DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
07:35

Most éppen Gasly volt kint a pályán egy tapogatózó körrel de a csendet jól jellemzi, hogy az állatvilág jeles képviselői is megjelentek. Néhány madár is feltűnt a füves területeken a sóderágyak mellett. Az idők és a lista viszont így nem változott. 24 perccel a leintés előtt ez az állás jelenleg. 

Ennyi volt rendelkezésre álló idő, vagyis véget ért az Ausztrál Nagydíj második edzése. Az élen Fernando Alonso zárt, mögötte Charles Leclerc volt a második leggyorsabb, Max Verstappen pedig a harmadik, de ehhez tegyük hozzá, hogy nem sokat tudtak körözni a pilóták, mivel az első 15 perc után megjött az eső. 

Érdemes elolvasni a tréningről készült összefoglalónkat is, a folytatás pedig holnap következik a harmadik és egyben utolsó szabadedzéssel 3:30 perctől, aminek így jóval nagyobb jelentőse lehet. Tartsanak velünk akkor is, viszlát! 

Hamilton is bemutatott egy kisebb driftet, de ez jelenleg nem szokatlan jelenség a pályán. Időközben egyre világosabb van Melbourne.ben, mivel elkezdtek eloszlani a felhők. 

Stroll korábban említett hibája. Nem egyszerű így vezetni. 

Hamilton köre 13 másodperccel volt lassabb, mint Alonso legjobbja, ami elég beszédes a körülményeket illetően.

Stroll újra hibázott, most a sódert is megjárta. Tapogatják a határokat a versenyzők, az itt szerzett tapasztalatok pedig jól jöhetnek, ha esetleg holnap is megérkezne az égi áldás, de a köridők javulására aligha kell számítani a hátralévő 13 percben, ami azt jelenti, hogy lassan elkönyvelhetjük a végeredményt is. 

Változó, hogy éppen kik vannak kint, de szépen lassan benépesült a pálya, ami csak egyre vizesebb lesz. Stroll például majdnem a falnak csapta az Aston Martint, de szépen megmentette a helyzetet. 

Nő a szél sebessége, a csapadék is egyre több, mégis nőtt az autók száma a pályán. A Red Bull pilótái mellett a két Ferrari, a két McLaren, Stroll és Magnussen is kint, de vélhetően ez is csak egy be nem fejezett kör lesz. 

Verstappen is megnézi az Intereket. Az eső viszont egyre jobban esik. 

Autók azért vannak a pályán, így legalább a nézők nem unatkoznak annyira. Lewis Hamilton és Esteban Ocon is megnézik, mit tudnak az interek ezen körülmények között. 

Ugyanígy vélekednek a maranellóiak pilótái is. Leclerc és Sainz is visszajött, mindketten lágyakon voltak kint. 

Russell kalandja ebből a szempontból nem tartott sokáig. Közölte a csapattal, hogy így egy darabig nincs értelme menni és visszajött. 

Ismét van pár pilóta, aki kimerészkedett. A két Ferrari mellett George Russell is a pályán van jelenleg. 

A Verstappen és Sainz közötti incidens képeken is. 

Változtattak a véleményükön az Alpine csapatánál. Most azt üzenték, hogy 10 perc múlva erősebb eső jön. Könnyen előfordulhat, hogy ez a szabadedzés a körözgetés helyett inkább az égnek a kémleléséről, meg az időjárás jelentésről fog szólni. 

Oconnak pedig most jelezte a csapatnak, hogy 15 percen belül fel fog száradni a pálya. Ez főként az 1-es kanyar féktávján nem mindegy, ahol elég nedves lett az aszfalt, Alonso és Norris is lecsúszott az ideális ívről. 

A körülményeket jól jelzi, hogy a dán pilóta csak a 19.helyre elegendő időt tudott összerakni, de vannak még, akik kihasználják az üresjáratot. Ocon is körön van, de Zhou, Alonso, Bottas és Norris is bátran kimerészkedett. Bár elkezdett esni, a háttérben már a nap is süt, a pálya pedig egyelőre nem ázott fel annyira. 

És akkor megérkezett az eső! Szinte mindenki visszajött a bokszutcába, bár Kevin Magnussen még megkezdett egy gyorskört. Beszédes, hogy a nézők is elkezdték kinyitni az esernyőket és felvenni az esőkabátokat, de a felhőzet alapján benne van a pakliban, hogy ez is csak időszakos lesz. 

Jött is egy hiba a hollandtól. 

Óriási forgalom van egy-egy helyen, Sainz és Verstappen pedig majdnem összeütközött. A 12-es kanyar féktávján a spanyol bevetődött a világbajnoki címvédő mellé, aki nem figyelt eléggé, de mások is az ideális íven tartózkodtak. Nem volt egyszerű helyzet. 

A mexikói valószínűleg nagyon dühös lesz... Legutóbb Lance Stroll állt az útjába, most egy Alfa Romeo miatt nem tudott jó kört menni, pedig két lila szektora volt. 

Néhány esőcsepp Perez kameráján is megjelent. Időközben bejátszották az élő közvetítésbe a mexikói rádióját, ahol arra panaszkodott, hogy a gyorsköre végén feltartották őt. 

Perez csak Verstappen mögé jött be, de mindketten visszacsúsztak. Carlos Sainz is jobb időt ment náluk, de Alonso mindenkinél, így az élen van.

Egyelőre Max Verstappen az élen, de folyamatosan javulnak az idők. Jön Sergio Perez és Fernando Alonso is jó körön van. 

Kérdéses mennyire lehet érdemi munkát végezni, ha tényleg jön az eső, bár elvileg holnap is hasonló időre kell készülni, vasárnap viszont már száraz pályával számolhatnak a résztvevők. Mindenesetre George Russell már jelentette a csapatnak, hogy esőt érzékelt a 3-as kanyar környékén. 

Csak Sargeant, Albon, Perez és Magnussen nincs kint a pályán, rajtuk kívül mindenki. A Williams amerikai pilótája egyelőre mondhatni igazoltan hiányzik, mivel szerelik az autóját, ami technikai gond miatt a pálya szélén állt meg az FP1 végén. A rengeteg autó a pályán nem meglepetés, hiszen lóg az eső lába. 

Érdemes megjegyezni, hogy a Pirelli erre a hétvégére a C2, C3, C4 jelzésű keverékeket hozta el erre a helyszínre. Az első edzésen a csapatok igyekeztek minél többet körözni a különböző keverékeken, az egykörös tempóval pedig a második félórában próbáltak foglalkozni, de a két piros zászló kissé megnehezítette a helyzetüket. Mindeközben zöld zászló!

Ilyenek a körülmények madártávlatból. Kettő perc és zöldre vált a bokszutca lámpája. 

„Már nagyon várom az edzést. A Red Bull autói szupergyorsak, ahogy azt minden alkalommal látjuk, de nem tűnnek könnyűnek, miközben a mögöttük lévő mezőny elég szorosnak tűnik” – mondta el Jenson Button a Sky Sports adásában, ahol azt is elárulta, véleménye szerint az energiaitalosoknak szükségük lesz egy kicsi túlkormányzottságra, hogy jól működjenek a versenyautóik, de nagyon élesnek tűnnek.

Ami az időjárást illeti, egyelőre hasonló a helyzet ahhoz, amit az első szabadedzés alatt láthattunk. Részlegesen felhős idő, 17 fok a levegő és 27 a pálya hőmérséklete. A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy korábban az időjárás előrejelzésekben esőt jósoltak pénteken délutánra, de még szombatra sem tartották elképzelhetetlennek, hogy megérkezik a csapadék. 

Az első gyakorláson Max Verstappen volt a legjobb, mögötte Lewis Hamilton lett a második, Sergio Perez pedig a harmadik helyen zárt. Elég kaotikus volt az edzés, hiszen egy ízben a GPS-rendszer is elromlott, kétszer is lengett a piros zászló, ráadásul többen is elkövettek pár apróbb, de annál látványosabb hibát.

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj második szabadedzése Melbourne-ben.