DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:27

Hamilton és a két Ferrari is kiállt, Alonso így most ideiglenesen a harmadik pozícióban – mindenki kemény keveréket kapott.

„Csodálatos, amit az Aston Martin csinált a télen, ez egyszerűen valószerűtlen!” – mondja a nap versenyzőjének is megszavazott Alonso. Az élő közvetítés most búcsúzik, a 99. dobogóját szerző spanyol és a többiek nyilatkozatát hamarosan olvashatjátok!

A legvégén Guanyu Zhou megszerezte pályafutása első leggyorsabb körét. Mivel nincs a top 10-ben, ez pontot nem ér, de azért jól mutat!

A Ferrari végül a dobogóra sem ált fel, Stroll sérülten hatodik, a pontszerzők közül Gasly és Albon teljesítménye felér egy győzelemmel – a Bahreini Nagydíj végeredménye:

Sima futam végén Verstappen megnyerte a szezonnyitót, Perez második – fél perccel később pedig érkezik a célba a futam hőse, Fernando Alonso, aki dobogóval mutatkozik be az Aston Martinnál!

Hülkenberg 5 másodperces büntetést is kapott a fent említett okból. Verstappen eközben már utolsó körét teljesíti.

Öt kör maradt hátra, a kedélyek pedig lenyugodtak, úgy néz ki, mégsem lesz csata a negyedik helyért: Sainz két másodpercre leszakította Hamiltont, Stroll és Russell felzárkózása is megtorpant.

Színes hírek a mezőny utolsó két helyén álló versenyzőkről: Hülkenberg fekete-fehér zászlót kapott pályahatárok miatt, a messze utolsó Norris pedig ötödik (!) kiállása után a leggyorsabb a pályán lágyon.

Gyaníthatóan motorhiba miatt esett ki Charles Leclerc – erősítette meg a Ferrari.

„Pápá” – mondta Alonso a rádióban. Sainz a pattogásra panaszkodik, Hamilton a sebességváltójára tapad. A ferraris egy másodperccel lassabb – nem csupán Alonsónál, de Strollnál és Russellnél is, akik még utolérhetik az utolsó tíz körben.

A két autó a 4-es kanyarban össze is ért, Alonso a kanyarokban tolta le a pályáról a Ferrarit, a spanyol mindent megpróbált, zárta az íveket, de a keményeken sokkal jobban működik az Aston Martin.

Alonso akcióban, Sainz hősiesen védekezett, de az Aston Martin nagyon gyors: miután pár kanyarral korábban majdnem összeértek, a hátsó egyenes végén megtörténik az előzés. Dobogón az Aston Martin!

A másik Alpine szörnyű napja azonban „méltóképp” ér véget: Ocon kiáll a bokszba, Piastri és Leclerc után ő a nap harmadik kiesője.

A kiesésnek és Albon megelőzésének köszönhetően Gasly a kilencedik, ami bravúros eredmény az utolsó rajthelyről. A Williams szintén pontszerző pozícióban.

Leclerc alatt megáll a Ferrari! Műszaki hiba miatt elvesztette a harmadik helyet – Sainz örökölte meg a pozíciót, de ő Alonso lökheti le a dobogóról.

Alonso keményen tapad a Mercedesre, és végül nem DRS-sel, hanem a 10-es kanyarban előz a belső íven!

Alonso lila szektorokkal, most pedig az eddigi leggyorsabb, 1:36,156-os körrel közelít Hamiltonra. A spanyol támad, az egyenesben megelőzi, de az Aston Martin megcsúszik, a Mercedes pedig visszaveszi az ötödik pozíciót!

A 36. kör végén Verstappen is túlesik a másodikon. A holland így is 12 másodperccel Perez elé tért vissza.

Perez is letudta második cseréjét, a lágy és lágy után a kemény került fel a Red Bullra, nem tökéletes, de így is viszonylag kiállás volt. Alonso szintén a bokszban – így egyedül Verstappen nem állt ki másodszor, már 21 kör van lágy abroncsaiban.

Kiállt Sainz és Russell is, a brit közvetlenül Stroll elé tért vissza – meleg abroncsokon a kanadai megelőzte őt, törött csuklóval a hetedik pozícióban!

A hátrébb levő versenyzők teljesítették először második kiállásukat, az előrébb levők közül Hamilton és Stroll jött ki először a bokszba a 31. körben – újból keményt kaptak.

Ocon egyelőre 17. helyen, a másodszor kiálló Hülkenberg és Norris is mögötte, de hamarosan újra utolsó lesz – 10 másodpercet kapott az iménti rosszul letöltött büntetésért, valamint még 5-öt, mert még gyorsan is hajtott a bokszutcában.

Helycsere a második pozícióban, Perez a célegyenes végén levadászta Leclerc-t a DRS-sel, akit nagyon gyorsan ráz le – 1-2-ben a Red Bull, akárcsak a rajtrácson.

Piastri elektronikai probléma miatt esett ki a versenyből – közli a McLaren, amit magunk is össze tudtunk rakni.

Az Alpine-nál legalább olyan nagy a zűrzavar, mint a McLarennél: Ocon szabálytalanul töltötte le büntetését a kiállásnál, ezért vélhetően kap még egyet…

Verstappen a futam óta jelenti a hátsó kerekek blokkolását, most úgy fogalmaz a probléma „menedzselhető”. 11 másodperces előnyét tekintve tényleg nem nagyon hátráltathatja.

Mivel mindenki túlvan első bokszkiállásán, a táv pedig harmadához ért, mutatjuk a sorrendet.

Most már nem is Ocon, hanem Norris az utolsó: katasztrofális verseny a McLarenél, a brit pneumatikus probléma miatt állt ki, sűrített levegőt kellett tölteni az autóba. Legalább ő még folytatni tudja újonc csapattársával ellentétben.

A 17. kör végén Perez is kiállt, így az élen Verstappen 10 másodperces előnnyel, mögötte Leclerc, Perez, Sainz, Hamilton, Alonso és Russell.

Ocon öt másodperces időbüntetést kapott rosszul elfoglalt rajtpozícióért, első szárnyat is cserélni kellett, így utolsó helyre esett vissza – ez nem az Alpine versenye, habár Gasly az utolsó rajtkockából már a 12. pozícióban tart, egy kis szerencsével labdába rúghat a pontszerzésért.

Piastri bemutatkozó versenye nem úgy alakult, ahogy elképzelte: első bokszkiállásába egy kormánycserét is be kellett iktatni, miután a váltó elszállt, de az autó leállt, így a McLarent bokszba hívták. Ő a verseny első kiesője.

A 14. körben kiáll Verstappen is, aki a többiektől ellentétben lágy keveréket kap – ez eltérő stratégia a többiekhez képest. Mögötte Alonso is érkezik keményért, a sorrend így Perez, Verstappen (a kiállással együtt) és Stroll.

Alonso egy szépen előkészített előzéssel, DRS segítségével elmegy Russell mellett a hátsó egyenessel – a brit a következő kanyarban az Aston mellett tartotta a Mercedest, de kénytelen volt lemondani a pozícióról.

A szezonnyitó első bokszkiállását az Alpine teljesíti, Gasly kemény keveréket kap a lágy helyére.

Verstappen előnye már 6 másodperc feletti. A Mercedesek küzdenek a gumikkal, Russell el is fékezte a 10-es kanyart – ennek eredményeként megkapta a nyakára Alonsót.

Az Aston Martinok közti esetet végül nem vizsgálják a stewardok.

Eközben megérkezett az első fotó a rajtról: Sainz gyakorlatilag a bokszutcakijáratra húzódott ki, annyira kiterelte Perez.

A hátrébb zajló események miatt nem foglalkoztunk a mezőny elejével. Igaz, nincs is mit nagyon hozzáfűzni: Verstappen vezetése az 5. körben már 4 másodperc. Leclerc-t viszont DRS-távolságon belül üldözi Perez, akit segített a Ferrari elfékezése is az 1-es kanyarban.

Stroll kilométerekről esett rá Alonsóra, nagyon csúnyán elnézte a féktávot, Hülkenberg pedig első szárnyából veszített darabokat.

Amilyen jól kezdett Bottas, olyan rosszul Hülkenberg: a Q3-ba jutó német csak a 14. helyen áll, mindkét Mercedes előtte.

Az incidens következtében lépte át Russell Alonsót, valamint Stroll is Bottas mögé került, a finn már négy helyet javítva a nyolcadik.

A hátulról érkező Stroll nagyon közel volt Alonsóhoz a 4-es kanyar féktávján, gumi ért össze gumival, kész csoda, hogy nem forgatta ki a csapattársat – az lett volna csak a kellemetlen fordulat az Aston Martin erősen induló hétvégéjén.

A rajt után Versappen vezet, Perez lassan rajtolt, így Leclerc vette át a második helyet. Alonso csak a hetedik, Stroll-lal össze is értek.

Egy kis vezetői hiba a felvezető körben: Stroll gumimelegítés közben kiszaladt a pályáról.

Elindult a felvezető kör! Egy kakukktojás van a gumiválasztásban: 19 versenyző lágyon, a 17. helyről induló Magnussen egyedül keményen.

A levegő jelenleg 28, a pálya 32 Celsius-fokos: nemrég ment le a nap, így a hőmérséklet folyamatosan csökkenni fog a verseny során.

Lewis Hamilton jedi mesternek öltözve érkezett meg ma a paddockba.

A versenyző, akinek mai szereplése talán a legtöbbeket érdekel – a fotót Mészáros Sándor kollégánk készítette pár perce.

Mi várható a mai nagydíjon? A szombati eredmények és edzésen látottak alapján írt elemzésünk itt olvasható – annyi kijelenthető, hogy papíron a versenytempó az időmérős teljesítménynél is jobb a Red Bullnál, a Ferrari sikere tényleg bravúr lenne, a Mercedes pedig sötét ló lehet.

Időmérő előtti hír, hogy a Ferrarinál és a Red Bullnál is motoralkatrészeket cseréltek: Charles Leclerc autójába a második energiatároló és vezérlőegység került be (ezekből kettő használható fel a szezon folyamán), míg a Red Bull mindkét autóján olajbeömlő csövet cserélt.

Bár a szabadedzések alapján és az időmérő egyes pontjain úgy nézett ki, legyőzhető a címvédő csapat, végül a világbajnok Max Verstappené lett az új szezon első pole-pozíciója. A két Red Bull mögött a két Ferrari, majd jön a hétvége hőse, Alonso – íme a rajtrács sorrendje.

20 percen belül kezdetét veszi a 2023-as szezon első versenye, a Bahreini Nagydíj. A futam előtt elkészült az ilyenkor megszokott csoportkép a mezőnyről: ez a húsz úriember lesz az évad húsz főszereplője.