DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Mi lesz az intermediate gumik sorsa a MotoGP-ben?

A Michelin visszahozta erre az évre az átmeneti abroncsokat, amelyek azonban nem feltétlenül arattak osztatlan sikert, így felmerült, hogy akár egy év után újra eltűnhetnek a kínálatból. A sepangi futam dobogósai sem értettek egyet abban, hogy maradjanak-e az intermediate-ek vagy sem.

A Bridgestone-érában csak slick és esős gumik közül választhatott a MotoGP mezőnye, a Michelin érkezésével azonban az intermediate abroncsok is visszatértek, amelyek hagyományosan az átmeneti körülmények között működnek a legjobban. A megítélése azonban egyelőre felemás: a száradó pályán rendezett Német Nagydíj után például a futamgyőztes Marc Marquez úgy fogalmazott, hogy számukra nem is igazán létezik ez az opció. Versenyeken valóban ritkán láthatjuk őket használni, hiszen folyamatosan változó körülmények között is csak rövid ideig ideálisak, de például a mindössze 15 percig tartó időmérős etapok során már gyakrabban teszik fel a motorjaikra a versenyzők.

rossi-inter



Mindenesetre a Malajziai Nagydíj péntekjén, a szokásos biztonsági értekezlet során is felmerült, hogy mi legyen az intermediate gumik sorsa, s mint az a vasárnapi futam dobogósainak nyilatkozataiból kiderült, egyelőre nincs konszenzus a pilóták között arról, hogy egy év után újra kivegyék-e a kínálatból. Valentino Rossi például egyáltalán nem ragaszkodik hozzájuk: „Nem sokon változtatna” – idézi őt az Autosport.com. „Úgy tapasztaltuk, az intermediate gumik működési tartománya nagyon szűk. Emellett szerintem változó körülmények között a Michelin abroncsai eleve kevésbé veszélyesek, mint voltak a Bridgestone termékei. Szóval szerintem az intermediate nélkül is boldogulnánk.”

Nem értett egyet Rossival a versenyt megnyerő Andrea Dovizioso: „Úgy gondolom, biztonsági szempontból jók az intermediate gumik. Szerintem félig vizes, félig száraz pályán biztonságosabb őket használni. Úgy vélem, meg kell tartani őket, legfeljebb versenyeken nem használjuk” – vélekedett a ducatis, míg jövő évi csapattársa, Jorge Lorenzo is hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Sokkal jobban érzem magam az intermediate gumikon: ha hűvös az idő, és még van néhány nedves folt az aszfalton, akkor a slickeket sokkal nehezebb felmelegíteni. Szóval szerintem biztonsági szempontból jobbak az intermediate-ek – nem tudom, megszületett-e már a döntés, de én örülnék, ha maradnának.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: