai, hiszen ebben az évszázadban már öt alkalommal is ők adták a bajnokot. Gil de Ferran (2000, 2001) Sam Hornish, Jr. (2006), Will Power (2014), Simon Pagenaud (2016) és Josef Newgarden (2017, 2019) is az ő égiszük alatt nyert az IndyCar, illetőleg korábban az IRL és a CART név alatt futó szériákban.

Az ominózus 1999-es szezonban egyébként egy futamgyőzelmet sem szereztek, bár nincs eddig szerencséjük, arra azért kevés esély mutatkozik, hogy ez a rekord is megdőljön.

A bajnokság legutóbbi futamán, ahogy arról mi is beszámoltunk, Newgarden az élről indulva szinte végig vezette a versenyt, ám két körrel a vége előtt a váltóproblémák miatt elbukta a futamgyőzelmet. Végül Alex Palou sikerével zárult a futam, mellyel a spanyol pilóta átvette a vezetést a pontversenyben.

A verseny összefoglaló videója itt tekinthető meg:

Kyle Larson dominanciájáról szól idén a NASCAR

A NASCAR Sprint Cup történetében először rendeztek versenyt a Nashville Superspeedwayen, melyen az élmezőny stabil tagjának számító Hendrick Motorsport egy felemás versenyt zárt. A címvédő Chase Elliott egyik kerekét rosszul rögzítették, így a szabályok szerint azonnal kizárták a versenyből, csapattársa viszont tovább folytatta fantasztikus sorozatát.

A 300 körös futam győztese Kyle Larson lett, aki ezzel zsinórban negyedik, összességében pedig ötödik győzelmét szerezte az idei szezonban. Az 5-ös autó pilótája egy nagy feltámadást mutat be ezzel, egy évvel ezelőtt ugyanis egy esport versenyen való elszólása miatt kirúgta őt a Chip Ganassi csapata, sőt még a szponzorai is elfordultak tőle.

A Hendrick legénysége egyébként is jó szezont fut eddig, Larson mellett Elliott, William Byron és Alex Bowman is rendelkezik már futamgyőzelemmel, utóbbi ráadásul kettővel is.  

A futam összefoglalója itt tekinthető meg:

Rossz helyen álló nézőket sodort el az Európa-bajnok magyar pilóta

Szörnyű véget ért a hétvégi Lengyel Rali az ifj. Érdi Tibor - Csökő Zoltán párosnak: az ERC2 Európa-bajnoki címvédői az élen álltak a szezonnyitó futamon, azonban egy jobbkanyarban kicsit lecsúsztak útról. Ez még nem jelentett volna problémát, kisebb időveszteséggel folytathatták volna a versenyt, azonban a bukkanó mögül hirtelek egy nézői csoport "került" eléjük és már tehetetlennek bizonyultak, a csúszásban lévő autóval becsapódtak közéjük. Sajnos nem tudott mindenki elugrani, a Mitsubishi kettejüket elsodorta - a páros beszámolója: 

 

Az Eb jegyében: Vettel és Stroll asztalifociban csapott össze

Újabb kihívással jelentkezett az Aston Martin sorozata, méghozzá ezúttal a foci-Eb-hez kapcsolódóan – annak ellenére, hogy Lance Stroll kanadai révén nem is érdekelt annyira az Európa-bajnokságon való szurkolásban. Ebben a játékban is végül alulmaradt a remek kapusteljesítményt mutató Sebastian Vettellel szemben:

A pálya széli reklámok látták kárát a Formula-E-sek kemény harcának – videó

Dupla mexikói futammal folytatódott a hétvégén az elektromos világbajnokság idénye a pueblai pályán, ahol ezúttal sem volt hiány akcióban, előzésekben és ütközésekben – íme, a szombati és vasárnapi versenyek hivatalos videós összefoglalója (a címben kiemelt jelenet a második futamon történt):