Néhány kör leforgása alatt szinte mindenki kijött slick abroncsért, egyedül Norris van még köztes keveréken. Az első helyre fog visszatérni, miután Piastri letöltötte a büntetést.
Hülkenberg előnye tetemes, 8 másodperc Hamilton előtt, amit 8 körre kell beosztania.
A pontszerzők listája: Hamilton végül negyedik Silverstone-ban, Verstappen a megforgás után ötödik helyet mentett, Stroll végül hetedik lett, Gasly a futam legvégén előzte meg.
Az 52. kör végén Lando Norris megnyeri a Brit Nagydíjat! Kettős McLaren-győzelem, Hülkenberg pedig 15 évvel F1-es bemutatkozása után megszerzi pályafutása első dobogóját!
A McLaren pedig válaszolt is a rádión: nem lesz itt csapatutasítás.
Piastri átszaladt a bukótéren a Maggotsban, a rádión pedig volt egy meghökkentő ajánlata: igazságtalannak érzi a büntetését, ezért azt kéri, cseréljék vissza a pozíciókat.
Összeért és bukótérben fordult a két Haas, Bearman volt a vétkes.
Már mindenki slicken, Norris vezet Piastri, Hülkenberg, Hamilton és Stroll előtt.
Jön a slickért Hamilton is, lágyat kap 10 körrel a vége előtt – ezzel a húzással próbálja elszedni Hülkenberg elől a dobogót. Ezzel láncreakció indul, Stroll, Verstappen és Gasly is jön az erősebb pontszerző helyekről.
Russell kicsúszik a slicken, Verstappen viszont gyorsul az egyre szárazabb pályán, Gasly megelőzésével már a hatodik helyen.
Leclerc nagyon agresszív manőverrel szúrt be előbb Ocon, majd Sainz mellé – a spanyolnak nem tetszik a „vakmerő” manőver.
Russell is kijött egy szett kemény keverékért, feladva a hetedik helyet, de Alonso nagyon lassú a pályán – korai még a száraz pályás gumi.
Az Aston a másik autóval egy bátor húzással próbálkozik: a 38. körben Alonso a bokszban, felkerült az autóra a slick keverék a végéig!
Az előzés – de Hülkenberg karrierelső vagy Hamilton első ferraris dobogója lesz a vége?
Hátrébb Verstappen is előz, Sainzot hátrébb szorítva a kilencedik – egy kevés pontot menthet a pole-ból kezdett futamon.
Hülkenberg megcsinálja, megelőzi Strollt és átveszi a harmadik helyet. Azonnal leszakítja az Aston Martint, és Hamilton is előz, így a kanadai hirtelen már csak ötödik.
Hamilton ötödik helyen Gasly megelőzésével: a McLareneken kívül a brit a leggyorsabb a pályán, célba veheti Stroll és Hülkenberg párosát, azaz a hazai dobogót.
Újabb 10 másodperces büntetés, a Bearmant kiforgató Tsunodának. A japán már most is utolsó, a 15. helyen.
A hatodik helyért brit házi csata: Russell átvette a pozíciót Hamiltontól, de a 27. körben újra a ferraris elöl.
A harmadik helyért valószínűtlen csata zajlik: a jelenleg dobogós Strollt egy másodperces távolságon belül Hülkenberg támadja.
Piastri 10 másodperces büntetést kapott a felügyelőktől, ez valószínűleg a győzelmébe kerül!
Piastrit jegyezték a versenyfelügyelők – a biztonsági autós fázis feloldásakor nagyon hirtelen fékezett be. Ezért valószínűleg büntetés jár.
Az újraindítást követően Verstappen megforog, egészen a tizedik helyre esik vissza!
Hadjar a Copse-ban hátulról eltalálta Antonellit, ennek lett ez a csúnya eredménye.
De alig egy kör volt a tiszta verseny, Hadjar törte össze a Racing Bullst, ismét biztonsági autó…
Hatalmas vízfüggöny, az autók mintha egy sűrű ködből bukkantak volna ki – Ocon két pozíciót bukik, Hamilton és Russell is előz.
Három megtett kör után a safety car lekapcsolta a fényeket, a 17. kör végén folytatódhat a Brit Nagydíj.
Leclerc a Maggots–Becketts kombináció füves bukóterén száguldott keresztül – rádiózása szerint esővíz folyt be a sisakba.
Az eső fokozódik, annyira, hogy beküldik a biztonsági autót – ilyen körülmények között túl kockázatos a versenytempó. Ezzel Piastri 13 másodperces előnye nullázódik.
Albon is kijött friss abroncsért, így Stroll áll most nagyon jól az egy körrel korábbi visszacserélésével, negyedik helyen a kanadai, Hülkenberg az ötödik.
Szinte mindenki jön sorban a bokszban: kettős csere a McLarennél, de Norrisé lassú, így újra Verstappen a második – legalábbis virtuálisan, ténylegesen Albon a második a viseltes interrel.
Az eső szakadni kezdett, Verstappen 6 másodpercre leszakadt Piastritról, és Norris is utolérte őt. Verstappen hibázik, így bukja el a második helyet.
Antonelli bokszban, a Mercedes inkább visszatette az intert, miközben újabb esőcseppek jelentek meg.
Stroll viszont jól megy a slicken: lágy keveréken a nyolcadik helyig jött előre, több interest megelőzve – de ő is cserél.
A 8. körben Piastri több támadása után az élre áll a Hangar egyenes végén!
Stroll is slicket kap, így már csak 11-en vannak esőgumin – pedig 10 percen belül újabb csapadék várható.
Újra VSC, Bortoleto a sérült Sauberrel félrehúzódott és leállt. A brazil már a harmadik kieső, Lawson mellett Colapinto is feladta, az Alpine jelentése szerint probléma lett az autóval.
A brazil folytatni tudja a versenyt, de a slickeken levő versenyzők figyelmeztetést kaptak, a vizes foltok veszélyesek a pályán. Heten vannak most száraz pályás keveréken, Antonelli a VSC alatt cserélt.
A 4. körben újra tiszta a pálya, de máris egy újabb autó a bukótérben, Bortoleto a 2-es kanyarnál.
A visszajátszás alapján Ocon ütközött Lawsonnal, akinek azonnal kitört a kereke és kiforgott a bukótérbe – három autó került harapófogóba, a Haasnak nem volt hova mennie.
Sárga zászló, majd virtuális biztonsági autó a pályán Lawson balesete miatt. Hamilton a harmadik helyért támadta Norrist, de nem sikerült az előzés.
A rajt után Verstappen vezet, Gasly (Russell és Leclerc slickre váltásából is profitálva) már az ötödik helyen, Alonso hatodik!
Sok autó rögtön jött a bokszba, köztük Russell, az első három helyezett és még 11 autó a rajtrácson!
A felvezető körön jól látszik, a napsütésben a pálya gyorsan szárad, minimális a felvert víz – a rajtra feltett intereket vélhetően hamar cserélik. 15 percen belül azonban újabb adag csapadék várható.
Verstappen a pole-ban, mögötte Piastri, majd a három hazai toppilóta következik Norris, Russell és Hamilton sorrendjében.
Antonelli az Ausztriában kapott háromhelyes büntetés miatt tizedik, Bearman tízhelyes hátrasorolása miatt került a 18. helyre, Colapinto pedig bokszból indul.
A pálya vizes, de az eső eláll: köztes abroncsokon várható a start, a kérdés pedig az, milyen gyorsan szárad fel az aszfalt.
Hamarosan indul a 2025-ös Brit Nagydíj, amelyen jubileumot ünnepel az F1: 75 évvel ezelőtt ugyanezen a pályán, Silverstone-ban vette kezdetét a világbajnokság története.





