Helyszíni beszámoló és fotók a vasárnapi versenynapról a Balaton Park Circuitről.
Igaznak bizonyult az előrejelzések, vasárnapra megérkezett a lehűlés és a csapadék a Superbike-világbajnokság magyar futamának otthont adó Balaton Park Circuitre és környékére. A bemelegítő edzésre vizes pályán is került sor, de Toprak Razgatlioglu már ott is jelezte, hogy körülményektől függetlenül ma is ő lesz a favorit Balatonfőkajáron.
A mezőny viszont igencsak foghíjas volt a szombati rajt utáni tömegkarambol miatt: Iker Lecuona csuklóját törte, Remy Gardnert és Garrett Gerloffot kórházba is kellett vinni előző nap, ma reggelre pedig az is kiderült, hogy a balesetet okozó – és emiatt a Team GoEleven közleményében elnézést is kérő – Andrea Iannone is nyak- és vállsérüléseket szenvedett, így ő sem állt rajthoz.
Razgatlioglu-henger vasárnap is

A WSBK történelmi 1000. futamát jelentő Superpole-versenyre már olyannyira száradásnak indult az aszfalt, hogy azok jártak jól, akik slick gumikra szavaztak. A tízkörös sprint emiatt izgalmasan alakult, Sam Lowes pár kör erejéig át is vette a vezetést, de végül a papírformának megfelelően Razgatlioglu győzött délelőtt – ahogy tette azt anno a 800. és 900. futamon is.
A Superbike-karrierje legjobbját elérő brit lett a második, Alvaro Bautista pedig a harmadik, míg Razgatlioglu vb-kihívója, Nicolo Bulega rossz gumiválasztás miatt visszaesett a 13. helyre és pontot sem szerzett.

Délután kettőkor következett aztán az utolsó felvonás a Superbike-vb mezőnye számára, Razgatlioglu pedig csupán az első néhány kanyarig engedte át a vezetést Bautistának. Miután visszaelőzte a ducatist, elképesztő ütemben szakította le magáról az üldözőket a BMW-s török, aki végül több mint tíz másodperccel – idei legnagyobb előnyével – biztosította be a magyarországi tripláját!
Mögé az elrontott Superpole-futam után Bulega zárkózott fel másodiknak, így ezúttal minimalizálta a pontveszteséget a címvédővel szemben – igaz, 4-ről így is 26 pontra ugrott a lemaradása a Balaton Parkon.

A szombati bukása ellenére is kiemelkedő hétvégét produkáló Lowes futott be harmadikként, míg a futam vesztese a negyedik helyről eleső Alvaro Bautista, akivel szemben így a pozícióját megöröklő Danilo Petrucci el is lépett a vb-bronzért folyó versenyben – sőt, még a yamahás Andrea Locatelli is átlépte a tabellán.
A Superbike-vb második futamának végeredménye:
| 1. | RAZGATLIOGLU Toprak | BMW M1000RR | ||
| 2. | BULEGA Nicolo | Ducati Panigale V4R | 10.317 | +10.317 |
| 3. | LOWES Sam | Ducati Panigale V4R | 13.154 | +2.837 |
| 4. | PETRUCCI Danilo | Ducati Panigale V4R | 18.297 | +5.143 |
| 5. | LOCATELLI Andrea | Yamaha YZF R1 | 18.752 | +0.455 |
| 6. | LOWES Alex | bimota KB998 Rimini | 28.052 | +9.300 |
| 7. | VIERGE Xavi | Honda CBR1000 RR-R | 29.220 | +1.168 |
| 8. | BASSANI Axel | bimota KB998 Rimini | 30.337 | +1.117 |
| 9. | AEGERTER Dominique | Yamaha YZF R1 | 30.692 | +0.355 |
| 10. | MONTELLA Yari | Ducati Panigale V4R | 33.714 | +3.022 |
| 11. | MACKENZIE Tarran | Ducati Panigale V4R | 35.239 | +1.525 |
| 12. | REA Jonathan | Yamaha YZF R1 | 38.979 | +3.740 |
| 13. | SOFUOGLU Bahattin | Yamaha YZF R1 | 39.289 | +0.310 |
| 14. | RINALDI Michael | Yamaha YZF R1 | 55.514 | +16.225 |
| 15. | RABAT Tito | Honda CBR1000 RR-R | 55.659 | +0.145 |
| 16. | VAN DER MARK Michael | BMW M1000RR | > 1' | +22.295 |
| 17. | ZAIDI Zaqhwan | Honda CBR1000 RR-R | > 1' | +8.581 |
| VICKERS Ryan | Ducati Panigale V4R | |||
| BAUTISTA Alvaro | Ducati Panigale V4R |
A Superbike-vb pontversenyének állása:
| 1. | Toprak Razgatlioglu | BMW | 407 |
| 2. | Nicolo Bulega | Ducati | 381 |
| 3. | Danilo Petrucci | Barni Ducati | 233 |
| 4. | Andrea Locatelli | Yamaha | 218 |
| 5. | Alvaro Bautista | Ducati | 217 |
Razgatlioglu: Ez lehet a kedvenc pályám!
Razgatlioglu tehát abszolút dominálta a magyarországi hétvégét – a helyszíni tapasztalataink alapján egyébként messze neki volt a legtöbb szurkolója is a Balaton Park Circuiten –, a futamot követő sajtótájékoztatón pedig elmondta, hogy máris a kedvencei közé tartozik a balatonfőkajári létesítmény:
„Igen, mert sok a lassú kanyar, és ez fekszik számomra” – felelte a regnáló világbajnok a Formula.hu kérdésére, hogy kijelenthető-e, hogy az egyik kedvenc pályája lett a Balaton Park. „Keményen fékezek, beveszem a sikánt, jól gyorsítok – ez mind nagyon jó nekem.”

„Különösen a második futamot élveztem, mert más gumit használtam, könnyebben motoroztam, mindent éreztem, menedzseltem a gumi tapadását. És emellett a tempó is szerintem nagyon erős volt. Úgyhogy igen, majdnem olyan, mintha ez lenne a kedvenc pályám. Meglátjuk, jövőre lesz-e sikerem a MotoGP-ben is itt, akkor talán ez lesz a kedvenc pályám!” – jelentette ki a jövőre a MotoGP-be igazoló török.
Razgatlioglu amúgy azon a véleményen volt, hogy az utóbbi időben látott fejlődése (a magyar forduló előtt Doningtonban és Misanóban is triplázott) nem feltétlenül a BMW javulásának volt betudható, hanem egyszerűen annak, hogy ezek a pályák egyaránt kedveztek neki. Éppen ezért a hátralévő négy helyszínből elsősorban Magny-Cours-ban és Estorilban akar jól szerepelni, mivel Aragóniában és Jerezben erősebben szerepelhet a Ducati és Bulega.
Ebben egyébként maga az olasz is egyetértett: az előző évben mutatott teljesítménye alapján bízik benne, hogy a két spanyol helyszínen erősebb lehet Razgatlioglunál, s akkor még a 26 pontosra megugró vb-hátránya ellenére sem veszett el semmi a vb-harcban. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy saját maga számára is „jó kérdés”, miért az átmeneti esős gumikat választotta a Superpole-futamra: a bokszból kivezető körökön még úgy érezte, a slick túl merész választás lenne, de hamar kiderült, hogy rossz lóra tett.
És ha már vizes aszfalt: a versenyzők többsége – Sam Lowes, Locatelli és Bautista is beszélt erről – kiemelte, hogy „meglepően jó” volt a pálya tapadása nedves körülmények között a délelőtti warm-up során.

De még visszatérve Razgatlioglu teljesítményére: ahogy arra egy újságíró rámutatott Petrucci sajtóbeszélgetése során, a BMW motorosai közül messze kiemelkedik a címvédő, hiszen míg ő tíz másodperccel nyert, a csapattárs Michael van der Mark bukott és óriási hátránnyal 15. lett. Petrucci erre reflektálva Marc Marquez hondás korszakának második felét idézte fel:
„Akkoriban Marc tudott csak nyerni a Hondával, mindenki más pedig szenvedett vele. De azt nem tudom, hogy a BMW olyan, mint a Honda volt a MotoGP-ben, vagy Toprak olyan, mint Marquez” – állította párhuzamba a MotoGP-t aktuálisan is uraló spanyollal Razgatlioglut Petrucci.
Neila visszavágott, Manzi duplázott

Ami a többi világbajnoki kategóriát illeti: a női szériában ezúttal Beatriz Neila győzött, miután a táv felénél megelőzte az addig vezető Maria Herrerát. A spanyol motoros idén harmadszor nyert, és mivel honfitársa elé még a brit Chloe Jones is befért, a sikerét táncolva ünneplő Neila kilenc pontra megközelítette Herrerát az összetett tabella élén.
A Supersport-vb vasárnap délutáni futama viszont hasonló forgatókönyvet hozott, mint a szombati első: Stefano Manzi ismét levadászta az ellenfeleit, így az olasz duplázott, ezzel pedig tovább növelte így is tetemes pontelőnyét. Főleg úgy, hogy fő üldözője, Can Öncü a korai vezetés ellenére csak harmadikként zárt a néhány neccesebb bukást is hozó viadalon, Simon Jespersen is befért elé, így a török lemaradása már 59 pont.

Barta Kristóf bukott, de sokat tanult
A teljes WSBK-hétvége záróeseménye volt a Yamaha R3 Blu Cru Világkupa második futama, amelyen egyfelől a bajnokságot vezető Alessandro Di Persio győzött, növelve a fórját, másrészt továbbra is itt lehetett szurkolni hazai indulónak a szabadkártyás Barta Kristóf. A 15 éves motoros számára azonban nem alakult zökkenőmentesen már a rajt sem, aztán pedig bukott is, de végül célba ért a 19. pozícióban.
„Nem tudom, mi történt” – kezdte értékelését Kristóf a rajtnál történtekkel a Formula.hu jelenlétében. „Volt már korábban olyan hiba, hogy nem vette be a motor az 1-es sebességi fokozatot, úgyhogy a biztonság kedvéért 1-esben gurultam be a rajthoz. De valahogy, nem is értem, hogy hogyan, üresben akartam elindulni, de egyből váltottam 1-esbe, és hajtottam a többiek után.”

„Igazából a rajttal nem is volt nagy probléma, mert utána az 1-es kanyarban már ott voltam a bolyon. Utána jöttek a nagyobb gondok: feljöttem a 17. helyre, a holland versenyzővel csatáztam, aki a harmadik körben nekem jött az első kanyarban, emiatt ott kimentem a pályáról és leszakadtam a bolyról. Kicsit el is veszítettem ott a koncentrációmat, de igyekeztem visszanyerni az erőmet és a figyelmemet.”
„Aztán viszont egy sajnálatos hiba miatt elment a motor eleje: már az első körtől nem éreztem annyira stabilnak a motort, mint a tegnapi verseny során, folyamatosan pattogott és csuklott be a kormány a kemény féktávos kanyaroknál. Az esés után behajlott a jobb kormányom, akkor már nehezebb volt a motorozás, és inkább a biztonságra mentem és hogy célba érjek.”
„Nagyon sokat tanultunk, fejlődtem – van még mit, de remélem, hogy jövőre ez lehet a fő bajnokságunk” – tette hozzá a BRR Team színeiben szereplő magyar versenyző. Kristóf elsősorban a hátsó fék használatának fontosságát, valamint a szélárnyékozás művészetének elsajátítását emelte ki a hétvége fő tanulságaiként – a hazai szurkolók biztatását pedig újfent megköszönte:

„Nagy élmény volt, hogy az összes magyar nekem szurkolt, és fent maradtak a lelátón késő délutánig a főbb versenyek után, és integettek nekem. Próbáltam minél boldogabbá tenni őket, sajnos ez a bukás miatt nem sikerült, de köszönöm szépen, hogy ennyien kijöttek” – fogalmazott Kristóf, aki ezek után visszatér majd az Alpok-Adria és az Európa-kupa SSP300-as mezőnyébe, ahol az összetett dobogó lesz a célja a hátralévő két forduló során, jövőre pedig a cél tehát a teljes idény az R3 Blu Cru Világkupában.
Négy hét múlva jön a MotoGP
Ezzel tehát véget ért a 35 év utáni első magyarországi Superbike-világbajnoki forduló, de nem sokáig maradnak hazai vb-futam nélkül a motorsport szerelmesei, hiszen alig négy hét múlva, augusztus 22-től 24-ig a MotoGP látogat a Balaton Park Circuitre.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!