DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

MotoGP: 2018-tól jön a Finn Nagydíj a Kymi Ringen

A sachsenringi versenynapon a Dorna bejelentette, hogy Finnország 2018-ban egy vadonatúj pályával csatlakozik a kalendáriumhoz. Ezzel egyidejűleg a Német GP szerződését is meghosszabbították.

Ha már a Német Nagydíj hétvégéjét rendezik a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnye számára, kezdjük az őket érintő hírrel: a Dorna bejelentette, hogy a következő öt évben, azaz 2021-ig egészen biztosan a versenynaptár része marad a németországi viadal. Az ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a helyszín továbbra is a Sachsenring lesz: Carmelo Ezpeleta szerint erről a következő hetekben döntenek majd.

Bár az ADAC sportelnöke, Hermann Tomczyk feltett szándéka, hogy a futamoknak 1998 óta otthont adó aszfaltcsík rendezze a továbbiakban is az ország nagydíját, könnyen lehet, hogy a versenyzők panaszai miatt átköltöztetik a rendezvényt egy másik pályára: mint arról tegnap mi is beszámoltunk, több pilóta is a vonalvezetés – különösen a 11-es kanyar – veszélyességére panaszkodott, miután az előző évekhez hasonlóan idén is az átlagnál több bukást láthattunk az edzések folyamán.

Kymiring



A Dorna tett még egy érdekes bejelentést a mai nap folyamán: a MotoGP-t irányító szervezet megállapodott az egyelőre még építés alatt álló Kymi Ring promótereivel, így 2018-tól Finnország is vendégül látja a világbajnokság szereplőit. Legutóbb 1982-ben rendeztek nagydíjat az északi országban, ám most egy vadonatúj pálya várja majd a motorosokat, amely 4,6 kilométer hosszú lesz és 17 kanyart fog tartalmazni. A Kymi Ring terveit tavaly ismertették először, s már akkor felmerült a MotoGP-futam rendezése, most pedig már csak a kötelező homologizációs eljárások választják el attól, hogy két év múlva valóban a kalendárium része legyen.

A korábbi pletykák egyébként több új helyszín érkezését is valószínűsítették. Idén az Osztrák Nagydíj révén szintén üdvözölhetünk egy visszatérő országot, míg Indonézia csatlakozásáról is régóta terítéken van: jelenleg úgy tűnik, ők is csak 2018-ban kerülhetnek be a naptárba. A Superbike világbajnokság versenyeinek már két éve otthont adó Thaiföld is pályázik egy helyre a közeljövőben – a szabályok szerint egyébként 2017-től legfeljebb húsz versenyt engedélyeznek egy szezonon belül (jelenleg 18 fordulóból áll az évad).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: