DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

SBK: Utolsó körös csatákkal indult a szezon

A címvédő bajnok nyerte a Superbike-világbajnokság szezonnyitójának mindkét Phillip Island-i versenyét, melyekre szokás szerint február utolsó hétvégéjén került sor. Magyarok is indultak a futamokon.

Mindkettő futam az utolsó körben dőlt el: Chaz Davies, a Ducati pilótája – és 2015-ös második helyezett – a legvégén indított támadást a címvédő bajnok Jonathan Rea ellen. Az kísérletek egyike sem járt azonban sikerrel, így az első futamon második lett, a másodikon pedig bukott, a Kawasaki versenyzője ezáltal dupla győzelemmel kezdhette az idényt.

 A szezontól fogva változtattak a versenyhétvégék formátumán: korábban mindkét versenyt vasárnap tartották, most szombaton és vasárnap rendeznek egy-egy futamot. Az ausztrál hétvége hozta a Phillip Island-i pályától megszokott szoros élmezőnyt és gyakori előzéseket, elsősorban a célegyenesben és az aszfaltcsík két hajtűkanyarjában. Bár az első verseny alapján még elhamarkodott lenne ítéletet hirdetni, úgy tűnik, a Kawasakira és Ducatira felzárkózott a Honda: Michael van der Mark Rea és Davies mögött harmadik lett az első futamon, míg a második versenyen a második pozíciót szerezte meg.

Davies előzési kísérlete Rea ellen az első futam utolsó körében

Van der Mark csapattársa, a bajnokság legjobban várt újonca, a 34 éves MotoGP-világbajnok, Nicky Hayden erős bemutatkozást tudhatott magáénak: már szombaton megfordult az élmezőnyben, és bár akkor gumifogyás miatt csak kilencedik helyen ért célba, vasárnap kis híján dobogóra állhatott. A ducatis Davide Giugliano az utolsó kanyarban fosztotta meg a harmadik helyezéstől. A 2011 után visszatérő Yamaha Sylvain Guintoli révén hatodik és ötödik pozíciókat gyűjtött. Fordítva ugyanezeken a helyeken ért célba Tom Sykes, a Kawasaki második pilótája, habár ő kezdte a versenyeket pole-pozícióból, és eleinte vezette is őket.

A futamoknak magyar résztvevője is volt, a Tóth csapat, amely harmadik szezonjában BMW-ről a Yamaha motorjaira váltott. Sebestyén Péter és Tóth Imre a 18. és 19. helyen, utolsókként zárva mindkét futamot.

 

Hétvégén kezdetét vette a Supersport-világbajnokság is, több bukással az élmezőnyben: a két fő favorit, a 2015-ös legjobb Kenan Sofuoglu és Jules Cluzel is bukott. Sofuoglu az élen állt, mikor két körrel leintés előtt elesett, így a Puccetti Kawasaki másik versenyzője, Randy Krummenacher győzött bemutatkozó futamán. Egy másik újonc, Federico Caricasulo és a MotoGP-t is megjárt, számtalan előzést bemutató Anthony West egészítette ki a pódiumot, aki szabadkártyával állt rajthoz a versenyen. Ebben a kategóriában is volt magyar érdekeltség, a Schmidt Racing MV Agustájával a 2011-es 125-ös világbajnok, Nicolas Terol 11. lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: