Hogyan élted meg ezt a versenyt?
Hatalmas élmény volt! Rettenetesen izgultam mind a szabályok miatt, mind hogy fejben tartsam, mikor mit csináljak, hova menjek, ez így elsőre nagyon sok volt. Esküszöm, jobban izgultam, mint bármelyik versenyem előtt. A pálya teljesen szokatlan volt, irtózatosan nehéz, és a lábamra is nagyon kellett vigyáznom. Második nap már túlzottan kapkodtam, próbáltam minél gyorsabban menni, de szinte mindenhol elestem, tényleg nagyon sokat hibáztam.
Tisztában voltam vele, hogy a verseny a sérülésem miatt brutális lesz, de lövésem sem volt arról, hogy mennyire visszavet, ami nagy csalódás volt, mert ennél sokkal jobb vagyok. A kiesett edzéseknek is köszönhettem ezt az eredményt. Viszont a körülmények ellenére szerintem így is erőmön felül teljesítettem.
Ami nagyon tetszett, az az olasz közönség. Mindenkinek drukkoltak, hatalmas zsivajt csaptak, szinte doppingolták a versenyzőket a szeretetükkel. A versenyzők is nagyon jók voltak, élmény volt velük küzdeni, bárcsak mindig ilyen profi motorosok között lehetnék.
Milyen volt maga a helyszín?
Mivel Edolo a tengerszint felett 720 méter magasan fekszik, már a faluban is gyönyörű volt a kilátás. A hegység legmagasabb pontjai, ahol hó is esett, 2800-3000 méteren vannak, bár nem mentünk fel a tetejére, de végig elég nagy szintkülönbségek voltak a versenyen. A pálya nagyon profi és színvonalas volt, de roppant nehéz is. Mentünk aszfalton is random bele a forgalomba, ahol rettenetesen kellett figyelni, mert mint tudjuk, az olaszok őrülten vezetnek. A pálya többi része végig padkás, éles és csúszós köves volt. Folyamatosan résen kellett lenni, sőt volt olyan rész is, ahol egy keskeny úton haladtunk, és mellettünk több méteres szakadék tátongott. Még lenézni sem mertem. A verseny másnapjára a pályára rá sem lehetett ismerni, hiszen körülbelül 200 motoros küldte meg.
Milyen állapotban volt a lábad?
Mikor csütörtökön megérkeztünk jó, mivel direkt rápihentem, de a huszonakárhány kilométeres pálya bejárás után, azt hittem már lábra sem tudok állni. Ennek ellenére az első futam vége fele kezdett csak fájni, de a verseny után bedagadt, jegelni, ápolni kellett. Nagyon nagy segítség volt, hogy a MOTAM, a főszponzorunk, biztosított egy embert arra, hogy profin átgyúrjon, és tornáztatta a lábam. A második futamban már nagyon hamar elfáradt, pokoli fájdalmakat éltem át.
Mennyi idő kell még a teljes felépüléshez?
A teljes csontosodás fél év. A verseny után az orvos megvizsgált, szerencsére nem csúsztak szét a csontok, de még nagyon sokáig fogok duzzadással küzdeni. Igazából, még csak most kezdhetném terhelni, nem hogy egy ilyen komoly versenyen szerepelni. Sokat küszködök lelkileg, hogy mért pont most sérültem meg, hiszen ezt a versenyt vártam már nagyon régóta. Remélem a következő versenyig sokat gyógyulok és jobban tudok teljesíteni az Észtországi pályán.
