DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Sebestyén: Sem eredményben, sem más vonatkozásban nem erre számítottam

Pontszerzéssel és keserédes érzésekkel zárult a Supersport-világbajnoki szezon Sebestyén Péter számára Phillip Islanden, ahol mindkét futamon az első tizenötben végzett.

A szombati időmérőn sajnos egy stratégiai hiba miatt a felszáradó pályára csak vizes gumival tudott menni, így még a többiek slickre és intermediumra váltottak és gyorsultak, Peti csak a 17. helyre tudott kvalifikálni. Innentől kezdve a versenyekre is nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen szombaton esős körülmények között, vasárnap pedig az erős szeles időben az első körök inkább csak a túlélésről szóltak és a TOP10-es boly már az elején elszakadt.

sebestyen-peti-phillipisland-wssp



„Nem jött még el az ideje, hogy részletesen is értékeljem ezt a szezont, de nyilvánvalóan mindenki számára egyértelmű, hogy sem eredményben, sem pedig más vonatkozásban nem erre számítottam. Amikor belevágtam ebbe a projektbe, a világ legboldogabb embere voltam és vakon bíztam ebben a csapatban, de sajnos ma már ez nem mondható el. A hétvége hibái méltán tükrözik az elmúlt két év történéseit is. Az időmérőn nem kaptam a pálya körülményeihez megfelelő gumikat, miközben a többiek már a második körben kijöttek és cseréltek. Ezek a lépéshátrányok és az ennél sokkal kisebb részletek ezen a szinten nagyon sokat számítanak. Nem tudom mit hoz a jövő, de nagyon szeretném megköszönni azoknak az embereknek a munkáját akik az elmúlt időszakot lehetővé tették” – mondta el a HUMDA pilótája.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: