És megvan az előzés: Hamilton a célegyenes végén kívülről elmegy Verstappen mellett, feljött a második helyre! Van-e válasza a Red Bull-osnak?
Ez volt tehát a Kanadai Nagydíj, itt megköszönjük a figyelmet, de maradjatok velünk, mert jövünk még a legfontosabb értékelésekkel - két hét múlva pedig a Monacói Nagydíjjal!
Emeljük ki az Alpine-t, 6. és 8. hellyel kettős pontszerzés.
Közben pedig Antonelli előnye hirtelen 43 pontra ugrott Russell nullázásával.
Itt a futam teljes végeredménye:
"Nem így akartam nyerni, jó csatát vívtunk George-dzsal, de elfogadjuk" - üzente Antonelli a rádión.
Nincs már változás: Kimi Antonelli zsinórban negyedik győzelmét aratja a Kanadai Nagydíjon! Hamilton legjobb ferraris eredményét elérve a második, Verstappen még a dobogón!
Megkezdődött az utolsó kör, Antonelli vezet, Verstappen még Hamilton sarkában.
Verstappen az utolsó előtti körre újra teljesen odaér Hamiltonra. Na lesz-e még összecsapás és előzés közöttük?
Csata közben a hetedik helyért: Gasly támadja nagy rössel Lawsont, mindketten átvágták az utolsó sikánt, maradt a sorrend.
Verstappen nem szakadt még le Hamiltonról, de produkált egy kisebb elfékezést a holland.
Verstappen próbálkozott, de Hamilton zárta az ívet, marad a felállás közöttük. Öt kör még hátra.
Hadjar pedig stop-and-go büntetést kapott a sárga zászlós kihágásért, ezt most le is töltötte a francia, de ezzel együtt is még mindig ötödik.
Közben amiatt volt egy pillanatra sárga zászló, mert Hülkenberg megforgott az 1-es kanyarnál.
Hamilton néhány pillanatra ki is került a másodperces távolságból, de újra 6-7 tizedre visszazárkózott.
Hamilton most is csak benézni, beijeszteni tudott, de támadni nem - fogynak a körök...
"Több erőre van szükségem, haver" - jelzi Hamilton a rádión. Újabb kör telt el támadás nélkül.
Hamilton továbbra is közel, de most nem is próbálkozott. Van még tíz köre arra, hogy elcsenje a második helyet Verstappentől. Antonelli egyébként 8,3 másodperccel vezet.
Hamilton már támadja is Verstappent, de a holland egyelőre tartja a második helyet!
Hamilton már jócskán másodpercen belül Verstappen mögött - na jöhet egy kis csata a két egykori nagy rivális között a fináléra!
Miközben Hamilton másodpercre közelíti meg Verstappent a második helyen, a Cadillac annyit közölt, hogy futóműhiba miatt esett ki Perez, amit nem ütközés vagy a rázókő okozott.
Vége a VSC-nek, zöld jelzés az utolsó szűk 15 körre. Leclerc pedig produkált egy fél megforgást, de megfogta a Ferrarit!
Megint VSC, nem mutatják, hogy miért, de vélhetően megint törmelékek miatt. Hadjar közben a pitben, letöltötte a büntetését, és ugyanígy tett Piastri is.
Hamilton két másodpercre közelítette meg Verstappent. 16 kör van még hátra a versenyből.
Hadjar is visszaért közben Leclerc-re, de őt ugyebár büntették - és még újra vizsgálják is sárga zászlós kihágásért.
Leclerc: "Mostantól ne szóljatok hozzám az utolsó körig. Csak ha valami abszolút kritikus dolog van."
Hamilton lassan, de biztosan közelít amúgy Verstappenre: 2,5 másodperc most a távolság közöttük. A ferraris biztatja is a csapatát (meg talán saját magát is), hogy meg lehet ezt még csinálni.
Közben az Aston Martintól jön egy érdekes információ: azért állt ki korábban Alonso, mert az üléssel volt gondja.
Bottast közben bokszutcai gyorshajtásért büntették.
És eddig tartott, újra zöld jelzés. Még 22 kör van hátra amúgy a futamból.
Virtuális biztonsági autó, egyelőre nem mutatják, miért - a bokszbejáratot is lezárják, valószínűleg a Perez-féle törmelékek miatt.
És meg is büntetik Hadjart: tíz másodpercet kap a francia - ami persze pozícióban jelen állás szerint semmit nem jelent, Colapinto 41 másodpercre tőle.
Hadjart közben vizsgálják többszöri irányváltás miatt még a Leclerc elleni védekezés kapcsán.
Perez a bokszban kitört futóművel, fékezés közben adta meg magát a Cadillacen az alkatrész. Így már hatan estek ki a futamról.
Feltartotta kicsit az egyik Cadillac Antonellit, ezzel öt másodpercen belülre került hozzá Verstappen.
A sorrend amúgy Antonelli, Verstappen, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Colapinto, Lawson, Gasly, Sainz, Bearman - óriási napja lehet az Alpine-nak!
Így ért vissza a paddockba Russell - Mészáros Sándor kollégánk fotója a helyszínről:
Most már megcsinálja Leclerc, feljön a negyedik helyre.
Norris pedig félreáll a visszafordítónál: "Valami tönkrement" - jelezte a rádión. Kiesik a vb-címvédő, pedig már pontszerző helyen állt.
Leclerc keményen támadja Hadjart, aki még keményebben védekezik viszont, marad előrébb a Red Bull-os.
A Mercedes egyelőre annyit közölt, hogy a motorral volt a gond Russellnél.
Épp Hadjar és Leclerc között alakul ki némi csata, a francia keményen lezárta a monacói előtt az utat a hátsó egyenesben.
Közben amúgy a sorrend: Antonelli, Verstappen, Hamilton, Hadjar, Leclerc, Colapinto, Lawson, Gasly, Norris, Sainz.
Közben amúgy Hadjar átlépte a bokszban Leclerc-t, így mindkét Red Bull egy Ferrari előtt pillanatnyilag.
Russell érthető idegességében a fejtámaszt is kidobta az autóból:
Többen kihasználják az élen a VSC-t a kerékcserére: az első öt mind a bokszban.
VSC-fázis Russell leálló autója miatt. Antonelli így egyedül marad az élen, Verstappen és Hamilton a dobogón.
ÉS ITT A DRÁMA: RUSSELL A FÜVÖN AZ ÉLRŐL, KIÁLL A BRIT, MŰSZAKI HIBA A MERCEDESNÉL!
A 30. körnél járunk, azaz még a féktávnál sem - a sorrend: Russell, Antonelli, Verstappen, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Colapinto, Lawson, Gasly, Bearman.
Alonsót közben betolják a bokszba, megvan a harmadik kieső Lindblad és Alonso után.
A felügyelők pedig feljegyezték a Russell-Antonelli incidenst.
Elképesztően furcsa ez az egész csata a két Mercedes között, tényleg rendre az van jobb helyzetben, aki elfékezi magát a hajtűnél... Közben amúgy Antonelli elengedte Russellt, most a brit vezet.
És most Antonelli fékezi el a visszafordítót, Russell elé került, a hátsó egyenes végén pedig összeér a két autó! Antonelli marad az élen, de kérik, hogy adja át a pozíciót.
Piastri kap egy 10 másodperces büntetést Albon kiütéséért.
Közben Hamilton hirtelen leszakadt Verstappenről, öt másodperc lettközöttük a különbség.
És most megvan az előzés, Antonelli a hátsó egyenesben elmegy Russell mellett, átveszi a vezetést a vb-éllovas!
Antonelli most egy árnyalattal közelebb volt Russellhez a hátsó egyenesben, de egyelőre nem bír Russell-lel.
Többeket vizsgálnak amúgy közben: Lawson és Hülkenberg is ezen a listán.
Folyamatosan támadási közelségben Antonelli Russell mögött, de eddig a brit tartja magát. Ahogy Verstappen is csak fél másodperccel előzi Hamiltont, a dobogó alsó fokáért is hasonlóan szoros a csata.
Russell megint ront, Antonelli mellé ért, de kívülről nem tudta megelőzni a hátsó egyenes végén, marad a sorrend a Mercedesek között!
Egyszerre történik sok kis apróság:
- Vizsgálják a Piastri-Albon incidenst,
- bokszba hívták megbízhatósági gond miatt Norrist, aki ki is állt, de visszatért a versenybe,
- Antonelli szorongatja az élen Russellt.
Az is kiderült az ismétlésből, hogy Russell is elfékezte magát a visszafordítónál, ezért került elé Antonelli. És hát az idei F1-nek köszönhetően még abban az egyenesben vissza is tudta előzni az olaszt.
Na, az ismétlésből kiderült: Piastri rongyolt bele Albon oldalába a visszafordítónál...
Sárga zászló, Albonnal történhetett valami a hajtűkanyarnál... És Piastri autóján pedig első szárnyat cserélnek a bokszban, közöttük történt valami?
Közben mi történt az élen? Antonelli hirtelen Russell elé került, de a brit azonnal vissza is előzte az olaszt!
Elfékezte Bearman, rögtön néhány kanyar alatt bukott is két pozíciót: Gasly és Norris is elment mellette, kicsúszott a tízből. Norris pedig Gaslyt is megelőzte, már a kilencedik a címvédő.
Antonelli folyamatosan a másodperc körüli hátrány határán billeg Russell mögött, Hamilton ennél közelebb Verstappenhez.
A top 5 mögött amúgy Hadjar, Colapinto, Lawson, Bearman és Gasly a pontszerzők sorrendje, a McLarenek közben már a 11. és 13. helyen, Norris hamarosan betör a top 10-be.
"Nincs motorerőm! Gyerünk már, srácok!" - panaszkodik Hamilton a rádión. Hát igen, minden alkalommal elmondják a Ferrari pilótái, hogy ez a fő gyengeségük...
Verstappen megtámadja és meg is előzi Hamiltont az 1-es kanyarba menet, feljön harmadik helyre a holland!
Antonelli azért zárkózgat vissza, újra másodperc alatt. Hamiltont pedig Verstappen próbálná szorongatni a harmadik helyért, Leclerc már leszakadt róluk.
Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy itt az interezők butasága miatt Alonso a 11. helyen áll az Aston Martinnal...
És előzés az élen: Russell a hátsó egyenes végén, kívülről előzte Antonellit - aki csúnyán elfékezte, majdnem beleszállt a csapattársába! Russell vezet, Antonelli második helyre sorolt vissza.
Nagyjából együtt még a mezőny eleje, Antonelli, Russell és Hamilton is támadó közelségben egymáshoz, de Verstappen sincs messze tőlük.
Norris a 14., Piastri a 16. helyre jött csak vissza. Kár volt ezzel kockáztatnia a McLarennek.
És a második kör végén jön Norris is a bokszba az élről - hát ez egyelőre óriási bukta a McLarennek. Ahogy az Audinak is, ők is a pitben.
Antonellit pedig támadta Russell, de maradt az élen az olasz!
Norris, Antonelli, Russell, Hamilton, Verstappen, Leclerc, Hadjar, Colapinto, Lawson, Hülkenberg a top 10, de Antonelli érkezik Norrisra.
Norris vezet az első kör végén, Piastri pedig egyből bejön a bokszba, ő lecseréli az intermediate gumikat.
ÉS VÉGRE RAJT! Norris hatalmasat rajtol az intereken, átvesti a vezetést, Antonelli, Russell, Hamilton, Piastri a sorrend mögötte!
Piastri még mindig győzködi a csapatot, de marad ki intereken... És akkor most már talán jön a start tényleg!
Természetesen jön egy harmadik formációs kör is...
Lindbladot még mindig tolják hátrafelé a célegyenesben, miközben a mezőny visszaért a rajtrácsra. Még egy felvezető kör vagy jön a rajt?
Lindbladot le is tolják, top 10-es rajthelyet bukik ezzel az újonc... Piastri közben próbálja meggyőzni a csapatát, hogy álljanak ki slickekért inkább.
Na ez mi volt? Felgyulladtak a piros lámpák, de nem aludtak ki - újabb formációs kör, de Lindblad ott ragad a rajtrácson!
Piastri már panaszkodik is a rádión az interekre... Na de jön a rajt, nézzük!
A kameraképek alapján ugyan van egy-két esőcsepp, de egyelőre egyértelműen száraz az aszfalt... Hát meglátjuk!
Hülkenberg, Bortoleto, Sainz, Perez és Bottas is az intermediate-eken. Na hát ez így rögtön érdekes lesz - indul a felvezető kör!
Ha lehet hinni a Live Timingnak, a McLarenek intermediate gumikat raktak fel, a többiek lágy slicken! Ezt azért még várjuk meg...
A versenyirányítás jelentése szerint 50 százalék az esély az esőre a futamra. Magyarán: vagy fog esni, vagy nem.
Elnézve ezt a képet, nem fogadnánk arra, hogy megússza szárazon a mai napot a mezőny - márpedig ha jön az eső, az több szempontból is trükkös lehet: az idei autók és a gumik viselkedése is fejtörést okozhat, erről itt írtunk bővebben.
Moments away from lights out and the rain is rolling in!
— Formula 1 (@F1) May 24, 2026
We're keeping one eye on the track and one on the weather#F1 #CanadianGP pic.twitter.com/YQVOacQgrm
Közben amúgy zajlik még az Indy 500, az utolsó 15 körben járunk - ha nem lesz ott további sárga, akkor éppen befutnak a montreali rajtig!
A rajtrács élén ismét a két Mercedes: Russell indul a pole-ból, Antonelli mellőle - vajon lesz-e visszavágó a tegnapi kis sprintes csörte után? Esetleg a második sorból induló McLarenek bele tudnak-e szólni a csatájukba?
Amúgy időnként kicsit csepereg, de még bőven száraz az aszfalt - viszont eléggé szeles és hűvös is az idő.
Kezdjük is rögtön időjárás-jelentéssel: jelenleg száraz a pálya Montrealban, utazó tudósítónk, Mészáros Sándor helyszíni posztján viszont látszik, hogy a csapatok sátrakkal készültek a rajtrácson az esetleges esőre.
Nagyon szép estét kívánunk mindenkit, bő negyed óra múlva rajtol az F1-es Kanadai Nagydíj futama - kövessétek velünk az eseményeket!









