DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
18:43

Verstappen javított a használt lágyon, de így is három tizedre Alonso mögött – így állunk fél óra elteltével:

Néhány rajtgyakorlat még marad a végére, mi azonban mára búcsúzunk az élő közvetítéssel.

Összefoglaló: Alonso az élen Russell előtt a második edzésen

Mögötte Mercedes, Red Bull és Ferrari az üldözők sorrendje, top 10-en egy Alpine a bahreini szenvedés után – íme a sorrend:

Eközben egy másik fekete és fehér színű zászlót lengetnek: vége a második szabadedzésnek, meglepetésre Alonso a nap leggyorsabbja.

Lance Stroll pedig fekete-fehér zászlót kap pályaelhagyásai miatt (akárcsak Gasly az első tréningen). A csapat rádión oktatja, hogy a bokszkijáratnál kifejezetten figyeljen a fehér vonalra.

Ahogy szóba hoztuk, Hamilton problémával szembesül: a 22-es kanyarban jelenti, hogy nincs motorerő, és behúzódik a bokszutcába.

Hamilton röviddel az autóból kiszállás után siethet is a stewardok irodájába: 19:30-kor kell elszámolnia a korábbi Sargeant-esetről.

Az utolsó percekhez közelítve a versenyszimulációs fázisban tart a szabadedzés, a hosszú etapok pedig más képről árulkodnak, mint az eredménylista: használt közepesen Verstappen átlagban négy tizeddel gyorsabb, mint Alonso megegyező keveréken.

A nyugodt első szabadedzés után a forgalom megint problémákat okozott: Alonso Leclerc, Russell Tsunoda miatt morgolódott.

Russell ráadásul a középső szektorban abszolút leggyorsabb volt – itt található a visszafordító 13-as kanyar, valamint egy gyors kanyarokkal teli, jelentős részben padlógázas szakaz. Az első és harmadik szektor ura Alonso.

Russell aztán ránk cáfolt, egy második helyet húzott elő, két tizedmásodpercre közelítette Alonsót. Jegyezzük meg, hogy amikor láttunk valamit a Mercedestől ma, az Bahreinhez hasonlóan Russell jóvoltából érkezett.

Hamilton is megteszi első valamirevaló körét a lágyon, de csak hetedik helyre elegendő – a Mercedes közelében sincs annak, amit egy hete ilyenkor Bahreinben mutatott.

A kétszeres világbajnok marad az első helyen a többiek lövése után: Leclerc a második, Perez a harmadik, Verstappen csak ötödik, Stroll van még köztük. A két Red Bull közel fél másodpercet veszített, az első szektorban buktak a legtöbbet az Astonhoz képest.

Az edzés féltávjához közeledve (ne felejtsük, 19:10-ig tart) jönnek a lágy gumis próbálkozások: Alonso elsőre 1:28,827-et rak össze, ami a hétvége első 1:29 alatti köre.

„Az autó nagyon instabil magas sebességnél, rettentően instabil” – ezt Russell jelentette a Mercedesről, amely a közvetlen versenytársakkal ellentétben nem hozott Dzsidda-specifikus hátsó szárnyat a hétvégére.

Verstappen, még mindig a közepesen, feljött Alonso elé: lila első és lassabb középső szektorral 17 ezredmásodpercet faragott le.

A stewardok fel is jegyezték a Hamilton-esetet.

Hamilton többeket is kiakasztott azzal, hogy nagyon lassan csordogált a pályán: Sargeantnak rázókövön keresztül kellett levágnia a kanyart, kockáztatva a Williams padlójának épségét. Sainz hátulról nézte végig az esetet: „Hamilton szuper veszélyes dolgot csinált.”

Alonso éli a dzsiddai pályát, az első helyre ugrott fel, 1:29,8-as körrel, ami már csak két tizedre van az FP1 legjobbjától.

Még csak két gyorskörre volt idő fejenként, de a két Red Bull már az élen: most Perez vezet (1:30,427) Verstappen előtt. Alonso ismét ott van mellettük, harmadik helyen. Ezek egyelőre közepes gumin született körök.

Ilyet sem láttunk az első szabadedzésen: a hétvége első megforgása, bemutatta Valtteri Bottas az első kanyarban.

Az FIA dokumentuma szerint váltócsere történt Sergio Perez Red Bulljában: a sebességváltó mindkét összetevőjéből, a váltóházból és a belső komponensekből is bekerült a második készlet az autóba. Öt-öt egység használható fel a szezon folyamán, de így is korai ez a csere.

Bár a Haas beszámolója aggasztó volt, a probléma gyorsan elhárult, tíz perc csúszással elindult a szabadedzés.

A Haas posztja hozza az első megfejtést: újra meglazult egy csatornafedél. Ezt a garázsok előtt szúrták ki, és nem túl biztató hír, hogy az összest ellenőrizni kell az edzés kezdete előtt… A második szabadedzés egy óra hosszan fog tartani, a számláló sem indult el egyelőre.

A csúszás oka kapcsán tippelni sem tudunk, hiszen a két szabadedzés közti F2-es időmérőn sem történt olyan baleset, amelyben megsérült volna egy Tecpro-fal vagy korlát.

Máris az edzés startjának elhalasztásáról kapunk hírt: az oka egyelőre nem ismert, sem a mértéke.

Tízből hét csapat hozott fejlesztést Dzsiddába, közülük öten szereltek fel pályaspecifikus hátsó szárnyat: a módosított alkatrészek listája itt található meg.

Csütörtök estére túl vagyunk már a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén: még napfényben Max Verstappen 2024-ben először zárt az élen egy szabadedzést, a két Red Bullt szétválasztva Fernando Alonso lett a második. A dzsiddai káoszt eddig elkerültük, kifejezetten eseménytelen tréning volt, Lance Stroll karcolt végig egy falat, Verstappen és Hamilton pedig panaszkodott erre-arra keveset.