DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
16:19

Alonso újabb pozíciót veszít, ezúttal Hamilton megy el mellette. Tegnap azt mondta, akár a dobogót is el tudja képzelni. Most nehéz lenne elképzelni.

A nap versenyzője Carlos Sainz lett, ezzel köszönjük meg a figyelmet kedves olvasóinknak. Maradjatok velünk, hiszen a következő órákban hozunk minden fontos nyilatkozatot és információt!

Kettős győzelemmel nyit a Red Bull, Sainz hozza a Ferrari idei első dobogóját, a 10 pontszerző helyen az 5 nagycsapat osztozik.

...aki karrierje 55. futamgyőzelmét szerzi!

Most viszont feltűnik a képernyőn Max Verstappen...

Mindent elmond, hogy az utolsó kör feléig ezt a teljesen parttalan küzdelmet néztük a 12. helyért...

Sőt, Verstappen megkezdte az utolsót is.

Az utolsóelőtti körben járunk, Verstappen, Perez, Sainz, Leclerc, Russell, Norris, Hamilton, Piastri, Alonso, Stroll a pontszerzők sorrendje.

Verstappen már az 55. körben jár az 57-ből. A legnagyobb izgalmat pedig az szolgáltatja, ahogy Tsunoda emberkedik a csapatával a rádióban.

Megvan, Ricciardo Tsunoda előtt. Már a 13. helyen az ausztrál, a japán meg beszól gyorsan a csapatrádióban a "srácoknak".

És Tsunoda nem engedi el!

Ricciardo kettővel lágyabb gumin van, mint Tsunoda, szóltak is a helycseréről, de Tsunoda inkább Magnussent kergeti, mint hogy elengedje az ausztrált.

Egy csata várható még. Norris körökön belül megtámadhatja Russellt!

Jelenleg a legszorosabb küzdelem a 12-13-14. helyen zajlik Magnussen, Tsunoda és Ricciardo között.

Átmeneti volt csak a Ferrari reménye, Sainz ismét leszakadóban Perezről. 

Meg is van az a pozíció, Alonso a kilencedik, kettős pontszerzéssel indulhat a szezon a számukra.

Alonso Strollt kergeti a 9. helyért. 14 kör a különbség a gumik között.

Leclerc megelőzi Russellt! Ezúttal a brit fékezte el, meg is van a pozíció. Red Bull 1–2, Ferrari 3–4.

Alonso megelőzte Zhout, visszajött az első tízbe a spanyol a második cseréjét követően.

Ó. A csapat úgy véli, már most átbillenhet Sainz javára a tempókülönbség. És egyelőre mindkét szektorban gyorsabb a spanyol, nahát!

Sainz érdeklődött, a csapata szerint mikor lesz az ő kemény abroncsa gyorsabb Perez lágyánál. A mérnöke kért némi időt...

Előfordulhat esetleg, hogy küzdelmet is látunk még ma? Leclerc kergeti Russellt, és másodpercen belül van hozzá képest. Nyílik is a szárny, de még nincs előzési távolságban a monacói.

A leggyorsabb kör jelenleg 1:32,608, természetesen Verstappené. A körrekordot Pedro de la Rosa tartja, aki 2005-ben 1:31,447-et futott a McLarennel, amikor a sérült Juan Pablo Montoyát helyettesítette.

Hamilton megelőzi Alonsót, aki még csak egyszer volt kint, a sorrend most Verstappen, Perez, Sainz, Russell, Leclerc, Norris, Hamilton, Piastri, Alonso, Stroll. Alonsónak jönnie kell még, Stroll pedig a többieknél régebben járt kint, de a 9-10. hely akár így is meglehet a két Aston Martinnak.

Verstappen is lágyat kap, rajtuk kívül Ricciardónak tették még fel a piros oldalfalú Pirelliket!

A különbség szűk két másodperc, Pereznek lágyakat tettek fel! Sainz friss kemény keveréket kapott, ez így nagyon érdekes lehet.

Hozzák is Perezt, a legizgalmasabb nyitott kérdés kétségkívül kettejük csatája.

Sainz szép  sima kerékcsere, megpróbálnak valamennyit faragni a Perezzel szembeni hátrányon – Leclerc-nek eközben hátrafelé kell majd figyelnie Norrisra.

Piastri épp Hamilton elé jön vissza, de megcsúszik, ezzel a brité a pozíció egy sikeres elévágással.

Leclerc is jön a bokszba, a nyomában Piastri.

Időközben Russellnek megvolt a második cseréje, ő kezdte az élmezőny tagjai közül, most Norris és Hamilton követi őt.

33 kör telt el az 57 körös versenyből. Kettős Red Bull-vezetés Bahreinben, Katarban továbbra is remeklenek a Porschék. Ott 269 telt el a 335-ből.

Ó jaj... Bottasnak eddig is rémes versenye volt, de ezt most sikerül egy 52 másodperces kerékcserével még tovább rontani. És még így sem került Sargeant mögé...

Stroll a friss keményen lila utolsó szektort futott. Ebben a pillanatban ez a legérdekesebb dolog, amiről be tudunk számolni.

Zhou jön a bokszba, ezzel az első tízben újra ugyanazok a versenyzők, akik a verseny első 100 métere után. A sorrend persze itt-ott változott.

Vannak bajok a Williams új kormányával. Most Albon panaszkodik a kijelzőre, Sargeant versenyét pedig tönkretette egy kormányprobléma...

Az imént még az akkumulátor töltöttségére tett panaszt Hamilton, most itt az újabb probléma: eltört az ülése.

A két Alpine a 16. és 18. helyen, jelenleg a legnagyobb büszkeségük az, hogy Ocon Bottas előtt van. Gasly viszont csak a verseny elején bajba kerülő Hülkenberget, és a kormány meghibásodása miatt bukótérbe, majd bokszba kényszerülő Sargeantot előzi meg.

Jelenleg Zhou a tizedik, de ő jóval előbb cserélt, mint előtte és mögötte Alonso és Tsunoda. Aztán a 12. helyen egy újabb korai cserélő, Lance Stroll, majd jön Magnussen, Albon és Ricciardo. 

Nézzük, hol mi a helyzet. Verstappen szakítja le magáról a nagyjából azonos tempót autózó Perezt és Sainzot. Russell, Leclerc, Norris, Piastri, Hamilton, Alonso mind tisztes távolságra egymástól.

Sainz hátránya 2,5 másodperc Perez mögött, az abroncsa frissebb, vajon a nyomába tud eredni?

Sainz újabb előzése, most Russellt fogja meg! Eddig parádés, amit a spanyol ma csinál!

A mezőnyből utoljára Verstappen is cserél, komoly előnyben tér vissza Perez előtt. Valamivel kisebb, mint volt, de azért komoly.

SAAAAAINZ! Nagyon mélyről ugrik be Leclerc mellé, és megvan neki a pozíció! Persze ez is csak a negyedik pozíció jelenleg...

Alonso is kijött a bokszba, de ennél sokkal érdekesebb a két Ferrari harca: Sainz támadja Leclerc-t! Mindjárt jön a rádiózás...?

Közben Campbell egészen szenzációs csatát vív Jenson Buttonnel a harmadik helyért... Elnézést, ez a másik képernyő.

Sainz Leclerc mögé jön vissza, de három körrel frissebbek az abroncsai. 

Perez megelőzi Russellt, a brit egy minimálisat belehibázott a védekezésbe, így esélye sem volt az előzésre. És Sainz is jön a bokszba.

Újabb hiba Leclerc-től, ez elképesztő. Vagy az autóval, vagy a koncentráltságával van valami. Valami, ami nagyon nincs rendben.

Perez lágyat cserélt lágyra, Leclerc keményet kapott, Russell abroncsát még keresi a live timing. De nem lágy, az biztos.

Russell és Leclerc kezdi a kerékcserét az élmezőny tagjai közül!

Sargeant az utolsó helyre esett vissza, miután meglátogatta a négyes kanyar bukóterét, előtte az a három versenyző, aki már járt a bokszban: Hülkenberg a rajt után, Stroll és Zhou pedig az imént.

Ez igen! Kőkemény csata a két Ferrari között, Sainz megelőzi Leclerc-t!

Nagy nehezen visszatér a pályára az amerikai, megúsztuk safety car nélkül.

Sargeant a bukótérben!

Verstappen előnye időközben hét másodperc felett. Róla majd beszélünk, ha lesz mit.

Leclerc megpróbálta az előző körben visszaszerezni az elfékezése nyomán elvesztett pozíciót, de Perez mindkét DRS-zónát kivédekezte a kör elején.

Perez feljön harmadiknak, sőt Sainz is Leclerc nyakára esett. Egyelőre nem Leclerc futama a mai.

Alonsót Piastri is megelőzi, azt látjuk, amit előzetesen a legtöbben jósoltak: az Aston Martin az ötödik erő jelenleg.

Leclerc sokat hibázik, lassan, de biztosan szakad lefelé Russelltől – egyelőre még van DRS-e, csak ennek köszönhetően tud visszazárkózni rá újra és újra.

Verstappen ellépett, mögötte viszont Russelltől Sainzig izgalmasnak ígérkezik a történet...

A visszajátszásból láthattuk, hogy a mezőny feltorlódott, és a gyengén rajtoló Hülkenberg ezért koccant neki Strollnak.

A Mercedes tehát a Ferrari előtt, sőt már Perez is támadhatja Leclerc-t!

Norris megelőzi Alonsót, Russell pedig Leclerc-t!

Az első tíz sorrendje Verstappen, Leclerc, Russell, Perez, Sainz, Alonso, Norris, Piastri, Hamilton, Tsunoda.

Rekordot döntött a bahreini nézőszám: 37 ezren a pályán Mészáros Sándor kollégánk helyszíni információja szerint.

Az első hétben az egyetlen változás az volt, hogy Perez megelőzte Sainz Ferrariját.

Hülkenberg sérülést jelez a rádión, a mezőny végére esett vissza, talán ő akadt össze Stroll-lal?

Simán eljött a mezőny, leszámítva Stroll megforgását.

És elrajtolt az első 2024-es nagydíj!

A mezőny eleje visszaér a rajtrácsra...

Az első 9 versenyző, valamint Ricciardo háromkörös használt lágyakon indul, mindenki más újat tett fel.

Elindult a felvezető kör!

Mind a 20 versenyző lágy gumin rajtol, ez persze nem meglepő, hiszen a Pirelli által leggyorsabbnak vélt négy stratégia mindegyike lágygumis startot vizionált.

A rajtrács kiürült, a felkészülés utolsó feszült percei ezek...

Mindeközben bő 100 kilométerrel odébb a WEC évadnyitója szenzációsan alakul a Porsche számára, hiszen a Hypercar és a GT3 kategóriában is ők állnak az élen – Valentino Rossi BMW-s egysége pedig kategóriadobogós akkor, amikor még bő 100 kör van hátra a katari 1812 km-es futamból.

10 perc múlva rajt.

A versenyzők és a csapattagok mellett többek között Neymar és Jeremy Clarkson is a rajtrácson – valamint itt van Geri Horner is, aki a férje támogatására érkezett a pályára.

A Red Bull az egyetlen csapat, akiknek csak egy kemény szettjük van, mindenki másnak kettő. Új lágy keverékből csak a Q1-ben kiesett ötösnek van kettő, az élmezőnyből pedig egy is csak a Red Bull versenyzőinek.

A Pirelli szerint nagyon változatos stratégiák közül válogathatnak a csapatok, többféle jó megoldás is létezhet. A két és a három kiállás is lehet győztes stratégia.

A levegő hőmérséklete 19 fok, a pályáé 25, a páratartalom 47 százalék. Esni, na azt nem fog.

A rajtrácsra kivezető körök során többen elfékezték a 10-es kanyart, köztük Norris és Hamilton is.

A versenyt Max Verstappen kezdi meg az élről, mögötte Charles Leclerc és George Russell következnek – Lewis Hamilton az 5. sorban, az Alpine az utolsóban. A teljes rajtrács ide kattintva érhető el.

INDUL A SZEZON! Nagy szeretettel köszöntünk titeket a Bahreini Nagydíj élő közvetítésében!