DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Vinales beindult, a többi ász sehol

A Katari Nagydíj győztese Termasban is folytatja lehengerlő formáját: edzéselsőséggel indította a szezon második hétvégéjét, megelőzve a remeklő Danilo Petruccit és Johann Zarcót.

Magyar idő szerint pénteken 14:55-kor rajtolt el a MotoGP Argentin Nagydíjának első szabadedzése. A tréninget megelőzően máris érkezett egy fontos hír: a Michelin kérésére arra kötelezték az összes versenyzőt, hogy legalább öt kör erejéig feltegyék a legkeményebb keverékű hátsó abroncsukat. A francia gumigyártó mindenképp adatokat akar gyűjteni erről a specifikációról, hogy meggyőződjön arról, hogy lehet-e őket használni a versenyen is – ami nem is csoda a 2016-os botrányos események tükrében, amikor kötelező motorcserével tudták csak teljesíteni a távot. Amelyik motoros nem tesz eleget a kérésnek, hathelyes rajtbüntetéssel számolhat a vasárnapi futamra.

A katari győzelmének köszönhetően a világbajnoki pontversenyt is vezető Maverick Vinales szinte az első köröktől kezdve magához ragadta a vezetést, míg mögötte a Tech3 két újonca, Jonas Folger és Johann Zarco foglalt helyet a tréning első felében. Őket Marc Marquez követte a sorban, ám a címvédő elsősorban nem ezzel, hanem a 2-es kanyarban elszenvedett kicsúszásával hívta fel magára a figyelmet. A repsolos emiatt hamar hátrébb is csúszott, ugyanis sokan éppen ekkor javítottak: Zarco néhány pillanatra a vezetést is átvette, ám Vinales gyorsan válaszolni tudott a francia gyorskörére.

vinales-17-argentina



A Yamaha spanyolja végül a leintéskor is az élen maradt, méghozzá olyan idővel, amelyet tavaly a harmadik edzésen futottak a legjobbak, azaz a hagyományosan gyenge tapadást biztosító pálya most valamelyest jobb állapotban lehet, mint az előző években. Vinales mögött aztán végül Danilo Petrucci lett a második a Pramac Racing GP17-esével, megelőzve a továbbra is remeklő Zarcót és Folgert, valamint a meglepően elöl szereplő Karel Abrahamot.

A szezonnyitón eleső Andrea Iannone hatodikként zárt a Suzukival, majd jött Andrea Dovizioso a Ducatival, a top10-et pedig Barbera, Miller és Bautista tette teljessé. Marquez végül csak 11. lett, az edzés két nagy csalódása azonban Jorge Lorenzo és a 350. nagydíjrajtjára készülő Valentino Rossi: a ducatis és a yamahás mindössze a 15. és 16. helyekről várhatják a folytatást – igaz, Dani Pedrosa még náluk is hátrébb, a 19. pozícióban végzett. Folytatás itthoni idő szerint késő délután a második háromnegyed órás szabadedzéssel.
 
Az 1. szabadedzés végeredménye:

1.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'40.356

 

2.

Danilo PETRUCCI

ITA

OCTO Pramac Racing

Ducati

1'40.562

0.206 / 0.206

3.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'40.574

0.218 / 0.012

4.

Jonas FOLGER

GER

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'40.660

0.304 / 0.086

5.

Karel ABRAHAM

CZE

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

1'40.678

0.322 / 0.018

6.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'40.701

0.345 / 0.023

7.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1'40.716

0.360 / 0.015

8.

Hector BARBERA

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

1'40.853

0.497 / 0.137

9.

Jack MILLER

AUS

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'40.867

0.511 / 0.014

10.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Pull&Bear Aspar Team

Ducati

1'40.936

0.580 / 0.069

11.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'40.958

0.602 / 0.022

12.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'40.982

0.626 / 0.024

13.

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Racing

Ducati

1'41.062

0.706 / 0.080

14.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

1'41.073

0.717 / 0.011

15.

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

1'41.128

0.772 / 0.055

16.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'41.311

0.955 / 0.183

17.

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'41.694

1.338 / 0.383

18.

Tito RABAT

SPA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'41.703

1.347 / 0.009

19.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'41.781

1.425 / 0.078

20.

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'41.829

1.473 / 0.048

21.

Loris BAZ

FRA

Reale Avintia Racing

Ducati

1'41.867

1.511 / 0.038

22.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'42.224

1.868 / 0.357

23.

Sam LOWES

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'42.237

1.881 / 0.013

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: