Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 10. péntek
Motor

Halálos balesetet szenvedett egy 28 éves női motorversenyző

A dominikai származású, de Brazíliában versenyző Indiana Munoz az Ayrton Sennáról elnevezett goianiai pályán bukott nagyot, amely után már nem tudták megmenteni az életét.

Halálos balesetet szenvedett Indiana Munoz múlt vasárnap a helyi Superbike-bajnokság brazil Goias államban tartott futamán, amelyet az Ayrton Senna nevét viselő goianiai pályán tartottak. A beszámolók szerint a 28 éves hölgymotoros éppen a második helyen haladt a 600 köbcentis kategória versenyén, amikor bukott, majd a saját versenygépe eltalálta. Az orvosok azonnal a helyszínre érkeztek, majd a közeli kórházba szállították, az életét azonban már nem tudták megmenteni.

indiana-munoz-sbk-halal-1



Munoz dominikai származású volt, de karrierje miatt már régóta Brazíliában élt és versenyzett. Ráadásul nem is eredménytelenül, hiszen 2013-ban és 2014-ben is bajnok tudott lenni a helyi sorozatban, utóbbi alkalommal ráadásul az 1000 köbcentis géposztályban.

Szomorú érdekesség, hogy a The Sun cikke szerint tavaly augusztusban ugyancsak történt egy halálos baleset ugyanezen a pályán: akkor egy 31 éves brazil hölgyversenyző vesztette életét. A goianiai pályán egyébként három alkalommal – 1987 és 1989 között – a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye is versenyzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?