DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
20:54

Gaslynak volt egy necces pillanata, nagy tempónál úszott el az Alpine hátulja, de szerencsére volt bukótér. Albon szintén hibázott az utolsó kombináció elején, egy piruettel állította újra irányba a Williamst.

Ezzel meg is köszönjük itt a figyelmet, a program éjjel 23:30-kor folytatódik a második edzéssel.

A rend kedvéért mutatjuk a teljes végeredményt:

Itt a kockás zászló, ezzel vége is az edzésnek. A szinte végig vezető Verstappent még Leclerc is lenyomta, szóval Russell, Hamilton, Leclerc a top 3 a végén!

Hoppá, csak mondanunk kellett, Hamilton odapörköl: átveszi a vezetést egy perccel a vége előtt! De csak néhány pillanatig, Russell ugyanis még nála is két tizeddel gyorsabb! Mercedes 1-2!

Pár perc már csak az első edzésből, Perez pedig egy másodperces hátránnyal mindössze a hetedik. A Mercedesek viszont különösen hátul: a 18. és 19. helyen Russell és Hamilton - igaz, előbbi ugye rengeteg időt veszített a kormánygondok miatt, utóbbi pedig csak most pattintja fel a lágy abroncsokat.

Leclerc a Ferrari eddigi legbiztatóbb körével jelentkezik: két és fél tizedre zárkózik Verstappen mögé.

Jönnek a javítások: Sainz megelőzi Leclerc-t a második helyen, Alonso feljön negyediknek az Aston Martinnal.

Leclerc jön fel másodiknak, de fél másodperc a lemaradása Verstappen mögött. Hülkenberg, Perez, Alonso, Piastri, Ocon a sorrend mögöttük. Russell pedig közben újra a pályán, a jelek szerint végeztek a Mercedesnél a kormánymódosítással.

Verstappen gyorsul: 1:30,549 az új etalon. Ez pedig egy jó indok arra, hogy mutassunk egy képet az említett egyedi festéses Red Bullról:

Verstappen és Hamilton konkrétan kicsit versenyzett is egymással, a brit próbált a holland sarkában maradni a kivezető körén.

Folytatódik az edzés, 18 percük maradt a csapatoknak. A Red Bullok és Hamilton is egyből újra a pályán.

Addig is itt a sorrend:

Már viszik el Hülkenberg autóját a törés helyszínéről, remélhetőleg néhány percen belül folytatódhat is a körözés.

A 3-as kanyarban sodródott le minimálisan az ívről Hülkenberg, azonnal elúszott az autó.

És megint Hülkenberg a képernyőn - de most azzal, hogy a falba rakta a Haast! Piros zászló!

Verstappen annak rendje és módja szerint vissza is vesszi a vezetést, de csak három tizedet ad a németnek. Perez pedig nem is tudja őt megelőzni a másik Red Bull-lal, harmadik a mexikói.

Félidőben így Hülkenberg, Verstappen, Magnussen, Leclerc, Alonso, Hamilton, Perez, Ocon, Piastri, Sainz a top 10 sorrendje. De hangsúlyozzuk: csak a Haasok futottak lágy keveréken. De mindjárt jönnek majd a többiek is.

Felkerültek a Haasokra a lágy gumik, így Nico Hülkenberg az első, Kevin Magnussen a harmadik pillanatnyilag.

Albonnak volt közben egy mentése a sikán bejáratánál. Alonso pedig feljött a harmadik helyre Verstappen és Leclerc mögé, miután az első szektorban villantott egy lila részidőt. Hamilton, Perez, Sainz a további sorrend.

Közben a Mercedes megerősítette, hogy valóban fejlesztést próbálgatott Russell kormányán, de most visszaállnak a standard verzióra. Ez viszont nyilván időt vesz igénybe: húsz perc elteltével már csak a britnek nincs mért köre.

Verstappen tovább gyorsul, már 1:31,8-nál jár, Leclerc jön be mögé másodikként héttizedes távolságban. Közben a felügyelők döntött De Vries-ügyben: nincs szükség további vizsgálatra.

Hamilton rövid időre átvette a vezetést, de mostanra már újra Verstappen az élen 1:32,4-es körrel. Russell közben ki is szállt a Mercedesből, amíg szerelik a kormányát. A hírek szerint fejlesztést próbálgatott a csapat, de túl nehéz vele vezetni, ezért változtatnak.

Sok a kilátogatás a bukótérbe: Verstappen után Perez is megleste az 1-es kanyarét, míg Leclerc a pálya közepén tette meg ugyanezt. Nyck de Vries azonban bemutatta a hétvége első megforgását is a 11-12-es kanyarokban - mivel utána rövid időre a menetiránnyal szemben kellett mennie, az esetet "veszélyes vezetésként" jegyezték.

Verstappen közben 1:34,054-es körrel az élen. Összehasonlításképp: tavaly Leclerc 1:28,796-os idővel szerezte meg a pole-t.

A hazai versenyén szereplő Logan Sargeantnek is gondjai vannak: "Nem tudom mozgatni a fejem, ember" - üzente a rádión.

Russellnél viszont valami nem stimmel a kormányzással: a rádión jelezte, hogy inkább csinálják meg most, még ha emiatt 30 percet is bukik az edzésből.

Jönnek az első köridők is, de Esteban Ocon 1:36-os ideje még nagyon tapogatozó. Verstappen közben kicsit benézett az 1-es kanyar bukóterébe, de semmi komoly.

Elindult a 60 perces edzés, Fernando Alonso vezetésével többen is egyből kihajtottak az egyébként újraaszfaltozott pályára.

Ez az átdizájnolás ugyanakkor tényleg csak a fényezésre vonatkozik, a Red Bull ugyanis semmilyen fejlesztést nem hozott Miamiba - amivel nem voltak egyedül: itt gyűjtöttük össze, ki mivel készült a hétvégére.

A Red Bull viszont a teljes autóját átdizájnolta, rövidesen a pályán is láthatjuk majd az egyik rajongójuk által megtervezett festést az RB19-esen:

Kis túlzással a mezőny fele egyedi sisakdizájnnal készült az idei első amerikai futamra, a legfrissebben bemutatott festés Kevin Magnussené:

Köszöntünk mindenkit, rövidesen kezdődik az idei ötödik futam, a Miami Nagydíj első szabadedzése! A pénteki programot néhány napja fél órával előrébb hozták, ezért az FP1-et itthoni idő szerint 20:00 és 21:00 között rendezik meg.