DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Motor

Így dobta ki hűséges csapatát a Honda

A holland Ten Kate csapat vezetője egyszerűen nem érti, miért hagyta el őket a japán gyártó tavaly a szezont követően 18 együtt eltöltött esztendőt követően. Mindenképpen más eljárást érdemelt volna a gárda, amelyik Loris Bazzal és a Yamahával tér vissza a Superbike-vb mezőnyébe.

Szinte elképzelhetetlen hosszúságú, már-már eltéphetetlen kapcsolat volt a Superbike-vb egyik csapata, a Ten Kate és a japán gyártó Honda között. A két fél 18 hosszú éve volt partnere egymásnak, ám ez tavaly minden magyarázat nélkül egyszer csak vége szakadt. Igaz, a Honda az idei világbajnokságra gyári csapattal tért vissza, illetve a Moriwaki és az Althea csapatokra esett a választásuk. A Honda vezetői közölték a holland csapattal, hogy ők kizárólag ezekre az alakulatra akarnak összpontosítani, és más, ésszerű magyarázatot nem adtak a szakításra.

„Holott végig arról volt szó, hogy közösen folytatjuk, még a tavalyi utolsó katari futamon is így váltunk el. Kifejezetten a Honda jóváhagyásával vettünk fel új embereket, közösen beszéltük át a téli tesztek menetrendjét, valamint az idei szezon fejlesztési terveit. Jól tudom, hogy nem lettünk világbajnokok, de motiváltak voltunk az új feladatokra, hajlandóak voltunk mindig is változtatni, ha azt az eredmények megkívánták. Erre kaptam tőlük egy levelet, amiben leírták, ők új dologba fognak, de nélkülünk” – árulta el Ronald Ten Kate.



A csapat ennek tudatában bejelentette, hogy idén nem indul a világbajnokságon, miután motor nélkül maradt, ám a Yamaha segítségével a remények most újraéledtek, és Loris Bazzal már teszteltek is Jerezben. Ronald Ten Kate bevallotta, sosem hitte, hogy fel kell majd adnia, és a mostani lehetőségnek hála, a valahavolt legmotiváltabb gárdával térnek vissza a vb-mezőnybe.

„Immáron magunk mögött hagyhattuk a rengeteg gondot hozó téli szezont. Mindig is hittünk ebben, egy pillanatra sem merült fel egyikünkben sem, hogy feladjuk. Jött néhány új ember, és teljes erővel készülünk a visszatérésre, és valamennyien abban hiszünk, hogy Lorisszal és a Yamahával remek eredményeket érhetünk el az idei szezonban” – jelentette ki a szakember.

A visszatérés dátuma továbbra is kétséges, és ha a májusi, Imolában rendezett versenyhétvégére még nem állnak majd készen, akkor Baz legközelebb Jerezben gurulhat majd pályára a Yamahával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: