DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
21:50

Jön a biztonsági autó.

Ezzel búcsúzunk, maradjatok velünk, hiszen a következő órákban hozzuk a legérdekesebb híreket és nyilatkozatokat!

Íme a verseny végeredménye:

Hamilton elhozta a leggyorsabb kört, Russell megőrizte a hatodik helyet, de Ricciardo így is az AlphaTauri idei legjobbját szerezte.

MAX VERSTAPPEN REKORDOT DÖNT: EZ IDEI 16. GYŐZELME!

Verstappen megkezdi az utolsó kört.

Hoppá, Ricciardo visszaszerezhet még egy helyet: egy másodpercen belül a teljesen széteső Russellhez képest.

Gasly is megette Hülkenberget, nem bírta végig a Haas...

És ennyi volt: Stroll is kiesik, dupla nulla az Aston Martinnál.

Közben Hülkenberg bukta a 10. helyet, Stroll pedig Bottasszal ütközik.

És megvan! Norris már az ötödik!

Norris DRS-távolságon belül, feljöhet ötödiknek azok után, hogy rossz helyről rajtolt, majd a második rajtot elrontotta.

Aztamindenit! Verekedés volt a lelátón. Ne szórakozzunk már...

Norris körökön belül utoléri Russellt is. Persze annyira sok kör már nincs hátra, ezzel együtt összesen nyolc.

Szóljunk egy szót Nico Hülkenbergről, aki továbbra is remek védekezést mutat be Esteban Oconnal szemben, és őrzi a tizedik helyet.

MICSODA ELŐZÉS! Lando Norris megcsinálja, megelőzi Ricciardót!

Norris megérkezett, kezdheti támadni Ricciardót.

Norris egyértelműen gyorsabb Ricciardónál, a 6. helyet is bukhatja az ausztrál.

A közvetítésben nyolcadszor mutatják meg, mennyire szereti és sajnálja Sergio Perezt mindenki...

És jön az üzenet: ha Piastri nem tud gyorsabb lenni, el kell engednie Norrist. El is engedi, a brit Ricciardo után ered.

Norris kergeti Piastrit – vajon beleszól-e a csapat. Talán a 7-8. helyen nem fognak.

Óriási duma Ocontól! "Szóljatok a Haasnak, hogy álljanak készen, mert jövök!"

...akit azzal biztatnak, hogy gyorsabb az előtte haladóknál, mire közli, hogy nem óhajt több információt kapni. Yuki elszabadult.

Vizsgálják Piastri és Tsunoda esetét. Szorulni fog a japán...

Szép csata Bottas és Gasly között. És úgy is lehet ezt csinálni, hogy nem érnek össze...

Tsunodának nem szabadna ilyen hibákat elkövetnie, ha meg akarja őrizni vezérürü státuszát az AlphaTaurinál...

Tsunoda most utolsó előtti, csak Zhou van mögötte. Norris előzött közben egyet, így most a 7-8. helyen a két McLaren. A Tauri pedig jelen állás szerint 14 helyett csak 6 pontot hoz a Williamsen.

A japán dühöng, bukja a pontszerző helyet. Óriási hiba volt a részéről.

Közben Tsunoda és Piastri összeértek! ÉS ISMÉT!

Alonso feladja a versenyt. Ismét. Persze nagyjából a rajtnál véget ért a futam számukra.

HELYSZÍNI: "Meg kellett próbalnom!" – mondta Perez a média penben, ahol tömegjelenetek zajlottak. A mexikói újsagírók ellepték a területet, a nemzetközi írott sajtó négy képviselőjének – köztük a Formulának – az FIA és az F1 prioritást adott, így elsőként beszélhettünk vele.

Meg is van, Norris a tizedik.

Norris egy kissé necces szituációban előzi Ocont, és máris támadhatja Hülkenberget a pontszerző helyért.

Leclerc-t azzal biztatják, hogy öt kör múlva gyorsabbak lesznek a kemények a közepeseknél. Ebben kell bíznia, mert jelenleg a Mercedes gumielőnyben gyorsabb a Ferrarinál.

Sainz mögött szép kis vonat alakul ki: a Russell, Ricciardo, Piastri, Tsunoda négyesben csak a két ausztrál között van egy másodpercnél nagyobb különbség.

Izgalmasa csaták, csak épp nem az élen: Piastri visszaelőzte Tsunodát, Russell Sainzot nyúzza.

HELYSZÍNI: Magnussent elővigyázatosságból egyelőre az orvosi központban tartják. A balesetet a felfüggesztés hibája okozta.

HAMILTON! Megelőzi Leclerc-t és feljön a második helyre.

Tsunoda vérszemet kapott: Piastrit támadja, és meg is van. Mindkét AlphaTauri az erősebb McLaren előtt!

A Mercedesek a Ferrarikat szorongatják a közepeseken.

Norris négy helyet bukott, Albon hármat javított, Russell megelőzte Piastrit és Ricciardót is!

Verstappen megoldja! Marad az élen a holland!

Fele-fele a kemény-közepes megoszlás...

Lassan mindenki megérkezik, a feszültséget ismét tapintani lehet...

Indul a mezőny vissza a bokszból, nagyjából két perc múlva jön a második rajt.

Idén ez a harmadik versenyen az ötödik piros zászló: három volt Ausztráliában Albonnak, Magnussennek és a két Alpine-nak köszönhetően, Hollandiában pedig az eső és Zhou balesete vezetett megszakításhoz.

A versenyzők újra az autókban, perceken belül jön a rajt.

"Nagy káosz lesz a rajtnál a kemény gumikon" – fejtette ki korlátozottan optimista véleményét Leclerc.

Verstappen is azok közé tartozott, akik nem örültek a pirosnak: "Az autó kicsit égett, de már mindent el is takarítottak..."

Szűk 10 perc múlva állórajttal folytatódik a verseny.

Többen rajtavesztettek a piros zászlón, köztük Albon, aki nagyon nagyot ment a keményeken, de a taktikai előnyét lenullázta a piros. Bottas sem örül, a 9. rajthelyről most a 16. pozícióban van.

És még egy:

Egy kép a helyszínről:

Túl sok a törmelék, a Tecpro súlyosan sérült, indokoltnak tűnik a piros zászló.

A Haas közlése szerint nem volt rádiója Magnussennek a balesetet követően, de megnyugvással láthatták, hogy kiszállt az autóból.

A visszajátszásokból egyértelmű: kitört Magnussen bal hátsója.

Az új rajtnál a sorrend Verstappen, Leclerc, Hamilton, Sainz, Ricciardo, Piastri, Russell, Tsunoda, Hülkenberg, Norris lesz. 14 pontot szerezne az AlphaTauri jelen állás szerint. 

A mezőny felsorakozik a bokszban, most a vonatkozó szabályok értelmében minden autóval azt csinálnak, amit akarnak. Jöhet a szárnycsere Leclerc-nél.

PIROS! Megszakítják a versenyt!

Eloltják az autót, úgy tűnik, nem Magnussen hibája volt...

Ég az autó, Magnussen szomorúan nézi...

És jön Verstappen a második cserére, nagy szerencse ez a számára. Kiegyenlíti az erőviszonyokat az élen a biztonsági autó.

MAGNUSSEN! Hatalmasat bukik a dán, de gyorsan kiszáll az autóból.

Jelentős a különbség, 13 kör a két élmenő abroncsai között...

Megvolt Leclerc cseréje, jó eséllyel az egyetlen a mai versenyen. Most ő lesz gumielőnyben, a hátránya 17 másodperc Verstappen mögött.

Zhou égett szagot érez az autójában, ami az álmoskönyvek szerint rosszat jelent...

Sainz jön a bokszba a 30. kör végén.

Leclerc közli, hogy egyelőre jól érzi magát a régi közepeseken. Ha minden igaz, egy-egy kiállásuk van még hátra Verstappennel – most hét másodperc a különbség.

Verstappen megfogta Sainzot, egy kiállásnyi előnyben a Ferrarival szemben.

Albon most a nyolcadik, a keményen rajtolva jó eséllyel egy kiállásos taktikát fut. Ebből leeshet egy-kettő-négy pont a Williamsnek.

Sorra jönnek a cserék, egyelőre meglehetősen zavaros a sorrend.

Sainzot továbbra is egy kiálláson akarják tartani, és jó eséllyel Leclerc-re is ez bár. A Pirelli ajánlása szerint most nyílik az ablak az egy kiállásos versenyzők számára.

Verstappen a csere után is öt másodpercen belül immár Sainzhoz képest.

Most már nem huncutság: tényleg jön a Mercedes bokszába Hamilton.

Dupka cserét csinál a Haas, 23 kört bírtak az abroncsok a mezőny korábbbi legnagyobb gumizabálóján.

Verstappent óvatosságra intették. Óvatosan futott is egy lila első szektort.

Norris a csere után keményen jön vissza: Ocont és Alonsót már levadászta a keményeken.

Kérem, itt huncutság történt. A Mercedes kiküldte a szerelőket, hátha sikerül beugrasztani Sainzot. Nem sikerült.

Verstappen Russell és Hülkenberg közé jött vissza, a Ferrarik maradtak a pályán.

Hamilton Sainzot kergeti, de nem lesz könnyű dolga vele, hiszen a Ferrari jóval erősebb az egyenesben.

Verstappent hívják, ebből így jó eséllyel két kiállás lesz.

Leclerc-t a verseny után kivizsgálják, ugyanis nem biztonságos állapotban vezette az autót.

Ígéretes a Haas megújult autója: Hülkenberg szépen őrzi a 8. helyet, Magnussen pedig tapad az Alfa Romeókra.

Nagy a különbség a két Alpine között: Gasly a 8. helyért támadja Hülkenberget, miközben Ocon tökutolsó azok között, akik még nem voltak a bokszban. Nagyon furcsa így írni, de: még az Aston Martinoknál is lassabb.

Milyen az egyensúly? Kérdezi a csapat. Jó. Mondja Hamilton. Hát ilyen is van.

Mindkét Ferrari az A-terven van a csapat közlése szerint. Bármi is legyen az.

Albon! Szép előzés, megvan a 10. hely Zhouval szemben. Ne feledjük, a thai versenyző kemény keveréken rajtolt.

Meg itt.

Itt látható, hogy szálltak el Perez reményei...

Verstappent GP arra inti, hogy tartózkodjon a kerékvetőktől a 3-as kanyarban. Mert az nem jó neki, ha rámegy.

Ez pontosan az egy tízezred része az újonnan bevezetett maximális büntetésnek...

Megvan az ítélet: Alonsót 100 euróra bírságolták gyorshajtásért. Ez igen.

Nem jött be a lágygumis rajt Norrisnak: a 14. helyről állt ki kerékcserére.

Alonso visszafelé halad! Az előbb Sargeant előzte meg, most pedig Stroll...

Hamilton nagy nehezen átrágja magát Ricciardón, persze az ausztrálnak az 5. hely is felérne egy futamgyőzelemmel az AlphaTauri volánja mögött.

Tsunoda 10 másodpercet töltött a bokszban, lehet, hogy sérült az autó a fűlátogatásnál?

Tsunoda látogatta meg egy pillanatra a bukóteret. Most a 14. helyen áll, mögötte Norris, Sargeant, Alonso, Stroll és Ocon. Hihetetlen az Aston Martin mélyrepülése.

Verstappen nyolc kör alatt csak két másodpercre szakította le Leclerc-t. Persze kérdéses, hogy mennyire akarja erőltetni.

Ricciardo lubickol, Hamilton nem tud mit kezdeni vele!

Albon már Zhou nyakán, Bottast megelőzte. A Williams védi a pozícióját az Alfa Romeóval szemben.

Perez kiszállt az autóból, nehéz eldönteni, hogy inkább csalódott vagy inkább ideges. De leginkább mindkettő.

Hamilton üldözi Ricciardót, de egyelőre nem tud mit kezdeni vele.

A top10 sorrendje most Verstappen, Leclerc, Sainz, Ricciardo, Hamilton, Piastri, Russell, Hülkenberg, Gasly, Zhou.

Jönnek fel a McLarenek, Piastri Russellt, Norris Alonsót előzte.

Leclerc szárnyvéglapja leesett: virtuális safety cart "küldenek be".

A csapat közölte Leclerc-rel, hogy maradhat a pályán a sérült első szárny ellenére.

A lassításokon látszik, hogy óriásit kapott Perez autója, csoda lett volna, ha tovább tud menni.

Leclerc egyelőre törött szárnnyal is a pályán marad.

Vége! Perez kiesik a hazai versenyéről!

Perez autója a levegőbe repült, ennek ellenére tovább tudott menni.

Leclerc gyenge, a két Red Bull remek rajtot vett, de az első kanyarban összeért a mexikói és a monacói.

Leclerc és Perez ütközött! Verstappen vezet!

És elkezdődött!

Pillanatokon belül elrajtol a Mexikóvárosi Nagydíj!

Helyszíni: Alonso gyorshajtása feltehetőleg csak pénzbírságot von maga után...

A hétvége hivatalos nézőszáma 400639, mintegy ötezer fővel több, mint tavaly.

Alonsót máris vizsgálják bokszutcai gyorshajtásért... Amikor elhagyta a bokszot a rajtrács felé, úgy tűnik, hogy kissé túlságosan sietett.

Nézzük a gumikat: Albon (14.) és Ocon (15.) a keményen, Norris (17.) a lágyon, mindenki más a közepeseken.

Nagy lehetőség ez az Alfa Romeo számára, hiszen mindketten az első tízből rajtolnak, így faraghatnak a Williamsszel szembeni hátrányukon – persze csak akkor, ha nem tér vissza Albon időmérőn látott formája.

Izgalmas futam lehet stratégiai szempontból, a Pirelli szerint 1 és 2 kiállás is elképzelhető, és mindhárom gumikeverék előkerülhet a versenyen.

A sisakok már fent, mindjárt írjuk, ki milyen abroncsokon rajtol.

Csak 19 autó lesz a rajtrácson, hiszen Yuki Tsunoda a bokszból kezdi meg a versenyt.

A helyszínen jelenleg 26 fok, az esőesély akkora, mint az Andretti 2024-es beszállására.

Roppant izgalmas rajt várható, hiszen a rendkívül hosszú célegyenes sok csatára és szélárnyékozásra biztosít lehetőséget: az első sorban a két Ferrari, de rájuk leselkedik Max Verstappen, Daniel Ricciardo pedig ha már ott van, valószínűleg mindenkit megpróbál meglepni.

Kitörő örömmel köszöntünk titeket a Mexikóvárosi Nagydíj élő közvetítésében!