Van, akinek persze ez jelenti majd csak a hétvége kezdetét, hiszen az FP1-en négy csapatnál is beugróként szerepelt egy újonc. Így most ül először autóba Max Verstappen, Pierre Gasly, Alexander Albon és Sergio Perez.
Ezzel ér véget a szabadedzés, Russell, Leclerc, Antonelli, Norris, Hamilton a top öt, Piastri, Lindblad, Bearman, Verstappen és Tsunpda még a top10, majd jön Colapinto, Lawson és Hülkenberg.
Köszönjük a figyelmet, maradjatok a Formula.hu-val, hozunk minden érdekességet a helyszínről szöveges és YouTube-csatornánkon videós formátumban is!
Verstappen szerint "ugrál" a Red Bull: sokszor jelentette már ezt idén, most ismét "már az első tengelynél" pattog az RB22...
Colapinto lement a kavicságyba az Alpine-nal, de hiába dobálta fel az autót a murva, kézben tudta tartani a helyzetet.
Bortoletónál az új, most berakott motorral történt valami..
Bortoletónál valami technikai hiba lép fel, jelentette a rádióban, hogy nagyon lassú, a csapat pedig megerősíti, hogy valami probléma van, gyerünk a bokszba.
Ez a hajrá egyébként kétségkívül Antonelli számára jelent nagyon sokat: most derülhet ki, hogy a Mercedes versenytempója és előzési képessége mire lehet elég neki a mezőny végéről vasárnap...
Leclerc megforog a Ferrarival, de a pályán marad...
Az Aston és a Cadillac két-két autója egy lépéssel a többiek mögött jár továbbra is, a négy autó viszont egymáshoz képest két tizedmásodpercen belül van...
A hátralévő negyedóra nem ígér különösebb izgalmakat: a legtöbben a közepes gumikon futnak hosszú etapot.
A lágygumis próbálkozások véget értek, a top10 talán a vártnál nagyobb különbségekkel:
1. Russell
2. Leclerc
3. Antonelli
4. Norris
5. Hamilton
6. Piastri
7. Lindblad
8. Verstappen
9. Tsunoda
10. Colapinto
Norris és Piastri 4-5 tizedmásodpercre van Russelltől, akárcsak Hamilton, Leclerc és Antonelli másfélen belül.
Verstappen viszont 8 tizedet kap a Red Bull-lal, akárcsak Tsunoda a Racing Bullsszal...
Hopp és Russell visszavág, újra ő vezet. Jó a Ferrari, de lehet, hogy még jobb a Mercedes...
Leclerc 7 ezreddel Russell előtt az élen!
Hamilton kap 3 tizedet.
Egykörös próbálkozásokat látunk a várakozásoknak megfelelően, jönnek a lágygumis, időmérős körök.
Russell a középső szektor után 2 tizeddel előzte Antonellit, de az Ascari végén megcsúszott, úgyhogy csak 14 ezredmásodperc előnye maradt a kör végére.
Másodjára már megvan a lágy gumis kör Antonellitől: 1:22,700. De persze a többiek még csak most fognak jönni, plusz Antonellinél a rajtbüntetés miatt eleve nincs jelentősége az egykörös tempónak.
Antonelli lehetett volna az első lágy gumis próbálkozó, de az utolsó kanyarban kissé feltartották - amire a Mercedes-pilóta kisebb idiótázással reagált.
Nincs tapadás, a fék sem működik - panaszkodik Verstappen ismét a rádión.
Közben bő negyed óra elteltével a sorrend: Russell, Antonelli, Lindblad, Leclerc, Lawson, Norris, Hamilton, Piastri, Verstappen, Bortoleto. De hamarosan jönnek a lágy gumis próbálkozások!
Majdnem komoly baleset történt az 1-es kanyar előtt: Norrisnak kellett kicsit a fűre is leszaladnia, mivel Stroll épp visszahúzódott elé a féktávon.
Többen elfékezték már magukat amúgy az első kanyarban, az imént egy Ferrari rongyolt ki a bukótérbe. Közben pedig Verstappen panasza nyomán orrkúpot cseréltek a Red Bullon.
Érdekes rádiózás Verstappentől - de nem a tartalma miatt, hanem azért, mert nem Gianpiero Lambiase, hanem a majdani utódja, Tom Hart válaszolt a hollandnak: ezen az edzésen ő tölti be a versenymérnöki posztot a négyszeres világbajnok mellett.
Az első körök után Antonelli az élen, az 1:23,4-es idő viszont még lassabb, mint az FP1-es legjobb. Emlékeztetőül: a vb-éllovas olasz az időmérő eredményétől függetlenül a rajtrács végéről indul majd a motorcserés büntetése miatt.
A többség a közepes vagy a kemény gumikon kezdte meg a munkát: a Mercedes, a McLaren és Lawson a keményeken, a Ferrarik és Verstappen a közepeseken.
Elindult tehát a második edzés, néhányan máris a pályán.
Na de visszatérve Monzára: ott az első edzésen a friss motorral felszerelt Ferrari diktálta a tempót, ráadásul a lágy gumikat nem is használták. A Mercedes és a Red Bull nem volt messze, az élcsapatok közül inkább a McLaren lógott ki kicsit lefelé a sorból. Meglátjuk, mi lesz a helyzet most!
A nap eddigi legfőbb eseménye viszont még Monacóhoz köthető, hiszen az FIA Fellebbviteli Bírósága helyt adott a McLaren és a Red Bull fellebbezésének, így Gasly mégis elveszítette a dobogóját.
Ha mindez nem lenne elég, az ítélet kihirdetése utáni sajtótájékoztatón Flavio Briatore olajat öntött a tűzre azzal, hogy azt állította, hogy a négy bíró egyikének köze van a McLarenhez, amire persze eléggé indulatosan reagált Andrea Stella... A részleteket később hozzuk majd a Formula.hu-n!
Köszöntünk ismét mindenkit, alig tíz perc múlva újra pályára gurulnak Monzában az F1-es autók, jön az Olasz Nagydíj második szabadedzése - tartsatok velünk!




