DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. szeptember 23. szombat
13:30

Jön az utolsó perc: az kijelenthető, hogy ez az edzés sem volt túl reprezentatív, igazából még a teszt meghosszabbítását láthattuk az elmúlt 60 percben.

Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, de ne menjetek messzire, hiszen bő két óra múlva, 16 órától jövünk majd a második edzéssel - tartsatok velünk akkor is!

A rend kedvéért a teljes végeredmény:

Lepörgött az óra, véget ért a 2023-as szezon első szabadedzése, amelyet Sergio Perez zárt tehát az élen Fernando Alonso és Max Verstappen előtt. A Ferrari részéről Charles Leclerc ötödik, Sainz a megforgása után az utolsó, a Mercedesek pedig a mezőny kellős közepén.

Stroll hatodik a másik Aston Martinnal: ne feledjük, ő igazából az első valódi köreit teljesíti az AMR23-assal és kérdéses, hogy mennyire van jó állapotban van a csuklója.

Hét perc még hátra az FP1-ből, Perez, Alonso, Verstappen, Norris, Leclerc, Magnussen, Zhou, Bottas, Hamilton, Piastri a top 10.

Alonso jön be másodiknak az Aston Martinnal, négy tizedmásodperc a hátránya Perez mögött. Meglátjuk, mennyire igaz az a hype, ami az Aston körül kialakult, mindenesetre egyelőre a spanyol tényleg jól megy - de persze korán vagyunk még.

Leclerc jön fel negyediknek a másik Ferrarival, másfél másodperc a hátránya Perez mögött - igaz, nem erőltette túl a körét, és a közepes keveréken is volt a monacói. Perez, Verstappen, Norris, Leclerc, Zhou amúgy az első öt.

Egy pillanat alatt elszállt a Ferrari egyensúlya, ahogy leért az alja az aszfalthoz - látványos megforgás volt, de csak a gumiknak lett baja.

Sainzcé az első látványos momentum 2023-ban: a spanyol megforgott a Ferrarival! Szépen füstöltek a gumik, de legalább az autó egyben maradt.

Norris látogatott ki az 1-es bukótérbe: inkább kiengedte a McLarent, nem akarta tönkrevágni az abroncsait.

Stroll a pályán: hamarabb megoldották a problémákat az Astonnál, mint arra a csapat számított.

Eltelt az első szabadedzés fele, mutatunk egy teljes állást - de a Red Bullokon és a Haasokon kívül eddig csak Piastri ment lágy gumival:

Felkerültek a lágy gumik a Red Bullokra: előbb Perez javított 1:32,758-ra, majd Verstappen feljött mögé másodiknak hat tizedmásodperces hátránnyal.

Sőt, az Aston azóta megerősítette nekünk, hogy gyújtási gondok vannak Stroll autójával, és remélik, hogy 20 percen belül pályára gurulhat.

Hmm, lehet, hogy nem Stroll-kímélés zajlik, sokkal inkább autójavítás: nagyban dolgoznak az Aston-szerelők az AMR23-as hátulján.

Lance Stroll az egyetlen, akinek 23 perc elteltével sincs mért köre, sőt mindössze kért kört tett meg összesen a kanadai. Valószínűleg nem akarja túlságosan terhelni a néhány hete eltört csuklóját.

Mutatunk képet az Alpine-ról is, hiszen a teszttel ellentétben a rózsaszín által dominált festést használják a mostani hétvégén (meg aztán majd Dzsiddában és Melbourne-ben is):

Közben a visszajátszásokon azt láthattuk, ahogy elképesztő mértékben mozgott-ingott a Ferrarin a hátsó szárny.

Ezt a fotót most csak azért osztjuk meg, hogy kicsit színesítjük a tudósítást, és mert Gobodics Tomi főszerkesztő úrral egyhangúlag valljuk: az Alfa Romeo a 2023-as mezőny legszebb autója.

Perez az új éllovas 1:34,343-mal, fél másodpercet ad a mexikói Alonsónak.

Bő tíz perc elteltével még mindig Alonso vezet 1:35,048-as idővel, megelőzve a két Red Bullt. A mezőny fele rendelkezik mért idővel.

Oscar Piastri tett némi látogatást az aszfaltozott bukótérben. Az ausztrál az egyike a három újoncnak: ő a McLarennél debütál, Nyck de Vries az AlphaTaurinál (bár ő tavaly egyszer már beugrott a Williamsnél), Logan Sargeant pedig a Williamsnél.

Már jönnek is az első köridők: pillanatnyilag Alonso vezet 1:35,0-s idővel. Mivel a teszten 1:30-as köröket is láthattunk, ez nyilván nagyon-nagyon messze van még a legjobbaktól.

És zöldre váltott a bokszvégi lámpa: hivatalosan is elrajtolt a 2023-as F1-es évad! A mezőny háromnegyede egyből ki is gurult a pályára.

De ha már Mercedes: rikító zöld sisakot villantott Hamilton csapattársa, George Russell. Íme:

És persze nem indulhat úgy nagydíjhétvége 2023-ban sem, hogy ne kelljen valami teljes marhasággal is foglalkozni: egy ideig a levegőből lógott, hogy megfelel-e az ékszerszabályoknak Lewis Hamilton, de végül az FIA helybenhagyta a dolgot. Akit esetleg érdekelnének a roppant érdekfeszítő és töménytelen sportértékkel bíró ügy részletei, itt elolvashatja őket.

Helyszíni tudósítónk, Mészáros Sándor készített néhány képet nagyjából egy órával ezelőtt, amikor a csapatok kitolták a garázs elé a 2023-as autóikat - lapozgassátok át gyorsan, mielőtt indul az akció!

Mérhetetlen nagy örömmel köszöntünk mindenkit - ez a mérhetetlen nagy öröm ugyanis annak szól, hogy alig tíz perc múlva elrajtol a 2023-as Formula-1-es szezon legelső szabadedzése Bahreinben!