DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Hivatalos: Pedrosa visszavonul a szezon végén

Ahogy arra számítani lehetett, a Német Nagydíj előtti sajtótájékoztatóján a spanyol motoros bejelentette, hogy ez az utolsó szezonja a MotoGP-ben: elmondása szerint mások már a prioritásai.

Hetek óta lógott a levegőben, hogy Dani Pedrosa a szezon végén szögre akasztja a bukósisakját: a Repsol Honda június elején jelentette be, hogy 2018 után már nem számítanak a szolgálataira, így az egyetlen érdemi opciója a Yamaha új szatellit alakulata lett volna a MotoGP-ben maradásra. A Katalán Nagydíjon tartott sajtótájékoztatóján még nem tudott pontos információkkal szolgálni, a Sachsenringen azonban már hivatalosan is megerősítette, hogy ez az utolsó éve a MotoGP-ben.

„Hosszú ideje gondolkoztam már ezen, de nehéz döntés volt, hiszen imádom ezt a sportot. És bár lettek volna jó lehetőségeim a folytatásra, úgy éreztem, már nem versenyzem ugyanazzal az intenzitással és szenvedéllyel, mint korábban, és most már mások a prioritások az életemben” – mondta el a MotoGP-ben 13 idényt eltöltő spanyol, aki ugyan háromszor is ezüstérmes lett az összetett pontversenyben, a csúcsra nem tudott feljutni a királykategóriában (a 125-ösök között egy, a 250-eseknél két címet szerzett).

pedro



Pedrosa után a Dorna elnöke, Carmelo Ezpeleta is szót kért a sajtótájékoztatón, és amellett, hogy köszönetet mondott a „kis spanyolnak”, azt is bejelentette, hogy utolsó versenyén, Valenciában beiktatják a MotoGP Legendák közé. Az újságírók – akik közel egyperces vastapssal tisztelegtek a bejelentés után Pedrosa karrierje előtt – ezután még kérdezhettek a versenyzőtől, aki arra a kérdésre, hogy melyik volt pályafutása legemlékezetesebb pillanata, elérzékenyülten így felelt:

„Szerencsére elég sok volt, de nyilván az, amikor elkezdtem versenyezni Jaramában. Nagyon kicsi voltam, és elképzelni sem tudtam, hogy annyi sok motoros közül engem fognak kiválasztani. Onnantól kezdve, hogy itt lehettem, elképesztő volt számomra” – mondta a könnyeivel küzdő spanyol, akinek a helyét egyébként Jorge Lorenzo veszi át jövőre a Repsol Hondánál. Pedrosa egyébként szintén kérdésre válaszolva még elmondta: szeretne a paddockban maradni a visszavonulása után is, mert imádja a sportot, és elképzelhető, hogy más szerepkörben ez így is lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: